Kedves Mumu!
Nem vagyok magányos.
Bennem béke van.
Azért vagyok egyedül ( a szó nem elbagatellizált értelmében)
mert így döntöttem.
Remélem még beszélünk.
Nem ide valo de talan a maganyosokhoz (nem kell azet depis legyen valaki hogy maganyosnak erezze magat..) ott tarsaink is en is szivesen beszelnek Veled errol a kulonleges erzesrol.Olellek,a holnapi visszontlatasra .
Kedves Mumu.
A szelíd, kedves hölgyecske-kép nem rám illik.
( lásd:bemutatkozásom )
Itt kivételesen kezemafegyveren néven jelentem meg,
de egyébként Zooey-nak hivnak egyéb oldalakon.
Én sajnos ( persze nem ) a hivatásomnak élek.
Nem tudok az emberi dimenziókban mozogni : életképtelenség.
A kapcsolatok biztonságot okoznak, őt nem a biztonságért szerettem.
Annyival nem volt idősebb, csak az én koromban még ez
soknak számit.Ma már nem is gondolok rá.Gyakran találkozunk
pedig, lezáratlan, mert egyszeri.
Egyébként ha a tartalmi részletek érdekelnek: nagy egyéniség,
de nem akkora, hogy azt higgyem, találtam.
Este írok a kölők...-be majd.
Üdvi.
Kedves hogyan szolithatlak?Mert a jelszo kisse hosszu es nem is valo a Te eddigi megnyilatkozasodhoz,a szelid,romantikusehoz.
Egyelore rebuszban (rejtelyben) beszelsz.Valoszinu a szebbik nemhez tartozol es van egy idos baratod.De ez nem "az". "AZ" valoszinuleg nagyon nagy benyomast hagyod Rad ? Azzal ami ferfias? Vagy azzal ami bolcs,gyenged?Vagy mindkettovel.
Vagy csak egy model ,egy prototip akit nem ismertel meg jobban es olyan jellemvonasokkal rendelkezik vagy agattal is rea , resszben , amely szamodra az idealis ferfie?
Nem vagyok erdek nelkul a dologba mert aki hozzam kozel all az is sokkal fiatalabb nalam.
A korkülönbség meg ilyesmi sosem számít.Max. indoknak jó.
Hiszek a szerelemben, csak abban nem, hogy megtalálom.
Most is "együttélek" valakivel, de az ember csak egyszer
hiszi el a dolgot.Egyébként bármikor újra együtt lehetnénk,
vicces, mert tudom, hogy nagyon szeret, de maradjon
meg úgy Ady-módra az álma annak, hogy létezik.
Mindig jó az elválás.Elhiteti, hogy van talalás.
Mindenkinek szép éjszakát!!
Érdekes téma.
Nem nagyon hiszek a találásban...
ugyanekkor még mindig keresem azt, aki engem akart,
akinek engem küldött, akit nekem szánt az ég ( köszike
drátga Ákos! ).Egyszer azt hittem megtaláltam.
Egy koncerten találkoztunk.Más-más város ( jó pár km. ),
no meg eltérő életkor stb., igazán nem számító aprósagok.
Még mindig tudom, hogy szeretem, holott nem tűnik
már ma olyannak az a láng, mint akkor.Nálam a szerelem
nem valami romantikus maszlag, igyekszem az elbagatellizált
értelmét kikerülni.Mondhatnam, hogy a magány katonája vagyok,
de igazán hiszek ebben.
Az a bizonyos "első szerelem" pedig kiírthatatlan.
Üdvözlet mindenkinek.
P.S.:bocsánat, ha túl hosszú, esetleg uncsi vagyok valaki(k)nek
Kedves PopS. mar hogyne erdekelne ,hiszen azert irunk egymasnak.ha korulneztel itt lathatod hogy kik irnak ide.Ugyanaakkor meghivlak olvass be a maganyosok klubjaba is ,ha vabn ra turelmed es idod,hiszen itt van egy egymasraeskudott tarsasag aki rajott arra hogyan lehet ezt a mediat arra is hasznalni hogy egymast batoritsuk,ha csak virtualisan is ott legyunk Veled (es Te velunk)ha kinyitod a gepedet.
