Ez az érdekes a számomra, hogy csak a korszellem ami más, de a wuhani laboratórium ugyan az mint a szent sír. Egyiknek is másiknak is van alapja is, akár meg is történhetett. De a lényeg más, a lényeg a figyelem elterelése a lényegről, az pedig a sok ember által igénybe vehető gyors biztonságos közlekedés lehetősége nagy távolságokra is.
...és persze akkor a nagy létszámú hadseregek mozgása volt a tömegturizmus, a növekedő gdp.
ááá! az a Múlkor cikk kimerítő az én szintemen. Ebben amit olvastam egy dolog fogott meg, az, hogy versecskét írtak a ház ajtajára ami majd megvédi az ott lakókat. Elképesztő mert ez megy már most is, a korszellemnek megfelelően ugyan az:
Nem, a középkor kezdetén a szabadok és szolgák közt volt a fő határvonal, aztán a közrendű szabadok lesüllyedésével a jobbágyok és nemesek közt 1000 környékén, addigra nem volt már nagy különbség a volt szabad emberek és a volt szolgák közt. 1000 körül lett stabil a rendszer, amikor már nem voltak arab, normann, magyar rablóhadjáratok nyugaton, a mi térségünk fáziskésésben volt néhány száz évet, 1300 körül jutottak el oda ahova a nyugatiak.
Ez világos, az idézett mondatra kattantam rá, a szűkülő elit és a növekedő számú leszakadó, azt nem tudom átvezetni a jobbágyságba. Vagy talán az elvékonyodó polgárság középréteg a lényege?
Illene a koncepciómba, valóban, a virágzó kapitalizmust is, ami nálunk zöldkomcsiknál (nyugalom! csak eggyen vagyunk! (-: ) a rabszolga alapú rendszerek egyik változata, pontosan a tudatos, népes, erős középosztály ami jellemzi. Ez már nem az ami van, ez már a hanyatló ága.
Amit írtam, a nagybirtok egy részét kiadták kisparaszti bérlőknek, colonus volt az elnevezésük, később a középkorban összeolvadtak a nagybirtok szolgáival, akik szintén földet kaptak művelésre és kialakult a jobbágyság.
Az addig kiterjedt középosztállyal és elégedett polgársággal rendelkező állam az egyre szűkebb elitre és az egyre nagyobb számú leszakadókra oszlott, ami a középkori feudalizmusba való átmenet egyik első lépcsőfoka volt.
Tudsz hozzáfűzni valamit, hogyan vezet ez át a jobbágyságba?
De azt mondjátok, hogy a birodalom maga az helyre lett állítva később?
Az a koncepcióm, hogy az ember, a tudat, a személyiség, a társadalom ami nehezen lassan változik, ha az megtörténik már csak a gazdaságát kell megroppantsa valami és akkor jöhet az új rendszer.
De az ideológia az első. Marxizmuson nevelkedtem, de ez egyáltalán nem az, az biztos. (-:
Az üzemeltetést tekintve sokkal olcsóbb egy elektromos autó üzemeltetése, mint egy benzinüzeműé. Kb. 30 %-a a benzinesének.
De ez már állami beavatkozás ha nem is kényszernek érezzük meg. A hatásfoka nagyon rossz, áramot kell előállítani.
Mihelyst a beszerzési árukat sikerül versenyképessé tenni, robbanásszerűen fognak elterjedni a benzinüzemű bűzpöfögényekkel szemben.
De hogyan? Korbáccsl ütnéd őket, hogy dolgozzanak gyorsabban? Én azt hiszem jó az a római kori párhuzam, ez a járvány is kiütötte a rabszloga rendszert, csak ezt kiütéssel, a rómait csak meglökte a lejtőn.
Így készül az elektromos autó. Hogyan gondolnád olcsóbbá tenni?
Valószínűleg igen, nagyon régi. Arra emlékszem belőle, hogy püspökök erőltették a vízenergia alkalmazását a nép tiltakozása ellenében is.
Na de a jobbágy se kellett drágább legyen mint a rabszolga, én abban látom az eltérést, hogy egyiket lehet koncentrálni másikat meg nem. Ezt pedig az eltérő ideológiákkal szeretném magyarázi, a liberalizmus az egyik, a kereszténység a másik.
Valmi elképzelt, látomás, hogy a feltaláló magyarázza a császárnak, hogy itt folyik le a víz, ott forog a kerék, itt emelgeti a kalapácsot stb.... és lesz 1 millió ember légiókat szervezni, mocsarakat lecsapolni gabonát termelni stb....
Valami párhuzamot vélelmezek azzal ahogy ez a mai rendszer nem volt képes az olajtól megszabadulni. Általános szabály amit írtam, a rabszolga alapú társadalom alkalmatlan az innovációra.
Egy régi Gyorsuló Idő könyvecske talán meg van még itt a polcomon. Ipari forradalom a középkorban, vagy ilyesmi a címe.
Ismerték a rómaiak a vízimalmot, de a korai középkorban terjedt el, mert nagy volt a munkaerőhiány. Most is lehetne robotizálni egy csomó dolgot, de olcsóbb a harmadik világban előállítani.
A koncepcióm, hogy a rabszolga társadalom előnye, hogy képes nagy erőket koncentrálni egy egy területre, de hátránya, hogy képtelen az innovációra? Mert szerintem a korabeli ismeretekkel, alkalmazható technológiákkal több millió ember izom erejét válthatták volna ki. Nem jól gondolom?
De azzal a rabszolgaság már nem igazán kompatibilis. Szóval prekoncepcióhoz keresek érveket, hogy egy rabszolga alapú társadalmat már döntött meg járvány a történelemben. (-: Azt megpróbáltam indokolni, hogy a rabszolgaság alatt mint társadalmi rendszert az árútermelő jelleget érteném. Ideológiai háttere pedig a liberalizmus, ez alatt meg értem pl a különböző istenek szobrait Rómában.
Igen a kereszténység lett az államvallás, ez a stabilizáció céljából történt, mert az volt a legnagyobb vallás, így akart társadalmi támogatást a rendszer.
Várjunk csak! Az a 300-400 közt fellendülés az már kereszténység. Vagy nem? nem jól érzem, hogy az már csak úgy rabszolga társadalom, ahogy feudális pl a 19. század?