nem videoztuk le oket 68-ban, nem tudok konkret peldaval elorukkolni, de nem is ez a fontos kerdes, hanem ez - senki nem irt olyat, hogy "A hatalmi elit valamennyi tagja masírozott és éltette a Ho-t."
ezt csupan te irod
Lovas sem hulye, nem azt irta, hogy mind az osszes tanacstag (1453.26 db) ott masirozott az utcakon - ez inkabb metaforikus megkozelites
ezen nem kene felakadni
>Akkor talán olvasd el a hozzászólást, amire válaszoltam, hogy lásd mennyi mindent "kifelejt" Lovas a cikkeiből, ami neki nem tetsző tény.
Semmi problema, kedves CsabA, nem celom, hogy meggyozzelek. Altalaban Lovas tenyleg nem ir le mindent, de ezeket nem "felejti ki", csupan nem ismetli meg az unalomig (es egyoldaluan) sulykolt dolgokat. Ezt kulonben mindig hangsulyozza is. Talan ugy fogalmaznek, hogy teljesse teszi es mas oldalrol is megvilagitja a tenyeket.
Fidel Castro Németországba látogat
február 14. 07:00
[MTI]
Gerhard Schröder német kancellár meghívta Fidel Castro kubai államfőt, hogy az idei hannoveri világkiállítás alkalmából tegyen látogatást Németországban - adta hírül a Bild am Sonntag című német napilap. Az újság úgy tudja, hogy a német kancellár a meghívással még 1996-ban tett ígéretét teljesítette, amikor Alsó-Szászország miniszterelnökeként tett látogatást Kubában. Fidel Castrónak - ha elfogadja a meghívást - ez lesz az első németországi útja. A látogatás tervezett időpontja július 26-a, ami egybeesik Kuba nemzeti ünnepének napjával, illetve a világkiállításon ekkor lesz a kubai nap. A két politikus kapcsolata nem újkeletű, hisz a szivarok kedvelőjeként ismert német kancellár 1985-ben találkozott először Fidel Castróval.
"Kedves Medieval, légy olyan kedves egyetlen egy, de tényleg csak egyetlenegy olyan cikket idézz, amely a liberális sajtóban nem az EU vagy Clinton intézkedéseit helyeselte. Csak egyetlen egyet. Ismétlem: egyetlen egyet."
daisy2 kedves, mondtunk egyet, tessenszives legalább biccenteni...
Érdekes, hogy amit a 68-as generáció szerepéről mond Lovas a múlt heti cikkében a Demokratában, azt már idézi is a hungarian.net-ről idekopizott cikkében (általában ők napokkal előre közlik azt a cikket, ami azután a Demokratában megjelenik - hogy ennek mi értelme van, azt nem tudom) Arnaud de Borchgrave-től, aki időben Lovas után írta ugyanezt. Borchgrave, mint Lovas megjegyzi, a UPI igazgatója, akinek azért lehetnek információi. Egy pillanatig sem akarom azt állítani, hogy Lovas orákulum, de alaposan figyelve azt, amit ír, érdekes, hogy sokszor megelőzi a nyugati cikkírók hasonló véleményét. Oroszországnak a nyugati bankok éppen most engedtek el 10 milliárd dollár kölcsönt. Talk about double standard.
Úgy tesztek Lovassal együtt, mint ha nem tudnátok, hogy Oroszország katonapolitikai okokból tagja az Európa Tanácsnak. Ezzel a tagsággal persze szépen össze lehet mosni az Európai Úniót és a csecsenföldi népirtást. Mintha az az EU legnagyobb egyetértésével és támogatásával folyna. Ugye ezt nevezik hangulatkeltő csúsztatásnak (kösz, barco!)?
Aztán itt van a generációs kérdés. Eszerint csaknem egész Európa hatalmi elitje ugyanahoz a generációhoz tartozik, vagyis egykorúak. A hatalmi elit valamennyi tagja masírozott és éltette a Ho-t. Ez viszont alaptalan általánosítás. Itt én kérném Lovast és hívet, hogy hozzanak konkrét példákat! (Még az is lehet, hogy vannak, de ez nem menti az általánosítót a felelősség alól.)
sok igazsag van Lovas cikkeben, de ez az egyik legnagyobb
" De Brüsszel
néma maradt. Hiszen az a haveri generáció
uralkodik Athénben is, amelyik 1968-ban
Amerika és Európa utcáin masírozott a
vérszomjas, barbár kommunista vezért, Ho
Si Minh-t éltetve. És az az Európa Tanács
is, amelynek egyik tagja - Oroszország -
éppen (az Amnesty International szerint is)
népirtással foglalkozik. Az igaz, hogy az
irtottak nem cigányok, nem zsidók, nem
négerek és nem homoszexuálisak. Vagyis
Oroszország tagsága továbbra is szilárdnak
tunik."
"...
Pedig félreértették. Haider-ügyben az Orbán-kormány semmi olyat nem követett el, ami a rosszat gondolókat igazolná. Amikor meglepetését hangoztatta, a miniszterelnök nem a MIÉP-re gondolt, hanem arra, hogy 24 órával a szankciók meglengetése előtt az EU-elnök Portugália semmi ilyet nem jelzett, holott legalább egy jelzést leadhatott volna az éppen Lisszabonban időző magyar külügyminiszternek.
Ez egy. Kettő: a szóban forgó szankciók (mosolyszünet) alapjában technikai jellegűek
minden EU-tag számára, de politikaiak lennének Magyarország számára. Ami
elfogadhatatlan. Budapest nem vállalhatja azt, hogy miközben Brüsszelben az
EU-tagországok többoldalú alapon zavartalanul üzletelnek tovább Ausztriával, ő, nem
lévén tagja az EU-nak, kirekeszti magát a számára csak kétoldalúan nyitott üzletből. Ilyesmit
a nemzeti érdek nem diktálhat. Magyarország mozgástere be van határolva, és különben sem
lenne opportunus a teljes belpolitikai zűrzavarba süllyedt osztrákokat egy erkölcsileg
indokolható, de politikailag tévutas bojkottkampánnyal tovább vadítani.