Miutan ez ( csak ) egy virtualis jelenleves ez kevesbbe kotelez (visszont biztos kevesebbet is ad)mint egy realis.
Varunk.
De jó lenne!
Lehet, hogy nem is ide, hanem "az egymás mellett elsikló vonatok"-ba kellett volna írni?
Mindenesetre kösz a bíztatást! HA érdekel valakit, majd mondom, mi a helyzet, ha nem, legyetek jók, és ügyesebbek,mint én...
Üdv: PopSimon2
Akkor engedd el magad.Hagyad hogy ugy menjen ahogy erzed hogy kell.Ha nem lesz belole tragedia akkor ne foglalkozz ezzel.Elvezd a mindketto effektust.Egyszeruen.Szorongas nelkul (ha lenne..)
Szia!
Nem hiszem, hogy "csak" nosztalgiáról lenne szó.
Nagyon felemás dolog ez. Történik valami az emberrel, első gondolat: ezt elmondom Neki.
Aztán jön a második: És a páromnak is. Aztán a ledöbbenés, mert nem fordított a sorrend!
És most nagyon érzem, más a szeretet, és nagyon más a szerelem. Persze, ezzel nem csak én vagyok így, gondolom, millióan, mások is. Zavar, de tenni nem tudok (akarok?)ellene. Zorán jut eszembe: Jó lesz egyszer majd...
Üdv:
PopSimon2
Egyaltalan nem szolak meg.Ez sokszor megtortenhet emberekkel,az aszinkron is.
Ha nem akarod felrugni az ami van ,akkor probald meg a ket dolgot kulon kezelni.A szerelem talan csendesulni fog.Azt hiszem ilyen esetbe talan az amit szerelemnek nevezel egy formaja a fiatalsagod nosztalgiajanak,o hoszabb tarsad mint a mostani,es van egy kis eredmenytelenseg abbol az idobol amit most akarsz behozni.
Miutan csak ilyen rovis eddig amit irtal,nagyon valoszinu hogy tevedhetek is.
Ha nem is az első, de nagy...
Én főiskolás voltam, Ő már tanított, házas volt 2 gyerekkel.
Szép barátság, majd egy félig-meddig kapcsolat után a főiskola befejezésével még egy darabig találkoztunk, aztán szép lassan elmaradt a dolog.
Ő nem akart válni, én pedig nem akartam, hogy miattam váljon...
10 évig szinte semmit nem tudtunk egymásról, illetve csak közös barátokon keresztül.
Közben én is megházasodtam, jöttek a gyerekek sorban egymás után.
Aztán 4 éve újra összetalálkoztunk. Most ő szabad, én nem, dúl a szerelem, de...
MEgint semmi nem lesz, mert most én vagyok kötve, s nem is szeretném felrúgni!
Szeretem a páromat,a gyerekeimet, de szerelmes Belé vagyok...
Meddig mehet ez így? Nem tudom...
Hát ennyi. Megszólhattok, rosszalhatjátok, ez van.
Kedves FDestroyer,meg annyi idod van elni es orulni es szenvedni es szeretni es csalodni! Joni fog,csak ne sajnald Magad.Amit erzetel szep tiszta erzes.Nem baj hogy ahhoz fogod majd merni az ujat.Kerlek gyere at a Maganyosok klubjaba is.Olvass egy kicsit foleg az elejebe(tul sok van mar ott irva)aztan nezd meg mi lett azokbol mara .Meglatod mindenki csalodasal kezdte.Olelek.
16 éves voltam. A sulinkba új tanárnő jött. Fitatal volt. Megtetszett. Máig ő volt az egyetlen, aki megértett. Nagyon bonyolult és zárkózott vagyok ugyanis. Sokat beszéltünk. Szinte mindennap találkoztunk. Levelek ezrei - talán szó szerint. Ő eleinte nem tudta mit akar. Én kínlódtam. Ő még inkább nem tudta mit akar. Én még inkább kínlódtam. Gyötrődtem, szenvedtem. Eltelt egy év. Nem bírtam. Gyógyszer. Gyomormosi. Eltávolodutnk. Sokáig nem láttam. Hiányzott. És én még mindig kínlódtam. Férjhez ment, gyereke lett. Ez van.
