Nem tudom, mit izéltek, szerintem "Zsákfos" Frodó szebb, mint a Legolas, meg róla a legó jut az eszembe. Egyébként a könyvben benne van, hogy mindig nyílvesszőket gyűjt, ha elfogy neki (az elhullott orkoktól szedi el, például).
Bombadil Toma jó hogy nem került bele, mert az a rész a könyvben is elég tré, már ha szabad ilyet mondanom.
Az a baj, hogy kevés a női szereplő.
HELP!: Megvan mán a film video-cd-n (angolul), de a Media Player nem játszik AVI-t. Mit lehet ilyenkor tenni? Segítség :-(
Csak megerősíteni tudom Louie-t. Gondolom ő is a legutóbbi PJ nyilatkozatból vette, mint én. Semmi 4 óra 45 perces verzióról mégcsak szó sem volt. 30 perccel lesz több a bővített verzió a moziváltozatnál.
Na, ez már az ötödik változat, amit a DVD-ről hallottam. Én annyit tudok, hogy Augusztusban lesz DVD, de vagy a moziverzió, vagy a 30-40 perccel növelt verzió.
Ha az előbbi, akkor novemberben jön ki a hosszított. Legalábbis ennyi ami biztos.
Hát még én! És ugye most már eleve úgy készülnek a filmek, hogy DVD-n is megjelennek, tehát lesznek benne olyan jelenetek amik a mosiban nincsenek benne, meg olyan kamera beállítások is!
Végig rágva az összes hozzászólást, az az érzésem van, hogy általában 3 csoportba lehet osztani a nézőket.
1. Van az a sereg ember aki azért nézte meg a filmet, mert, noha nem olvasta a könyvet sőt, megkockáztatom, nem is hallott róla, de tetszett a reklámja és elment megnézni, reménykedve egy mondjuk Csillagok háborúja jellegű filmben. Ezek azok akik csak rosszat tudnak elmondani a filmről, megjegyzem a kultúráltságukról sokat elárul (határozottan tisztelet a kivételnek), hogy meg sem próbálják megérteni, mitől van az annyi sok ezer-millió ember rajong a történetért.
2. A második csoprt az, aki megnézte a filmet, mert hallott a könyvről, maga nem olvasta, de kiváncsi. Ezek azok, akik felemás véleményt mondanak, van akinek tetszett, van akinek nem.
3. És vagyunk mi, akik olvastuk a könyvet nem egyszer, nem kétszer és ha ma elővesszük a második kötetet és találomra felütjük, pontosan tudjuk, hogy hol járunk a történetben, mi fog következni, viszont ennek ellenére és élvezettel olvassuk tovább. Szóval az az érzésem, hogy elsősorban nekünk készült ez a film. És ez így van jól. A történet szépsége és komolysága, mégis meseszeresűsége elveszett volna, ha nem ilyen a film.
Ja egy kérdés: nem tudja valaki, mikor akarják kiadni DVD-n? sajna négy gyerekemet nehezen tudjuk elhelyezni, hogy mégegyszer elmehessünk megnézni, pedig nagyon szeretnénk!!!!!!!
Sziasztok!
D.Ú.V.
Ui: Attól én is frászt kaptam, amikor Bilbó el akarta venni a gyűrűt Frodótól...
Csak annyit tennek hozza, kijavitva a remhireket, hogy kedves szoke tunde fiunk nem meleg, ugyanis kicsit felre lett forditva az interju.
Nem o hagyta el a baratnojet egy ferfiert, hanem az akkori baratnoje hagyta el ot egy ferfiert.
Egyebkent jelenleg van baratnoje es asszem egyutt is elnek :)
Forras: www.tolkien.hu/forum, ezen belul a Legolas-topic
Azert megkeresem en az eredeti cikket, tuti ami tuti.
Sziasztok, valaki legyen olyan kedves és linkelje be nekem a hivatalos honlap cimét, mert amivel én próbálkozom, az nem jön be :-((
Szerintem olyan szépen volt vége ennek az első résznek, nem értem sokak problémáját. Peter Jackson még bele is lógott kicsit a második kötetbe, képzelem, mi felháborodás lenne, ha ott fejezi be, ahol a könyv :-))
A vég itt pedig az, hogy a Szövetség felbomlik...