..."
Aczél Endre
Ennél könnyebb feladatot már nem is adhattál volna. Az általam évente kb. 3 alkalommal olvasott Magyar Hírlapból idézek:
"Az Európai Unió azonban határozottan és aránytalanul túllott a célon, és nemcsak azért, mert - mondjuk Milosevics háborújával ellentétben - itt valóban egy ország belügyérol van szó. Haider esetében néhány védhetetlen, borzalmas kiszólás a botrány tárgya, pártja esetében pedig a '93-as hírhedt külföldiellenes népszavazás kezdeményezése és a tavaly oszi "túlidegenedés"-ellenes kampány.
Joggal utal azonban a The Economist és a Der Spiegel is arra, hogy Haider nem neonáci, nem uszít társadalmi kisebbségek ellen, még csak nem is különösebben rendpárti. Az osztrákoknak viszont vitathatatlanul joguk van egy olyan pártot hatalomba emelni, amely egyetlen eroként hosszú évek óta támadja az évtizedes korrupt szocdem-néppárti Proporz-rendszert, a jóléti privilégiumokat, a pártok mindenhatóságát a gazdaságban és a kultúrában. Az FPÖ az, amelynek programja és Haider Ausztria-nyilatkozata (Österreich-Erklârung) szerint kisebb, hatékonyabb államot, adócsökkentést, nyugdíj-privatizációt, a szociális ellátásokban rászorultsági elvet, tehát bürokrácia- és korporációmentes Ausztriát hirdet, leépítendo a korrupció melegágyát, az osztogató kétpártállamot - más kérdés, hogy Haider a hatalom érdekében simán lepaktált azzal az ÖVP-vel, amelyet nemrég még éppúgy "korrupt szocialista pártnak" nevezett, mint az SPÖ-t.
Ha azonban az EU-reakcióból levonjuk az idegengyulölettel szembeni jogos aggodalmakat, és igenis elismerjük a közösség azon jogát, hogy ilyen esetekben látványosan protestáljon (de ne szankciózzon), akkor marad a nettó képmutatás és hazugság.
Az EU képmutató, mert Haider lényegében ugyanolyan szigorú menekültpolitikát hirdet nemzeti szinten, mint az EU kontinentális szinten, csak drasztikusabban (és ami az EU számára megbocsáthatatlan: nyíltabban) fogalmaz. "Ausztria nem bevándorlási ország" - írja az FPÖ programja. "A bevándorlásnak (...) alapvetoen a bevándorlók családtagjainak utólagos befogadására kell korlátozódnia" - írja az Európai integráció kézikönyve (Luxemburg, 1997). "A hazához való alapveto jog nem tesz lehetové korlátlan és ellenorizetlen bevándorlást Ausztriába" - írja az FPÖ. "Önálló foglalkozással rendelkezok jövedelemszerzés céljából csak abban az esetben utazhatnak be, ha beruházás, innováció vagy munkahelyteremtés útján megvalósuló értékteremtésben muködnek közre" - írja az Európai integráció kézikönyve. Nem látom világosan, hol az érdemi különbség.
A mélyen antiliberális, bezárkózó, az egyének szabad migrációját korlátozó schengeni szerzodés (nyitott belso határok, cserébe szigorú külso kontroll a közösség határain) ki nem mondott célja a harmadik világbeli szociális ingyenélok, gazdasági menekültek és egyéb söpredék távol tartása a jóléti eurotortától. Az unió keleti bovítése persze akadozhat az új felállásban, hiszen Ausztria nem annyira a harmadik világ, hanem Ká-Európa szakképzett vendégmunkásaitól fél; de azt még Haider sem mondta, hogy megvétóz bármely, egyhangú EU-szavazást megkívánó döntést. Különben is, az FPÖ programjában kifejezetten elismeri a politikai menedékjog megadását faji, vallási vagy politikai üldözöttek számára.
Az FPÖ honlapján fedezheto fel a másik összeurópai álszenteskedés is: a párt ugyanis nem átallotta felrakni az internetre Jacques Chirac 1991. júniusi megjegyzését, amelyben az akkori RPR-fonök és párizsi polgármester a többségében arab és muzulmán vendégmunkásokat "hangoskodó, büdös jóléti koldusoknak" nevezte. Chirac közölte, "nem rasszizmus", ha a szociális lakásokban élo derék francia átlagmunkások fel találnak háborodni az adót nem fizeto, sokgyerekes és sokfeleséges arab és fekete vendégmunkásokon, akik háromszor annyi szociális segélyt vesznek fel, mint amekkora az o fizetésük ("és még a zajt és buzt is el kell viselniük"). Chirac, aki a mai napig megbecsült polgára a Francia Köztársaságnak és a nemzetközi közösségnek, azzal védekezett, hogy "csupán azt mondtam ki, amit az utca embere gondol", és még jól meg is úszta ezzel a mentséggel. Ki meri ma ezt az embert fajgyulölo populistának nevezni?
Álszent dolog, hogy idehaza az a Karl Stix burgenlandi tartományfonök nyugtatgatja a kedélyeket Haider-ügyben, aki hoszszú évek óta semmi másról nem híres, mint arról, hogy Haiderhoz hasonlóan a pokolba kívánja az EU keleti bovítését. És természetesen álszent dolog az is, hogy az európai közösség szó nélkül el- és befogadja a különbözo tagállamok kormányzó vagy ellenzéki posztsztálinista és posztfasiszta eroit, akik nem is olyan régen még nem képviseltek kevésbé borzalmas nézeteket, mint az Osztrák Szabadságpárt. A lelkes, de borzalmas francia kommunistákhoz képest például Haider "pozitív patriotizmusa" egy européer leányálom.
