Kedves tarsunk,teljesen osztom a velemenyedet a politika viszalysagarol.Csak hogy a politika nem egy kedvteles es nem is egy foglalkozas nekunk akik nem penzert profeszalink hanem egy komoly valosag mert az eletunk minden reszet szabalyoza.Az is polotozal aki nem tesszi azt mert hagya hogy a paszivitasaval masok hatarozanak az eleterol.Ugy hogy..
Nocsak, végre egy topic az én számomra is. De valahogy muszáj is, hiszen én is ezt a környezetet preferálom. Most ezen veszekedjek embertársaimmal, hogy két rossz közül melyik a jó? Ha-ha-ha! Van nekem egy haveri köröm, amelyben két haver jobbos, a harmadik meg balos, de ennek ellenére mind jó haverok, mert van a közös kapocs, ami összetartja a haverságot már évek óta, ami egészében független a kormányoktól és a pártoktól, és így nagyon kellemesen el tudunk hülyülni. Ahol tanulok, az elég erőteljesen egy jobbos intézmény, de ennek ellenére itt is találni sok olyan embert, akinek nem ezek a hülyeségek fontosak, hanem inkább a metálról beszélgetünk, hiszen alapjában véve az is politikamentes dolog. De talán érthető is, hiszen miért vesszünk össze ilyen hülyeségeken egy olyan emberrel, akivel lehet, hogy vannak közös pontjaink, és a haverunk, sőt a barátunk lehetne. Olyasmi ez e szempontból, mint a háború, ott is ez élhet, ami miatt nem érdemes lelőni a túlsó oldalon állót, csak azért, mert ő ott van, én meg itt... hát inkább ne legyünk semelyik oldalon...
Meg még valami: sok mindennel foglalkozgatok az életben, de azokat igyekszek úgy megválogatni, hogy szép legyen. A politikában viszont semmi szépség nincsen, hiszen egy átlagos politikus működése is elég erőteljesen kimeríti a btk egyes rendelkezéseit... úgy látszik, ezt látják túl rózsaszínen azon embertársaink, kiket valamely oldalnak sikerült megmérgeznie. Tehát mindent összevetve, örülök, hogy van itt egy ilyen topic is.
Nekem nincs szavazati jogom,en kulfoldi vagyok.Nem vettem a kettos allampolgarsag lehetoseget igenybe.Kulonbben is nem tartanam etikusnak hogy en aki mashonnan kapja jovedelmet,legnagyobb reszeben fuggetlen a magyar szabalyozasoktol (ilyenek kulonbben a kulfoldon elo magyar allampolgarok nagy tobbsege is),beleszoljak akar csak egy szavazat erejeig is a magyar sors alakulsaba.
Igen.Eleg kompetens vitatkozo korben kerdeztek a velemenyemet a mostani valasztasokrol.Hogy latja ezt egy magyarkent erzo de nyugati valaki?
Miutan nagyon el volt osztva a tarsasag,meg probaltam a legaltalanosabban fogalmazni,partsemleges letemre:
1.A mi valasztasainktol kulonbozve (de ezt lathatjuk itt is a forumon) az emberek emociok alapjan valasztanak es nem ervek alapjan,dehat ez egy kezdo demokraciaba ertheto.Meg nem bizonyosak abban hogy ok az urak,az egyenlo polgarok es a kiket meg lehet valasztani azok a szolgak,az allam es a nemzet SZOLGAI.Ugy kell kivalasztani oket mintha felvenned othoni munkara,szolgaltatasra.
Itt meg a tultengo respektussal es erzelemmel keresik hogy ki legyen a FONOKE a nemzetnek.
2.A nyelvezete a hozzaszoloknak ,a politikusoknak is arulkodik :"ugy erzem..." mondjak.Nem hogy: ugy gondolom,abban a hitben vagyok..meggyozodesem az...hanem ugy erzem."Ugy erzem mintha vihar jonne ,ugy erzem mintha megartott volna az ebed..."
