en Kiralyt nagyon jo kapusnak tartom, de az teny, hogy az utobbi idoben nem remekel(Nemetorszagban se), talan jot tenne neki is, ha egy kicsit pihenne. es lehetoseget adni Szucsnek(aki a legjobb formaban levo Mo.-n jatszo focista), es Babosnak is, aki a Holland bajnoksag legjobb kapusa. a tobbieket el lehet felejteni. a kifutasoknal/beiveleseknel tenyleg gyenge Kiraly, de a vonalon hihetetlen jo. es en nem emlekzem olyan meccsre ami rajta ment volna el
Mivel Fradi-szurkoló vagyok, nem teljesen pártatlan a véleményem, de szerintem Szűcs Lajos az idén egész évben válogatott szintű teljesítményt nyújt. Legalább egy lehetőséget kaphatna már.
Bicskeinek kellett volna a kapuba állni. Már csak azért, hogy személyesen tapasztalja meg testközelből, hogy milyen jól működik az általa zseniálisan összerakott védelem, milyen frankón szűrnek a középpályások stb. -))))
Komolyra fordítva a szót. A baj lényegesen nagyobb annál, minthogy egy embert felelőssé lehessen tenni.
Az ötödik gól Korsósé.
Nagyon tisztán fejelt a samponreklám.
Arra a labdára ha kiindul akkor sem éri el, ilyenkor a védőnek kell felugrania a csatárral.
Ugye a Berci szerint a németek magasabbra ugranak, ebben hatalmas a lemaradásunk.
Még mindig hüje.
Jo, igazatok van tenyleg rossz idopontot valasztottam. De az otodik gol telleg az ove.
Majd ha legkozelebb hibazik, akkor ujrainditjuk. Remelem nem lesz ra szukseg.
Kahn vonalkapus? Ezt nem gondolod komolyan. Hogy csak az egyik legemlékezetesebb védését említsem:
kb. 2-3 éve egy BL-meccsen a Barcelona egyik szöglete után Rivaldohoz került a labda, csak Kahn állt előtte. Ilyenkor a legtöbb kapus megáll,zárja a szöget, Rivaldo meg megeteti. Kahn reflexből ugrott a labdára - övé is lett.
Abban viszont igazad van, hogy ezen a meccsen nem volt olyan szituáció, amikor kijöhetett volna.
A kapus az nem az a poszt ahol túl sokat lehet cserélgetni ott általában az edző lerakja vki mellett voksát és onnan kezdve már nagyon nehéz őt kirobbantani a kapuból. Szvsz Király csak akkor kerül ki a kapuból, ha Bicskei is távozik.
Ha mar Kahn. O hanyszor jon ki szogletnel, beivelesnel? Szinte soha. Verbeli vonalkapus, es nagyon jo, bar nem birom a sracot, de elismerem a kepessegeit.
Gabi egyik gólról sem tehetett. Aki nem csak kívülről látott már futballpályát, az tudja, hogy a kapus egy beívelésre a kaputól 7-8 méterre egyszerűen nem érhet ki.
A felajánlott alternatívák (Babos,Rabóczki) pedig vonalkapusok. Babos kiváló felépítése ellenére is bizonytalan a kijöveteleknél.
Úgyhogy annak felvetése, hogy ne Király Gabi védjen, kb. olyan, mintha Kahn helyét kérdőjeleznék meg a németek.
Abban igazad van hogy elszaladt vele lo, és abban is hogy kapusokból jól állunk(inkább mezőnyjátékosokból állnánk így...), de sajnos ezt a válogatottat szerintem egy kapus sem mentené meg közülük.:(
Babos már volt néhányszor válogatott, pl.:
Hun-Aus 0-3
Hun-Nor 1-1
Egyik meccsen sem volt valami jó. Tény hogy mostanában nagyon jól véd de szerintem Király akkor is sokkal jobb!
Te melyik meccset nézted???????????
Álltál már életben kapuban?????????
Ha nem ő véd akkor szvsz +1,2 gól lehetett volna.
7 méteres fejest meg elég nehéz védeni, úgyhogy a környékén nincs védő a csatárnak.
Talán az utolsó gólnál volt bizonytalan hogy jöjjön-e vagy sem de ott is inkább a védők voltak a hibásak.
Campi !! Ezt most ne mkellett volna létrehozzni ezt a topikot !!
Szerintem Babos és Raboczki nem tudna segiteni ezen a vállogatottan ! Király nem nagyon volt benne a gólokban , mivel a védelem semmit nem csinált sorra ugrották le a védőinket ! Hát akkor egyszerű lenne ha csak Király Gabink lenne ! Nem ? A Hertaba milyen sullyos hibát csinált szerinted ??
Különben Szücsot is ide lehetne sorolni nem ? Ő legalább véd , nem úgy mint Raboczki !
Nem kéne Királyt bántani ! Ő csak hozott nekünk meccset !!
A mai meccs is bebizonyitotta, sajnos 1-2 eve Kiraly NEM a legjobb magyar kapus. Kicsit tulsztaroltak (Arsenal, stb) de sajnos a teljseitmenye eleg gyengecske mar.
Ma 2 golban (fejesek) benne volt, es regebben is sokat hibazott.
Szvsz Raboczkinak vagy Babosnak kellene mar vedenie. A Herthaban is sokat hibazgat mar.