Álszentség, hogy senki sem bojkottálta Franciaországot, amikor a szocialista Mitterrand drasztikusan megszigorította a bevándorlást országába; ugyanígy senki sem szigetelte el Ausztriát, amikor a konzervatív Néppárt hat éve 25 százalékban akarta megállapítani az iskolákban a külföldi gyerekek maximális arányát (míg a "neonáci" FPÖ 30 százalékot akart). Ugyanígy önleleplezo hazugság, amikor pár ezer bécsi, grazi, salzburgi szélsobalos azzal vonul utcára, hogy tüntessen a rasszizmus és a szociális "lebontások" ellen. A fajgyulölet elleni harc és a saját jóléti privilégiumok féltése két külön motiváció, esetünkben az utóbbi sajnos kioltja az elobbi hitelességét (ld. még: kettos mérce).
A leginkább természetesen a zsidó állam érzékenysége értheto Haider-ügyben. Izrael és a világ zsidó közössége teljes joggal sérelmezi, hogy Haider 1985-ben, 1990-ben és 1995-ben is ellátogatott az egykori Waffen-SS bajtársi találkozóira, ahol SS-dalokat énekelt és mentegette a bajtársak "hosi helytállását"; hogy 1986-ban kiállt Walter Reder náci háborús bunös mellett; hogy 1995-ben "büntetotábornak" nevezte a mauthauseni koncentrációs lágert; hogy elképesztoen érzéketlen verbalizmusaival ("a farmkérdés végso megoldása") állandóan csökkenti a nácizmussal szembeni ingerküszöböt. Az amerikai antináci Anti-Defamation League által is csak "karizmatikus populistának" nevezett Haider azonban, bár (Kreiskyhez hasonlóan!) állandóan viszszautasítja Ausztria szembesítését a náci múlttal, soha nem tagadta a holocaustot, és szinte kizárt, hogy a jövoben tole vagy minisztereitol ilyet hallanánk. Az elhíresült Klestil-féle preambulum is tartalmazza a holocaust egyedülállóságának megkérdojelezhetetlenségét."
Ez kb. az, amit Lovas is mond: képmutatás, hazugság, stb. Azért a ballib sajtó sem teljesen hüje és nem is egészen talpnyaló. Ugyanis nem ez az egyetlen cikk, amit idézhettem volna. Ha vitába kívánsz szállni a balliberális sajtóval, akkor tekintsd vitapartnernek őket, vagyis tartsd tiszteledben! Egy vita közben rendszerint az bizonyul a legkeményebb ellenfélnek (a szó szellemi, pozitív értelmében), akiről eleinte azt hisszük, hogy simán lesöpörjük. Ja, nem vagyok balliberális!
Az EU képmutató, mert Haider lényegében ugyanolyan szigorú
menekültpolitikát hirdet nemzeti szinten, mint az EU kontinentális szinten,
csak drasztikusabban (és ami az EU számára megbocsáthatatlan:
nyíltabban) fogalmaz. "Ausztria nem bevándorlási ország" - írja az FPÖ
programja. "A bevándorlásnak (...) alapvetően a bevándorlók
családtagjainak utólagos befogadására kell korlátozódnia" - írja az
Európai integráció kézikönyve (Luxemburg, 1997). "A hazához való
alapvető jog nem tesz lehetővé korlátlan és ellenőrizetlen bevándorlást
Ausztriába" - írja az FPÖ."Önálló foglalkozással rendelkezők
jövedelemszerzés céljából csak abban az esetben utazhatnak be, ha
beruházás, innováció vagy munkahelyteremtés útján megvalósuló
értékteremtésben működnek közre" - írja az Európai integráció
kézikönyve. Nem látom világosan, hol az érdemi különbség.
A mélyen antiliberális, bezárkózó, az egyének szabad migrációját
korlátozó schengeni szerződés (nyitott belső határok, cserébe szigorú
külső kontroll a közösség határain) ki nem mondott célja a harmadik
világbeli szociális ingyenélők, gazdasági menekültek és egyéb söpredék
távol tartása a jóléti eurotortától.
Most ez mi volt ?
Lovas tudósít mint gép, 2 tonna cikket beidéz, amit a magyar média nem, erre te aszondod, hogy oda ne rohanj.
Nem Lovast kell elismerni, arról kell írni miben nincs igaza.
Kedves Medieval, légy olyan kedves egyetlen egy, de tényleg csak egyetlenegy olyan cikket idézz, amely a liberális sajtóban nem az EU vagy Clinton intézkedéseit helyeselte. Csak egyetlen egyet. Ismétlem: egyetlen egyet. Lovas ebben az értelemben írta a tompornyalást. Szodomát is egyetlen egy igaz ember megmentette volna. A liberális sajtót a tompornyalás vádjától is egy cikk. Kérlek, ne beszélj mellé és közöld a forrást.
Közszolgálati szerep, dokumentarista szerep... miközben mindenki más tomport nyal... oda ne gyalogoljak!
Képzeld el, ha én azt állítanám magamról, hogy az Indexen nekem jutot egyedül a hiteles és higgadt érvelés kötelessége, mert mindenki más valamelyik párthoz kötődik kutyahűséggel...
Az én szerepem az, hogy megjelenítsem az elfogulatlan kritikust, aki csak a tényeknek hisz... miközben mindenki más tomport... A Tisztelt Szaktársak a térdüket csapkodnák a röhögéstől! Úgy, mint ahogy' és is csapkodom a Demokrata ezen állításaitól.
"Ausztria (amely egyetlen emberjogi szervezet listáján sem szerepel)"
Ausztria természetesen szerepel az Amnesty International listáján. Minden évben közzéteszik éves országjelentésüket, melyben szerepelnek olyan adatok, melyek emberjogi szempontból terhelőek Ausztriára nézve. A jelentések és néhány kapcsolódó dokumentum szerepel az Amnesty International honlapján. Az 1999-es éves jelentés még nincs fent, lehet, hogy még nem készült el. Vannak viszont 1999-es, sőt 2000-s dokumentumok is. Nem értem, hogy Lovas ezeket miért nem vette észre. Vagy azt nem értem, hogy mit jelent Lovasnál a listán történő szereplés fogalma.
Folytassam?
Üdv!
Medieval
Az, hogy valaki szereti-e Lovas cikkeit vagy sem, nem függ attól, hogy az illető liberális-e, vagy sem. Különösen nincs kapcsolata a dolognak semmilyen mércével sem. Kár, hogy a kettős mérce problémája pont ebben a kotextusban került elő. Volna mit vitatkozni rajta.
