Keresés

Részletes keresés

arzachel Creative Commons License 2009.11.23 0 0 4
Petőfi Sándor: Rákóczi (Pest,1848.ápr.21.)

Hazánk szentje, szabadság vezére,
Sötét éjben fényes csillagunk,
Oh Rákóczi, kinek emlékére
Lángolunk és sírva fakadunk!

Az ügy, melynek katonája voltál,
Nemsokára diadalmat ül,
De te nem lész itt a diadalnál,
Nem jöhetsz el a sír mélyibül.

Hamvaidnak elhozása végett
Elzarándokolnánk szívesen,
De holt ettek le a földbe téged,
Hol sírod? nem tudja senki sem!

Számkiűztek nemzeted körébül,
Számkiűzve volt még neved is,
S bedőlt sírod a század terhétül,
Mely fölötte fekszik, mint paizs.

Oh de lelked, lelked nem veszett el,
Ilyen lélek el nem veszhetett;
Szállj le hozzánk hősi szellemeddel,
Ha kezdődik majd az ütközet.

Vedd a zászlót, vedd szellemkezedbe,
S vidd előttünk, mint hajdan vivéd,
S másvilági hangon lelkesítve
Erősítsd meg seregünk szívét.

S rohanunk az ellenség elébe,
S ha utánunk nyúl száz drága kéz,
S lesz előttünk száz halálnak képe:
Nem lesz köztünk, aki visszanéz.

S majd ha eljön győzedelmünk napja,
A szabadság dicső ünnepe,
Így kiált föl millióknak ajka:
Aki kezdte, az végezte be!

*
Kultúrszomjas Creative Commons License 2009.11.23 0 0 3

0 az érdeklődés?

 

Kár! :-(((

Kultúrszomjas Creative Commons License 2009.11.23 0 0 2
József Attila valóban érettségi anyag volt, ezt jól hallottad, ez a verse azonban nem (legalábbis a 70-es években).
Előzmény: Törölt nick (1)
Kultúrszomjas Creative Commons License 2009.11.23 0 0 0

 

József Attila
Iszonyat

 

A szobakonyhán félhomály van.
Az alkóv mögött szendereg
csücsörgõ szájjal, rongy pólyában
s fölnyög néha egy kisgyerek.

 

Rezeg, rándul, mint õszi szélben
tócsa a rideg köveken.
Egy kislány, gondolkodva mélyen,
ül a sarokban félszegen.

 

Csak ketten élnek az alkóvban,
kiket vágy éltet s gyûlölet.
Bundás kutyával, megkopottan,
Rákóczi-árny az ágy felett.

 

A kislány hétéves. Kiszökne
s itt benn ugrálni sem lehet.
A mama lelkére kötötte
ezt a dögöt, a gyermeket.


Futna!... Ám oly nagyon tünõdik,
hogy majdnem elalszik bele.
Erõt is érez, hogy a földig
egy várost lerontson vele.

 

...Ám dagadt szemét nyitja s menten
fölsír a csöpp fiúgyerek.
A lányka végigméri; csendben
megmelegíti a tejet.

 

A kékülõ arcú gyerekre
mereven néz és hallgatag.
Fakó haján, mint halott lepke,
lógatja szárnyát a szalag.

 

Majd az ordító szájba tolja
a tejes üveg cucliját.
A fiú köhög fuldokolva
s mint bot, ha törik, úgy kiált.

 

Mint tenger, ráng az apró termet;
a cucli csöpög, mint a csap;
a lány elveszi és a gyermek
nyel, vonít és utánakap.

 

Majd ismét a szájába nyomja,
mert már csak tátog és feszül
s mire az szopva megnyugodna,
kiveszi ajkai közül.

 

A gyermek nem tudja, örüljön,
vagy sírjon véghetetlenül;
haragja rázza. A tej följön
kis gyomrából s ajkára ül.

 

Akárha most született volna,
oly vörös; fején az erek,
mint pondrók, másznak vonagolva;
lába nagyujja megmered.

Üvölt és hápog; szopna s retteg.
Inyével a homályba kap.
Csak mikor istenek születtek,
szülõkben kélt ily iszonyat.

 

A gyermek irtózattól nyirkos, -
ha adja, miért veszi el?
A leány hideg, mint a gyilkos.
Az udvaron vak énekel.

 

Így játszik egy félóra hosszat,
némán és mosolytalanul.
Mikor egy szomszéd nõ kopogtat,
megrezzen, mégis válaszul

lágyan szól ki a hasadékon:
"Tán most kap szegényke fogat!"
Aztán az alkóvba ül s vékony
tíz kis ujjával játszogat.

 

Az anya este - hetek óta
így van ez - ölébe veszi
fiát, az õt marokra fogja
s az édes tejet nem eszi.

 

Az üveg láttán sírni kezd el;
csak az öl erõs melegét
kéri s mint roskadt öregember,
reszketve húnyja le szemét.

 

Az anya nem tudja, mi lelte,
(kendõjét ekkor veti le).
A kisleánynak perg a nyelve:
"Idõben adtam ennie."

 

"Mama, engedjen fõzni engem!"
Már frissen, vidoran nyafog.
A mama fáradtan, esetten
érzi, aludni volna jobb...

 

Éjjel a csillagok nem égnek,
évszakok sírnak és egek.
Álmában sír az anya s ébred
azt hiszi, sír a kisgyerek.

 

Azon néma vinnyogás dermed.
Az anya ágyából kikel -
úgy látja, mosolyog a gyermek,
és megnyugodva alszik el...

 

Mikor munkába siet reggel,
készít egy kis tízórait
s indul. A kisleány is felkel
s míg ruhát ölt, fogadkozik.

 

De nyomja nagy magánya itt benn,
kín löki - játsszék odakint.
Ismét fölsír a gyermek s minden
elõlrõl kezdõdik
megint.

Előzmény: Kultúrszomjas (-)
Kultúrszomjas Creative Commons License 2009.11.23 0 0 topiknyitó

 </P>

De nyomja nagy magánya itt benn,
kín löki - játsszék odakint.
Ismét fölsír a gyermek s minden
elõlrõl kezdõdik megint.

 

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!