Ez a címe Gertrud Frank könyvének (1987) amit én évek óta nagy haszonnal forgatok. Most szeretném megoszani veletek e hasznos tanácsokat annak reményében, hogy ezáltal még kevesebb vegyszert lesztek kényelenek kertetekben használni.
Mivel a mulcsozás miatt kevesebbett locsolsz, ezért a növény nem szokja meg, hogy a magasabb földrétegben van a víz és a méllyebben fekvő rétegek felé növeszti a gyökerét, ahol több víz és tápanyag van. Így szárazság idején is van honnan vizet fel vennie, mert méllyebben szárazság idején is van azért nedvesség. A növények így erőssebbek és egészségessebbek lesznek.
Ráadásul a gyomok növekedését is visszatartja így nem kell kapálni. És ha kevesebbet locsolsz akkor a növények gyökereis mélyebbre megy így szárazság idején megint csak több vízhez és tápanyaghoz jut.
Kísérlettkép egy külön ültetett paprikának a földjét beboritottam fűvel és tényleg kevesbbett kellett locsolni. Kevesebbszer lonkadtak le a levelei ebben a nagy szárazságban.
már régóta ismert betegség, főként a hajtatott salátán fordul elő. Két tünettípusa figyelhető meg. Az elsőre jellemző, hogy a fejesedés kezdetétől az állományban elszórtan egy-egy salátafej külső levelei lankadnak, végül a levelek elszáradnak és a talajra fekszenek. Ha a salátafejet a talajról felszedjük, a gyökérnyak nyálkásan rothadt, a gyökér pedig a talajban marad. A szártövön és az alsó levelek főerén, szürke, később szürkésbarna konídiumtartó gyep és apró fekete szkleróciumok találhatók. A második tünettípus esetében a salátafej a fejlődésben visszamarad, nem fejesedik, ilyenkor a gyökérnyakon részleges, barna parásodás látható. A gomba a talajból a földön fekvő levelekre és onnan pedig a gyökérnyakra jut. A betegség megjelenését mérsékelhetjük azzal, hogy a salátát tűzdelésekor vagy kiültetésekor nem ültetjük mélyen, mert minél mélyebben van a gyökérnyak a talajban, annál nagyobb a megbetegedés veszélye.
