A XX. század első felében szokás volt a nemzetközi egyezményekhez titkos záradékokat csatolni, melyek a nagyhatalmak sunyiságának jeleként is értékelhetők. 1904-ben például az entente cordiale-ban a franciák és az angolok adtak szabad kezet egymásnak az egyiptomi és marokkói tüsténkedéshez, '39. aug. 23-án pedig a szovjetek és a nácik húztak különféle érdekszféra-vonalakat a Baltikumtól a qun Basarab földjéig ilyen rejtett klauzulákban...
A Magyar Rektori Konferencia döntött: 160 pontról 200-ra emelné a minimum felvételi ponthatárt a felsőoktatási intézményekben. Ez a pluszpontok nélkül megszerezhető maximum pontszámnak még mindig csak a fele. A rektorok döntésükkel javítani akarják a felsőoktatás színvonalát, eddig ugyanis hármas jegyátlaggal is könnyűszerrel be lehetett jutni az egyetemekre.
Az új ponthatárminimumot 2010-ben vezetnék be. A rektori konferencia ajánlásával az oktatási tárca is egyetért, de a jogszabályi környezetet még meg kell vizsgálni, az alapképzést érintő szigorításhoz várhatóan kormányrendeletet kell módosítani.
Úgy tűnik, az egyetemre, főiskolára jelentkezőknek egyre nagyobb sikerélmény a felsőoktatási felvételi. 2008-ban a jelentkezési lapjukat beadók 83,4 százaléka ért célba, ami 8,5 százalékkal magasabb a tavalyi aránynál. Nem egy szak esetében azonban nem volt túl nehéz sikert elérni: volt, ahova már 160 ponttal, vagyis akár kettes-hármas átlaggal is be lehetett kerülni. Ezt a minőségromlást a rektori konferencia rossz szemmel nézte, s ezért döntöttek a minimum ponthatár negyven ponttal való megemeléséről.
A korábbi pontszámítási rendszerben 60 százalékos eredmény kellett a bejutáshoz, ez a határ azonban még a megemelt ponthatárral sem teljesül. Ha a régi elveket szeretnénk követni, 240 pontra kéne emelni a limitet.
"A puding próbája, hogy ha kipróbálják" - fogalmazott Rudas Imre, a rektori konferencia elnöke. Az első év tapasztalatai szerint ugyanis a 160 pont akkor is összegyűlt, ha valaki minden érettségi tárgyból elégségest kapott, egyből pedig közepest. "A minőség szolgálatában, a minőség érdekében javasoljuk az emelést" - nyilatkozta Rudas.
Az Országos Felsőoktatási Információs Központ által kiszámolt - és a HVG-ben közzétett - adatok alapján kiderül, hogy olyan szakok is voltak, ahol a felvettek jegyátlaga éppenhogy elérte a hármast, azaz sokan kettessel kerültek be. A Szolnoki Főiskola turizmus-vendéglátás szakán például a matematikából felvételizők jegyátlaga 2,42 volt, de a Szegedi Tudományegyetem mérnök informatikus szakán is csak 3,31 volt a matekból felvételizők jegyátlaga.
Kettes-hármas osztályzattal azért sem szerencsés felvenni diákokat, mert olyan hátránnyal indulnak, s olyan tudásanyagot kell pótolniuk az egyetemeken, illetve főiskolákon, amelyeket a középiskolában már el kellett volna sajátítaniuk. Ez a felsőoktatási intézményeknek plusz idő, energia és pénz.
"A gyenge tanulók a többinek is ártanak, visszafoghatják azokat a hallgatókat is, akik különbek felkészültség alapján, s sokkal nagyobb tempót tudnának diktálni" - hangzott korábban a minimum ponthatár emelésére vonatkozó rektori magyarázat a TV2 híradójában.
A Hírszerző által megkérdezett diákok egyetértenek a ponthatárok növelésével: "Szerintem már így is sokkal több hallgató jár az egyetemekre, mint amennyinek kellene. Ahogy a szüleink mesélik, az ő idejükben az egyetemi profok még tudták minden diák nevét, ismerték őket. Talán úgy a tanítás-tanulás színvonala is magasabb volt."
A lapunk által megkérdezett gimnazista szerint szintén problémás, hogy sokkal több a diplomás, mint amennyit a munkaerőpiac be tudna fogadni. "Aki a 200 pontot kínkeservesen szerzi meg a 480-ból, és felháborítja a minimum emelése, annak nem biztos, hogy egyetemi tanulmányokban kellene gondolkodnia" - tette hozzá forrásunk. Ugyanezen a véleményen volt egy másik gimnazista lány is, aki szerint egyenesen felesleges ilyen alacsony ponthatárral szakokat indítani.
Idén 738 diák kezdte meg állami képzésen úgy a tanulmányait, hogy 200 pontnál kevesebbet szerzett, s 2578 tanuló indult neki ugyanilyen eredménnyel valamilyen költségtérítéses szaknak.
Az eddigi rendszer s a hozzá társuló 160 pontos minimum határ, illetve a kettes-hármas átlagok az egyetemi vezetők szerint nem ösztönözték a diákokat kiváló érettségi eredmények elérésére, ezért kellett a változtatás.