Lovas cikke a hungarian.net-ről, mai keltezéssel a témában.
A VILÁGSAJTÓ HAIDERRŐL ÉS ALBRIGHTRÓL, A "VISSZATASZÍTÓ SZIPIRTYÓRÓL" - aki "napról napra hülyébb"
Orbán Viktor szerint a tavalyi év volt a rendszerváltás utolsó éve. Elhamarkodott kijelentés, hiszen a sajtó a Haider-üggyel ismét bizonyította, hogy még mindig tetőtől talpig "posztkommunista". Ahogyan a rendszerváltás előtti időkben a sajtó saját írásaival a moszkvai hatalmi központ és intézményei lépéseit helyeselte és indokolta, most ugyanezt tette totális egyöntetűséggel az új hatalmi központok és intézményei iránt mutatott szolgai kutyahűségével. És közben - ez volt második főbűne - elhallgatta a kommentároknak azt a szivárványát, ami a bécsi kormányváltás fölött húzódott. Tomport nyalt, dorombolt és cenzúrázott. Rendszerváltás utáni sajtó?
Hetilapunk ismét közszolgálati szerepet vállal. A Haider-ügyben is. Mint ahogyan korábban az FPÖ pártprogramját ismertettük egyedüliként ("hogy a Demokrata segítse olvasói választását", volt olvasható egy ideges liberális reagálásban), majd, múlt héten, szintén egyedüliként, az új osztrák kormány nyilatkozatát (Ausztria felelőssége - A jövő Európa szívében), most az elhallgatott nyugati sajtóvisszhangokat gyűjtöttük össze. A Demokrata egyébként igen hálás feladata, a jelek szerint, egyre inkább a kizárólagos dokumentaristáé is. Ami szomorú bizonyítvány a magyar sajtó állapotáról.
* * *
Kezdjük február 5-ivel, amikor a párizsi globális lapban, az International Herald Tribune-ban és a Los Angeles Times-ban nem kisebb személyiség, mint a sem "liberális" sem "konzervatív" kategóriába nem sorolható, igen nagy tekintélyű történész-publicista, William Pfaff írt cikket Egy demokráciában a szavazóknak korlátlan a választása címmel. A szerző szerint Haidernek a további európai integrációval szembeni ellenségessége és az a kívánsága, hogy újabb korlátokat állítsanak a bevándorlókkal szemben, semmivel sem szélsőségesebb, mint azok az állásfoglalások, amelyeket az EU-ban másutt fejeznek ki fősodratú politikusok. Sőt, írja Pfaff, egyenes európai egyetértés tapasztalható abban, hogy közösen kell fellépni a bevándorlás csökkentése érdekében.
Pfaff rosszallását fejezi ki az osztrák kormány elleni lépések miatt. Tettek szankcionálhatók, de vélemények kifejezése - bármilyen kényes is legyen a téma - nem. Ez az elv igen hasznosnak bizonyult az Egyesült Államokban, fejezi be Pfaff.
Szintén 5-én veszi Ausztriát védelmébe a Washington Post hasábjain nem más, mint a zsidó Rágalmazásellenes Liga országos igazgatója, Abraham H. Foxman. Foxman szerint nem csoda, hogy a baloldal fél Haidertől, hiszen most a jobboldali populista a baloldali populista hangokra fogékony táborból is oly bőségesen halássza el híveit. Sőt, ahogyan az Európai Unióban a jobboldali, konzervatív pártok gyenge szereplése mutatja, a jobboldal is fél, hogy a haideri radikális jobb húzza majd ki a szőnyeget a mérsékelt jobb alól. Ausztriát azonban ezért nem szabad páriává tenni. Hanem állandóan konfrontálni kell tetteivel, írja Foxman.
Anne Applebaum, aki éppen a szovjet Gulág történetével foglalkozó könyvet ír és idejét Varsó és London között osztja meg, az üzleti körök legbefolyásosabb lapjában, a Wall Street Journal április 7-i számában emlékeztet arra, hogy Oroszország jelenlegi és számos kelet-európai új demokrácia vezetői nem pusztán, mint Jörg Haider, egy korábbi zsarnoki rendszer szimpatizánsa volt, hanem az uralkodó elit nagyravágyó tagja. Mint Borisz Jelcin - akit oly sokszor öleltek át barátai, Helmut Kohl és Bill Clinton -, aki a szverdlovszki KP vezetője volt a Brezsnyev éra idején. Putyin a KGB tagja volt és legalább olyan mértékben fejezte ki csodálatát Sztálin "rendje", mint Haider Hitleré iránt. "Horn Gyula, aki nemrégiben még Magyarország .miniszterelnöke volt, annak a kommunista rendszernek volt része, amely az 1956-os magyar forradalmat eltaposta". De Joschka Fischertől Robin Cookon át Louis Michelig soha senki egyetlen egyszer nem panaszkodott, amiért ezek a politikusok a múltban zsarnoki rendszereket támogattak. A 14-tagú Európai Unió Franciaországot sem ítélte el, amikor Lionel Jospin miniszterelnök kormánya kabinetjébe kommunistákat vett fel, vagy amikor Mitterrand tette ezt a nyolcvanas években, vagy amikor Olaszországban a koalícióval kerültek hatalomra. Márpedig ezek az emberek sokkal nyíltabban rokonszenveztek zsarnoki rendszerekkel, mint Jörg Haider. A kommunista tömb országaiban nyaraltak és visszatértükkor a Keletet dicsérték. Képmutatás érezhető a levegőben, ami nem Haider Szabadságpártjából árad, fejezi be cikkét Applebaum.