3.Egesz ido alatt nem a partok programjai voltak a kozeppontban hanem hogy ki kivel es milyert es kinek az apja mi volt es ki szidta a masikat es ki miert szidta a masikat es tegnap elott ki lophatta el az ezust kanalat.
Nancsi neni szorakozik a padkan Marcsa nenivel ...
4.Nincs meg az ellenfel tisztelete.Nagybritanianak megvalasztjak Ofelsege kormanyat es meg alakul Ofensege kormanyanak az ellenzeke...
Valahol ha a masik a foldon van a nagy lovagi tornan akkor a masik hozzalep..nem leszurni hanem felemelni.
Meg buzzog bennunk a magunkal hozott nyugtalan ver,vilagot bejaro,letelepulni akaro torzsek vere.Akiben soha nem buzogott az is atveszi a magatartast tolunk..
"A választás nem a jó és a gonosz közötti harcot jelenti, nem is arra való, hogy polgártársaink között gyilkos indulatokat korbácsoljunk fel, hanem a demokrácia ünnepe."
Koszonom.Es azt is hogy ezt talaltad ki irni.
Most mindenki szid mindenkit.Aljasul,ov alatt.Gyuloli az orszag egyik fele a masikat.Mi lesz utana ? Igy marad-e evekig vagy lasan helyre tevodnek a dolgok?
Nem tudom.nekem meg van egy lehetosegem,nem szeretnem felhasznakni.Tavolodni az egesztol.Itt elbni de mint egy idegen.Elni ,elvezni a sajat kulturamat,olvasni a konyveket ameklyek hozzam kozel vannak es futyulni az egeszre ? Minden nep olyan vezetest kap egy demokraciaban amit megerdemel.Ha itt ugy lesz ahogy en levesbbe szeretnem akkor azt mondhatom:OK ,igy akartatok.
Ez lenne a kiutam ha nem birnam tovabb.
Dwe valoszinuleg nem igy lesz.
Mert en is ide tartozom.
Vagy oda ?
"Azok is mi vagyunk...Mi,magyarok "
Megint eltelt öt esztendo. Az ember már nem is csodálkozik. Hanem csak fölveszi a legkedvesebb zakóját, a belso zsebében elhelyezi a gyermekei fényképét, kicsit behúzza a hasát - aztán letelepszik a zuglói étterem asztalához, és ott folytatja, ahol fél évtizede abbahagyta.
Hogy a Fábián Kati éppen a tizenkettedik szakmát tanulja ki - azt mondja, egyszer csak megtalálja magát. Hogy a Kun meg a Vér beiratkozott önvédelmi karatéra, legyen, aki öregségükre majd megvédi oket. A Kilián Csabából igazgató lett, rajta tartja a kezét a gazdaság ütoerén, a Márton Annamária viszszament dolgozni a negyedik gyerek után, a Tanay elvált, a Tóth Ági egy nagyszabású gepidakiállításra készül. A Lévai Tomit rejtélyes vírus támadta meg, hónapokig volt ágyhoz kötve, most már, hála az égnek, jól van. Hanem a szegény Dobra Jancsi meghalt. O már a harmadik halottja az osztálynak.
Poharat emelünk az emlékére, aztán beszélgetünk tovább, munkáról, családról, gyerekekrol és persze a régi idokrol. Összetartó, jó osztály voltunk, életre szóló (vagy annak tervezett) kapcsolatok jöttek ott létre, és elég sok - így vagy úgy - meg is maradt közülük. Itt van szinte mindenki, eljött Rédeyné is, az osztályfonökünk - hetven lesz idén, de még jól tartja magát -, és a Sipos Lajos is csak azért nincs itt, mert elfelejtettünk szólni neki - ketten azt hitték egymásról, hogy a másik intézi. Megesszük a menüsort, a lekváros palacsinta után végképp felbomlik a rend, ki ide ül, ki oda, régi barátok hajolnak egymás fölé, egykori szerelmek parázslanak fel újra egy félórácskára, a hajdani csatársor is összeáll egy új fényképre.
