Hatásvadász cím, de a lényeg ettől még egyértelmű. Végre egyenese(bbe)n beszélt.
"A miniszterelnök szerint ezek a lépések teremtették meg a morális alapját a későbbi strukturális reformoknak, amelyek „részben igen, részben pedig nem találkoznak az emberek elképzeléseivel”. Hangsúlyozta: csak az a helyes sorrend, ha a politika előbb magán kezdi a változtatásokat, majd a közigazgatáson, a közszférában dolgozókon, a cégeken és a bankokon és csak legvégül az embereken."
egy szóval se mondtam, alkalmas lett volna az mszp a további kormányzásra és hogy nem jó, hogy más csinálja helyettük
és a renddel sincs baj, de azt én egyelőre nem érzem rendnek, hogy a fosztogató sheriffet lelövik, az új tag felveszi a sheriff jelvényt, majd frakkban folytatja a dolgokat :)
"Dehogynem finanszírozza, hisz ezek a biztosítók fizetnek a járai cége helyett is, így az ezáltal be nem fizetett adó finanszírozás."
Nem, nem fizetnek helyettük. Ha 0,5% helyett 0,52% lenne ezek miatt, akkor így lenne. Így viszont a többiek nem fognak többet fizetni.
"És mivel utólag sem kell befizetniük az adót visszamenőlegesen semmilyen formában, így szerintem ez elfogadhatlan."
Szerintem nem is kellene utólag sem befizetni. Amikor már nyereségesen kell tudni működni, akkor fizessenek, amikor meg még nem tudtak nyereségesek lenni, ne fizessenek.
Könyörgöm Topikcanyu !! Várjatok már öt pecet !! Itt már most meló folyik!! Ha véletlen maradt volna az előző bagázs, már rég bedölt volna minden !! Ennyire nem emlékeztek 2006.-ra ??
Azután kifejtenéd, hogy mit is takar a " na de ilyen rendet ? "
Direkt kukacoskodtam, nem trükköztem a számokkal, tényszerű próbáltam lenni, veled ellentétben, aki az emberek 2/3át vízionálja a kormány mögé, amit bizonyítottnak tekint...
Akkor már miért nem a 15 millió magyarhoz képest nézitek, úgy akár a 15% is kijönne, tehát a maszop győzött, mert azt meg a helyi énekkar létszámához kellene hasonlítani...
ehh....hagyjuk már ezt, nem méltó!
kotmányos keretek között úgy szavaztak, ahogy. Pontosan tudta mindenki előre, hogy esélyes a Fidesz kétharmados parlamenti többsége, és azt, hogy ennek milyen lehetőségei, következményei lesznek. Ennek ellenére további szavazatokat kaptak. Tehát a szavazók igenis ezt akarták, mert tudván tudva adták ehhez a voksukat.
Dehogynem finanszírozza, hisz ezek a biztosítók fizetnek a járai cége helyett is, így az ezáltal be nem fizetett adó finanszírozás.
Nem rég volt cikk, amiben a biztosítónál büszkén mesélték, mennyire pörög az üzlet a válság miatt, mert az emberek félnek a külföldi biztosítóktól, és már külföldön terjeszkednek.
És mivel utólag sem kell befizetniük az adót visszamenőlegesen semmilyen formában, így szerintem ez elfogadhatlan.
Ha az ország rövidtávú érdekét nézzük, akkor lehetett volna. De neked is igazat adok. Volt sok probléma ezzel az együttműködési szándékkal, például az, hogy addig a Fideszes javalatokat mind egy szálig lesöpörték, aztán amikor kiderült, hogy szar van a palacsintában, máris együtt akartak működni.
Nem baj, hogy magántulajdon, sőt! A nagy számú magyar tőkés hiányzik Mo-ról. Magyar magánemberek akik sok vagyonnal remdelkeznek, és persze széles, vagyonos középréteg.