A kilencvenes évek elejéig jellemzően igen zárt volt a hazai felsőoktatás: a sok továbbtanulni vágyó fiatal közül csak igen kevesen juthattak be a felsőoktatási intézményekbe.
A későbbiekben aztán évről évre nőtt az államilag finanszírozott helyek száma, mint ahogyan a továbbtanulási lehetőséget kínáló egyetemek és főiskolák köre is. A kétezres évek közepéig nőtt a továbbtanulási kedv, ez a trend viszont néhány éve megfordult.
A 2004. évi csúcshoz képest, amikor is a tavaszi jelentkezési időszakban több mint 166 ezer jelentkezőt regisztráltak, folyamatosan csökkent a továbbtanulni szándékozók száma, és idén már nem érte el a százezret sem.
A bekerülési arány viszont folyamatosan nő: míg két évvel ezelőtt a jelentkezési lapjukat beadók 70,8, tavaly 74,9 százaléka kezdhette meg felsőfokú tanulmányait, addig az idén már 83,4 százalék. (Forrás: felvi.hu)
A ponthatárok emelkedése az államilag finanszírozott képzésben körülbelül 750, a költségtérítéses képzésben pedig 1500-zal kevesebb hallgatót jelentene. Rudas Imre azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy ezek a gyenge képességű hallgatók általában nem állják meg a helyüket a felsőoktatásban, vagyis már az első pár hónap után kimaradnak. Rudas azt is kiemelte: a ponthatár emelése néhány intézménynél jelenthet forráskivonást, de a minőség javításáért ezt vállalni kell.
A 2008-as felvételi ponthatárokat böngészve számtalan olyan szakot találunk, ahol a költségtérítéses képzésre elegendő volt a 160 pont, de az állami képzések között is akad olyan szak, ahol 200 pont sem kellett a sikerhez.
Megint csak bebizonyosodott (a Hírszerző ismerte el), hogy igenis árt az oktatás színvonalának, ha lényegesen rosszabb felkészültségű embereket jobbak közé engedünk. És ez nemcsak a cikkben tágyalt egyetemekre vonatkozik, hanem az általános iskolákra is.
Olyat is láttam már, akinek közel végzősként gondot okozott Szent István koronázásának a dátumát megmondani. Végül is, belátom, ez egy roppant nehéz évszám, szinte megjegyezhetetlenül nehéz. :(
Olyat még nem hallottál, hogy egy egyetemet végzett, diplomázott ember nem tudta megmondani, az újságírók kérdésére, hogy milyen és melyik középiskolába járt?
Leírok egy friss történetet PhD felvételiről: egy ELTE-ről "idegenbe szakadt" leányzó elment kicsiny honunk egyik vidéki egyetemére felvételizni. A felvételi közben derült ki, hogy nem tud diplomaátlagot, vagy egyéb okmányt felmutatni, mivel a felvételi után egy héttel volt az államvizsgája. Ez még talán nem is lett volna oly nagy probléma, pusztán annyi, hogy a felvételi pontszámok alapján a sorrendet egy héttel később tudják meg a felvételizők. A valódi probléma ott kezdődött, amikor továbbiakban még az is kiderült: nyelvviszgával sem rendelkezik, tehát nem is fog diplomát kapni. Elmeditáltam a dolgon: eddig a napig úgy véltem, hogy az általános iskola oktatás része a szövegértés képességének elsajátítása - jelen esetben kiderült, hogy ez még az egyetemi alapkézpésnek sem képezi részét, hiszen ellenkező esetben - talán (?) - nem jelentett volna számára gondot értelmezni a felvételi felhívás azon részét, miszerint előfeltétel a diploma megléte.
Sajnos, azt tapasztalom, hogy ez nem az egyedi eset, az etnikum manapság a gondolkodó, tanulni hajlandó, szakja iránt érdeklődést mutató hallgató - és ez egyetemtől független.
Tegyük hozzá, hogy itt a közigazgatásról, illetve azon belül is a minisztériumokról van szó. Az is sokat segít, de azt könnyebb megcsinálni (érint kb. 10 ezer embert), mint bármit a közszférában (kb. félmillió ember).
A gond persze az, hogy M.o.-n minden személyekhez kötődik. Így a felpuhulás veszélye fenáll.
Minden politikai nézettől függetlenül nagyon érdekes kisérletnek találom, hogy Szetey Gáborral próbálják megvalósítani a közszféra HR reformját. Szetey személy szerint nem ismerem, viszont elég sokat dolgoztam együtt olyan cégekkel, mint a Philip Morris, vagy más multi cég. Ha a szervezeti hatékonyság minimális reformját el tudják érni a teljesítményorientált rendszer felállításával, akkor már minőségi javulás lenne a közszféra bizonyos intézményeiben.
És ez érvényes a felsőoktatásra, történettudományra egyaránt.
SZG. tevékenységének eredménye meg nagyban attól függ, hogy képes-e maga mellé állítani a napi politikától független szakmai grémiumot, és egy fecske helyett egy fecske telepet felállítani, hogy nyarat csináljanak. Vagy Gyurcsány - feltehetően el nem kerülhető - bukása magával rántja őt is. Azaz, a vízzel együtt a babát is kiöntik-e?
