Én meg most olvastam ki Vasverő Therost. Nagyon bevált! Másnapra meg befejeztem Az utolsó őriző c. kötetet ami ugyancsak kitűnő darab. Akinek tetszett a Warcraft 2-3 története annak kötelező darab.
Ma épp az Alexandra könyvesboltban nézelődtem amikor odatoltak egy kocsit tele új DL könyvvel, kipakolni. Címe: Lélekkovács (Soulforge). Nem vettem meg, mert most lefoglal David Gemmel Árnyjáró c. könyvének két folytatása. Az első nagyon tetszett, KÖTELEZŐ darab, és állítólag a második még jobb :-)
IGEN!!! A Diablo sorozat egyszerűen fantasztikus. Imádom, nem tudtam letenni őket, főleg amiket Knaak írt. Zseniálisak. A Warcraft-ok sem rosszak, én még D&D könyvekkel is próbálkozom, de azok felejtősek. De nem akarok OFF lenni. Éljen Tass és éljenek a Többiek is !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Megfogadom a tanácsaidat dragonwings. Köszönöm szépen.
A Shannara sorozatról jut eszembe, aki nem fanatikusan szereti a DL-et annak bátran ajánlom a Diablo köteteket (A vér szava, A gonosz ösvénye, Az árnyak birodalma) és a Warcraft köteteket (Halálszárny, A klánok ura). Ezekről tudom hogy igényes, cselekményekben gazdag s a szerelmi száluk (ha van) sem olyan hogy elhányja magát tőle az ember (különben nem ajánlanám). :)
Éljen Tass! Ahogy mondod! A Harcosok sorozatból tényleg nagyon rossz mindegyik "lovagos" könyv. Én nem tudom, mit kell erőlködni ezzel a Pirvannal. Tök rossz a sztori, szarul fordították, egyszerűen nem értem. Néha egy-egy szót elejt, ami kötődik a DL-hez, de tényleg max. ennyi. Viszont olvasd el Vasverő Theros-t, az nagyon jó. Főleg a vége, amikor leírja Vasverő szemszögéből a mindent eldöntő és megváltoztató találkozást (Krónikák 1.). A Találkozások sorozatból a Kódex és Törvény (Sturm-os) szintén tetszett, de mint korábban írtam, a Kitiarás könyv (Sötét Szív) megaszar volt. Most kezdem majd a Lord Soth-ot, nagyon remélem, hogy jó lesz. Olvasta már valaki?
Valamennyi írásotokat elolvastam, s felvetődött bennem 1-2 gondolat.
A könyv megfilmesítése jó ötlet csak iszonyat nehéz vászonra vinni. Ráadásul olyasvalaki kell a rendezői székre aki (Peter Jacksonhoz hasonlóan) a DL sorozatokon nevelkedett. Máskülönben olyan szar filmet csinálnak róla mint annak idején a Dungeon&Dragons. :(
Továbbá mit gondoltok a Krónikákon kívüli DL-es kötetekről. Nekem nagyon tetszett a Káoszháború sorozat, a Harcosok sorozatából csak az Önfejű Lovagokat olvastam el de az nagyon gagyesz volt véleményem szerint. A többiről mit tudtok mondani, csak hogy rajtam kívül mások se vegyék meg a rossz köteteket.
Jaj, nem is feltételeztem rossz szándékot egy pillanatig se. :)
De hidd el, elég közel vagyok a tűzhöz, hogy amit írok, az tuti biztos legyen, ne csak valószínű. :))
Szóval nyugodtan elhihetitek, hogy ennyibe kerül a könyv, és lehet is kapni, max rá kell kérdezni, mert nem a legfeltűnőbb helyen van kitéve. (A keménykötés persze kicsit több, de abból ugyebár csak az első kettő van.)
A Shannarával kapcsolatban se tudok mást mondani, mint hogy lehet kapni itthon, s mily meglepő, ugyanott, ahol a DL-t. :) Besétálsz a boltba vagy írsz a silverland91@hotmail.com -ra, és ha nincs is épp a polcon, tutira beszerzik neked. Amúgy a magyarul megjelentek után van még hat kötet, plusz kijött most egy új, amiből még csak egy kötet jelent meg (egyelőre hardcover, majd augusztusban lesz puhában), de minden bizonnyal ez is legalább 3 rész lesz. Szóval lesz mit olvasnod. :)
Esküszöm, nem terjesztek rémhíreket, nem is szoktam soha. És az írásommal sem volt célom. Tényleg ennyibe került akkor a 3 kötet. Én boldogon adtam ki akkor ezt az összeget, többet is adtam volna értük, hiszen akkor egyáltalán nem lehetett kapni sem a Walhalla-ban, sem a Silverland-ben. Akkor még egy magazinnál dolgoztam, meglehetősen közel ez utóbbi könyvesbolthoz, így mindennap átmentem ebédszünetben a boltba. És egyszercsak ott volt, kb. fél év után. És persze, hogy kifizettem érte azt a pénzt! Bármennyit kifizettem volna értük!!!!! Most nem tudom, hogy mennyiért adják ezeket a könyveket. Lehet, hogy antikváriumban is beszerezhető, nem tudom.
A Shannara-val kapcsolatban tökéletesen igazad van. Én el is olvasnám boldogan angolul, ha lehetne kapni itthon.
OFF: A Shannarákhoz meg még annyit, hogy az minősített esete a hülyeségnek, mert ha látták, hogy nem megy a dolog, akkor mi a fenének hozták ki egy új trilógia elsőjét ahelyett, hogy megálltak volna boldogan egy egység végénél? Ki érti ezeket?
Te valamire nagyon rosszul emlékszel, egészen konkrétan 1990.- egy kötet. Mármint a Silverlandben. Nem kell rémhíreket terjeszteni. :)
Amúgy szomorú dolog, de nem a Shannara az egyetlen sorozat, amelynek a kiadása a közepén leállt. Annak van szerencséje, aki tud angolul, mert az tán még úgy befejezheti a történet olvasását. Aki nem tud annyira, az pórul jár. :/
A Silverlandban szereztem meg én is a 3 Krónikát, majd' 4 ével ezelőtt közel 10 ezer Ft-ért. Nem egyszerű, az biztos.
Dohi! Veled találkozhattam az Európa Kiadó honlapján, a Fórumban, ugye? Ismerős vagy. A következő egy picit Off, de a problémához kapcsolódik, már mint a könyvkiadókhoz. Biztos ismeritek a Shannara köteteket (Terry Brooks), imádom e regényfolyamot. A kiadó (Európa) úgy hagyta abba a folytatások kiadását, hogy az utolsó (5.) kötetben lévő történet nem ér véget.!!!! Ennél durvábbat nem éltem. Ráadásul kerek-perec megmondták, hogy eszük ágában sincs kiadni a 6. részt, amiben megtudhatnánk, hogyan alakultak a hősök kalandjai. Egyszerűen felháborító. A Shannara könyvek jó pár következő részét megírta már T.B., és ha nehezen is, de kiegyeznék azzal, hogy azokat nem jelentetik meg, de legalább azt kiadhatták volna még, amiben a cselekmény a tetőpontjára hág, és lezárul.... Bocsánat, egy kicsit elragadtattam magam, de egyszerűen annyira dühít, hogy na! Ennyit a kiadókról. Mégegyszer bocsi, lehet, hogy nagyon OFF voltam.
iden tavaszra igertek, azert gondoltam, hogy lassan talan... ha meg nem kell nekik, nem kell eroltetni. jobb lett volna, ha tavaly kihozzak mind3-at egyszerre...
Hogy mi lesz kiadva "majd", azt tán csak a jóisten tudja... A Szukits ígéri a harmadik Manákat, de elég homályos, hogy mikorra is. (Lásd előző mondat.)
kurvajo... :( a delta vision, vagy akarkik, akik meg dragonlance-et adnak ki, nem akarjak esetleg befejezni? marmint kiadni a 3. kotetet? tolem softcover is lehet, csak lenne mar meg a teljes trilogia...
Az eredeti kérdére a válasz, hogy nem. A harrmadik részből nem lesz nagy alakú keményfedeles. Konkrétan a kiadótól származó infó, szóval nem találgatás. Ez van. :/
Az eredeti kérdés továbbra is az, hogy a nagyalakú keményfedeles sorozat valaha teljes lesz-e. Amióta megvettem az első kötetet, várok az újraolvasással. Remélem már nem sokáig.
en meg azt se latom sehol... belenyugodtam mar, hogy egyik konyvsorozatom se egyseges, bar ebben az esetben eleg vicces lenne a nagytalaku hardcover-zsebkonyv parositas...
uj vagyok errefele... nem tudjatok, a szukits kiadja valamikor a 3. dragonlace kronikakat, amivel durvan 2 eve kesnek, vagy vadaszhatom a paperback kiadast, ami kb. teljesen eselytelen?

