Ez a kérdés fölött kicsit elsiklott a topic. Budapesten szakorvost nem tudok, de az árak várhatóan kivehető 30k+, állandó 100k+. Kb havonta kell járni kontrolra, néhányezer forint.
Az első doki Budapesten a FullDentnél rendel Dórának hívják, elég alaposnak tűnt. Ő volt az akihez először mentem és mondta, hogy ne tekerjem tovább a hiraxot. Akkor Ő még nem jelezte hogy ez gond ahogy a fogam áll, mondjuk tapasztalata ilyenre még nem volt, mert Ő mindenképpen szájpadlás repesztéssel végzett volna tágítást. Dr Csulak Fruzsina, Ő Székesfehérváron rendel, első találkozásra jó benyomást tett rám, de nem tudok konkrét véleményt formálni róla, mert csak egy konzultáció volt, Ő rögtön jelezte, hogy parodontológussal kellene egyeztetni, mert nagyon veszélyesek lettek ezek a fogak, pedig nem is az miatt mentem hozzá hanem csak a felső fogszabályozóm miatt, de Ő rögtön kiszúrta és mondta, hogy kell CT és parodonotológus véleménye.
Amúgy ma megyek vissza a FullDentes Dórához, kikérem újra a véleményét, most már parodontológus szakvéleménnyel és CT-vel a kezemben.
A Parodontológus szintén FullDentes, kollégája a Dórának, jó lett volna ha akkor átküld hozzá, mert akkor lehet már nem vártunk volna ennyit, hogy még jobban kijöjjön a fog gyökere a csontból. Tehát fenntartásaim vannak vele szemben is, de ezt annak tudom be hogy nem volt még erre vonatkozóan tapasztalata.
A parodontológus azt mondta, hogy Ő most ehhez nem tud hozzányúlni félő, hogy az ínyt leszedve és csontot építve a gyökér köré, az íny újra nem tapadna vissza így nem mer most hozzá nyúlni, szerinte lassan vissza kellene mozgatni és ha beljebb kerül utána építene köré csontot.
Székesfehérváron Fruzsina viszont azzal kezdte, hogy ha visszamozgatjuk az egyenlő lesz egy foghúzással, tehát egyenlőre tanácstalan vagyok. Lehet a visszamozgatás mellett döntenék, mert így időzített bomba van a számban a parodontológus szavaival élve, mert bármikor átlyukadhat, vagy felhúzódhat rajta az íny és akkor rögtön elvesztem a fogamat.
Szeretnél hibátlan fogsort, de Neked is azt mondták nem tudják megcsinálni?
Szeretnél fogszabályzót megfizethető áron?
Nincs kedved a hosszú kezelés után éjszakai készüléket hordani, hogy meggátold fogaid visszaalakulását?
Itt a megoldás! :-)))
Patakfalvi Orsolya fogszabályozó szakorvos, aki helyére igazítja minden fogadat, legyen az ferde, félig kinőtt vagy a fogíny alatt. Orsi tudja mozgati a fogakat minden irányba és akár még helyet is varázsol nekik. :-)
A fogszabályzó levétele után a belső fogívre ragasztott sín kerül, így nem kell majd bajlódni az éjszakai készülékkel.
Az árak, ahogy a rendelő neve is mutatja empatikusak, megfizethető bárki számára és a fogszabályozó készülék megvételekor akár még kuponkedvezményt is felhasználhatsz!
Csábítóan hangzik? Hívd fel a rendelőt még ma! :-) Ne feledd az első konzultáció ingyenes!
Ui.: Páciensként mindenkinek csak ajánlani tudom! :-))))))))
Igen Fehérváron Dr Szilágyi Andrea, Cmed. Amúgy SZTK alapon is rendel itt Fehérváron. Kíváncsi vagyok mi lett volna ha nem a full fizetős magánpraxisára megyek el hanem az államira. Valószínűleg ugyan ez csak többet kellett volna várnom és nyomorognom a kis váróteremben a rendelője előtt (voltam egy alkalommal ott is, mikor a tágító gumicskákat helyezte fel a hyrax felrakása előtt egy nappal). A bosszantó az, hogy magánrendelésén sem foglalkozik többet a páciensekkel és mint az összeszerelő üzemben a munkadarabok váltják egymást az emberek, egyedi eseteket teljesen figyelmen kívül hagyva, esetleges komplikációkkal nem törődve.
az orvosnak jobban együtt kellene müködni, csodálom, hogy engedted, hogy felragassza a készüléket, mert akkor már úgy olvasom nem volt nagy bizalmas benne...
