Nem tudok dönteni, Cesanit eko2000-es vagy pedig Cesanit President legyen-e. A President jobban néz ki belül, könnyedebb vonásai vannak, az eko2000 pedig olyan erőszakosan mélyed le, ha elölről nézem. Hátulról viszont szépen mértékletesen megy bele a vízrészbe, tehát az anyag szépen lecsusszan, ha ráesik, és nem fog a víz felcsobbanni! A Presidentnél alig van ilyen átmenet a csésze hátulja és a vizes rész között, viszont a vizes rész hátrébb van, míg az előbbi wc-nél elölrébb. Viszont Tomcat mondta, hogy a hátul ívelt részű wc-k képesek nyomot hagyatni az ürülékkel. És az se biztos, hogy tartály lesz, és emiatt a kisebb víznyomás miatt és a nyomhúzás miatt lehet, hogy a keféét is elő kellene vennem, de ezt nem akarom, örökre száműzni akarom, valamint az ürülék legkisebb részével való szembesülést is. Ezért valószínűleg jobb lenne a President, viszont arról nem vagyok meggyőződve, hogy teljes mértékben képes lenne-e kiszűrni a csobbanást. A president amúgy drágább is, mint az Eko2000, tehát lehet, hogy jobb fajta? Valamint ha tartályost veszek, akkor jobban megérné a hátul íveltebb Eko2000?
Óriási dilemmába vagyok, nem tudom mit csináljak :((
Elegendő ha van a szatyorban a jegyzetek között némi folyékony szappan. Ezt a WC papírra téve száraz és szappanos papírokat addig kell váltogatni míg a csíkteszt negatív eredményt nem produkál.
Szerintem meg egyszerübb és kevésbé macerás venni egy kiscsomagos baba popsitörlőt (pl. Pampers 25 darabos). Eleve kakis seggecskére lett kitalálva, csak kisebbre. :-)
Vagy árulnak még kiscsomagos intim kendőket nőknek.
A magyar építõipar egyik rejtélye a vécé. Mert számomra rejtély, miért nem képes a magyar építõipar idestova húsz éve egy mûködõ vécét konstruálni.
Mert ugye hogy mûködik a retyó? Az ember bemegy, bezárja az ajtót, elvégzi ügyes-bajos dolgait, töröl, öblít és távozik. Fejlett országokban ez legalábbis így mûködik. A vécé nem arra való, hogy mûködésén tûnõdjünk, hibáit tanulgassuk és kerülgessük, s a fejlesztésre borsos tízezreket költsünk, ha legközelebb jön a szerelõ. Ám a magyar vécé nem ilyen. Manapság már nem.
Kezdõdik a dolog az ajtóval. Manapság valamiért nem divat az ajtóra zárat szerelni. Persze van, ahol még nem veszett ki ez a kedves szokás, de liberális korunkban egyre több vécémérnök gondolja, hogy az ajtót székelõ embertársainkra rányitogatni igenis része az európai kultúrának, valamint hogy az ajtó lábbal vagy könyökkel való támasztása, a kilincs felfelé feszítése jót tesz az emésztésnek, s ezáltal a helyiség rendeltetésszerû használatát is elõsegíti. No de ne akadjunk fenn mindenen: kulturált családokban észre szokták venni, ha egy családtag eltûnik a pihenõhelyiség irányában, és nem feszegetik az ajtót otromba módon. Bunkóék persze maradnak a sikítozásnál és a bocsozásnál. Rigli akkor sincs. Tessék kultúrálódni.
Aztán ugye, ott a vécékagyló. Baromi nehéz jó vécékagylót tervezni. Az emberiség eljutott a Holdra, feltalálta az atombombát, megépítette az F-22-es vadászrepülõt, de Magyarország ebben is lemaradt, és kerámiaiparunk manapság nemhogy kevlár-kompozit anyagokat, de még egy normális vécékagylót sem képes elõállítani. A magyar vécékagylót használat elõtt tele kell tömni papírral, ellenkezõ esetben a lent hullámzó, kétes tisztaságú folyadék a plafonig fröccsen. Jó, mára ezt is megszoktuk. Manapság azonban már olyan kagylót is gyártanak, amelynek hátulsó része enyhén ívelt, pont úgy, hogy a lefelé tartó végtermék végigcsússzon rajta, igényes féknyomot hagyva maga után, amit aztán szentségelve lehet vakargatni a vécékefével. A vécékefe szerencsére még nem esett modern korunk áldozatául, bár már történnek kísérletek elérhetetlenné tételére. Az OBI áruházban például saját szememmel láttam egy meglehetõsen közönséges darabot 15,000 (azaz tizenötezer) forintért. Hurrá.
