nem egy bútorrestaurálási kérdés, hanem csak frissen vett lakásban lévő kissé leharcolt konyhabútoromnak szeretnék néhány évet adni még. Így vásárlás után épp ninc$ k€dv€m új konyhabútort venni. No, lényeg:
Lógó szekrényajtóhoz vettem új kivetőpántokat. Kicsavartam a konyhabútor falából az eredetieket, majd csavartam volna be az újakat, de... az új pánthoz sokkal kisebb csavarok vannak, a régi csavarok ott maradt lyukai nagyobbak. Helyre ugyanoda kellenek, de a lyuk nagyobb.
Mit tudok tenni? Próbálkozzak tiplit tenni a lyukba? Esetleg vegyek fagittet, töltsem ki vele a lyukat, majd fúrjam abba, képes megtartani?
Segítséget szeretnék kérni. Kaptam egy art deco jellegű polgári íróasztalt amin az igénybe vett helyeken a használattól komoly fekete "zsíros" retekréteg van.
Hogyan illetve mivel lehet kíméletesen ugyanakkor hatékonyan eltávolítani?
Nagyon szépen köszönöm a segítőkész, nagyon hasznos és szakszerű tanácsait. Én sajnos még sosem újítottam fel asztalt, nem is tudom lesz-e bátorságom próbálkozni vele.
De erősen elgondolkodom rajta.
Kérdésem is lenne. Esetleg nem tudna-e ajánlani valakit, aki megbízható és rendbe tudná hozni az asztalomat, lehetőség szerint nem csillagászati áron ?
Nagyon szépen megköszönném, ha ajánlana nekem ilyen személyt.
En alig latok,ezert elnezest.Most a kerdes az,hogy csak ossze van e ganyolva az asztallap ,mer azt latom,hogy vaza,pohar volt rajta. A nedvesegtol ,vagy hianyos is.Ha sellakkal volt kezelve,akkor meg az alkoholos pohar folodotta. Nagy valoszinuseggel betetlecekkel van megoldva az asztallap.Alul felul vastagabb vakfurner,svartni ,majd azon szinfurner.Akkor van szerencsed,ha fureszelt furnert hasznalt a mester. Az vastagabb .Ez azt jelenti,hogy csiszolni is lehet finoman belole,mert nem lofaszvékony 0.6-0.7 mm furner van rajta. Csiszolofa ,citling ,kézi meghajtas!A gepet elo ne vedd nekem!! Mindenesetre az egesz feluletkezelest ujra kell csinalni. A politurt alkohollal kell eltavolitani. A hiányzo reszeket ki kell potolni,ami nem egyszeru feladat. Legegyszerubb,ha lakkozod ,mert a politurozas megincsak korulmenyes ,es ha nincs rutin , el fogod rontani.
En nem nagyon ertem itt a beszelgetest.Most ez egy nem 70-es butor,hanem meg regebbi? Mitol izlestelen vagy ocska?
Kolonial? Az egy fajta stilusu butor.Lehet izlestelen valakinek ,de akkor is tortenete van.Ha tomor faanyagbol van,akkor ki ne dobd ,mert az telleg ertekes!!
Meg kell nezni,hogy valoban tomor faanyagbol van e ,vagy mdf ,vagy mittomen valami laminalt vacak.
Eloszor is a koszt le kell szenni.
Egyszeruen szappanos,langyos vizzel le kell mosni . Amikor a kosz lejott,akkor lathatova valnak a hibak,karcok stb.
Lehet,hogy mar ennyi is eleg a "javitashoz". Ha nem,akkor az alattam beszelo javaslata is jo lehet.Vannak hore lagyulo kemenyviasz rudak kulonfele szinarnyalatokban. A nem hore lagyulot ne hasznald,mert csak pancsolgatni fogsz ,es csak ganyolas lesz a vege! Az aprobb hibakat lehet vele mokolni. Vannak feluletelenkito olajok is.Ezek is jok szoktak lenni. Kepet nem raktal fel,igy latatlanbol ezeket tudom mondani.
Az ujabb ,teljes feluletkezelesbe nem mennek bele,mert azt mar telleg tudni kene,hogy mivel volt lekezelve.Attol fuggoen kell tervet kesziteni hozza, es komoly melo.
Köszönöm a kimerítő választ. Most már csak azt szeretném tudni, hogy akkor miért árulnak ilyen ócska, értéktelen, ízléstelen, eladhatatlan bútorokat komoly összegekért?