Azóta nem tudok senkit sem szeretni. Próbáltam. Nem ment. Egyszerűen nem "az" az érzés. Két hétnél tovább nem tudok elviselni senkit sem. Elhidegültem. De már őt sem szeretem.
Új szórakozást találtam magamnak. Itt ülök a gép előtt. Nincs életcélom. Nem járok emberek közé. Éjszaka élek. Nappal alszom. Kapcsolatot még a neten sem tartok senkivel sem. Jó egyedül. Így nem csalódhatok. Nem akarok változtatni. De tényleg nem!
Kedves Cillit kezedet csokolom ezzert a nagyon osszinte viszazs es noies hozzaallashoz.
Azt hiszem ebben benne volt egy kis feltekenysegre hivas is.Soha nem baj ha a parod erzi miulyen veszelyek vannak koruloted es vicsorogva egesz mell bedobassal vedi a sajatjat...Olelek.
Kedves Mumu, az úgy van, hogy Misi tényleg a házasságom közben történt, gondold el, micsoda szégyen volt magam előtt is. De már túl vagyok rajta, és maradt a férjem, aki örökké a nagy Ő, és akivel a kapcsolatunk túlél minden jöttment érzelmet. Egyébként a Misi-ügy közben ott ült a férjem 4 méterre tőlem, mert egy munkahelyen dolgoztunk, és mindent tudott. Nem zavartatta magát túlságosan, mert tudta, hogy őszinte vagyok hozzá, és látta, hogy mekkora harcot vívok magammal.
Egyébként az egész Misi-ügy alatt arra vártam, hogy Misi tegyen valami félreérthető gesztust, és rohanhassak a férjemhez árulkodni. Ez esetben kiélveztem volna a hódítás örömét, ugyanakkor tetszeleghettem volna az erényes feleség szerepében. De Misi nem lépte át azt a bizonyos határt.
Na mindegy, szerencsére elmúlt. Azt hittem, egész életében szenvedni fogok, de a távolság és az idő lassan elfeledtette velem Misit.
Kedves Cillit Te vagy mar most profi elbeszelo vagy nemsokara leszel.Kituno poenirozott jellemrajz.
Csak egy dolgot nem ertek:talan megsem a ferjed szerelme szamit?Hiszen Misi utana lehetett.
Krapulax meseje mert olyan mint egy mese,szep.itt is megkockaztatom a gratulalast.Elvezetek erzelmeiteket,elvezetek a szerlmet.
Aranyosak vagytok, úgyhogy én is megosztom veletek, hogy velem mi volt.
Gyerekkoromban nem éltünk még Pestországban, csak a közelében. Az óvodában egyszer csak megjelent egy gyönyöru kislány és bemutatkozott. Akkor elbódultam, hogy milyen tökéletes o. Tovább együtt jártunk általános isibe, osztálytársak voltunk egészen ötödikig. Akkor beköltöztünk Pestre. Szerintem o tudta, hogy én mennyire szeretem, és talán benne is hasonló érzések éltek. Nagyon fájt a szivem amikor beköltöztünk és én nem láttam többé ot. Ez 14 éve volt, 11 éves koromban és azóta is többször álmodtam róla/vele.
A múlt héten találkoztunk, és felboritotta a hormonháztartásomat, én is az övét. Másra sem tudok gondolni csak rá. Egyetlen fülledt párórás együttlét után itt jár a fejemben.
Egy szép napon egy Sanyi nevű fiú beugrott hozzájuk vendégségbe öt percre, és három napig maradt. Ez alatt az idő alatt folyamatosan locsogott, kivéve azt a pár órát, amikor aludt.
A harmadik nap végén tehát - éjfél felé járt az idő - Sanyi beszélt és beszélt, Tibi, a Dóra öccse a sarokban kornyadozott, Dóra pedig fel s alá járkált, és akkorákat sóhajtott, mint egy szélvihar. Nem mertek rászólni Sanyira, elvégre mégiscsak vendég volt.
- Érzitek, milyen jó békesség van itt?- kérdezte Sanyi.- Felolvasok még néhány részt a Bibliából...
- Jó - mondta Dóra. A foga összecsikordult, a szeme pedig kidülledt. A türelme végére járt. Mikor Sanyi végre befejezte, Dóra kiment a konyhába vizet inni. Tibi utánaszökött.
- Te, ezt én nem bírom tovább!- sziszegte Dóra. - Megfojtom!!!