A pattintós mûanyag vécédeszkákat már meg sem említem, hiszen bizonyára sokan tapasztalták már azt a csodálatos érzést, amikor egy enyhe mozdulatra az ember megbillen, és belezuhan a vécékagylóba, miután az elõzõ látogató egy hasonló mozdulattal sikeresen letörte azt a kibaszott mûanyagszemetet leheletfinom csapjairól. Rég volt már az anyáscsavar és a fa vécédeszka. Manapság a modern mûanyag divat. Igaz, kétszer annyiba kerül, meg nem is annyira környezetbarát. Na és...
A vécétartályok tervezõi ellenben maximálisan szem elõtt tartják a környezetvédelmi szempontokat. Elsõdleges törekvésük, hogy a tartályból a zsinór meghúzására minél kevesebb víz szivárogjon elõ, lehetõleg minél kisebb nyomással. Elég meglocsolni a terméket, ugyebár. A felhasználó vegye tudomásul, hogy a készülék nem ipari használatra készült, ha sok vizet akar, hozzon egy vödörrel és öntse le, de ne rángassa a zsinórt, ennyi jár, ne követelõzzön. Kultúrember különben se szarik.
Utóbbi álláspontot a csatornaépítõk szövetsége is támogatja. Kultúrember vagy érje be egy fecni papírral, vagy vegye tudomásul, hogy a lefolyó eldugul. Különben is, a csõgörényesnek is meg kell élnie valamibõl. Vagy pedig tessék a parkba járni. Mindegy, de a vécét ne használjuk, az csak dísz.
hogy vakon ugrik-e vagy nem, azt nehez eldönteni. minden esetre egy fura file-t azonositott virusnak, ami raadasul a mar emlitett folderben volt, ahol mar maskor is detektalt virusokat, amikor az explorer-t hasznaltam ...
gyorsan felraktam a gozillat, hatha ezzel nem szopok be semmit.
elöször ezen a gepen is norton volt gyarilag, de aztan leturtam, mert allandoan egy csomo dolgot kerdezett, amit nem ertettem (nem magyar, de meg csak nem is angol volt a nyelv), igy inkabb leturtam es az F-Secure-ra tertem at.
Ezek szerint. nincs virusfigyelö a gepeden.
Az enyime mar akkor jelzett, amikor az oldalt be akarta tölteni a linkre kattintas utan. Addig az installig el se sikerult jutnom.
Most jobban jarsz, ha kihuzod az internet kabelt es a documents and settings mappaban megkeresed a temporary internet files mappat. Azt kinyitod es a tartalmat egyszeruen kitörlöd, es nem mesz ujra arra az oldalra.
Egy HVGs cikk miatt, nem veletlenul lett tabutema:
2004/47. szám
HVG: A dialektikus matéria
2004. november 20. 00:00 Utolsó módosítás: 2004. december 04. 09:49
A vécé világnapjának kinevezett november 19-én itt az alkalom áttekinteni, milyen sokat változott az emberiség viszonya saját - sokszor a maitól teljesen eltérően kezelt - salakanyagához.
"Légy a mi toalettnagykövetünk!" - biztatta a világ erre fogékony részét minapi sajtóközleményében a szingapúri székhelyű Vécé Világszervezet (World Toilet Organization). A felhíváshoz mellékelt tízpontos, elsősorban a nyilvános illemhelyek használatának mikéntjére vonatkozó etikett jól jelezte a kérdéskörben ma jelentkező új szemléleti irányokat. A higiénés vagy a víztakarékossági elvárásokon túl ugyanis immár arra is született felszólítás, hogy a témában megnyilvánulni kívánók "ne legyenek restek tanácsokat adni az üzemeltetőknek, miként tehetnék még vidámabbá és felhasználóbarátabbá a mellékhelyiségeket". (Amit egy "vécécsúcsként" hirdetett, jelenleg is zajló pekingi szakmai konferencia résztvevői rögtön ellenőrizni is tudtak, mivel a program szerint egész délutános látogatást tettek az olimpiára készülő kínai főváros állítólag igencsak felfejlesztett közvécéiben.) A közfigyelmet magának főként Ázsiában és az USA-ban kivívó világszervezet léte egyúttal azt is jelzi, milyen nagy mértékben van átalakulóban az emberiség viszonya ezen, a többség által a szocializálódás során az undorító kategóriába sorolt s ezért is kvázi tabuként kezelt kérdéskörhöz.