A Los Angeles Times február 7-i számában Dr. Morton H. Pomerantz rabbi írt részletes cikket, mely "A felháborodás kiáltásai hasítják a levegőt" mondattal kezdődik. Mindenütt szankciókról, bojkottról, EU-tagság felfüggesztéséről olvasható. Vajon "mi fenyegetheti ennyire a civilizációt., hogy ilyen drasztikus lépésekről hallhatunk?", kérdezi a rabbi, aki, egyébként az Egyesült Államok zsidó háborús veteránjainak országos tábori lelkésze. Mielőtt "csatlakoznánk ahhoz a vidám tömeghez, amely törött sörösüvegekkel dobálja az osztrákokat", talán csillapodjunk le egy kicsit, ajánlja. Hiszen itt arról van szó, hogy a szabad választásokat tisztelni kell. Mint Izraelben, ahol a kommunisták és a "fél lázadás" állapotában lévő arabok kaptak helyet a Knesszetben, mert annyi szavazatot kaptak.
Haider, írja Pomerantz, kétségkívül tett egy-két felelőtlen kijelentést, de ugyanakkor egy olyan nyilatkozatot is aláírt, amelynek egyik része így szól: "Ausztria elfogadja XX. századi, tragikus történelméből és a nemzeti szocialista rendszer szörnyű bűneiből származó felelősségét".
Haider szabad piacot, erős nemzeti katonaságot, valamint olyan bevándorlási és kulturális politikát akar, amely Ausztriát osztráknak őrzi meg. Feltűnően hasonló politika ahhoz, amit más nyugati politikusok hirdetnek. Csakhogy "a radikális baloldal - és a legtöbb európai országban szocialisták vannak kormányon - a mérsékelt konzervatív eszméket 'szélsőjobbként' határozták meg. A szélsőbal nem igen tiszteli a demokráciát".
Az Ausztriára oly érzékeny országok érdekes módon kevésbé érzékenyek Kína vagy Kuba esetében. De Izrael viselkedése a legfelháborítóbb. Miközben visszavonja nagykövetét Bécsből, olyan arabokkal tárgyal, akik Hitler óta a legtöbb zsidót ölték meg. Ennyit "az állítólagos nagyfokú zsidó intelligenciáról".
Az International Herald Tribune és a Washington Post szintén 7-i számában William Drozdiak Bécsből keltezett tudósításában Haider halálra rémült osztrák ellenfeleit idézi, akik szerint az ellenlépések Haiderből "hőst és mártírt" faragnak. "Haider azt mondja ki, amit mások gondolnak", idéz Drozdiak egy osztrák közvéleménykutató intézet vezetőjét. Az osztrákok emlékeztették az újságírót arra, hogy amikor 1994-ben Berlusconi a szeparatista Északi Ligát és a Nemzeti Szövetséget bevette kormányába, az Unió nem protestált, holott e két csoportot Mussolini utódjának tekintették.
A Wall Street Journal-ban másnap, 8-án George Melloan ír szokatlanul hosszú, felháborodott cikket a Haider-ellenes támadásokról, melyet azzal kezd, hogy idézi Sandy Bergert, Clinton nemzetbiztonsági tanácsadóját, aki az amerikai lépéseket azzal indokolta, hogy a "demokrácia több, mint a puszta választások. Közös értékekről is szól". Valóban? - kérdezi Melloan, aki azonnal felteszi a kérdést, hogy egy Bécsben alakuló kormány miért lenne Washingtonban nemzetbiztonsági kérdés (értsd: ehhez miért kell Bergernek megszólalnia?) A politikai eszmék emberek értékrendjéből fakad és igen figyelemre méltó lenne, teszi hozzá gúnyosan, ha egy demokráciában mindenki azonos értékeket vallana. "Az ilyen boldog és harmonikus helyeken sem választásokra, sőt még kormányokra sem lenne szükség".
A demokrácia valódi feladata ezzel szemben az, állítja Melloan, hogy az álláspontok közötti különbségekhez igazodjék. Ezért van szükség szavazásra. "Ha pedig megtiltják egyeseknek, hogy vallott értékeiket kifejezzék úgy, hogy abból egy olyan kormány származzon, amely a szavazó értékeivel hasonló értékeket vall, annak már van neve. Totalitarizmusnak hívják".
Az EU és Clinton azt hiszi, a szankciók hatására az osztrákok mellüket verve mea-culpáznak majd Bécs utcáin. Nem fognak. Hanem egyre nagyobb tömegekben támogatják Haidert. Mint a felmérések is mutatják.
A 8-i Washington Postban fejezi ki véleményét Walter Laqueur, számtalan, nagy figyelmet keltett könyv szerzője, a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja egyik kutatási tanácsának társelnöke, aki kijelentette, igazán nem tartozik Haider csodálói közé és már két alkalommal is perben állt vele. Csakhogy azok az európai miniszterek, akik Haiderrel szembeni ellenségességükben oly egyek, egymással versengve fűzték szorosabbra kapcsolataikat Iránnal. Azzal az Iránnal, amely nem titkolta, hogy tömegpusztító fegyvereket vásárol és el kívánja pusztítani az iszlám ellenségeit. "Függetlenül attól, hogy mit tett Haider, az meglehetős biztonsággal megjósolható, hogy nem indít fegyverkezési hajszát Magyarország, Szlovákia vagy Szlovénia elleni hadjárathoz". Az "osztrák parlementet sem gyújtják fel, mint tették a Reichstaggal 1933-ban. És a mauthauseni koncentrációs tábor sem nyitja meg újra kapuit." Laqueur így fejezi be cikkét: "Mint tudjuk, az örökös éberség az a feltétel, amellyel a szabadságot az emberek megkapták. De az éberség nem jelenti annak a szinonimáját, hogy túl gyakran kiabálunk farkast és nem a megfelelő helyen és ennek következtében a valódi veszélyektől eltereljük a figyelmet."