Lehet, hogy már egy méhviaszos bútorápoló is kisebb fajta csodát tenne.
Ami a szakembert illeti, én egy ilyen gusztustalan, ízléstelen, értéktelen, eladhatatlan szekrényre nem költenék egy fillért se, de te tudod! Mindenesetre szarból nem lehet várat építeni. Inkább vegyél új szekrényt, pár tízezerért már szépeket és jó állapotúakat lehet kapni mind az antik, mind a modern kategóriában (természetesen használtról beszélek elsősorban).
Kedves hozzáértők, egy régi (nem a 70-es, 80-as évek) koloniál szekrényről lenne szó. Szerkezetileg tökéletes, de a "fénye" eléggé megkopott. Hogyan lehetne rendbe hozni? Vagy bízzam szakemberre?
Ha butorasztalos nem segithet ezen akkor a joisten maradt mar csak.
Nehany aprosagot le kene tisztazni.
Vannak olyan butorok ,amiket javitani szokas.Azert mert egyedi, antik,muveszi targyak.Itt nem szamit,hogy mennyi az annyi.Nincs masik,nincs mas lehetoseg . Az eredeti darab meg kell hogy maradjon. Nem lehet egy 200 eves furnerozott asztalt ujra boritani ,mert hianyzik belole itt ott,es mert a javitas nehezebb,idoigenyesebb, ezaltal dragabb mintha ujra huznak.
Pedig konyebb lenne ,olcsobb lenne Csak akkor az mar nem eredeti!
A te eseted egyaltalan nem ilyen ,mar amit a keprol kiveszek.
Tobbe kerul pancsolgatni ,szoszolni vele,mint amit er az egesz.
Szerintem ,-ha neked is megeri -, akkor ujra kell furnerozni . Szegeden..
Végső soron ide írok, mivel hagyományos bútorasztalosok nem tudtak segíteni.
Szegeden, vagy közvetlen környékén keresek szakembert, aki ennek a régi vintage-korú hangsugárzónak a képen látható hibáját kiküszöbölné. Szemmel láthatóan víz folyhatott a dobozra, amit csak lelakkoztak.
Ezt kellene színben azonos furnérral kicserélni gondolom, illetve a széleket szakértő kezek által javítani.
Az interell kft, már régóta nem forgalmaz König terméketeket. A König cég kb.: 2002 körül leállt a felületkezelő anyagok gyártásával, és már csak, javító anyagokat gyárt nagyon jó minőségben. Európában van néhány gyártó, és forgalmazó, akiktől az asztalos, bútorrestaurátor kollégák rendelik a termékeket.
A hazai beszerzés a Szép Mesterségek Restaurátor Szaküzletben lehetséges. http://www.szepmestersegek.hu. Ők szállítanak vidékre is (ha jól tudom) telefonon érdemes érdeklődni.
1930 körüli art deco nagytálaló (2 méter széles, 2 méter magas) restaurálása mennyibe kerülne kb.?
Szűken vagyok eleresztve anyagilag, ezért csak a legszükségesebb dolgokat szeretném megcsináltatni. Elsősorban kézi shellakk újrapolitúrozás. 1-2 nagyon apró furnérhiba javítása. Nagyjából ennyi. Tükörcsere nem kell, az marad patinás állapotban.
Mennyibe kerülnének a fent említett dolgok? Persze csak durván. Köszönöm!
A csapokat ,ha benne marad -levagni; ujra furni ,ha ugy jon szet hogy luk ,akkor-lyukakat a ragasztotol normalisan kipucolni a beszaradt ragasztotol,hogy a kovetkezo ragaszto ami ra-belemegy, be tudjon szivodni a farostok koze. Uj koldokcsapok helyukre ,majd A szerkezetet ossze kell szoritoval huzni.
Nehany aprosagot leirok Ertem a strategiat es a nekilendulest. Az egeszben ott a problema ,hogy nekifogtal kulonfele vackokat kenyegetni ra Ennek az szokott lenni a vege,hogy a feluletkezelessel meg ki is fogod ezeket a foltokat,javitasokat emelni.
Normal esetben a javitott reszek fabol,furnerbok azonos tonusu szaliranyu potlasokbol allnak ,nem trutyikbol.
