ha el is terelnék a brahmaputrát a mellékfolyók ugyan abba az irányba folynának... a kasmíri vita nem a víz miatt tört ki, hanem mert KASMÍR lakosságának többsége muszlim volt, a maharadzsa meg hindu, s mikor szétvált két részte a brit india, akkor a hatalmát féltő maharadzsa sutyiban indiával állapodott meg a csatlakozásról, ami a többségi muszlimoknak nem tetszett... a víz lejjebb, pandzsábban érdekes, mivel angol időkben nagy öntözőcsatorna rendszert alakítottak ki, amit a kettőválás után részben szétválasztottak és végül a vízmegosztásról is megállapodtak (de nem volt egyszerű)
Jól látod, rendkívül nagy a jelentősége Tibetnek - s a kínai-indiai háború se kis jelentéktelen hegyi konfliktus volt, hanem biztosították a szárnyakat. Javították a pozíciókat.
A nepáli maoista felkelők esetében se lennék különösebben meglepődve, ha egyszer kiderül(ne) valójában a nagy szomszéd áll mögötte.
Azonban a Himalája és a víz szerintem csak a 2. számú célpontja kínának, az 1. az orosz távolkelet (tajga), az amúr nagy vízhozamú folyó a sűrűn lakott kínai belső vidékek közelében (mandzsúria) ráadásul az öntözéssel külső-mongoliában agrárforradalmat hajthatnának végre... (anno a kínai-szovjet összecsapások középpontjában is az amúr vidéke állt).
Az a hatmilliárd eurónyi spanyol adósság, amelynek felvásárlását az El Pais értesülése szerint Peking megígérte, a teljes kínai tartalék mindössze 0,27 százaléka.
annyi változás, hogy a korábbi katonai veszélyt jelenleg a gazdasági expanzió váltotta fel - közben azonban kína szép csendben mélytengeri flottát épít,hadrendbe vételhez közeli állapotban van az első kínai repülőgéphordozó, ami új dimenziókat nyit a kínai flotta számára. a szárazföldön felépítették a fedélzeti kifutópálya mását - egy kutatóintézet tetőszerkezetét! - és a pilóták már gyakorolják be a le-fel szállást...
A napokban olvastam el Várnai Ferenc A hosszú meneteléstől az agresszióig c. eléggé politikusra sikeredett Kína elemzését. Amiért itt említem: "térképészeti agresszióval" 3,2 millió km2 szovjet területet tekintettek magukénak a kínaiak Szibériában és Kazahsztánban. A fegyveres összecsapások 1969. március 2-án kezdődtek a Damanszkij-szigeten, ahol 31 szovjet határőr halt meg és sok sebesült volt. A kínai veszteségekről nincs adat. Márcuis 14, 15-én tüzérségi támogatással támadtak a kínaiak, de nincsenek adatok a veszteségekről, akárcsak a júliusiról sem, amikor folyami jelzéseket kihelyezőkre támadtak a határ mentén, a számos kisebb-nagyobb provokációról nem is szólva.
A nickedről jutott eszembe, kevés az információ arról, hogy a kínaiak mennyire használták 5. hadoszlopként a kokinkínai kínaiakat. Csak a végkifejlet ismert, a nagyarányú elvándorlás. Pedig a nagytestvér - kistestvér kapcsolat egyik meghatározó eleme lehetett a kisebbség helyzete és szerepe.
A kulturális forradalommal behülyített radikális fiatalaknak köszönhetően szerezte vissza megrendült hatalmát Mao. Ráadásul kitűnő alkalmat kapott az ellenfelek eltüntetésére ( + a hagyományos kínai értelmiséget szétverték, megtizedelték, nem maradt aki kritikát fogalmazzon meg - később ezt fejlesztette tovább Pol Pot Kambodzsában).
Sztem a kul.forr. kirobbantásának nem ideológiai okai voltak, hanem hatalmiak. A "Nagy Ugrás" totális kudarca miatt Mao és bandája helyzete igencsak megrendült és ezzel akarták megerősíteni és a figyelmet másfele terelni.
Mao nem volt forradalmár, őt nem érdekelte se a parasztság, se a munkásság.
A Kuomintangban jól érezte magát, a KKP-ból 2szer is kvázi kirakták, a Hosszú Menetelés indulásakor nem akarták magukkal vinni.Végül addig kavart, h mehetett - végig saját maga tervezte gyaloghintón.
A HM jellege amúgy is egy Mao által kitalált blöff. Csang terelgette őket a saját maga tervezte útszakaszon.
