"az irgalmas szamaritánus megdöbbentő módon szeretett. Az ellenség szereteténél nagyobb szeretet nincs! Erre tanít bennünket Jézus Krisztus, arra kér ama galileai hegyen, hogy imádkozzunk ellenségeinkért. A példázatbeli ember nem ezt tette? Hiszen a szamaritánusok voltak a legközelebbi ellenségek a zsidók számára! Meg tudták volna egymást ölni egy kanál vízben. A gyűlölet apáról fiúra szállt. És az irgalmas szamaritánus megáll a bajbajutott zsidó ember láttán - mert a szeretet számára nem érzelem csupán, hanem cselekedet! Úgy szeret, hogy megáll, fölibe hajol és teszi azt, ami tőle telik. Előveszi a borát és olaját, és azzal fertőtleníti ellensége sebeit. Nem adja ki bérbe ezt a feladatot; nem azt a megoldást választotta, hogy a vendégfogadó házban egy dénárral többet tesz le az asztalra, mondván: Menjetek ki, ott fekszik egy ember, de öten menjetek ki, mert elég veszélyes az út és én minden költséget kifizetek. Itt ápoljátok, majd ha visszajövök, megnézem, mi is lett vele.
- Ezt is megtehette volna a szamaritánus! És ez is nagy dolog lett volna. Hiszen a pap is és a levita is elmentek a vendégfogadó ház előtt. Ók is beszólhattak volna, hogy jöjjetek, ott fekszik vérben egy ember.
Ha valaki azt kérdezné, hogy mi a krisztusi evangéliumi szeretet, akkor azt mondanám, hogy ez: Valaki mellett megállni, aki mellett meg kell állni. Valaki fölibe odahajolni, aki fölibe oda kell hajolni. Hiszen sikolt a szem, hogy hajolj fölém, ne hagyj egyedül!"
(Gyökössy Endre)
Mert ha csak azokat szeretitek, a kik titeket szeretnek, mi jutalmatok van? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, a kik őket szeretik. És ha csak azokkal tesztek jól, a kik veletek jól tesznek, mi jutalmatok van? Hiszen a bűnösök is ugyanazt cselekszik. És ha csak azoknak adtok kölcsönt, a kiktől reménylitek, hogy visszakapjátok, mi jutalmatok van? Hiszen a bűnösök is adnak kölcsönt a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza. Hanem szeressétek ellenségeiteket, és jól tegyetek, és adjatok kölcsönt, semmit érte nem várván; (Lk.6,32)
... tehát nem csak az a felebarát, nem csak azt kell szeretni, aki veled irgalmas. Én legalábbis így gondolom.
>>Maradjunk a példánál. Ha én vagyok, aki irgalmasságból segített, akkor felebarát vagyok - tehát engem mindenkinek szeretni kell. (?)
Innentől, szerintem csak ismétlem magam, de azért hátha:
Ki felebarátja annak, aki bajba jutott? Nem mindenki, hanem csak az irgalmas, jelen esetben - ha behelyettesítünk téged - akkor Te: Tehát téged nem mindenkinek, hanem annak kell szeretni (a parancsolat szerint) akin segítettél, mert annak vagy TE a felebarátja és a parancsolat Rá vonatkozik (és nem mindenki, hogy jön ide a mindenki? Nem egy általános meghatározás, vagy egy bélyeg a felebarát, ami egy könyörülő cselekedet hatására kialakul, vagy hogy)
>>Aki meg nem cselekedett irgalmasan, amikor arra szükség volt és módjában állt volna, az nem felebarát, tehát senkinek sem kell az ilyent szeretni, legfeljebb alanyi jogon valami más miatt lehet - de nem mint felebarátot.
Nem az van, hogy az egyszer valakivel irgalmatlan "nem felebarát" lesz (általánosságba), hanem mint a példázatban nem felebarátja a bajbajutottnak. Ez hatalmas különbség. Tehát nem "mindenkinek" nem felebarátja (globálisan :)), hanem annak Akin nem könyörült! Érted a különbséget? Ezért rossz következtetés az, hogy senkinek nem kell őt szeretni. Miért ne szerethetné _más_, akivel esetleg könyörületes, vagy aki viszont szereti?
>>Igy gondolod? Mert én nem.
Nem így gondolom, lásd fentebb. Egészen más következtetést vonsz le, mint amire én gondolok és ezzel a következtetéssel nem értesz egyet.
