Keresés

Részletes keresés

mioko Creative Commons License 2002.11.14 0 0 38
Zsoldos Péter: Ellenpont c. regénye a világszínvonalat képviseli.
"Jo 2 a lap aljához ért, Joker megállította. Jo 2 magától is megállt volna, de Joker az utóbbi időben bizalmatlan volt, túl sok váratlan történt már ebben a járatban. Jo 1 és négy Leo odaveszett, nem csoda, hogy Einstein is ideges."
ketchikan Creative Commons License 2002.11.12 0 0 37
Örömmel jelenthetem, hogy megkezdtük egy Átjáró-születésnapi rendezvény szervezését, hátha sikerül felélesztenünk a régi klubos hagyományt, illetve alkalmat teremteni azonos érdeklődésű embereknek találkozásra, eszmecserére. A rendezvény február 22-e magasságában lesz (tervezett időpont), egy szombati napon, amelyen bemutató előtti filmvetítés, klasszikus filmek, kasszasikerek megtekintése, előadások meghallgatása, kötött és kötetlen beszélgetések várják az érdeklődőket.

Terveink között szerepel egy amerikai színész meghívása, és hogy eme eseményt egy hetes "filmklub" kövesse olyan filmekkel, amelyet csak itt és csak ekkor lehet megtekinteni Magyarországon moziban. Helyszín ügyében egyelőre tárgyalások folynak, amit biztosat tudunk, ezt is közzétesszük.

Szívesen várjuk filmes javaslataitokat, mit szeretnétek látni, milyen filmritkaságokról tudtok archív részen vagy olyan filmet illetően, amely Magyarországon nem került forgalmazásba. Mi utána járunk a jogoknak, s ha lehet, lehetővé tesszük megtekintésüket.

Mivel a rendezvény a közönségnek készül, örömmel vesszük, ha segítetek akár az index, akár a scifi.hu Átjárós fórumán, akár magánban.

Köszönettel: Szélesi Sándor

Előzmény: mobilTudat (36)
mobilTudat Creative Commons License 2002.10.10 0 0 36
Az elso szemelyre szabott sci-fi regeny!

Kedves Milke.humane.homoe Olvasó!

Az Odisszea az Univerzumban sci-fi regény (Trore.Gilgame.Zeuse ''igen értelmes'' világ szponzori segítségének köszönhetően) ingyen, PDF
formátumban, október 12-től a http://www.odisszea.hu/download
cimrol letölthető.

Ha esetleg ajándékba szánod a könyvet, akkor
lehetőséged van benne egy pár szavas üdvözletet
elhelyezni: ez minden oldalon látszani fog a
fejlécben, pl.: Erikának sok szeretettel.

ketchikan Creative Commons License 2002.10.08 0 0 35
Nos, megszámoltad, Endre? Az ötödik számban helyünk sem volt az elmúlt időszak összes művét megjeleníteni. Egy ponttal kisebb betűre kellett vennünk a bibliográfiát.

Egyre több a megjelent könyv a piacon.

Előzmény: endre_d (32)
mobilTudat Creative Commons License 2002.09.25 0 0 34
Pontosabban: kézirata :)
Előzmény: mobilTudat (33)
mobilTudat Creative Commons License 2002.09.22 0 0 33
Elkészült az
Odisszea az Univerzumban
kézírata. Ennek megfelelően új külsővel jelentkezik a www.odisszea.hu szájt. A megjelenésen túl tartalmában is elcsúszik kicsit a tudomány felé... (sürget az idő :)
Megtudhatjuk, miért nem szólítanak meg minket az UFO-k, vagy, hogyan működik az emberi tudat... stb.

Akinek hiányozna a régi lap, a http://www.extra.hu címen megtalalhatjuk, illetve a főlap ördöge a http://web.tar.hu/tudat és a http://tudat.rtlmail.hu címeken is megvan.

endre_d Creative Commons License 2002.09.04 0 0 32
Ketszaz????? Megnezem majd az Atjaroban, de ez tul soknak tunik.
Előzmény: ketchikan (31)
ketchikan Creative Commons License 2002.09.02 0 0 31
No, magam is gondolkodtam... :-) Az Átjáró bibliográfiái alapján idén eleddig mintegy 200 sci-fi és fantasy jelent meg (persze lehet vitatkozni, Bacon Új Atlantisza sci-fi-e, de e felett sikoljunk (!) el). Kétszáz, átlag 1500-2000 példányban, az háromszázezer-négyszázezer kötetet jelent nyolc hónapra... Előbb-utóbb ezek elfogynak (van, amelyik több darabban is). És csak most jön a karácsony, amikor a kiadott könyvek száma megduplázódik...