Éppen Csujkov könyvét olvasom Sztálingrádról, ami így kezdődik: Csang Kaj-sek katonai főtanácsadója és egyben szovjet katonai attasé voltam Kínában mikor kitört a háború...
Persze mikor megjelent a könyv Moszkvában (1977) nem volt éppen tökéletes a szovjet-kínai viszony, így nyugodtan leírhattak olyan tényeket (pl. Csangot tekintették a világháború előtt és alatt is jó ideig első számú partnernek a szovjetek, s nem Maot) amit 45-53 között nem reklámoztak.
Mert Mao-nak esze ágában sem volt harcolni a japánok ellen.
Mit ír Csujkov (asszem már ott volt akkor) az Új 4. hds. Csang általi megsemmisítéséről 40-ben ?
A forrásaim szerint az orosz nagykövet - Panyuskin - szerint ezt Mao rendezte meg, h elintézze Hsziant, a sereg vezetőjét és kirobantsa a polgárháborút (Csang eddig nemigen reagált a provokációkra)
Magyarázatok Mao rejtélyére
NOL • Metazin • 2006. december 15.
A kínai kulturális forradalommal kapcsolatban lassan már minden részletet ismerünk. De egyre kevésbé világos, miért taszította Kína kommunista uralkodója, Mao Cetung vérfürdőbe, és tíz évig tartó felfordulásba hazáját.
<!--
var ord=Math.round(Math.random()*100000000);
document.write('');
//-->
„A Mao nevéből képzett ’izmus’ legodaadóbb híveit vagy falura száműzték, hogy tanuljanak a parasztoktól, vagy egyenesen börtönbe zárták. Mao halála után az lett a végeredmény, hogy cinikus anyagiasság dolgában a kínai társadalom talán minden más társadalmat megelőzött a Föld kerekén” – írja Andrew J. Nathan, a Columbia Egyetem tanára a New Republic hasábjain megjelent könyvkritikájában. (A cikk eredetije már csak előfizetőknek hozzáférhető, de a Powels online könyvesbolt weboldalán továbbra is megtalálható.)
A mű pedig, amelyet szemléz, két hozzá hasonlóan elismert sinológus, Roderick Macfarquhar és Michael Schoenhals Mao utolsó forradalma című könyve, már alcímében „véres rejtélynek” minősíti a Nagy Proletár Kulturális Forradalmat, amelynek Nathan forrásai szerint százmillió ember esett így vagy úgy áldozatául (ez a szám a leváltottakat és a meggyilkoltakat egyaránt magában foglalja).
A rejtély első lehetséges magyarázata úgy szól, hogy Maót forradalmár meggyőződése vezérelte. Éles ideológiai vitába keveredett az eredeti világforradalmi céloknak látványosan hátat fordító szovjet vezetőkkel, s árulásukat azzal magyarázta, hogy a Szovjetunióban egy bürokrata kaszt gyakorolja a hatalmat, amelynek tagjai nem is gondolkodhatnak forradalmár módjára. Hogy mindez meg ne ismétlődjék Kínában is, nekilátott, hogy „kigyomlálja a pártból mindazokat, akik a kapitalista úton haladnak”. Az ehhez szükséges tömegmozgalomban egyúttal megedződnek „a forradalmár utódok”, akik majdan átvehetik tőle a stafétabotot.
Amióta azonban napvilágot láttak Mao orvosának, Li Zsiszuinak az emlékiratai, mindenki tudhatja, milyen mérhetetlen pompa vette körül Mao elnököt, milyen kíméletlenül bánt a környezetével, és mennyire hidegen hagyták a nép szenvedései. Ezt a cinizmust és képmutatást Nathan nehezen látja összegyeztethetőnek egy lánglelkű forradalmár természetével.
A második magyarázat egyszerűen a hatalmi harc eszközének tekinti a kulturális forradalomban mozgósított tömegeket. A nagy ugrásnak nevezett gyorsítási program kudarca után társai gyakorlatilag kivették Mao kezéből az irányítást, ő azonban nem törődött bele a szimbolikus vezér szerepébe, hanem fellázadt ellenük, és rájuk uszította az ifjúságot. Személyi kultusza érintetlen volt, a hadsereg különféle vezetői még mindig hozzá voltak a leginkább lojálisak. Fellázította hát a népet vezetőtársai, és az egész apparátus ellen, majd a katonasággal leverette a lázadást, végül pedig a katonai vezetést is lefejezte, hogy egyedül maradjon a porondon.