Egyszer valakinek, valahol el kell kezdeni. Ha pedig a magyar felsőoktatás általában köszönőviszonyban sincs a munkaerőpaiccal, akkor marad az adminisztratív irányítás.
A szervezeti struktúra meg valóban problémás, de ez az egész közigazgatásra és közszolgáltatásra igaz. A struktúrának nem lehet nekimenni, az olyan mint a betonfal. Az embereket nem lehet megváltoztatni. Ismerjük a sztorit Nagy Péterről és a szakállról...
A dolog így nézve végtelenül egyszerű: csináljuk, amit lehet, és a szerkezetet ösztönzők segítségével próbáljuk formálni, vagy nyílt, eleve kudarcra ítélt szerkezeti reformokkal tesszük a helyzetet még rosszabbá.
Nem tudunk kibújni a bőrünkből, ez egy kelet-közép európai ország, kelet-közép európai színvonalú oktatással. Az önajnározó legendákat meg meghagyhatjuk a politikusoknak és a plebsnek.
ez jó kérdés, egyébként ez is mutatja hogy az oktatási rendszer túl komplex ahhoz, hogy 1-1 tényező változtatásával gyökeres reformot lehessen végrehajtani. az ELTÉ-n ha pénzügyi gondok vannak, tipikusan mindig a leggyengébbet csinálják ki, nem azt a szervezeti egységet, amelyik a tényleges veszteséget termeli.
Igazából az számomra nem kérdés, hogy áramvonalasítani kell a bölcsészképzést. Számomra az a kérdés, hogy a mostani állomány, közeg és szervezeti struktúra alkalmas-e erre...
Egyrészt jó magyar szokás szerint a 20%-os átalakításnál és a kevesebb oktatói létszámnál nem a teljesítményt nyújtó oktatókat fogják szerintem elsősorban megtartani...
Egyrészt jó magyar szokás szerint a 20%-os átalakításnál és a kevesebb oktatói létszámnál nem a teljesítményt nyújtó oktatókat fogják szerintem elsősorban megtartani...
Másrészt a költség megnyírbálások még jobban tönkre teszik az egyetemi - eddig se eget verő - oktatási színvonalat. Eszközfejlesztést, oktatási körülmények fejlesztését már ne is említsem. Hiszen most is a működőképesség határán van az egyetem.
Harmadrészt a hallgatói tudásszínt évek óta egyre alacsonyabb, mivel a középiskolai oktatás is mélyrepülésben van.
Negyedrészt, a bölcsészdiploma "piaci értéke", társadalmi presztízse továbbra is lefelé tart, ebbe mecénatúrát, szponzorációt találni nem állami forrásokból, igencsak nehézkes feladat.
Summa summarum, nem vagyok optimista a bölcsészoktatás jövőjét nézve.
Ahogy olvasom a vitát, felmerült bennem, hogy jóval inkább húsba vágó kérdés, hogy a felsőoktatás reformja alatt, milyen csökkentéseket él meg a bölcsészképzés.
Hiller tegnapi közlése alapján csak a bölcsészképzést 20%-al csökkentik 2007-től. Az én érzéseim kettősek ezzel kapcsolatosan, szükségesnek is találom ezt a lépést, de egyben félelmeim is vannak a szakma további devalválodása miatt.
Nem mondtam, hogy nem lehet figyelembe venni egy-egy nézetüket, bebiflázni őket azonban nem kell, ahogyan náluk nevesebb kutatókról is ezt gondolom egyébként. Fölösleges ezen lovagolni.
Arra kellene törekedni inkább, hogy a történészpalánták jobban ismerjék meg a primer forrásokat, és az azokra vonatkozó modern értékelésekés értelmezésekminél teljesebb körű ismeretével sajátítsák el a forráskritika alapjait és az önálló, józan mérlegelés képességét.
"nem éreztem szükségét annak, hogy külön reagáljak rá, márcsak azért sem, mert nem hallgattam sem Kristó professzor úr, sem Róna-Tas tanár úr óráit."
Nyilván te is érzed, sőt, tudod is, hogy ez nem érv, hanem egy rettentően gyenge kifogás. (Hogy ne használjak erősebb szavakat). Neked ugyanis tudnod kell, hogy a két említett történész - mindenfajta kidarai leszólás, lekezelés ide vagy oda - kiváló fiatal tanítványokat készített fel önálló kutatásra. Vitákban kristályosodó életművük az általuk is képviselt, tudományos alapokon nyugvó- természetesen a tévedés jogát is magában foglaló - kritikai szellemről tanúskodik. Mindezek ismeretében kellett volna véleményt mondanod erről:
"Egy Kristó (akihez egyébként nem volt szerencsém) vagy egy Róna-Tas véleményem szerint egyáltalán nem alkalmas arra, hogy történészeket készítsen fel az önálló kutatásra, bebiflázni őket is be lehet, csak nem biztos, hogy van értelme. Kritikai szellemet semmiképpen nem alakítanak ki a hallgatóságban." (Kidara, 329)