A kultúrtörténészek szerint mindenesetre érdekes, hogy bár az ürítés kultúrája a civilizáció előrehaladtával sokat változott, egyes több ezer évvel ezelőtti szokások igencsak hasonlatosak a ma elfogadottakhoz. Már az Ószövetség (Mózes 5. könyvében) felszólította a zsidó harcosokat, hogy ha úgy adódik, sátruk mellett ássanak gödröt, amit aztán dolguk végeztével temessenek is be. De a régészek maradandóbb, működési elvükben a mai - közkeletű nevén pottyantósnak nevezett - árnyékszékekhez hasonló, ám azoknál sokszor szofisztikáltabb kivitelű (akár márványból készült) köz- és magánillemhelyekre is bukkantak, például az ókori Mezopotámiában, az Indus völgyében vagy Krétán, a nagyjából 3500 évvel ezelőtt épült knósszoszi palotában, de Egyiptomban, valamint a Római Birodalom területén is. Kultúrtörténészek szerint egyébként már az ókorban megfigyelhető volt a "székletkezelés" szinte a mai napig meglévő kétarcúsága: míg a nagy területen gazdálkodó népek trágyázás céljára összegyűjtötték, a folyóvölgyekben élők a vizekbe juttatták ürüléküket. A közismerten fejlett csatornahálózatot kiépítő rómaiak illemhelyeit például sok helyen az ülések alatt átfolyatott víz tartotta tisztán, a 79-től két éven át uralkodó Vespasianus császár pedig már meg is adóztatta az első közterületi illemhelyeket.
Mindezen alkalmatosságok használata azonban számos ponton különbözött a ma megszokott változatokétól. Például abban, hogy az ókorban - de még utána is jó ideig - nem különítették el a férfiakat és a nőket. A Római Birodalom egykori területén feltártak számos, U alakú padon sorba rendezett, egyszerre akár több tucat - egymástól el nem választott - ember szükségletét kiszolgáló köztoalettet.
A mai értelemben vett szemérmességnek ez a fajta hiánya még évszázadokig jellemző maradt. Másfajta normák vonatkoztak az ürülék elhelyezésére is: a le- és kirakóhely ugyanis sokáig korlátlanul a közterület volt. Bindeswar Pathak A nyilvános vécék története című, interneten is elérhető tanulmánya szerint azonban a népsűrűség növekedése, de különösen a városok terebélyesedése és a fenti szokások nyomán az emberi lakhelyeket szó szerint elborító ürüléktömeg végül oly mértékben rontotta az ott élők komfortérzetét, hogy megszülettek az első szabályozási kísérletek. Egyes adatok szerint Münchenben már a 14. század vége felé pénzbüntetés sújtotta az utcára rondítókat, illetve azokat, akik nem hordták ürüléküket a közeli folyóvizekbe. A legtöbb (toalett)történész - köztük a francia Dominique Laporte néhány éve megjelent, A szar története (Histoire de la merde) című szakmunkájában - mégis későbbre, 1539-re teszi a mentalitás általános változásának kezdetét. Franciaországban (mindenekelőtt Párizsban) ugyanis ekkor mondatott ki, hogy mindenki felelős a saját piszkáért, egyben ekkortól tették kötelezővé a házi pöcegödrök létesítését. A történész szerint - ha nem is egyik napról a másikra, de - jórészt ez a köztisztasági rendelet állt az ilyesfajta szükségletek végzését utóbb teljesen az intim szférába utaló változások hátterében.
Jellemző a gondolkodás és a szokások átalakulásának nehézkességére, hogy a mai, angolnak mondott, vízöblítéses vécé ősét 1596-ban feltaláló Sir John Harington - nem mellesleg I. Erzsébet királynő keresztfia - annak idején a korabeli értetlenkedők gúnyolódásainak állandó céltáblája volt: csaknem két évszázadra el is ment a kedv vécéjének alkalmazásától. Az e téren is elhatalmasodó szemérmesség mégis oly mértékben megelőzte a technikai fejlődést, hogy kultúrtörténeti írások megemlékeznek olyan, 18. század eleji élelmes skóciai polgárokról, akik csekély összeg fejében mindent beborítani képes köpönyegeket és kübliket adtak bérbe a sürgőssé vált dolgukat közterületen, de mégis mások előtt rejtve elvégezni kényszerülőknek. Az pedig valóságos áttörés volt, amikor 1739-ben Párizsban egy csapszék tulajdonosa először terelte külön-külön mellékhelyiségekbe férfi és női vendégeit.
A folyamat kiteljesedéséhez utóbb már csak olyan technikai lelemények kellettek, mint a brit Alexander Cumming 1775-ös találmánya, amely akként tökéletesítette az egykor oly értetlenkedve fogadott ősvécét, hogy egy S hajlítású csőtoldalékkal elkerülhetővé tette a szagok visszaáramlását. Az újítás térhódításához persze kellett még a - 19. században elterjedt - csatornahálózat is.
