Ez csak egy példa volt arra, hogy az Antall-kormánynak messze nem voltak akkora (kihagyott) lehetőségei, mint amit bigzotya olvtárs utólag feltételez. Valószínűleg már a taxisblokád is egészen más (jóval komorabb) véget ért volna.
Másrészt tudta és hirdette, hogy az utódpártot (és a mögötte lévő hálózatot) nem szabad kormányra engedni 2-3 ciklusig, hogy a demokratizálódás visszafordíthatatlan legyen. És azt is tudta, ő bukni fog (mellesleg azt is, hogy még előbb, ha nincs ez a konstruktív marhaság). Tkp. tálcán kínálta a hatalmat az SZDSZ-nek 94-re.
Ezt az egyezséget rugta fel a szadi. Először úgy gondolták, egymagukban is át tudják venni a kormányzást, majd amikor belátták, nem megy, kiengedték a politikai karanténból az MSZP-t.
Itt megdőlt Antal álma, nevezetesen hogy két polgári árnyalat váltja egymást (kb. úgy, mint most a lengyeleknél), s közben talán lesz idő a baloldali hegemónia megtörésére.
Szerintem sok kínt és keservet megspórolhattunk volna, ha ez megtörténik.
Ha Antall akkor kemény lett volna mint a bakelit, talán most ezek sincsenek és mi nem itt tartunk.
Csak egy apróság: akkor ugye MDF-SZDSZ paktum sem lett volna, és az első (akkor még kétharmados!) költségvetési vita végén simán megbukik az Antall-kormány.
Ne felejtsd el, nincs pótolhatatlan ember. Amerika is kibírja, hogy egy-egy karizma legfeljebb 8 évig boldogítja őket.
Ha megfigyelted volna a FIDESZ-en belül a mérsékeltebb politikusok finoman a háttérben (ki)maradnak. Egy váltásnál lenne kiből válogatni. Nem fut szét olyan könnyen egy ilyen csapat.
nem egészen, az mszmp értelmesebb arcai már a 84-86 körül látták, hogy ebből bedőlés lesz. hogy időt nyerjenek (amíg felépítik a privát egzisztenciájukat) szédítő tempójú eladósodásba kezdtek. aztán 90-ben békésen átadták a hatalmat. ekkor még nem számítottak a 94-es győzelemre, de ez részben az Antall-kormányra hagyott válság következménye volt (a szoci győzelem mértéke már az mdf a fidesz és részben az szdsz hibája).
Hogy mi az? Valami maradék-párt, ami Antall József boszorkány-nemégetése után megmaradt az MSZMP-ből. Aztán volt egy kis morzsolódás, páran a Fideszhez is csapódtak, de maradt egy mag ami - köszöni szépen - él és virul. És erre a magra rakódtak azért új arcok is az idők folyamán. Valami ilyesmire gondolok.....
Ha Antall akkor kemény lett volna mint a bakelit, talán most ezek sincsenek és mi nem itt tartunk.
Ez így nem megy ezt te is tudod. Az MSZP meglesz Gyurcsány nélkül ha kell, mint ahogy évekig megvolt, lesz a zsebben egy új név, egy új arc. Nekik ez nem fog problémát okozni. Már most is megy a zúgolódás Feri ellen párton belül, ki tudja meddig marad még.
A Fidesznél más a helyzet. Egy a párt, a vezér, az eszme. Ha Viktor megy, nincs tovább olyan hogy Fidesz. Szerintem......
Igen. Ez a bejutási küszöb akadályozza a 'friss vér' bejutását a parlamentbe és konzerválja a meglévő struktúrát. Ezt a változást én is támogatnám. Egyébként ez is benne van abban, hogy nem léteznének egymás nélkül. Egy ellenfelet (ellenséget?) könnyebb figyelemmel kísérni, mint sok potenciális ellenfelet.
Az 5%-os küszöb eltörlése lehetne az első lépés az új szereplők megjelenése felé. De jelenleg mindkét nagy pártnak érdeke ennek az antidemokratikus szabálynak a fenntartása. Nem lehetne ezt népszavazásra bocsátani? Ezt még én is aláírnám.
Nyilván van élet. Sőt, vélhetően a mainál talán nyugodtabb élet.
Sajnos ezt a mai helyzetet OV hívta elő akkor, amikor retorikáját és politikai üzenetét a gyűlölet felé fordította. Ez sajnos Magyarországon különösen sikeres taktika.
A kegyelemdöfést azonban akkor adta meg, amikor kicsináltatta Megyót.
Így szinte kiprovokálta egy GYF szerű figura megjelenését. Rohadékok ellen csak rohadékoknak van esélyük. Úgyhogy csendesen mosolygok csak a GYF iránti tébolyon, hiszen ezt szeretett vezérüknek, OV-nak köszönhetik. Ha a tisztességes politizálás lesz mérvadó Mo-n, nincs GYF. Amikor kérdezik, miért gyűlöljük OV-t, mindig ezt válaszolom: ezért. A megosztó, gyűlöletre építő politika meghonosításáért. Történelmi bűntett ez, hosszú távra vetette vissza hazánkat. Sajnos.
ezt kétlem, orbán már miniszterelnök volt akkor, amikor fletó még a fittelina kft-t igazgatta.
Ergo egy kaliberek.
Olyan általános szempontok alapján, amelyek egyébként a legtöbb vezető politikusra igazag, természetesen igen. Engem azonban -- mint alattvalót -- az is érdekel, hogy hogyan kormányoznak, és itt látok jelentős különbségeket.
Mindkettő retorikából jeles, beszélni, csűrni-csavarni, megmagyarázni tudnak. Mi meg, az istenadta nép, mi meg isszuk szavaikat és hiszünk nekik. Ki kinek. El sem tudjuk képzelni, hogy lehetne esetleg másként is.
Mindkettő politikus az úri huncutsággal, rafinériával, taktikázással együtt. Mi meg a nép nem látunk át a szitán.
Mindkettő érdekelt abban, hogy csak ők legyenek porondon, más bele ne szóljon a küzdelembe. Mi meg szurkolunk nekik a pálya szélén. Ki kinek, s sárral dobjuk a másikat biztatót. Egymás nélkül nem léteznének.
"Tudom miről beszélsz, ha hallgatsz, tudom miről hallgatsz, ha beszélsz."
Vagy valami hasonló volt a szövege az Európa Kiadó egyik számának.
Abból, hogy egy politikus szekuláris módon beszélt, még nem következik, hogy úgy is gondolkodik, ennek szellemében kíván majd cselekedni is. Tapasztaltunk már hasonlókat vagy más éve.
Azt kérdezed, hogy ... Mi van, ha megszabadulunk a két vezértől?
Első sorban megszabadultunk volna egy kis utcai randalírozástól, másrészről a nép is ott lett volna az ünnepségeken.
De a politikai béke és ami abból következik, az fontosabb eredmény lenne.