Mondd, el tudsz képzelni egy olyan céget, ahol nincs vezető és mindenki megy a maga feje után, esetleg szavazással döntik el, hogy mikor mi legyen? Hogy senki ne adjon senkinek utasítást?
Az emberek általában nem szeretik, ha parancsolgatnak nekik, azt viszont elvárnák, hogy a dolgok olajozottan menjenek az életben. Szerinted mi ennek a feltétele?
"Melyik a legnagyobb parancsolat a Törvényben?" "Szeresd az Urat, a te Istenedet, teljes szívedből...és felebarátodat, mint magadat."
Világos....Erre mondta az ember: nem! Parancsra nem! - Hm. Mert nem akarta beismerni, hogy képtelen rá...na meg nem is akarja....mert az önmegtagadást (is) jelent.
És egyszercsak jött Valaki, Aki isteni parancsra önként betöltötte ezt a "legfőbb" parancsot....- helyettünk is, értünk is, és be fogja - bennünk is.
....és az nem lehet, hogy egy olyan közegben, ahol az emberi lét minden eseményét Törvény, parancs, utasitás határozza meg - hiszen a korabeli zsidóság egy nagyon alaposan kidolgozott viselkedési norma szerint élt, melytöl nemigen lehetett eltérni, csak ha a halálbüntetést kockáztatta az illető...nos egy ilyen közösségben nem ugy lehet egy uj rendelkezést életbe léptettni, ha parancsba adom?
Szerintem azért nem szolga a hívő, mert szabad akaratából, tudatosan akarja követni a parancsokat és nem vakon a törvényre hagyatkozva. De ettől még a parancs az parancs - és bizony "baráttól" jövő.
Sem a szeretet, sem a felebarát téma nincs kilőve, hiszen szerintem összefüggenek. Viszont mindkét téma lehetőleg a hit és nem "tudományos", vagy filozófiai alapokon.
Én már felebarát témában néhány hozzászólással korábban és a topik elején-közepén is leírtam, amit gondolok. Nem szeretném tovább ragozni, legfeljebb ha új gondolat merül fel valakinél.
Nos, a legtöbben ugy hiszik, hogy a felebarát egy meghatározott szükebb tágabb kör. Értelmezésüknek a hitük szab leginkább korlátot, felebarát az, akit ők szivesen látnak annak.
És azt hiszik, Jézus, is korlátozta a felebarát meghatározást.
( ebben persze a legtöbb hivő egyetért. CSak éppen abban nem, hogy kire. Mivel minden hit mást szeret, ezért ennek megfelelően a felebarát kör is változik...)
A hit a mindenkit fogadja el a legnehezebben. Hiszen akkor oda fensöbbérzés...
Hogy az én érzésem igaz, vagy sem azt rajtam kívül mást nem hivatott eldönteni. A vita rossz felé vezet. Szerintem maradjunk a felebarát témájánál - és lehetőleg azokkal, akik a hit alapjain beszélgetnek róla.
"Nem, a hit nem világnézet. Én nem választottam, nem döntötten ebben - hitet kaptam."
Hát ezzel a tapasztalatnak nagy vitái vannak. Minden ember önmaga dönti el, hogy mit fogad el és mit nem. Hogy milyen gondolatokat tesz magáévá, és mit utasit el. Igy aztán az egy időben és térben lévő emeberek közül lesznek ateisták, katolikusok, buddhisták, és bármilyen isták- saját döntésük alapján.
Minden ember maga dönti el - sajátságos egyéni rewakciók alapján - hogy mit fogad be.
"Vallásos meggyőződéssel szemben az empírikus érveknek nincs esélyük. "
Mégis, kérdezz csak meg mondjuk két fórumtársat, mondjuk Bigát vagy Paleot, hogy maradéktalanul igaz e fenti állitás.
Nem, a hit nem világnézet. Én nem választottam, nem döntötten ebben - hitet kaptam. Egy másik topikban írta egyszer valaki régen ezen a fórumon és én máig egyetértek vele:
"Vallásos meggyőződéssel szemben az empírikus érveknek nincs esélyük. A vallásos hit az érzéki tapasztalaton túli valóságba vetett megingathatatlan bizalom. Kérdés, hogy kinek mire irányul a vallásos hite. Az enyém arra, hogy az Isten szeretet, és Jézus él. Ez ellen empírikus érvekkel hiába jönne bárki, mert erről nem (csak) érzéki tapasztalatom van, hanem tapasztalaton túli meggyőződésem."