Biztos, hogy csak 3000-4000 rajongó van, aki többet is vesz?

Előzmény: szefantor (30)
szefantor Creative Commons License 2002.08.30 0 0 30
Szia Sanyi!

Attól függ, hogy kit tekintünk sci-fi kedvelőnek. Ha ide számoljuk azokat, akik minden fantasztikus filmet megnéznek a moziban (márpedig ált. ezek többnyire a nézettségi listák elején állnak), akkor több 10(akár 100?)ezer ember. Ha azokat vesszük, akik időnként megvesznek 1-1 könyvet, akkor max. 10 ezer. Tovább szűkítve a kört: a könyvet gyakran vásárlók, folyóírat olvasók 3-4 ezer. Lev.lista látogatók, klubtagok - vagyis az aktív rajongók - szerintem olyan 500-1000 fő lehet.

Figyelem, a számok tájékoztató jellegűek! :-)

ps. A legbelső kör, akik szegedre járnak táborozni: 25 fő :-)))

Előzmény: ketchikan (29)
ketchikan Creative Commons License 2002.08.29 0 0 29
Mekkora lehet a magyar sci-fit kedvelő tábor, ma? Hadd tegyem fel annak ezt a kérdést, aki megjelenik e fórumon. Igazán kíváncsi vagyok, vajon mennyi "rejtőző" sci-fi kedvelő él?
Előzmény: norwood (28)
norwood Creative Commons License 2002.08.29 0 0 28
Ez érdekes, nekem nem jön be a Cherubion lap. És nem csak bent a cégnél, de otthon sem.
Előzmény: DuDoR (24)
DuDoR Creative Commons License 2002.08.29 0 0 27
>Viszont itt sem talalni mukodo email cimet, vagy postait.

Pedig én ezt találom a Cherubion lapon:

"Ha úgy gondolja, hogy írt egy jó fantasy vagy sci-fi novellát/regényt, s azt szeretné nálunk publikáltatni, azt úgyszintén a cherub91@mail.datanet.hu címre küldheti, vagy pedig postán: Cherubion Könyvkiadó, 4003 Debrecen, Pf. 39. "

A mobiushoz pedig probald a mobius@scifi.hu cimet, ha az elenderes nem megy.

Előzmény: mobilTudat (26)
mobilTudat Creative Commons License 2002.08.29 0 0 26
Viszont itt sem talalni mukodo email cimet, vagy postait.
Előzmény: mobilTudat (25)
mobilTudat Creative Commons License 2002.08.29 0 0 25
Koszi, be is jottek a lapok. Pedig eskudni mertem volna, hogy nehany napja neztem (meg a scifi.hu TAGOLDALAK alattrol linkelve is, de Not Found jott)... MIndenesetre most szepen lathatok a lapok.
Előzmény: DuDoR (24)
DuDoR Creative Commons License 2002.08.29 0 0 24
> Viszont a Mobius-t nem talalok

http://mobius.scifi.hu/
http://cherubion.scifi.hu/

Előzmény: mobilTudat (23)
mobilTudat Creative Commons License 2002.08.29 0 0 23
Igen, az Alexandra is megvan. Viszont a Mobius-t nem talalok. Kovettem (pontosabban a konyvtaros felesegem altal kovettettem :) a tanacsod, de ott sem talaltam kiado cimet sajnos.

Mindenesetre koszi, megprobalom par lev.listan is.

Előzmény: ketchikan (22)
ketchikan Creative Commons License 2002.08.27 0 0 22
Cherubion - Debrecen
Mőbius - Budapest
Alexandra - Pécsi Direkt Kft (ha jól tudom), Excalibur - Szeged

Ugye nem is vagyunk decentralizáltak? :-)) Nézd meg a könyvekben...

Előzmény: mobilTudat (21)
mobilTudat Creative Commons License 2002.08.27 0 0 21
Koszi, sajnos a ket elozot nem talalom a weben, probalok postai cimet is keresni.
Előzmény: ketchikan (20)
ketchikan Creative Commons License 2002.08.26 0 0 20
Ma magyarokat két kiadó ad ki, az egyik a Cherubion, a másik a Mőbius, de ez utóbbi mértékkel, és egész regények nem jellemzők rá. Mint tudjuk, a következő tervezett novelláskötete csak felerészben lesz magyar, illetőleg a legutolsó "felkarolt" magyar írás is inkább csak kisregény volt.