Ünnepel a negyedik ef.
Valahol a harmadik órában úgy esik, hogy egyszer csak a Révbíró Adrián leül velem szemben. Megyünk két kört, ahogy illik, egészség, sítúrák, gyerekek, aztán az Adrián hirtelen azt kérdezi:
- Te még mindig ott vagy?
- Ott - felelem csendesen.
Nem veszem észre a kérdésbe rejtett hideget. De miért is venném? Ez itt az én osztályom, itt biztonságban vagyok, valaha húzóember voltam, vetélkedoket és kirándulásokat szerveztem, irodalmi színpadot vezettem, a legjobb nokkel jártam (vagy akartam járni), és elso csere voltam a kispályás csapatban. Miért bántana bárki is?
Igen ám, csakhogy azóta évtizedek teltek el, változott a világ is, meg mi is. Ami abból is látszik, hogy az Adrián erosen a szemembe néz, aztán jó hangosan azt mondja:
- Nem szégyelled magad!? Hát milyen magyar ember vagy te?
Olyan váratlanul ér a kérdés, hogy döbbenetemben, ijedtemben válaszolok rá.
- Középkorú - mondom. - Szoke. Szabadelvu. Olyan, aki a maga törvényei szerint él, de tiszteletben tartja mások törvényeit is. Aki igyekszik a dolgok végére járni, de sosem gondolja, hogy övé a bölcsek köve. Aki szeret világot látni, de ha átlépi a határt, már honvágya lesz. Aki úgy csodálja, dédelgeti az anyanyelvét, ahogy csak asszonyt szokás: nem gyoz betelni szépségével, s büszke rá, hogy bírja. Aki régóta tudja, hogy bármit hozzon is a sors, nem fogja elhagyni ezt a földet. Akinek éppoly fontos volt mindig a múlt, miként a jövo: aki évekig kutatott levéltárakban reformkori irodalmárok után, s ma is meg tudja különböztetni ránézésre Vörösmarty, Kölcsey vagy Széchenyi, Teleki kézírását. Aki többször is bejárta már az országot, ismeri vizeit és hegyeit, városait és falvait, kastélyait és templomait. Aki órákig el tudja nézni a Mátra csúcsait meg a Vértes horhosait - aki tudja, mikor s hol terem az agárkosbor, és hogy mi a vetrence. Aki halottak napján nemcsak a felmenoi elott tiszteleg, hanem Aranynak és József Attilának is visz egy csokor virágot. Aki saját koszorúval köszöntötte a széphalmi mestert, hisz oly sokkal tartozik neki. Aki száznál több verset tud kívülrol, s ha egyet-egyet elmormol magában, bizony el is érzékenyül.
Észre se veszem, már én is hangosabban beszélek, nem csoda, hogy egyre többen fordulnak felénk, a poharak, fényképek megállanak a levegoben, a helyzet egyre kínosabb, de már nem tudok fékezni, mondom, csak mondom megállíthatatlanul.
- Olyan ember vagyok, aki a tizenhatodik századig tudja visszavezetni családfáját. Akinek osei között volt zsellér, kézmuves, tanító, katona, s egyként büszke valamennyiükre. Katolikusokra meg reformatákra, kiknek hitét nem követi ugyan, de rítusaikat ismeri, tiszteli. Aki évekig népdalokkal altatta el a gyermekeit, s ma is tudja az apja kedves nótáját. Aki otthon van ezen a földön, járjon a Klauzál téri kifozdében vagy belvárosi kávéházban - mert egyként szereti a pacalt és a rákot. Aki gyermekként örül minden új épületnek, legyen az színház, stadion, bevásárlóközpont vagy kórház. Aki olyan boldogan masírozott át az esztergomi hídon, mintha o építette volna. Aki ünnepi jelképként hordja a kokárdát, nem pártigazolványnak. Aki sosem gyujtött vagyont, s már nem is fog - minden, amit egykor a lányaira hagyhat, a magyarsága. Ezért is viseli nehezen, ha megpróbálják elorozni tole.