A konzervatív amerikai újságírás talán vitathatatlanul legnagyobb alakja, George F. Will a február 10-i Washington Post-ban tette le a garast, szintén a Haider-ellenzők ellen, Sok hűhó egy kis osztrák miatt címen megjelent cikkében. "Most az Európai Unió arra az arrogáns és törvénytelen butaságra vetemedett, hogy a legújabb választások eredményeként létrehozott új osztrák kormányt törvénytelennek nevezte", írja Will. Majd felteszi a kérdést: "Ha Haidernek kommunista múltja lenne vagy a Szovjetunió irányában mondott volna egy két, csodálatát kifejező mondatot, vajon az EU akkor is lépett volna? (Biztos, hogy nem.) És ha tényleg európai értékeket fejez ki az, hogy az EU Ausztriát szeszélyes toporzékolás közepette azért bünteti meg, mert Ausztria választási rendszerét rendeltetésszerűen alkalmazta, akkor mi a csodálni való ezeken az EU-értékeken?" Will szerint az, amit az EU tesz "az erkölcsi exhibicionizmus törvényen kívüli és ezért törvénytelen gyakorlása. Az európaiaknak sokkal inkább kell félniük az EU ilyen elvtelen és korlátlan autoriter fellépésétől, mint Haider visszataszító, de impotens magamutogatásától." Ezzel kapcsolatban érdemes idézni a korábbi rákosista és moszkovita Várkonyi Tibor cikkét (Mérce) a Magyar Hírlap február 9-i számából, sivár és visszataszító kontrasztként a kinti lapok gondolati pezsgéséhez: "Nem kell Európát kioktatni arra, hogy ne csupán nyilatkozatokon rágódják, hanem hagyjon időt a tettekre és csak azokból vonjon le következtetéseket. A brüsszeli Bizottság tagjai, a tizennégyek külügyminiszterei és az Európa Parlament tagjai nem zöldfülű diplomaták, akik hebehurgyán hoznak döntéseket. Ha ezúttal minden egyéb megfontolást mérföldekkel megelőz a morál, akkor annak nagyon alapos az oka", rója örömtelen, kötelező sorait az örök, habituális igazodó.
Február 10-én a New York Times Genfből keletezett tudósításában már a Haider-ellenes támadások első "gyümölcseire" figyelmeztet. Svájcban egy szempillantás alatt sikerült összegyűjteni a hiányzó aláírásokat egy olyan népszavazás kiírásához, amely megnehezítené Svájc közeledését az EU-hoz. Haider előtt az aláírásgyűjtőknek nehéz dolguk volt, mert nem igen tudták összeszedni a szükséges félszázezer aláírást. De most, amikor a svájciak meglátták, milyen módon korlátozza az EU Ausztria szuverenitását, a hét végén nem hogy az ötvenezres számot érték el, de villámgyorsan hetvenezer aláírás gyűlt össze.
A New York Times tudósításában idézi a svájci, francia nyelvű napilap, a Le Temps főszerkesztőjének a címoldalra nyomott vezércikkét, melyben Eric Hoesli azt írja, hogy "Egy országot szankciókkal sújtani kizárólag végrehajtó ágazata politikai összetétele miatt súlyos és elfogadhatatlan precedens".
De az európai lapok is hemzsegtek az EU-t és Amerikát elítélő vezércikkektől. A konzervatív Die Welt február 5-i száma szerint "Az EU már régen nem cselekedett olyan szerencsétlenül és ostobán, mint most. Amit a tüntetők megtehetnek, a politikusoknak tilos: a tiltakozást azonnal politikává váltani". Az olasz La Repubblica szerint az EU-államok akciója csak Haider malmára hajtja a vizet.
Térjünk azonban vissza az angolszász sajtóra, amelynek lényegesen nagyobb a befolyása, az olvasóközönsége és érdekesebb is.
Magyarországon érdemtelenül ismeretlen a Haider-ellenes amerikai politikát talán mindenkinél élesebben bíráló George Szamuelynek. A konzervatív Szamuely - akinek írásait rendre olvashattuk és olvashatjuk első vonalbeli brit és amerikai lapokban és magazinokban - a nagyon érdekes Antiwar.com internetes honlapon, február 8-i keltezéssel jelentette meg Pokolba a választásokkal c., részletes elemzését a témában. Szamuely nem igazán kedveli a jelenlegi amerikai kormány külpolitikáját és nem feltétlenül kedvence Albright külügyminiszterasszony, akiről egyébként vagy úgy emlékezik meg, mint aki "naponta lesz hülyébb", vagy úgy, mint egy "visszataszító szipirtyóról" ("hideous harridan"). Megjegyzendő, hogy Albrightnak Amerikában általában lényegesen gyengébb a sajtója, mint Magyarországon (mi is lenne várható a született erőközpont-imádóktól?) és a róla kialakult képen az sem igazán segített, hogy mint megtudtuk a New York Daily News február 8-i számából, az emlékezetes párizsi Koszovó-konferencián az albán küldöttség takarítónőnek nézte, ki akarta küldeni a tárgyalóteremből, mire a külügyminiszter asszony olyan éktelen káromkodásba kezdett, hogy az albán tolmácsnak szégyenében torkára forrt a szó.
De vissza Szamuelyhez, aki mintegy 6 ezer leütéses cikkét ezzel a mondattal kezdi: "Az Egyesült Államoknak joga és kötelezettsége van ahhoz, hogy aláaknázza azokat a demokráciákat, melyek olyan vezetőket választanak, melyeket az Egyesült Államok nem szeret - ez a Clinton-doktrína. Az adminisztráció nem szereti Jörg Haider Szabadság Pártját. Ezért az osztrákokat megszégyeníti és kirekeszti mindaddig, ameddig nem hagynak fel a demokratikus, alkotmányos folyamatokkal. Más szavakkal, pokolba a választásokkal. Ez lett most a hivatalos amerikai politika." Szamuely ezután azt írja, hogy az "Egyesült Államok sokkal inkább szeret olyan országokkal együttműködni, amelyek egyáltalán nem tartanak választásokat. Hanem azt teszik, amit mondanak nekik és gondoskodnak arról, hogy az amerikaiak meggazdagodjanak. Szaud-Arábiában nincsenek választások. És börtönbe zárják azokat is, akik a Bibliát olvassák. Ugyanakkor Madeleine és Bill e miatt még nem háborodott fel".