Az Alexandra még esetenként vevő szokott lenni az ilyesmire, talán keresd meg őket. Vagy az Excaliburt, bár ez utóbbi szintén nem jellemzően ad ki magyarokat, csak esetlegesen. Ha jól tudom, Zelenák Anikó sorozatának harmadik részét sem akarják megjelentetni... inkább futnak némi gyengécske paródiakötetekkel, az megéri még Magyarországon...

Előzmény: mobilTudat (19)
mobilTudat Creative Commons License 2002.08.26 0 0 19
Elkeszultem kozben a regeny kezirataval... tudtok sci-fi kiadot ajanlani, esetleg email cimmel?

Koszi.

mobilTudat Creative Commons License 2002.08.26 0 0 18
Koszi az eszrevetelt. A valasz prozai, a jelszavaim nem trivialisak es fajlbol szoktam oket bevagni, de idokozben gepet valtottam es egyszerubb volt egy uj felhasz. nevet regisztralni.

Rejtozkodesrol szo nincs, nem alakul meg ugy a mozgalom szamossaga, hogy ez indokolt lenne :-)
Ha majd ugy alakul, akkor pedig nem lesz trivialis tapintani ezt az alakulast ;-)

Előzmény: ssss-ssss (16)
tintalle Creative Commons License 2002.08.26 0 0 17
Ki ne felejtsük Preyer Hugót se! A galaktikai játékok máig felejthetetlen számomra. Egyszerre humoros és elgondolkoztató, valóban meghökkentő gondolatokat tartalmaz.
ssss-ssss Creative Commons License 2002.08.26 0 0 16
OFF OFF

Te miért változtatsz folyton nevet? Különösen, hogy különböző formában ugyan, de mindig ugyanazt ajánlod.

(mily gonosz hangulatban vagyok ma...)

A másodnickem

ON ON

Előzmény: mobilTudat (13)
aliens.scifi.hu Creative Commons License 2002.08.23 0 0 15
2 éves lett az aliens.scifi.hu!
nézzétek meg, hátha érdemes!

mano

Tzsolt Creative Commons License 2002.08.13 0 0 14
Az Opálsziget nekem is tetszett, szerintem a "Fekete veszedelem" című műve is érdekes. Kissé elfeledett író Farkas István, aki nagyon jó sci-fiket írt jó régen (pl. Még élünk? 1938.).
Van egy néhány igazán fantasztikus könyv, melyek a 1960-as évek amerikai sci-fi-jére emlékeztetnek, kiemelve néhány cím:
Barsi Ödön: Űrhajó. 1944.
Sárkány Béla: Űrhajósok. 1928.
Aranyos Béla: A lélekgép. 1943.
Előzmény: Törölt nick (12)
mobilTudat Creative Commons License 2002.08.04 0 0 13
Nem túl elegáns magam ajanlani, de kinek próbálnám, ha nem eleve egy sci-fi közösségnek... nem igaz?

Az Odisszea az Univerzumba c. írásról van szó. (kézíratban készül el hamarosan)

Fogalmi gyökere dramai formában készült, ez A tudat szimfóniája.

Az Odisszea az Univerzumba maga, mint címe is sugallja: egy utazás története. A tartalmat illetően még az előszóból sem szeretnék idő előtt semmit felfedni... ez gondolom megérthető :-)
Aki eddig olvasta a kézíratot, az nagyon beleélhetőnek mondta.

Pusztán csak "kilóra nézve" sok rész azért prediktálható, négy webhelyen van elhelyezve több-kevesebb információ (jelenleg csökkenő mennyiségben):
http://javac.fw.hu
http://www.extra.hu/tudat (ez jól struktúrált)
http://web.tar.hu/tudat
http://tudat.rtlmail.hu

Mit gondoltok, melyik kiadót érdemes felkeresni?

fehérzaj Creative Commons License 2002.08.02 0 0 11
Én meg egyetértek szefantorral. Szerintem is fárasztó Dévényi.
Előzmény: norbika (10)
norbika Creative Commons License 2002.08.02 0 0 10
szefantor
Ellentmondok. Szerintem nagyon jó, sajátságos stílusa van, bár igaz, hogy nem világszínvolnal. Azért ha antikváriumban látok tőle valamit, azonnal megveszem.
Előzmény: szefantor (9)
szefantor Creative Commons License 2002.08.02 0 0 9
D.T. egyszer elsütött egy poénos írást, bejött neki, oszt utánna ebből akart megélni. Nem sok olvashatót alkotott.
Előzmény: Raphael (7)
aliens.scifi.hu Creative Commons License 2002.08.01 0 0 8
Magyar sci-fi régen és most...

Bár ez nem magyar téma, de a Megújult aliens.scifi.hu teljes mértékig Magyar!
Tessék megnézni!

mano

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!