Nézd, bár nem nekem szól a válaszod és nem is én hoztam fel ezt az engedelmesség dolgot, de ha igaznak vesszük, hogy a szeretet parancs - akkor szeretetet gyakorolni valóban tekinthető engedelmességnek.
Én nem vagyok semmi vitának az elrontója, de ezt a témát lehetőleg a hit alapjain célszerű folytatni. Ez nem filozofikus fejtegetés témája, hanem hitről szól.
Ha én hiszem, hogy a Bibliát és benne az Ószövetséget Isten sugallta, akkor azt semmiféle tudományos és nem tudományos tanulmányozás nem fogja megingatni. Persze, akinek elvei vannak, azokra hat az ilyesmi - de a hit nem erről szól. A hit nem elhatározás, nem döntés kérdése, mint a világnézet.
Ha neked már csak ennyi a gondod a témával - őszintén irigyellek. Én úgy vélem a magyarosítás ebben az esetben a lényegen nem változtat, én meg inkább a lényegre tekintek.
propeth, a szeretetparancs parancs:
Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben? Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. (Mt.22.39)
Nem "szeretni" kell a felebarátot, hanem Jézus Krisztus iránt kell engedelmesnek lenni, és akkor az ember nem tesz a másiknak (akár ellenség, akár nem) olyat, ami annak kárára van, sőt inkább megteszi vele azt, amit ő is szeretne hasonló helyzetben kapni mástól.
Így tudom én pl. felebarátnak tekinteni ösztökét, bármilyen utálatos is.:)
Volt egy Ószövetség-tudós, teológiai tanár. Úgy hívták, hogy: Dr. Tóth Kálmán. Nemrégen halt meg 90 év fölött. Megmaradt emlékezetemben, hogy nagyon mérges volt a katolikusokra, amiért "szamaritánusnak" fordították a "samaritánust". Hogy miért, őszintén szólva, nem emlékszem. De alapos ember volt, úgyhogy én már csak hiszek neki, és maradok a "samaritánusnál".
Még valamit, ösztöke. A szeretet képességén valóban Istentől kapott képességet értek.
A lényeg szerintem abban van egyébként, hogy az irgalma szamaritánus nem méricskélt, hogy a bajban levő felebarát-e vagy sem, irgalmas módon és egyuttal szeretetteli módon cselekedett. Mert nem csak annyit tett, hogy nem hagyta magára, hanem olyan helyre vitte, ahol segítséget kap és ráadásul még az ellátásáról is gondoskodott. Ez több, mint amit egy irgalmas szívű ember tesz azzal, akit nem tart felebarátjának, illetve akit nem szeret.
A szeretet azt jelenti az én folgalmaim szerint: segíteni a bajban, nem ártani annak, aki éppen nincs bajban és kerülni a felületes ítélkezést. Persze, hogy másként szereti az ember a társát, a gyerekét, vagy a barátját, sőt még az is belefér, hogy haragszik a haragosára.. De a szeretet parancs nem ezekről szól. Szerintem.
Kedves ösztöke, ezt az egészet én sem akarom túlragozni. De egy kört még én is teszek. Maradjunk a példánál. Ha én vagyok, aki irgalmasságból segített, akkor felebarát vagyok - tehát engem mindenkinek szeretni kell. (?) Aki meg nem cselekedett irgalmasan, amikor arra szükség volt és módjában állt volna, az nem felebarát, tehát senkinek sem kell az ilyent szeretni, legfeljebb alanyi jogon valami más miatt lehet - de nem mint felebarátot. Igy gondolod?
Mert én nem. Hogy miért nem, azt már többször leírtam ebben a topikban. De mindenkinek legyen hite szerint, illetve füle hallása szerint.
Lehet, hogy ez sarkosnak tűnik, de nem használok gumifogalmakat, mert ez a vita szempontjából hasznosnak tartom. Ha egyezményesen ugyanarra a szóra ugyanazt értjük, nem hol ezt, hol azt máris egyszerűbb vitázni.
Pl.: A mindenki alatt tényleg mindenkit értek: azaz engem-téged, a sarki fűszerest, a venezuelai földművest, azaz Tényleg mindenkit. Ha meg azt mondom: egymást, az egy adott közösségen belül (család, iskola, munkahely, szekta stb.) egymást minimum ismerő személyekre értem. Azaz, ha azt mondom: Találkoznunk kéne egymással kicsit hülyén hangzana, ugyanez a "mindenki" szóval (Találkoznunk kéne mindenkivel! :) Megértenél így? Nem hinném.