Ezt csak ideveten ,higy legkozelebb erre figyelni
Szeszes pacot erdemes hasznalni A foltosodas az egyenetlen felhordas miatt van/lesz. Nagyon korultekintoen kell ezt csibalni.Nem olyan egyszeru es nem piktormunka ,vagy a betonkeveres ,amihez mindenki ert.
segítséget szeretnék: politúros felületről főleg denszesszel, citlinggel leszedtem a politúrt, a kisebb hibákat (utólag bevert szögek helyei, furnér szél-kipattogzása stb.) közel színhelyes tapasszal javítottam. A tapaszra viszont rá kellene valami páccal retusálnom, hogy kevésbé legyen zavaró. Politúr menne a bútorra vissza, amit bútorasztalos készít, én csak a tisztítást végzem és a minimális kiegészítést. Kérdés: szeszes páccal vagy vizes páccal dolgozzak rá a tapaszra? (Azon agyalok, ha szeszes páccal itatom át, azt kiszedi a sellakkos denszeszes első (alapozó?) réteg. Vagy fölösleges ezen aggódnom? A választ előre is köszönöm!
Segítség kellene...Régi fenyőkomódot hogyan hozhatnék rendbe? Nem olyan nagy érték, én magam csinálnám, csak egy kis útbaigazítás kellene... Hogyan kezdjek neki?Köszönöm!
Csak nem akar a szófosóm beállni ,no!Még valami.Tipikus:Megprobálja csiszolni.Persze úgy,hogy amit eppen elér rajta,vagy amihez hozzafér.A kosz is ugye még rajta van,de semmi vész,nekiugrunk ugye egy rezgővel,durva papìrral, majd az leviszi.Miután beszivta a kellö pormennyiséget,a lakkot,és fehérre csiszolta az antik ajtót- a reszletek elmaradnak.Ha jol látom,itt is a szekrény ajtajai telibe,a felsőrész ugye magasan van,az alsónál meg guggolni kell!:-D A lehúzot emlìti itt a kolléga is. Az egyik legremekebb szerszám!Gyönyör vele dolgozni.Itt az ìvek ,a mart részek (vagy faragot?)miatt egy hattyú,ìves is kell.A csiszolással csak legömbölyìted a felületet,profilokat,éleket.Ha eddig nem használtad,akkor nagyon ajánlom kezd el.A sorját ,az élét majd sehogy se tudod kialakìtani rajta,és csak tökölődni fogsz.:-)Annak vågnia kell,és miniforgácsokat csinálni(érezni mikor húz),és nem port képezni.Dehát senki születik ugy,gyakorolni,gyakorolni.A képen látok egy gyalupadod is,és lehet,hogy mindezeket már tudod.Akkor télleg tekintsd az egészet tárgytalannak.Üdv
Nem tudom,hogy mennyire aktuålis még,lehet csak a "pofámat járatom",de mindegy.Néhány megjegyzés erejéig.A cél mindig az,hogy a butort -ne bántsuk,hagyjuk szépen élni,öregedni.Ápolni,gyógyitani kell,de nem szarrá gyógyszerezni,A képen,már amit az én rossz szememmel látok:egy szarrá csiszolt szekrény látható.No ettöl kezdve az antik fenyö már a multé lett.A patina vékony rétegét sikerült tönkre tenni.A vacak amit kenyegetni akafsz, nem lesz ugyanolyan tónusú a büdös életbe se.Ha meg lemázolod megolod a bútort.Ez nem szerkezeti cucc,hogy" kigittőjük oszt mehet a malter".A viaszolás azon látszik,ha van.Vìzpróba-beszìvódik(tiszták a rostok), vagy szépen lepereg.A "réseket"is látni kéne,szerkeztileg minden ok?A lehetőségekhez képest minél több legyen a fa,és kevesebb a pancs,meg a csodaszerek.
de felületkezelt felületre nem lehet felvinni, azt fel kell citlingelni, visszacsiszolni, és tökéletesen előkészíteni a fényezéshez, közben lehet tapaszolni, majd csiszolni...
Szia!Nem sértésként ìrom,ezért kérlek ne vedd zokon,de :A bejegyzésed általánosító ,relativizáló,kevés infóval.Semmi se konkrét benne.Milyen bútorok?Milyen látható javìtanivalók?Hány darab bútor ?Mennyi az a "horribilis összeg" ezekért?Talán segìthetek,konkrétumok,és részletek.Még valami:A "pontosan akarom tudni,mennyibe kerül" az egyik kedvencem.Nem érti meg,hogy a rejtett hibák,pluszmunkák menet közben derülhetnek ki.Nincs röntgenszemem!Ìgy legfeljebb saccolt ára lehet.Persze ez nem azt jelenti,hogy a duplája,triplája lesz...és azt sem,hogy ezen majd megszedni magam!Üdv