Adrián összeszukült szemekkel néz, nem várt ilyen lírai monológot, de ha már belevágott, nem adja föl. Közel hajol hozzám, s számon kéro hangsúllyal azt kérdezi:
- Ha így van, akkor mit keresel azoknál?
Már nyugodt vagyok. Hirtelen megfogom a karját a könyöke alatt, ahogy a szabad római polgárok tették egykor, s ahogy - rájuk emlékezve - mi is, a hajdani negyedik ef polgárai, magam felé húzom az asztal fölött és azt mondom:
- Azok is mi vagyunk, Adrián. Mi, magyarok.
Érzem, ahogy o is megszorítja a karom a könyököm alatt. Aztán csak nézzük egymást szomorúan, egy kettészelt ország lövészárkában, mígnem az asztal végérol fölhangzik a Tanay reszelos hangja:
- És arra emlékeztek, amikor a Sütot bezártuk a kémiaszertárba?
Nagyon szepen koszonom hogy ram gondoltal es idod vettel magadnak meg ide is irni.
Szep es igaz,mknden emigracios nep igaza.
Ami meg meghatobb hogy valaki olyan irja akit egyesek kirekesztenenek a magyarok kozul..
Te tudod hogy nem vagyok zsido,tehat konyebben vedekezek a kirekesztesek ellen eppen a keresztenyi voltam miatt.
Mert "kaftanos galiciai szarmazasu" Rozsahegyi Karoly a nagy magyar parasztot alkoto jellemszinesz,Heltai a magyar nyelv ujitoja,12 Nobeldijas tudos akiket "a postiori" magyarnak mondunk mi is.Es Radnoti ?Rejto Jeno? Most hirteleneben ok jutnak eszembe.
Olyan magyarok mint Te es en.
Semmi kifogasom egy sor MIEP allitassal szemben,foleg a tarsadalom kritikajuk ellen,mar tobb bajom van a gazdasagi kerdesek ellemzeseivel,de ezt a galiciaikal nem bocsajtom meg ...
Magyarnak lenni
annyi, mint
enni, inni,
levegőt venni
itt.
Magyarnak lenni
annyi, mint
köszönni, búcsúzni,
dolgozni, pihenni,
szülni, temetni,
mint bárki, bárhol,
mégis másképpen
máshol.
Magyarnak lenni
annyi, mint
írni-olvasni
először így,
egyetlen batyuval
kicsapva
innen, vagy
távozva önként,
anyanyelvünket
siratva
vagy akár megtagadva:
álmunkban is
számolva
ekként.
Magyarnak lenni
annyi, mint
ugyanazt
vagy éppen mást
gondolni
ugyanarra,
magyar borsót
hányni a
magyar falra,
egyazon
szalmalángon
fellobbanni,
elkékülésig
föl nem adni.
Magyarnak lenni
annyi, mint
tudni a
Balassi-strófát,
Bólyai appendixét
Bartók allagro
barbaróját,
Radnóti méz- és
áfonycsókját,
Karinthy koponya-
bukfenceit,
Márai kassai
gerincét,
Babitsot
gégenémán is
hallani.
Magyarnak lenni
annyi, mint
kenyeret szegni
kereszttel,
Istenhez loholni
kalappal,
vasárnapozni
kálvini nyakkal,
zsoltárt mondani,
kaddist,
Miatyánkot,
dologba
virradni, mire az
ostorosi kakas
hármat
kiáltott.
Magyarnak lenni
annyi, mint
őrizni Szent István
eleven jobbját,
Mátyás máig
világló
corvináit,
Bethlen megtartó
eszét,
Széchenyi hitelét, a
kossuthi
lángot.
Magyarnak lenni
annyi, mint
apánk, anyánk,
minden fájdalmas
felmenőnk,
sajgó rokonunk
sírjára,
megszentelt
lába nyomába,
ne legyen
nyílt seb:
ültetni árvácskát,
nefelejcset.