Legolas: mintha a könyv lapjairól lépett volna ki, pontosan ilyennek képzeltem... Viggo Mortensen ragyogó Aragorn volt, ahogy hol a csodálatos ősökkel büszkélkedhető, hatalmas hőst adta, hol a Vándort, akárcsak a könyvben... Sean Bean Boromirja kicsit Sean Beanesre sikerült, de nekem tetszett, Gandalf és Bilbó teljesen olyanok voltak, mint Gandalf és Bilbó :-)), talán egyedül a négy hobbit volt nekem kicsit problémás, róluk valahogy más kép volt bennem, de most, hogy a film után újra olvasom, már őket látom magam előtt :-))
Kérdés a tudókhoz: azt irja valamelyik magát filmesnek tituláló magazin, hogy mivel a könyvben nincs szerelmi szál (?), ezért a rendező kreált egyet, Arwen és Éowyn szerepét összevonta... De A Két Torony stáblistáján szerepel Éowyn. Most akkor mi van???
"A Gyűrűk Ura tündérmese. Mégpedig - legalábbis terjedelmét tekintve - alighanem minden idők legnagyobb tündérmeséje. Tolkien képzelete szabadon, ráérősen kalandozik a három vaskos könyvben ... a köny személytelen szereplője a morál..." (Göncz Árpád)
Nem a cselekmény a legfontosabb a műben, hanem a mondanivaló, és persze a mesélés maga. Persze, le lehetne írni ötödekkora terjedelmben is, csak pont az tűnne el, amiért Tolkien megírta. Az, hogy az olvasó beleélje magát a helyzetekbe, maga előtt lássa a tájakat, az eseményeket. Olvass el bármilyen eposzt, mondát, hősi éneket, esetenként oldalakon keresztül írják le egy szereplő kinézetét (akik ugyanolyan "papírmasé figurák", ugyanis általában nem konkrét, hanem szimbolikus alakok). A Gyűrűk ura, az összes Tolkien-történettel együtt ugyanilyen hősi ének, csak prózában elbeszélve. Nem azt mondom, hogy márpedig neked most ez tetszeni fog, de hiba unalmasnak nevezni egy könyvet csak azért, mert nem pörög végig.
Na de az 3+2,5+2,5=8 ora egyben. Az meg a Satantangonal is hosszabb. Annyira nem vagyok fan. :-) (Most komolyan: Azt zokon vettem volna, ha az egeszet 3 orasra vagja, es ezzel nem cak en vagyok igy. Ez tenyleg egy alapkonyv volt a mostani 25-40 kozti korosztalynak. Illetve annaka a reszenek, aki szeret olvasni. Esetleg egy 13 reszes (13*50'=11 ora) tevefilmsorozatot tudnek elkepzelni, amiben a kihagyott reszek is szerepelnek. Na azt megneznem.)
Akkor talán a 3 kötetet egy filmben kellett volna.... (bocs minden fannak).
Egyébként számomra ez a szövetség nem volt igzából kiemelve. Egyrészt a film közepén történt, másrészt azonkívül, hogy ezt elmondták és együtt mentek, nem nagyon jelentett semmit. Ha legalább a vérüket összefolyatták volna..;-). Ezért nem éreztem a véget.
Azt elismerem, hogy nem is könnyu véget találni, mikor a történet egymást követo egyvonalban haladó eseményekbol áll és mindez 15 ezer oldalban van leírva. Én mégis vártam valamit...
Én is ismerek pár olyan embert, aki nem olvasta és tetszett neki. És értette is a "végét".
Abban egyetértünk, hogy ez még csak az "előszó" volt. A második részben már fokozódik a helyzet, érezni a közelgő háború szelét...
(Frodó és a többi hobbit ilyenkor már nagyon vágyik vissza a békés Megyébe)
Ráadásul ha bírod szusszal, akkor még vagy 15 új főszereplő jön a második részben, a harmadikban még ugyanennyi. Ettől lesz szép: minden mozog, él, kapcsolatban van, lélegzik a mű, ráadásul olyan szép, ahogy a végén a sokféle nép összefog a gonosz legyőzéséért, akár ellenségek, akár barátok.
És mégis egy apróságon múlik a csata kimenetele: a gyűrűn. És a célja is: az emberiség fennmaradása.
Ettől szép a könyv és a film is remélem...
Legolas igenis gyönyörűűűű! Az, hogy civilben latinos-fekete a csávó, plusz meleg, az nem izgat, nekem így szőke tündefiúként tetszik.
Aki szerint nyálas, annak csak annyit mondanék magyarázatul: valahol minden nő lelkében ott van az egykor, tinilányként elkképzelt szép szőke herceg. Na ő az én olvasatomban kábé így néz ki.