Szamuely ezután általában támadja az Ausztriát ostorozó liberálisokat: "De a liberálisok nem azért böfögik fel a Hitler-témát, hogy történelmi vitákat zárjanak le. A lényeg az, hogy az embereket megfélemlítsék: csatlakozzanak a mostani liberális napirendi pontokhoz. Az osztrákoknak - mint másoknak is - fel kellene hagyniuk a nemzet minden fogalmával, a kulturális azonosságtudatukkal és történelmi hagyományaikkal. Határaikat egyre több bevándorló előtt kellene megnyitniuk. És fel kellene hagyniuk azzal a gondolattal, hogy egy keresztény civilizáció részei." Szamuely ezután liberális lapvéleményeket ismertet, miszerint az idősödő osztrákoknak elemi, elkerülhetetlen szükséglete a bevándorlás elősegítése. Dehát ha ez valóban annyira "elkerülhetetlen", akkor miért kell erről győzködni az osztrákokat? Sőt, akkor miért kell Haidertől megrettenni? Hiszen ő, aki be akarja zárni a kapukat a bevándorlók előtt, e logika szerint vesztes ügyet vállal magára. Majd így folytatja: "A Clinton-kormány Ausztriával szembeni magatartása ismét felszínre hozza megszállott, Európa-ellenes előítéleteit. E kormány szemében Európa rasszista, bigott, antiszemiták gyűjtőtábora. Az európaiak bármikor készen állnak arra, hogy Hitler zászlaja alatt meneteljenek. Ennek az amerikai bigottságnak a célja az, hogy az Egyesült Államok megindokolja Európa fölötti uralma meghosszabbítását. Egyértelmű: az európaiakban nem lehet bízni, hogy saját maguk irányítsák országuk ügyeit. Ha éppen nem 'gyávák', akkor 'nem hajlandóak modernizálni'. Ha viszont éppen hajlamosak modernizálni, akkor 'idegengyűlölők' vagy 'antiszemiták'", írja George Szameuly.
Az amerikai újságírás egy másik nagy neve, Arnaud de Borchgrave, a UPI elnöke és a Washington Times főmunkatársa lapjának február 10-i számában Kedvelt ellenségek címen írt cikkét így kezdi: "Az osztrák demokratikus folyamatok nyomán a nyugati fővárosokban beindult kollektív térdreflex pusztán a legfrissebb megnyilvánulása annak a 'nincs ellenség a baloldalon' jelenségnek, amely egy vagy két évtizeddel meghosszabbította a hidegháborút. Azok, akik az első szóra hittek a szovjet jószándékoknak, amikor nyilvánvaló volt, hogy jószándékról szó sem volt, most nem hajlandóak Ausztriának előlegezni a jószándékot annak ellenére, hogy az új, jobboldali koalíciós kormány elítélte az idegengyűlöletet, az antiszemitizmust és rasszizmust, valamint ünnepélyes ígéretet tett, hogy tiszteletben tartja a demokráciát és az emberi jogokat és elismerte a felelősségét a náci-időszak bűneiért. Az európai barikádokon felnövekedett szocialisták 1968-as generációja most minden EU-kormányban hatalomra került (Spanyolország kivételével). És most Ausztria a legutóbbi ország, amelyek a szocialista hajóról leugrik". Érdekes, írja Borchgrave, hogy amikor Hugo Chavez, a venezuelai "erős ember" tavaly Kínába látogatott és vendéglátóit is zavarba hozva dícsérte azt a Mao Ce-tungot, aki 40 millió kínai haláláért felelős, az Egyesült Államok nem hívta vissza caracasi nagykövetét.
Borchgrave később azt írja, hogy Massimo D'Alema olasz miniszterelnök egykor sztálinista volt. Sztálin pedig azt mondta, egy ember halála tragédia, 1 millió ember halála statisztika. D'Alema egykori célja az olasz demokrácia megölése volt. Ma tiszteletre méltó demokrata.
Nos, ennyi fért be a szűk helyi keretek közé a külföldi sajtótermésből. És még egy hír. David Lévi izraeli külügyminiszter megfenyegette Libanont, hogy amennyiben a hezbollah további izraeli katonákat öl meg (Libanonban) Libanon földje égni fog. Szerintünk a büntetés nem elég szigorú Az égő földön égő libanoni lakosságból szappant kell főzni, hogy legyen mivel kezet mosni a Haider-ellenes gyülekezetek résztvevőinek.
E heti Demokratában jelent meg Lovas cikke, a helyesirási hibákért a Recognita a felelős :), nem Lovas. Ajánlom szives figyelmébe az összes kettősmércés liberálisnak, olvassák nyugalommal és gondolkozzanak.
LOVAS ISTVÁN
"A demokratikus választás eredményei
Brüsszelnek és Washingtonnak sem tet-
szettek. Brüsszel azonnal "megelölegezte"
Bécsnek azt, hogy nem az EU-értékeknek
megfelelôen kormányoz majd. Hiába állí-
totta a kérdésben talán a legilletékesebb, a
nácivadász Simon Wiesenthal (akinek
emlékezetes marad a magyar liberális
sajtót évekkel ezelôtt felháborító kijelen-
tése, mely szerint a kommunista
gengszterek és a náci gengszterek között
semmi különbség sincs) "bizonyítványa"
amit Dr. Jörg Haidernek adott: "nem
náci". De a magyar balliberális sajtókörök-
ben szintén kevéssé népszeru, a nácikról és
kommunistákról egy-két dolgot ismerô,
elsôrangú osztrák újságíró, Paul Lendvai
véleménye is Wiesenthaléval cseng egybe.
Nem baj. Az Unió azonnal lépett. Az EU,
amely félti az EU-értékeket. Természe-
tesen a demokratikus értékekrö1 van szó.
Melyek rugalmas értelmezését, EU-össze-
függésben, vizsgáljunk meg egy kicsit
közelebbröl.
1999. július 23-án, a demokrácia böl-
csôjének színhelyén, Athénben, a görög
parlament elnökét a török és macedón szár-
mazású képviselôk, valamint emberjogi
szervezetek felszólitották, ismerje el öket
kisebbségnek, és fenntartások nélkül rati-
fikálják az Európa Tanácsnak a nemzeti
kisebbségek védelmére vonatkozó keret-
megállapodását. Valamint hogy annak és
egyéb, a régióra vonatkozó más megál-
lapodásoknak a rendelkezéseit tartsák be.