Magyarnak lenni
annyi, mint
tudni ennek a
táncos-tarajos
Tiszának, Dunának
hajdani kékjét,
hajlatát, ahol a
legnagyobb
hal lakik,
örvénylő
őrületének
fájdalommocskát,
halálos
farkasszemét,
irtózattitkait.
Magyarnak lenni
annyi, mint
búzát: kicsi
csillagot vetni,
ért kalászt
aratni,
kormot köhögő
városon vacogni,
elmenni innen
haraggal,
megtérni
kicsorbult
fogakkal,
megjönni csöndes
malaszttal,
és persze
maradni.
Magyarnak lenni
annyi, mint
zsigereinkben
érezni a
töltött káposzta
ízét, a csülkös
bablevest,
tudni, hogy
bármiként
piroslik ott az
alma, a
jonatán itt
ízesebb.
Egyszóval
magyarnak lenni
annyi, mint
latinnak, görögnek,
németnek, japánnak,
baszknak, zsidónak,
vagy akár
andorrainak,
tehát:
embernek lenni,
így és itt
vagy
úgy és ott,
bárhol a
világon.
Se több,
se kevesebb.
Szebben es rovidebben nem lehet megfogalmazni.
De ugyanakkor ez irealis es jobb lenne mint az idealista modellhez vagyakozni-praktikus lepesrol lepesre valo program ami beszamitja a felfeudalis allapotokat.
Liberalizmus: individualizmus, tolerancia, szolidaritás.
Hazaszeretet: intenacionalizmus, a másság tisztelete. Más népeket, még véletlenül sem lehet negatíve minősíteni, csak pozitívan. Csak az egyes emberek lehetnek rosszak, nem egy etnikum.
És tudod:
"Az én vezérem bennsőmből vezérel. Emberek, nem vadak, elmék vagyunk. Szívünk még vágyat érlel, nem kartoték adat.
Jöjj el szabadság, te szűlj nekem rendet! Jó szóval is oktasd, játszani is engedd szép komoly fiadat!"
Ki vele.
Kulonbben meg kell mondanom,bar meg varok a megitelesel a Centrum hozzaallasa erdekes.Ha most nem, de a kovetkezo valasztasnal szamithat egy sor megcsomorlott politika nelkuli,pragmatikus megoldasokra varok szavazatara.
Bar ez teoretikus mert en mint kulfoldi allampolgar nem szavazok es nem is szeretnek ilyen dolgokba beleszolni,nem illik es nem jellemes.Csak a szivem szolal meg neha..
Ez igy van,Erdemes lenne kutatni mi artott a liberalitasnak ebben a szaz veben?
Talan -ez lenne a legkezenfekvobb-a totalitarizmus eszmei-fasismus,kommunizmus-de ekkeo voszont az emberel reakcioja a szabadsag szeretett kellene legyen es megsem az-A Szabadelvuseget ,kulonosen itt Kelet Europaban,mint valami nagy bunt,valami szornyu osszeeskuvest ,minositik.Igaz,nem is nagyon talalok valodi liberalitast egy programba sem.
Igen Tiborcsik,nekem is szimpatius az emberi gondolkodas tabumentes ,tolerans es meresz szarnyalasa.Csak ezzekez mint mindig avantgardenak szamitott dolgokat erosen kell az adottsagokhoz kotni.
Tegyed kezed szivedre:mennyi eselye van egy feudalizmusbol alig feltapaszkodo orszagnak a liberalis elvek vegrehajtasra?
De nezzel korul a vilagba ,a demokraciat mar regen gyakorolo orszagokban is.Mennyi a leberalis (a valodi liberalis nem a nevszerinti liberalis)PARTOK VALASZTOKOZONSEGE ?
-5-10 SZAZALEK.
Ezeknek a partoknak ma meg ha szohoz jutnakegy koaliciobn csak a korrektura,a nagyobbik kormanyzo part mellett a finomitas es javitas szerepe jut.