Korántse higgyük azonban, hogy az angol vécé megjelenésével minden e téren létező szorító szükség egyszersmind kielégítést nyert. Egyrészt mert a Földön ma élő lakosok harmada állítólag még a latrinafokozatig sem jutott el, de legalább ekkora probléma, hogy a legmodernebb módon székelők a korszerűségért és a higiéniáért egyre ijesztőbb méretű vízpocsékolással fizetnek. Arról nem is szólva, hogy újabban már a vécékultúra keltette kvázi civilizációs ártalmakról is egyre több szó esik. Például az ázsiai társadalmakban, ahol nagy hagyománya van az ürülék hasznosításának (Kínában csak 1980 óta használnak több műtrágyát, mint emberi ürüléket), és ezért ott még ma is egészen más elvárás tapasztalható az "anyag" kezelésével szemben, mint olyan tájakon, ahol a nevelés programozta undor a mielőbbi és mind nyomtalanabb eltüntetést célozza. Így aztán bőségesen van terük a feltalálóknak és újítóknak, hogy akár az ürüléket komposztáló szárazvécéket tervezzenek, netán tökéletesítsék a végterméket még érzékelhetetlenebbé tevő, úgynevezett mélyöblítéses típusokat.
Az e téren is a legfejlettebb technológiát felmutatni képes államokban ezzel egyidejűleg érdekes lélektani momentumokra is fel lehet figyelni. Egyesült államokbeli központtal például világszervezetet alapítottak azok, akiket a nyilvános illemhelyeken a mások jelenléte miatti zavar akár teljesen le is blokkol. Az orvosi műszóval paruresisnek nevezett - az USA lakosságának például becslések szerint 7 százalékát érintő - tünetegyüttes kapcsán éppen ezért nem kevés tanulmány szerzője foglalkozik e problémával és építészeti úton való megoldásaival.
Különös eredményeket produkált - például Japánban - a toalettekbe is bemerészkedő high tech. A világ állítólag legkifinomultabb illemhelyeit kifejlesztő országban ugyanis sok helyen már (az elmúlt évtizedekben kifejlesztett) deszkamelegítő fűtőszál, állítható hőmérsékletű vizet szolgáltató automatikus bidé és szárító, a kényelmet fokozó könyöklők, valamint a mozgáskorlátozottak felemelkedését segítő hidraulikus emelős ülőkék, de akár a vizelet összetételét elemző rendszerek teszik - elvileg - gondtalanabbá a biológiai funkció beteljesülését. Ám vannak, akiknek ez sem volt elég. Az ultramodern berendezések tervezőinek újabban állítólag már arra is tekintettel kell lenniük, hogy kiderült: a japán nőket különösen feszélyezi saját vizeletük csobogása, és ezért sokan közülük folyamatosan lehúzva tartják a vécét ottlétük alatt. Egy nemrég bevezetett újítás nyomán azonban a vécé használója hangszórókból érkező vízöblítéshang bekapcsolásával is képes egyszerre spórolni a vízzel és mérsékelni saját bontakozó gátlásait.
Bocs, ha tudtalannak tűnök, de volna pár megjegyzésem/kérdésem:
állva? ha állok, akkor a fenékpofák zárt állapotúak, akkor nyilván pucsítva, ami ua., mint ülve, nem?
bidé vagy szappanos mosás, ez tényleg szükséges? úgy értem, nem sterilizáljuk túl magunkat, mint a hipeszupererős antibakteriális szappanokkal?
Lehet, h kell, csak nézzétek meg, milyen sok az allergiás, és állítólag a fejlett (tehát kozmetikumokkal bőven ellátott - mosod, tisztítod, utánakened, -zsírozod, balzsamozod stb.) országokban jóval több, mint másutt. Ezek csak kérdések!
Nálunk anyai ágon családi hagyomány a székrekedés (anyám évtizedek óta csak hashajtóval, sőt, most már anyaleveles kaka-napokat tart, amihez a programját is igazítja...), én is azt gondoltam, h ez van, ám az első terhességem óta megiszom napi 2-2,5 l vizet (a dokim elájult, amikor megtudta, h kb. 6-8 dl az adagom), és azóta minden reggel automatikusan. Sokáig azt hittem, h a kávé is bejátszik (rengeteg tejjel), de egy nemrégi gyomorvírus-fertőzés alatt nem bírtam inni, és mégis.
ha valamiért kimarad (hálistennek már nem figyelek rá annyira), nekem a körte mindig bejön!
viszont én is megfigyeltem, h idegen helyen nem annyira, s bár nem figyelek rá, azért van, h elutazom 2-3 napra, s a 3. nap végén rájövök, h jajj. De nem zavar, mert aztán ha hazaérek, kb. 1 órán belül mennem kell:-)) És a következő reggel minden a régi. (Régen olyan is volt, h 5 napig semmi egy kempingben, aztán a sárgabarack+tej meghozta a hatását, de szörnyű volt)
A wc-n nem olvasok (sztem ez inkáb pasi-tulajdonság), inkább az köti le a figyelmemet.
Uccsó megjegyzés: a lányom anyagcseréje villámgyors, de az iskolában sosem, ha elalszunk reggel és nem jön össze este, akkor másnap szenved.