Nem akarom túlragozni, de szerintem nagyon egyszerű és érthető a példázat, bár a példázatok mind szellemiek, és nem mindenkinek van rá füle, ezért sokat már nem is fogok erről írni, de futok még egy kört, hátha megértesz. Két része van ennek, amit nem kellene összekeverni:
1) A nagy parancsolat, ami a SZERETET (és nem az irgalmasság) parancsa a felebarátra vonatkozik.
de ki a felebarát?
2) A bajbajutott szempontjából Az felebarátja - a példázat szerint - aki irgalmas volt vele. (erre az érveimet nem ismétlem, eddig senki nem cáfolta) 2) b) Cselekedj úgy mint a 2) - ben
-> ergo Te leszel a három közül a felebarát, a három közül. (nem hagytam ki semmit?)
Következtetés: A Szeretet (1) jóval több mint az irgalmasság - mint mondtam - az egy folyamatos kapcsolat/közösség feltételez és gondolom Te se tudsz mindenkivel folyamatos kapcsolatban/közösségben lenni (így mindenkit szeretni), viszont irgalmas tudsz lenni bárkivel (amit parancsol Jézus: 2,b) (azaz ha bajba jut segíteni), azaz te is tudsz a három közül felebarát lenni (2), aki az irgalmasság miatt felebarátja a bajbajutottnak (2), ellenben a parancsolatban a szeretetről van (1) szó NEM az irgalmasságról, hogy: Szeresd A felebarátot (1), ami több, és arra a kérdésre, hogy "Kit szeress"? (nem az hogy kivel légy irgalmas!!!!!), a válasz, hogy a felebarátot. Itt a kör bezárul.
Szóval te azt a következteted, hogy azért mindenki felebarát, mert mindenkivel irgalmasnak kell lenni (nem méricskéli), én viszont az állítom, csak akkor leszel csak felebarát, ha ezt megteszed, ha nem akkor nem vagy felebarát. Nem az akivel megteszed nem lesz a felebarátod, hanem TE nem leszel felebarát. A parancsolat viszont nem arról szól hogy te légy irgalmas tehát légy felebarát, hanem hogy a felebarátot szeresd és a szeretni már nem lehet mindenkit, viszont irgalmasnak lenni bárkivel lehet, még azzal is akit nem ismersz. (ismeretlent meg nem lehet szeretni, ahhoz valamilyen közösségben kell)
>>ösztöke, szerinted az irgalmasság gyakorlásához kell a szeretet képessége, vagy elég a rideg ész/tudatosság?
Szerintem nem "szeretet képessége" (bár nem tudom ezalatt mit értesz, szerintem csak Isten szeretetével lehet szeretni igazából) kell hozzá, hanem olyan gondolkodásmód (éppen inkább nem meggondolt és nem eszes/tudatos, hanem spontán, de ettől az még nem szeretet, csak irgalmasság mert hiányzik belőle a közösség), de mint mondtam én sokkal többnek tartom a szeretetet annál, minthogy segítek valakin (=irgalmasság) és nem is akarom a kettőt egy kalap alá venni. Mint mondtam a szeretetben közösség van. Jézus közösségben volt az övéivel és életét adta értük, és nincs annál nagyobb szeretet. Mit gondolsz ez az "életemet odaadni" mit jelent? Vsz. nem elsősorban keresztáldozatot, hanem hogy akit szeretek azzal közösségben vagyok, mint ahogy a Mester is példát adott e tekintetben az utolsó vacsorán, amikor megmosta a tanítványok lábát. Ez nem egy irgalmassági cselekedet volt (nem csak meggyógyította mint a 10 leprást aki közül egy ment vissza), hanem velük való személyes törődés, közösség, több mintha egyszer segített volna rajtuk.
Továbbá Jézus a felebarátainak tekintette azokat vámszedőket, prostikat, bűnösöket akik keresték a szabadulást, keresték Istent -> úgy, hogy velük együtt evett (ami a közösséget jelent, akivel együtt eszek azzal közösségben vagyok), de nem volt közösségben a farizeusokkal (utóbbiak meg is szólták ezért őt), sem a szadduczeusokkal, nem volt közösségben Heródessel, sem Pilátussal és ezzel is példát mutatott a tekintetben, hogy ki a felebarát és kit kell szeretni :-)