Ezt az "arcátlan" felvetést a politikusok és
a görög sajtó ôrjöngve támadta. Méghogy
elismerjenek egy létezô kisebbséget! A
görög honatyák kövételték, hogy a kérést
felvetö képvisélöket zárják ki a parlament-
bö1. De nem csak ôket, hanem a külügy-
minisztert, Papandreut lemondásra szólítot-
ták fel, mivel, egyedüli józan hangként,
azzal érvelt; hogy Athénnek nincs félni-
valója e két kisebbségtôl. A parlament
elnöke a kérést Iesöpörte a napirendröI.
Ugyanezen hónap 7-én az Avgi c. napi-
lapban az itteni balliberálisok számára oly
kedves görög kormánynak a szóvivôje azt
nyilatkozta, hogy "az elmúlt években a
bevándorlók felelôsek a buncselekmények
számának meredek növekedéséért". De
ezek nem csak üres szavak voltak. 4 nappal
korábban ugyanis beindították a "Sepru
hadmuveletet", melynek keretében az
utcán összefogdosták az idegeneket -
beleértve a hivatalos papírral
Görögországban tartózkodókat -, majd
rendôrségre vagy sportstadionokba vitték
öket. Ujjlenyomatot is vettek róluk, és
akiknek nem voltak rendben a papírjaik,
minden teketória nélkül kisepruzték az
országból. Természetesen tévékamerák
jelenlétében, mert a kormány a választókat
kívánta meggyôzni arról, hogy komolyan
veszi azt, amit mond.
A sajtószabadság is kapott néhány hasba
rúgást. 1997. szeptember 3-án Jannisz
Cumaszt, a kioszi Alithia napilap kiadóját
négy hónap börtönre ítélték, mert birálta
Sztavrosz Szumakiszt, a kereskedelmi
hajózás miniszterét. Két héttel késöbb
Makisz Triandafillopuloszt nyolc hónap fel-
függesztettet kapott, amiért az athéni
Kalimera napilapban a görög igazságügyi
minisztert bírálta. Egy nappal utána pedig
Abdulhalim Dedét nyolc hónapra ítélték
azon égbekiáltó bunéért, hogy engedély
nélkül üzemeltetetett egy török nyelvu rá-
dióállomást. (Emberjogi szervezetek siet-
nek hozzátenni, hogy az országban mintegy
háromezer rádióállomás engedély nélkül
müködik.) 1999. május 19-én egy kozani
bíróság Caralarnbosz Triandifillidiszt, a
Florinában kiadott Enimeroszi fôszer-
kesztôjét öt hónap felfüggesztett börtönre
és súlyos pénzbüntetésre ítélte, mert
csúnyákat írt Florina korábbi elöljárójáról.
Ó, nem, messze nem olyan kis "véle-
ményfeltárásról" volt szó, mint ami a
Jankovics-féle NKA-pénzen támogatott
Élet és Irodalomban a bányában dolgozó
fiúkról jelent meg. Triandifillidisz csupán
azt találta írni, hogy a prefektus a "klien-
túráját" részesíti elônyben. De Brüsszel
néma maradt. Hiszen az a haveri generáció
uralkodik Athénben is, amelyik 1968-ban
Amerika és Európa utcáin masírozott a
vérszomjas, barbár kommunista vezért, Ho
Si Minh-t éltetve. És az az Európa Tanács
is, amelynek egyik tagja - Oroszország -
éppen (az Amnesty International szerint is)
népirtással foglalkozik. Az igaz, hogy az
irtottak nem cigányok, nem zsidók, nem
négerek és nem homoszexuálisak. Vagyis
Oroszország tagsága továbbra is szilárdnak
tunik.
Washington is aggódik. Ôt is az emberi
jogok megsértése aggasztja. Igaz, hogy a
földkerekségen az Egyesült Államok - és
nem Ausztria (amely egyetlen emberjogi
szervezet listáján sem szerepel), vagy,
szükebben a Haider vezette Karintia -
azon hat ország egyike, ahol fiatalkorú
elmebetegeket is ki lehet végezni (a többi
öt: Irán, Nigéria, Pakisztán, Szaúd-Arábia
és Jemen). Az Egyesült Államok az, ahol
minden 117-ik felnôtt börtönben ül, ahol a
rabok 6-14 %-a (börtönöktôl függôen)
elmebeteg. Ez az az ország, ahol 1992 és
l998 között legkevesebb negyven szövet-
ségi államban fogadtak el olyan
törvényeket, hogy gyermekeket felnôtt-
ként tárgyalhatnak és negyvenkét állam-
ban várnak fiatalkorúak tárgyalásra fel-
nôttek számára fenntartott büntetés-
végrehajtási intézetekben. És ahol ter-
mészetesen még a menekültek is
börtönökben várják sorsuk rendezését.
Szintúgy az Egyesült Államok az az
ország, amely a gyalogsági aknák
betiltásától kezdve a gyermekek és nök
elleni diszkrimináció megtiltásán át a
gyermekek katonaságba kényszerítéséig
számos olyan nemzetközi törvényt nem
hajlandó aláírni, amelynek a megta-
gadását Sierra Leonétól és Burmától
várnánk el.
Azonban Izrael lépte - természetesen
félelmében - a legdrasztikusabb lépést.
Visszahívta bécsi nagykövetét. Az emberi
jogok féltése miatt. A nagykövet jó helyre
tér vissza félni. Oda, ahol a törvény "nem
garantálja a vallásszabadságot. . . sem a pol-
gári temetés törvényi kereteit" (Amnesty
International). Amely ország faji alapon
súlyosan diszkriminál palesztinok ellen"
(AI)'. Amely "a IV Genfi Egyezményt
megsértve 3000 palesztint börtönben tart".
És amely ;,módszeresen alkalmazza a
kínzást" (AI)
Haider a bojkottálóktól hatalmas
ajándékot kapott. Világszerte Dávidnak
fekintik majd egy kettôs mércét alkalmazó
Góliát-szövetség ellen. Kezdetnek nem
rossz. "
