Aki vagy ami miatt az életed kisiklott, jelentős fordulópontot vett, amit ha tudnál visszacsinálnál, másképp csinálnád, mert még mindig eszedbe jut, és nyomaszt.
Szerintem sem kellene húsz évvel ezelőtt történteken még ma is rágnod magad, agyalni rajta! Ott sincs kolbászból a kerítés. Lehet jobb életed lett volna, lehet nem. Sokszor az agyalás csak tönkre tesz valakit, tudom magamról. Éjszakákat nem aludtam, mert állandóan agyaltam dolgokon. Évekig ez ment, míg végre rájöttem, hogy csak magamnak ártok ezzel.
Nem, szó sincs arról, hogy minden nap, vagy minden héten, vagy minden hónapban ezen rágódnék.
Mostanában jutott eszembe.
Tulajdonképp a lottófőnyeremény okán, mert ha megnyerném, fognám a családom, és mennék ki Ausztráliába.
De ha akkor a hülye doki nem hülye doki, vagy ha nekem jut eszembe, hogy meg kellene kenni (már ha ez segített volna), akkor már 20 éve kint élhetnék, és amit az elmúlt 20 évben éltem meg, semmis lenne. Helyette más lenne. Szerintem jobb.
Az elüt az akármit meg hagyjuk, az holnap is elüthet.
Ez a topik inkább olyan mélabús emlékezős topik, a mi lett volna ha... akkor biztos jobb lett volna.
Hogy utólag látja az ember, ha akkor az a kicsi de meghatározó dolog másképp lett volna/nem történt volna meg, az egész életed teljesen másképp alakult volna.
Nem akarlak megbántani, de a legnagyobb károkat azzal okozol magadnak, ha ilyen formában merengesz a múltadon. Ahhoz kérj inkább segítséget, hogy hogyan lépj túl a jeleneden, és ne ahhoz keress társakat, hogy jajgathass.
De persze a te életed, tehát ez csak egy kibic véleménye.
Mostanában hogy egyre több a gond, a probléma (ami a mai világban nem csoda), sokszor jut eszembe, mi lett volna ha... mi lett volna ha akkor másképp történnek a dolgok.
Az én életem teljes más lett volna, ha kb 20 éve egy orvos nem cseszi el a jövőm.
Kb 20 éve mentem volna ki Ausztráliába tanulni 9 hónapra. Nem csak tanulni, de dolgozni is.
Rengeteg emberrrel beszéltem, találkoztam aki kint járt, aki ezt csinálta amit akartam, aki tanácsot tudott adni.
Ugyanis 9 hónapos nyelvtanfolyam után sem akartam hazajönni, kint akartam maradni, dolgozni, családot alapítani. És ehhez már megkaptam a tippeket, a kinti címeket, telefonszámokat.
Minden le volt rendezve, csak 1 valami nem.
A követség le volt szerződve egy dokival, aki vizsgálja az oda kikészülőket.
Ez a doki az én gyerekkori asztmámra (ami elmúlt), de a tüdőmben maradt nyoma, azt jelentette le az ausztráloknak, hogy én TBC gyanús vagyok.
Hiába a 3 napos gyorsteszt, az akkor legfőbb tüdőgyógyász által készített rétegfelvétel a tüdőmről, már nem ért semmit. Az ausztrálok ragaszkodtak egy több hónapos teszthez. Legalábbis a doki szerint.
Na lehet hogy itt hibáztam, mert nem kérdeztem meg a dokit, hogy mennyiért lesz mégis jó az a 3 napos gyorsteszt.
A lényeg, mivel csak 3 hét volt az indulásig, így lemaradtam erről. És annyira elvette a kedvem az egésztől, hogy inkább vettem egy lakást, hogy akkor inkább ithhon maradok.
Itthon maradtam, lett feleségem, 3 gyerekem, akiket nagyon szeretek.
DE!
Most bizony eszembe, jut, hogy mi lett volna ha a doki nem ilyen rohadék? Mi lenne, ha már 20 év kint élnék? Ha ott lennének gyerekeim, és nem itthon?
Mennyivel lennék boldogabb, stressz mentesebb, mennyivel kevesebbet kellene az anyagiak miatt idegeskedni... hiszen Ausztrália már akkor is egy teljesen már mentalitású ország volt. Gazdaságilag meg pláne.
Igen, én azt a pontot, ahol az orvos TBC gyanúsnak jelentett le, azt veszem úgy, hogy ott váltott sínt az életem, egy sokkal nehezebb, kilátástalanabb út felé.