- Naa, vendéggel nem lehet így bánni!-mondta ijedten Tibi, mert ismerte a nővére temperamentumát.
- Mindegy, ez... ez őrült! Nem lehet bírni idegekkel!
Mézédes mosollyal tértek vissza.
- Felolvasom még a Róma levelet, jó? - mondta Sanyi.
- Légy szíves gyere be a szobámba.- mondta rekedten Dóra.- Beszélni szeretnék veled.
Bent négyszemközt elmondta Sanyinak, hogy már harmadik napja beszél olyan dolgokról, amik senkit sem érdekelnek, ráadásul ha valaki más meg szeretne mukkanni, oda se figyel, belevág a szavába. Majd reményét fejezte ki, hogy Sanyi minél előbb elmegy, és többet vissza se jön.
Döbbent csend. Majd Sanyi kitört, tragikus hangon: "Mindenki el fog hagyni és remete leszek!"
Dórát nem érdekelte a Sanyi lelki élete, és nagyot sóhajtott, mikor végre bedörrent mögötte az ajtó.
Furcsa módon azonban este, amikor ágyazott, ahogy szállt le a lepedő az ágyra, úgy szállt a szívébe valami elnéző, megbocsájtó szeretet Sanyi iránt. De azért, gondolta, jobb lesz, ha sose látják egymást. Sanyi-mérgezése volt.
Másnap elment sétálni, hogy a megpróbáltatások után megfürdesse a fejét a délutáni szélben. Uramfia, ki jön szembe: Sanyi!
Dórának annyi ideje már nem volt, hogy beugorjon egy kapualjba, tehát nemsokára ott álltak egymással szemben, és nem tudtak mit mondani. Dóra szédült, forgott vele a világ, majd maga sem tudta, miért, megfordult és elindult Sanyival.
Ők is nemrég ünnepelték az ötödik házassági évfordulójukat.
A következő történet az ötös számú szerelmemről szól. Ez sem az első ugyan, de a legfájdalmasabb volt mindegyik között.
A munkahelyen történt. Pilimm-palamm, Misi déltájban minden nap leugrándozott a lépcsőn, a szőke haja lobogott utána. Ha meghallottam, hogy közeledik, vörös lettem, mint a rák, és bebújtam az asztal alá, mintha keresnék valamit. Vagy néha bemenekültem a WC-be. Mindezt 27 éves vén fejjel!
Amikor felemelkedtem az asztal alól, Misi ott állt, komolyan rám függesztette a fekete szemeit, és megkérdezte:
"Mit olvasol?"
Minden áldott nap ez történt. Pilimm-palamm, megállt mellettem, kiseperte a haját a szeméből, és megkérdezte: "Mit olvasol?"
Eleinte el voltam ragadtatva, aztán furcsállottam a dolgot, aztán bedühödtem, végül rá akartam borítani az asztalt. Hej, a szentséges hétszentségit, ez csúfot űz belőlem!
Aztán megláttam a szemét, hogy tele van félelemmel. Úgy nézett, mint egy kóbor kutya, aki attól fél, hogy oldalba rúgják. Nem bántottam tehát, de nem értettem a viselkedését. Közben a szívemet tépte-marcangolta a szerelem, és egész nap felfelé füleltem, felhangzik-e a pilimm-palamm a lépcső irányából. Ha megjelent előttem, elkaptam a szemem, mert vakított a szépsége.
A helyzet végül is úgy oldódott meg másfél év múlva, hogy Misit kirúgták a cégtől.
Két hét múlva én is röpültem. (Nem volt összefüggés a két eset között.) Azóta sem találkoztunk, és én szép lassan elfelejtettem. Csak egy emlék maradt belőle, meg egy könyv, amit akkor adott nekem, mielőtt végleg elment.
Ez ugyan nem az első, hanem az utolsó nagy szerelmem története, de remélem, megbocsájtotok.
A fiúval együtt nőttünk fel, és 20 éves koromig rá se hederítettem. ("ő csak a szomszéd gyerek".)
Azonban egy szép napon, jaj, beleszerettem! Nagyon szégyelltem magam, és minden erőmmel igyekeztem takargatni az érzéseimet. Erősen megfogadtam magamban, hogy semmiképpen nem fogom elcsábítani, sem öltözködéssel, sem viselkedéssel. Ő közben gyanútlanul barátkozott velem (én voltam a legjobb barátja).