Csakhogy nem lehetett volna egyszerűbben is eltávolítani Liu Saocsi államelnököt? Miért kellett ehhez két évig üldözni, további két évig hagyni, hogy orvosi kezelés híján meghaljon, s közben az egész országot tűzbe-vérbe borítani? Miért kellett Liu utódját (a második számú vezető helyén), az egyébként maradéktalanul szervilis Lin Piaót nagy vitába szólítani, és addig zaklatni, amíg külföldre nem szökik, s eközben le nem zuhan a gépe? Nem lett volna elég hamis váddal letartóztatni, vagy akár valós bűneit a fejére olvasni, ahogy Mao oly sokakkal megtette?
A harmadik magyarázat szerint Mao egyszerűen elmebeteg volt. Annyi bizonyos, hogy senki sem tudott eligazodni rajta, ő pedig nem bízott senkiben, még a feleségeiben és a szeretőiben sem. Tény továbbá, hogy szeszélyeivel a legközelebbi munkatársait is zavarba hozta. Sosem tudták, nem bünteti-e meg őket, ha pontosan azt teszik, amit parancsolt. Máskor sejtelmesen fogalmazott, és senki sem tudta megfejteni, mire gondol. Holott néha életről-halálról volt szó. Megesett, hogy valakit a környezetében lévők közül Hruscsovnak titulált (ennél súlyosabb vád nemigen létezett), de anélkül, hogy a jelenlévők sejtették volna, kire is gondol. Könnyen elképzelhetjük, mit fogtak fel szándékaiból a százmilliók, akiket rászabadított az értelmiségre, majd a kommunista apparátusra, hogy neveljék át, vagy pusztítsák el őket.
Sem a könyv szerzői, sem a recenzens nem vállalkoznak rá, hogy eldöntsék, mi vezette Maót, amikor pusztító áradatot zúdított hazájára. Minden esetre a diktátor halála után Kína a kommunista kapitalizmus, a piaci szocializmus, az exportvezérelt merkantilizmus útjára tért – Nathan nem dönti el, minek is nevezzük.
De könnyen lehet, hogy ezzel nincs vége a kínai forradalmak történetének. A független értelmiségi kritika zöme a nyugati sztereotípiákkal ellentétben nem az emberi jogokat hiányolja elsősorban. A kínai Új Baloldal értelmiségi képviselői az egyenlőséget keveslik, és az önálló kínai utat reklamálják.
A kulturális forradalom Maónak valóban utolsó forradalma volt – írja Nathan –, de nem biztos, hogy Kínának is az utolsó.
Éppen Csujkov könyvét olvasom Sztálingrádról, ami így kezdődik: Csang Kaj-sek katonai főtanácsadója és egyben szovjet katonai attasé voltam Kínában mikor kitört a háború...
Persze mikor megjelent a könyv Moszkvában (1977) nem volt éppen tökéletes a szovjet-kínai viszony, így nyugodtan leírhattak olyan tényeket (pl. Csangot tekintették a világháború előtt és alatt is jó ideig első számú partnernek a szovjetek, s nem Maot) amit 45-53 között nem reklámoztak.
Pffffff... (sohajt). Tenyleg sajnalom, hogy nem tudok segiteni:((( Semmi anyag nincs keznel a temaban (net forrasokra - jelen esetben - inkabb nem hivatkozom):(((
emlékszem rá, mivel jár nekem nagyon sok éve. de ott nem voltak összesített adatok, csak néhány eset leírása -illetve az első elismert győzelme a két félnek ( orosz cikk fordítása alapján).
Most sem az amerikai, sem az orosz adatok nincsenek keznel, de ha jol emlekszem az egyik idei (vagy tavai?) ,,Haditechnikaban" volt egy cikk errol, es nagyon korrekt es targyilagos volt.
éppen belenéztem a Top Gun című színes, szélesvásznú USA mesefilmbe, ahol elhangzott, Koreában 12-1 volt a győzelmi-veszteség aránya az ami repcsiknek. Ezt teljességgel kizártnak tartom (ha csak a papírsárkányokat bele nem számolták). A valóst megközelítő adatokat tud valaki?
Én csak egyszer hallottam ezt a kifejezést a koreaiakra, szal pontosan nem tudom honnan ered, és azt sem, hogy ez általános jelző-e. Egyébként a magyarok nem is esznek sok fokhagymát. A franciákhoz képest biztos nem.