Ilyenek vagyunk.
Hát nem tudom, engem a liberalizmus mint ideológia, mint életvitel érdekel. Engem nem hat érint semmiféle politikai "üres légtér" meg ilyesmi, viszont nem is kell a saját köpésem alá állni.
Gyártottam még annak idején, 90-ben, a választások után egy viccet (merthogy akkor annyira bíztam a Fideszben, bár a vicc poénja már picit előrevetíti a konformizmusukat, de álmaimban sem gondoltam, hogy ehhez el kell foglalják az üresjobbot).
"Ki fogja nyerni az 1998-as választásokat? Hát a Fiködesz, vagyis a Fiatal és Középkorú Demokraták Szövetsége"
:)))
:(((
Kedves baratom mar reg nem kellbizonyitani hogy a Fidesz nem liberalis.Ez nem bun ez nem erdem igy magaban.
Az az igazsag hogy egy tehetseges egyutt felknovo tarsasag kereste a heklyte a politikaban amit mint mesterseget es nem mint meggyozodest akar muvekni.Nagy elonye volt hogy egy olyan tortenelmi idoben lett felnott amikor az odo sepruje elseperte az akkori strukturakat.
Elosor a fiatalsagtol es az akkori informacojuktol megszabott liberalis elvert altak ki.
Akkor a tarsasag oda figyelt es mert a vezetesi strukturajuk (egy vagy keves szemeky vezetese) megengedte megfordithatak egybol a kormanyt es olyan helyre eveztek ahiol nem volkt vagy nagyon gyenge volt a konkurencia.Ez pedig a multevekben alih felkapszkodo es kis csoportokba reg lealdozott eszmeket forszirozo konzervativek es magukat is szegyenlo jobboldaloak helye volt.
A Fidesz magatol erthetodotsegel es fiatalos erovel es (neha tul-)magabiztosaggal foglalta el a helyet,kiuritette a kulonbozo es elkopott erveleket ,programokat es paragmatikusagra es kultikus mulkttoszteklet kifele fontos format betartva egyesitette az orszag masik felet az uj zaszlo alatt.
Most van a szemelyes vezetes alat monolitnek latszo felenemzethez kozallo szervezett .Abbol a szempontbol is praktikus hogy ebben a pozicioban,mert ez ck egy valkasztasi szovetseg,nem kell nagyobb profesionalis korpuszt erositeni,a meglevo osszeeskuvo barati tarsasag megteszi ezt,kiszolgalja a rajuk szavazokat es ujabb piblic relation trukokkel ujabb abonenseket is szereznek.
A masik lejart politikusok oldala nem kepes a megmaradt szocialista elvet hirdetoteket annyira osszegyujteni hogy tobbseguk legyen vagy ha lesz az elenyeszo marad.Allando tanadasnak kiteve elvsztik magabiztonsagulat is,hagyak hogy utodnak nevezek oket mikor a fiatalabb tabir is megmutatta evet o is a mezes kenbyerbol amikor azt osztottak csak korelonybe voltak meg nem kerultek a szocialista struktutaban fioatalsagukl miatt "nemzetkozi helyzetbe".
A Fidesz megtalalta a helyet a poilitokaipaletan,van ra kozonsege is,oregszik es bolcsebb lesz idovel,addig meg ha nem sikerul most oket potvizsgara utasitani az orszagnak kell elviselnie a za egesz tandijat a nevelesuknek,okosodasuknak,tapasztalatgyujtesuknekEgy megjavitott servicel szamolhatunk tolik az ido folyaman,negy -nyolceves ujra epotesre a baloldalon meg ki alakula mega kommunikaciojuk a modern uj volag polgaraival.
Minden attol fug mit erez az aki szavazhat,vagy szavazhatba,ebben a sorsdonto idoben.