Úgyhogy kedves jinjang, ismét egyetértünk :-))
Namármost, az első kötet az a könyvben is bemelegítés. Akkor hogy a pitlibe lehetne kerek történetet csinálni belőle filmen? Azért nemigen lett volna jó, ha nagyon meghazudtolják az eredeti sztorit, és szvsz nagyjából (amennyire lehetett), kerek és értehető volt (a párom legalábbis nem olvasta a könyvet, mégis tetszett neki a film, nem is akármennyire.)
Nem is terveztek eredetileg kilenc reszre. A masodik reszben mar ugy elvagjak a sztorit, mint ha csak Luke keze lenne. :-) (Indiana Jones fagyasztva el, snitt.)
Igaz, de itt a három kötet eredetileg egy... Tehát a vége a harmadik rész végén van.
Másrészt ennek is volt vége: felbomlott a szövetség. Tudom, nem kapott akkora hangsúlyt a szövetség, de az első könyv második fele róluk szól, így még érzékenyebben érinti az embert a felbomlás. A második könyv (és a harmadik könyv eleje) ráadásul külön-külön tárgyalja az elszakadt tagokat: az első fele Aragornékról szól, a második fele pedig Frodóékról. Ezt majd láthatjuk, hogy Jackson össze tudta tenni...
Bár ha nem nézed meg, nem tudod mi a vége...
Különben a könyvben is itt van a vége, ahol a filmben, sőt: atnyúlik a második könyv elejére. (Uis a könyv azzal kezdődik, hogy Boromir meghal, a hobbitokat elrabolják)
Azért mert nem hepiend lett, azért még van vége...
A CSH-t meg külön részként csinálták meg anno, ezt meg egyben forgatták le, mert egy film is, három részre bontva.
Vagy hol lett volna vége? Amikor otthagyják Lothlorient? Vagy a hobbitüldözés közepén? Vagy Boromir halála előtt? :-))))
Ha én beülök egy filmre, akkor nem egy bevezetot szeretnék látni, hanem egy többé-kevésbé kerek történetet, aminek van eleje és vége.
A Csillagok háborújában is felrobbant a Halál csillag!
Nem állítottam, hogy a könyv nem tetszene, bár a film után már nem fogom elkezdeni. Talán csak a sorrend volt rossz. De ezek után is fenntartom, hogy (nekem) hosszú volt és unalmas, néhány tényleg látványos jelenet kivételével.
Ami a Titanic témát illeti, szerintem nagyon kockázatos dolog 3 órás filmet készíteni. Egyrészt szinte biztos, hogy lesznek benne üresjáratok, másrészt annak a filmnen NAGYON le kell kötnie az embert, különben a delikvens azt veszi észre két óra után, hogy elülte magát, zsibbad a lába, vécére kell mennie stb. Olaszországban az ilyen filnmeknél van egy kb. 10 perces szünet középen, ami ugyan megtöri az illúziót, de hasznos.
Gondolj bele: az első 100 oldal ugyanilyen vontatott... Szóval te nehogy elolvasd, mert még megtetszene...
Nameg akkor már ott lenne a második és a harmadik könyv is és akkor azokat is kiolvasnád... brrrr... még belegondolni is rossz, hogy ezek után tetszen neked! :-))))
Gyerekek, ez a lebutított Odüsszeia unalmasabb volt, mint a Ben Hur és a Jedi visszatér együttvéve. Valszeg bennem van a hiba, de egyáltalán nem értem mi az oka ennek az orületnek. A grafika és a maszkok jók, de a történet vontatott, triviális, lineáris, banális etc.
Az elso óra végén kezdodött el a sztori. Addig idétlen 5 éves gyerekeknek való poénok durrogtak. Aztán egy fákjával felgyújtottak 5 rettenthetetlen lovagot. A végén meg néhány harcos legyozött kb. 3000 szuper félelmetes szörnyet. Ha nem csak a fonöknek van nyila, akkor már halottak lennének mindahányan és nem készülhetne el a további kétszer száznyolcvan perc. Malacunk van! Csak egy nyiluk volt!!!!
Talán az volt a baj, hogy este 9-kor kezdodött az eloadás és csak tizel voltunk egy ötezres nézotéren. (Eurocenter). Ezek után már a Henry Pottert sem fogom megnézni az biztos. Talán könyvben 'olvashatóbb' a mese... ?
Eloturtam a magazint. A cime Filmcsillag, 2002 januari szam. 249Ft.
Szo szerint ideznek:
"Orlando Bloom, szuletesi ideje 1977. jan. 13. Canterbury Nagy Britannia. Magassaga 175cm.
El sem hinned: Szupermodell baratnojet Andre Schneider nemet szineszert hagyta el."
2i