Sziasztok, segítséget szeretnék kérni. Gergő vagyok és tavaly nyáron 31 évesen tapasztaltam, hogy a felső 6-os fogaim amik egész fiatal korom óta befelé dőltek (ha jól tudom keresztharapásnak hívják) a foggyökérnél érzékenyek lettek, fogkefe vagy hideg víz érintkezésekor. Elmentem fogorvoshoz, magánrendelőbe aki átküldött fogszabályozásra, (itt is magánrendelést választottam) hogy ami fiatal koromban elmaradt szabályozás most kell megcsinálni, különben elfogom veszíteni a fogaimat.A fogszabályozó szakorvosom rögtön mondta, hogy szájpadlás tágítót kell berakni, majd ha az végigment jöhet felülre a szabályozó majd később alulra is.Lenyomatot levette és gyors el is készítette a hyraxot. Felrakásnál minden rendben volt és mondta, hogy kétnaponta 1-et tekerjek rajta, semmiképpen ne halogassam mert akkor nem lesz elég gyors a szájpadlástágítás és csak a fogam fog széttolódni amit el kellene kerülni, hiszen nekem a felső fogsorom szűk az alsóhoz képest és azt szeretnénk az alsóhoz igazítva szélesíteni. Ez volt november végén, karácsony előtt még ránézett és azt mondta minden rendben. Én tekergettem is ahogy kell, viszont januárban már úgy tűnt kezdenek a fogaim a befele dőlésből kifelé terpeszteni és zavart, hogy nem nő a két első fogam előtt a hézag, ekkor kértem tőle egy időpontot, hogy nézzen rá, mert amúgy csak februárban kellett volna visszamennem. Időpontra mentem, gyors ránézett azt mondta, hogy csak tekerjem tovább, jeleztem neki aggályaimat, de azt mondta minden rendben van. Haza mentem és bízva benne tekertem tovább, azt mondta, hogy tekerjem míg nem akad meg, eljött a február és már nagyon furcsán álltak a fogaim és még mindig tudtam tekerni. Lassan közeledett az újabb időpont és ezt megelőzően elmentem egy másik fogszabályzó szakorvoshoz akit egy barátom ajánlott, hogy nézzen Ő is rá, mi a véleménye. Zavart egy kicsit hogy egyáltalán nem tart kontroll alatt a választott orvosom és mikor korábban is nála voltam, semmit nem beszélt át velem, hogy mire kellene figyelnem, mi jó, mi nem jó stb..., tehát kicsit elbizonytalanodtam hogy kicsit félvárról veszi az én fogaim sorsát. Akihez elmentem orvos rögtön azt mondta, hogy Ő ezt tovább már semmi képpen nem tekerné és látszik, hogy nem a szájpadlásom tágult hanem a fogaimat nyomta ki. Ekkor elég bénán kifelé dőltek nem is kicsit, de azt javasolta Ő is hogy tovább kell haladni jöhet a fogszabályozó rá, viszont nem tartja jó ötletnek tovább tekerni, mert kezd felül a gyökér rész kijönni és már csak vékony íny választja el a szájüregtől a gyökeret és ki is lyukadhat.A következő két hétben már nem tekertem rajta semmit, majd időpontra megjelentem az orvosomnál, aki megnézte és azt mondta, hogy minden rendben van jöhet a fogszabályozó. Nem mondtam neki, hogy nem ért még véget a menet és már nem tekertem tovább, meg persze azt sem mondtam, hogy voltam másnál. Rendben mondom akkor megbeszéltünk egy időpontot, próbáltam még beszélgetni vele, hogy mire számítsak és hogy meddig marad bent a Hyrax (mert ekkor mondta, hogy az egy darabig még bennmarad, előtte nem jelezte, azt hittem le fogja venni szabályzás előtt, azóta megértettem, hogy azért kell, hogy ne menjen magától vissza a fogam a szabályzás elején), tehát próbáltam vele erről beszélgetni de nem sok ideje volt így abban maradtunk, hogy majd megyek március elején addigra meglesz a szabályzó és akkor felrakja.Márciusban mentem és próbáltam a felrakás előtt beszélgetni vele arról, hogy pontosan mire is számíthatok, de csak általános dumával terelt, hogy bízzak benne és hogy majd az ívek csinálják a dolgukat. Köpni nyelni nem