Volt még egy nagyon frappán beszólása ennek A Viktornak. "Ha az úristen liberális volna, most nem tízparancsolatunk lenne, hanem tízjavaslatunk"
Ez bizony ugyanolyan freudi elszólás, mint amit tett anno Várhegyi exállamtitkár az Index online interjújában, mikor számonkértem tőle azt az igéretét, hogy megszerzi nekem azt a Magyar narancsot, amiről már szóltam itt a 184-es hozzászólásomban. Ismét megígérte (azóta is várhatom) és beszólt: "ez a narancs már nem az narancs" NEM BEZONY!
1998 márciusában a szolnoki Hozam klubban azt kérdeztem Orbán Viktortól, liberális-e még a Fidesz? Hosszasan válaszolt, a válasz egyáltalán nem volt sem frappáns, sem pragmatikus, olyannyira maszatoló volt, hogy nem is igen lehetett megjegyezni, de a lényege az volt, hogy ha a Fidesz nem is, ő, személy szerint igen.
Hát, ehhez képeset az a tízparancsolatos beszólás bezony igencsak freudi.
Valobban eleg hezagos a beszede ha jelentesnek tartannad.ha visszont kortes szo akkor az van benne amit egy valoszinuleg tobbseg hallani akar:viragzas,optimizmus es milyen jok vagyunk.
Elgondolkoztam azzon hogy ez igy megfelel-e es sajnos rajottem hogy igen.
Mig nincs kritikus de semleges kozvelemeny,aki a tettek alapjan iteli meg a jot es rosszat akkor ez a diktaturabol es szemelyes vezetesbol,vezetok kultuszabol alig felhokent valaszto nep elfogadja ezt ,sot keri is.
Igy ...
Kulonben mit szolsz hozza hogy a "brekego" amerikai nagykovetasszony valoszinuleg referalasa miatt Bush aki fogadta azelott Nastase-t sot a szocialista-kommunista Iliescu-t is nem talalt idot hogy OV-t fogadja.Angliaban is csak egy Marai konyv atadasara volt egy udvarias Blairnek ideje..
Nem orulok neki.
Mivel az utóbbi napokat a szomszédos és baráti Ukrajnában töltöttem, legnagyobb bánatomra lemaradtam Orbán Viktor vigadóbeli beszédjéről, csak az írott sajtó interpretációból ismerhettem meg.
Nosza röktön néhány évődő kommentár (a'la Tiborcsik):
1. Eltörölték a(havi 1-2 ezer forintos) tandíjat, az érettségizettek egyre nagyobb százaléka tanulhat felsőfokú intézetben
Attól tartok az igazság az, hogy egyre nagyobb százalék nem az álllamilag finanszírozott (és tandíjmentes), hanem a költségtérítéses (havi 10-20 ezer Ft-os)oktatásban vesz részt.
2. "2006-ra minden autópálya az országhatárig fog érni."
Én beérném ennél sokkal "kevesebbel", ha Szolnokig, közös otthonunkig elérne.
(Bezzeg annak idején a kormányzó őfőméltósága Kenderesig...)
(Most több hirtelen nem jut szembe, folyt köv a Cavinton adagom után, üdv: Tib)
Ha segiteni akartok a partsemlegesek erositeseben es a demokrata kozvelemeny kialakulasaba gyertek at a "David Ibolya...tamasi socpol.." cimu topicba amit az Index nyotott.
Volt mar ilyen,pertsze nem eltek sokaig mert egy bizonyos kozos cel erdekeben alapitottak oket:Az adoellens part,a 80-as evekben Daniaba ,az autopsok partja Svajcba na meg a sorivok partja is Bajororszagba.Az elso ketto bejutott a parlamenbe is,persze keves mandatummal..aztan eltuntek.
Nem valasztani menni,az is politika.
Azt nezzd melyik all a Te szigoru szemelyes megitelesed szerint a legkozelebb hozzad ,mondanak- e egyaltalan valamit amivel szimpatizalsz,de otthon semmi kepen ne maradj.Leertekelned Magadat az erodet es behatasodat a sajat ugyedbe.