Sziasztok!

A Bábkirályról és az Utolsó Erődről - bár már meglehetősen régen olvastam őket - elég kellemes emlékeim vannak. Viszont most ért egy nagyon szívmelengető élmény: alig bírom letenni az új Találkozások sorozatban megjelent Kódex és Törvény c. könyvet. Kész felüdülés az előzőekhez képest. Majdnem eléri a Krónikák és a Legendák szintjét. Mindenkinek ajánlom. Már régóta ez az első olyan könyv (szerintem), amely visszahozza azt a hangulatot, amibe beleszerelmesedtem annak idején. Az író úgy emlegeti fel a "régi" ismerősöket a történetben, hogy közben tényleg elhiszem neki, hogy tudja, ki(k)ről van szó, és még a történések, események közötti összefüggéseket is ismeri. Szóval, olvassátok el! Izgalmas, jó helyeken játszódik, sok szereplős, jól van megírva és jól lett lefordítva.

D.

Sajnos már túl gyorsan jelennek meg a könyvek :-) Mindenesetre múltkor sikerült kettőt elolvasnom: A Bábkirály-t és az Utolsó erőd-öt. Mind a kettőt csak ajánlani tudom, nagyon jók. Viszont a Harcosok sorozatot és a Lovag-os részeket eddig kihagytam, lehet, hogy jól tettem? :-)
A Kendermore-t várom már, hogy megjelenjen (azt olvastam eredetiben régebben)
Most éppen Delta Vision könyveket olvastam sorban, a Harcosok sorozatot. Háááát, őszintén megmondom, hogy meglehetősen gyengék voltak. Tényleg nem tudom, hogy a szerzők, vagy a fordítók tehetnek arról, hogy a lelkesedésem már az első oldalakon alább hagyott. Azt az érzést hiányolom már elég régóta, amit a Krónikák és a Legendák olvasása előtt, alatt és után éreztem.
Mondjuk, a Találkozások sorozat sem túl acélos, a Sötét szív például szerintem kifejezetten rossz volt, alig vártam, hogy véget érjen a könyv. Tegnap megvettem a Sturm-os könyvet, nagyon bízom benne, hogy ez közelíteni fog a régiekhez.