tudtam, már rakta is fel a szabályzót, persze utána kifizettem a 180 ezer forintot és mondta, hogy 1 hónap múlva menjek vissza az első állításra. Ekkor még kiderült, hogy a 7-es fogamra nem került brekett, az majd csak később, de ki van már fizetve minden benne van az árban csak állításonként kell 5 ezer forintot fizetnem.Az első pár napban eléggé fájtak a fogaim de kezdett a fájdalom elmúlni, viszont mikor nagyra nyitottam a számat a drótok beleálltak az arcomba és kisebesítették átbökték, ezt magamnak sikerült orvosolnom, fogóval, csipesszel, meg kézi dróthajlítással és azóta nem ér bele a számba, a fogaim is elhagyták a fájást, már csak érzékenyek maradtak az elsők. Amikkel természetesen egyáltalán nem tudok rágni, de még a fog mosása is kellemetlen, de gondolom ez normális. Az is hozzá tartozik még, hogy a harapásom teljesen tönkrement, elől nem érnek össze a fogaim, mert ahogy kidőltek a sarkuk előbb felütközik az alsó hatosokon, minthogy összetudnék harapni, ez sem könnyíti meg az evést. De nem akarok nyavalyogni ezekkel még semmi bajom nem lenne, viszont ma voltam egy 3. fogszabályzó dokinál, mert az jutott eszembe, hogy ott hagyom lehet a mostanit, mert nem tetszett az, hogy semmi infót nem oszt meg velem és nem mondja el előre a tervet a kezelésére a fogaimnak, csak felületesen beszél, részletekbe nem kíván belemenni és nem tudom azt, hogy hogyan várható például az hogy a torlódott első fogaim helyre jönnek, amikor most például a drót húzza őket befelé és még torlódottabbaknak érzem őket.Ekkor ez az orvos megnézte és felhívta a figyelmemet arra, amire a korábbiak nem hogy nagyon nem jól néz ki főleg a bal felső hatosom, hogy ennyire kidudorodott az ínyemnél és tényleg vékony íny borítja csak. Amúgy azt vettem észre, hogy eleinte kifelé dőltek, de mostanra egyenesebbek lettek és ez annak köszönhető, hogy felül fordulnak úgymond ki a csontból, tehát a csontból tolódott ki a gyökere a fogamnak. Azt mondta, hogy Ő ezt problémásnak ítéli meg és ha most Ő átvenne akkor első körben nem is a fogszabályozómmal kellene foglalkozni hanem CT-t és röntgent csináltatna, majd parodonotológus bevonásával valahogy csontot kellene "növeszteni" köréjük. Majd ezt követően dolgozna ki egy tervet a fogak szabályozására. Itt tartok most, kérlek ha tudtok segítsetek, mit érdemes tennem, járt már valaki hasonlóan?
Barátommal elhatároztuk, hogy közösen belevágunk a fogszabályozásba. Tudnátok nagyjábóli árakat mondani, illetve esetleg dokit ajánlani, akihez érdemes menni Budapesten? Ja, és még egy kérdés, felnőttként csak ezt a beragasztott fogszabályzót alkalmazzák? Köszönöm előre is a válaszokat!
önligirozó fém nem túl nagy breketekel emellé rak fel a felső fogam belső felére valami pöcköt meg még kapok harapásemelőt meg intermaxillaris gumikat amivel hátraviszi az alsó fogívemet ill tágitja a felső fogívet vele
Kedves mnoncsy! Írtad, hogy Csiki dr-nál 2 ívre 400K lesz a szabályzó felrakása. Azt szeretném megkérdezni, hogy ez milyen típusú fogszabályzó? (pl. esztétikus vagy fém, illetve ha tudod pontosabban a típusát)
Szia nekem is először csacsogot meg megnèzte hogy milyen mèrtèkű a bulldogharapásom amiből leszürte hogy nem kell műteni utána elküldött 2 foghuzásra amiből a 2.ra mèg várok meg pár tömèsre igy nekem mèg nem volt meg a lenyomat vètel de nekem is 30K lesz. A felrakás meg 400K mert mind kèt fogívre megy
Emellè mèg küldött egy árajánlatot az egèsz kezelèsről meg dentálhigis kioktatott hogy mire figyeljek a szájhigèniámnál.
Kapcsolatban állnak egèszsègpènztárakkal èn a premiumnál vagyok azt biztos elfogadják a többit nemtudom.