Egyáltalán nem finanszírozza, mert az adó nem azokba a biztosítókba fog befolyni, semmi köze hozzá. Egyszerűen mentesülne egy adó alól, amely telejsen elfogadható dolog. Az erősödés pedig nem piaci erősödés, hanem életképességi erősödés, ugyanis ha van egy kis gazdasági ismereted, akkor tudhatod, hogy a vállalkozások nagy része nem lesz első éveiben nyereséges. És nyilván ahogy átlépi a megszabott kort a cég, máris fizeti az adót.
Világosan meg lett mondva: a görögnyi méretű államcsődből való kilábalás útja NEM LEHET az emberek megsarcolása .. Nagyarányú adó és járulékcsökkentés, munkahelyteremtés, a gazdasági élet fellendítésének alfája~ omegája.. Az ehhez szükséges társadalmi támogatottságot a javuló eü.ellátás, az igazságos részesedés az állami javakból / 16% egys.jöv.adó/ és az oktatás szinvonalának emelése a fenti feladatok ellátását biztosítandó kiművelt emberfő képzése mián..
.. Uraim maguk nem olvasna NER-t...NENYI-t stb????
Illetve ha már egyszer támogatják, esetleg drágábban veszik a buszokat, akkor nem várható el, hogy legalább a lehető legmagasabb színvonal legyen, amit csak tudnak nyújtani?
Már bocs, de kik szerint erodálódnak a nevezett intézmények?! Nézd csak meg! Azok szerint, akik kiestek a pikszisből!
A parlamenti kétharmad, bizony lehetőséget ad erre is! És ezt mindenki jól tudta a választások előtt, az MSZP gondoskodott a riogatásról. Ennek ellenére a választók kétharmada úgy szavazott, ahogy.
Hát kérem, ahogy a klasszikus mondaná: teccettek vón' jobban qurmányozni!
"Amikor lehetett volna együttműködni az már csak 2009 eleje volt."
Már ne is haragudj, de attól a perctől kezdve nem lehetett együttműködni Gyurcsánnyal, amikor kiderült, hogy nem legitim, hogy a 2006-os választásokat gyakorlatilag a választók félrevezetésével, kvázi csalással nyerte meg!
Ha az MSZP-nek esze lett volna, akkor azonnal állítanak a helyére valakit, de nem, ők csak a hatalmat akarták!
Éppen ez az oka a sok idióta "reformnak" nevezett intézkedésnek: Lásd kórházi széf, digitális tábla az iskolákba, holott sok helyen még tornaterem sincs, 4-es metró ott, ahol a felszínen zárt villamospálya is van, stb...
Hát ezért nem lehetett itt reformot csinálni, mert az emberek látták, hogy a megszorításokból befolyó pénzt nem értelmesen költik el, hanem csak ellopják.
nem az állampolgárok érdekében vannak, hanem a tulajdonosaik profitcéljainak elérését szolgálják, és még csak nem is termelő cégek
a hazai buszos cégekkel történő kivételezést még megértem, bár félő, hogy túl sokba fog kerülni a támogatásuk, és nem lesz eléggé minőségi, de talán ezen az úton exportérett termelőkké válhatnak
Ez nem lopás, te! Az az országra nézve kifejezetten előnyös ha magyar pénzitézetek jobban erősödnek minta külföldiek. Mo egyik fő problémája a magyar tőke hiánya. Erkölcstelen ugyan a lex Jarai, de helyes :)
Akkor itt nagyon csaponganak, mert tegnap este már arról volt szó, hogy nem is tudom mi miatt letesznek róla. De mindegy is, mert mint mondtam nem elítélendő, ugyanis itt nem arról van szó, hogy jobboldali lopás, vagy nem jobboldali lopás, hanem arról, hogy teljesen érthető, hogy amúgy veszteséges pénzintézeteket ezzel nem szabad sújtani akkor, ha ezek a pénzintézetek azért veszteségesek, mert még a abban a fázisban vannak, amikor nem tudnak nyereségesek lenni.