Nekem eddig ő az egyetlen doki aki megoldja műtèt ès hirax nèlkül az egèszet èn azèrt maradtam nála
szia Ma voltam a CSiki fogszabályzónál az én esetemben elég pozitivakat mondott az edigiekhez képest. Akiknél eddig voltam mind azt mondta hogy műteni kell. ő damondal meg tudja oldani műtét nélkül az egész fogsorom, ami egy 300 ezer ft sporólás. Árakban nem a legolcsóbb érsd a damon fém 200E / fogív és 25E a havidíj gumikkal mindennel együtt de szerintem szakmailag érti a dolgát és nemhiába kér el enyit.
Jókat hallottam a j+j dentben dolgozó doktornőről. Kedves, aranyos, jól dolgozik, blabla! Tud valaki mondani valamit róla? Árak itt vannak: http://ejjelnappalifogaszat.hu/fogszabalyozas/, amik kb. "szokásos" árak.
Maszőrként dolgozok, és nemrég volt nálam egy vendég aki őt ajánlotta nekem. Azt mondta hogy nem tul horibilisek az árai de precizen dolgozik. Én november 7.én megyek hozzá konzultációra röntgenekre kezelési terv készítésre ez igy egyben 20 ezer lesz.
30 sínt kaptam felülre, 35-öt alulra.Már a tizedik sín következik jövő szerdán. Két hetente kell váltani, úgyhogy már lassan 20 hete, hogy elkezdtem. Eddig háromszor voltam kontrollon, a doktornő azt mondta, hogy minden a terv szerint halad. Nekem annyira nem feltűnő a változás, hiszen minden nap látom a fogaimat, de állítólag szépen haladunk. 😊
Különösebb kellemetlenséget nem okozott eddig a dolog. Amikor sínt cserélek, pár napig érzékenyebbek a fogaim, és feszülnek, de kibírható. Meg lehet szokni azt is, hogy minden kajáláskor ki kell venni, aztán meg alaposan fogat kell mosni.
Eddig még senki nem kérdezte meg, hogy mi van a számban, pedig felszolgáló vagyok, mondhatni emberek között dolgozom.😊 Ettől függetlenül nem láthatatlan a dolog. Illetve az lenne, ha ezek a frànya attachment-ek nem lennének.
Én őket ajánlom: http://fogszabalyozas.dent-inn.hu/ Jól dolgoznak és az áraik is nagyon jók. Ráadásul most fogszabályozás akció is van náluk. Érdemes megnézni! :)
Orthoplus EF KID trénert vásárolnék keresztharapásra. Sajnos a miénk elveszett és horror áron lehet újat vásárolni, ugyanis két év a kihordása és még nem tudják felírni. Kérem, akinek van jelentkezzen!
Én Budapesten keresek egy fogszabályzót aki ár érték arányban jól dolgozik, nem a reklámot meg ilyeneket szeretném kifizetni az árban hanem a minőséget és a tapasztalatot.
És még melyik fogszabályozó készüléket tudnátok ajánlani, alsó felsőre lenne szükség és a belső nem játszik.
A legkorszerűbb és sok előnnyel járó eljárás már nem a hagyományos, hanem a kivehető, láthatatlan fogszabályozó. Kb. 2 hetente kapsz új sínt, az elején megtervezik a teljes kezelést. Asszem a hazai legjobb, aki ilyet gyárt a Happysmile láthatatlan fogszabályozó.
A weboldalon küldhetsz is pár fotót, amiből kikalkulálnak nagyjából mindent. Sok sikert :)
Korábban látta valaki érdeklődött a fogszabályozás előnyeiről és hátrányairól. Itt nagyon jól összefoglalták a lényeget: http://fogszabalyozas.dent-inn.hu
Úgy látom sajnos nem túl aktív a fórum :(, de hátha jár erre olyan, aki tud válaszolni... Páromtól kaptam ajándékba egy fogszabályozó kezelést, és az első két konzultáción már túl vagyok. Másfél hét múlva ragasztják fel a fogszabályzómat, amihez a kezelési terv szerint alsó-felső fogívtágítót kell majd viselnem, és estére egy külső maszkot. A fogívtágítóval kapcsolatban említette az orvosom, hogy lehet, hogy beszédhibát fog okozni kezdetben. Akinek van, vagy volt ilyenje tapasztalt hasonlót? Mennyire volt észrevehető a beszédhiba, és idővel elmúlt, vagy amíg bent volt a fogívtágító végig nem lehet majd normálisan beszélni vele?