3, azaz három évig küszködtem az érzelmeimmel, mindent bevetettem, hogy valahogy elfelejtkezzek róla, de csak nem sikerült. Végül bánatomban elrepültem Amerikába baby-sitternek, de előtte leszidtam, hogy mit képzel, ennyi ideig összesülni-főni egy lánnyal, most aztán "kóros lelki kötődés" alakult ki bennem. Felhívtam a figyelmét, hogy legközelebb legyen óvatosabb, ha barátkozni akar valakivel.
Ő meg se mert mukkanni, csak bólogatott. Megegyeztünk, hogy többé nem találkozunk.
Amerikába menet a repülőn fogtam az egész problémakört, és, mint egy csomagot, a tengerbe hajítottam. Magyarul nem akartam többé foglalkozni a gyerekkel, eleget szenvedtem már miatta.
Mikor hazajöttem Magyarországra, már totál kiábrándultam belőle. Egy szép napon beállított, és nagy örömmel konstatáltam, hogy már nem érzek iránta semmit. El is mentünk sétálni, de ő küszködött, kínlódott, keresgélte a szavakat... Csak néztem, hogy mi ütött bele. Kitalálhatjátok: a végén megkérte a kezemet!
Otthon este sírtam a paplan alatt, hogy hogy lehetek ilyen szerencsétlen. Életem nagy szerelme házassági ajánlatot tesz, nekem meg már a hátam közepére sem kell. Az ujjaimon soroltam magamban a kibírhatatlan tulajdonságait, amiket a lila köd elmúltával immár világosan láttam... Egy szent sem bírná ki vele egy hétig sem, nemhogy én...
Az én első nagy szerelmem 14 éves koromban a kissé kövérkés osztálytársam volt. Szocsónak hívtam. Én olyannak láttam, mint egy görög istent, de valaki, egy rosszindulatú egyén, egyszer malac képében rajzolta fel a táblára...
Emlékszem, ceruzával húzgáltam a tankönyvemben a vonalakat, hogy hányszor fordul hátra. Persze minden hátrafordulását annak tulajdonítottam, hogy engem néz. Én oroszórán, amikor előtte ültem, több százszor fordultam hátra, mert folyton látni akartam. Csak kicsit volt feltűnő. (Én azt hittem, nem sejt semmit.)
A szörnyű valóságra egy év múlva kellett rádöbbennem, mikor, elmenvén előtte, a következő megjegyzést tette rám egy barátjának: "Csak tudnám, minek él az ilyen!"
3 napig feküdtem az ágyban, és sírtam. Aztán a negyedik napon felkeltem, és, nagy meglepetésemre a fiúcska huss, kiszállt a fejemből, mintha ott se lett volna.
Kedves lasagne,ez mar mas.
Nem tudok ellenalni,megegyet (keretlenul)a "gyermekeimbol "
Kedvesnek
Felkaplak gyonyor
szarnyakon,
vervoros viragok kozott
teszlek le a tolem
harmatos gyepen.
Aztan
kinyitom
forro testedet
es osritmusban
teleteszlek magammal.
Te pedig
szenveded a gyonyort,
szolgalsz es szolgaltatsz.
s orias robbanassal
magadat teszed
a vilag kozepebe.
Gratuklalok kedves Calliope.Nem sokan mondhatjak el hogy ilyen hosszu ideig atart az elso szerelem.Nagyon jo ez igy.Nagy eselye van hogy meg is marad.Sok sikert es boldogsagot kivanok mindkettotoket.
Az az érdekes, hogy pontosan meg tudom határozni, hogy melyik volt az a pillanat, amikor beleszerettem az első (és azóta is egyetlen) szerelmembe.
A gimnáziumunk folyosóján hülyéskedtünk valamit, ő éppen meg akart csiklandozni, én pedig elkaptam a karjait, hogy távol tartsam, és mindketten nevettünk, és csillogott a szemünk, és akkor egyszercsak nagyot dobbant a szívem, a levegőm is elakadt, valami kattant odabent, és elkezdtem más szemmel látni őt, mint addig. "Rányílt" a szemem, megláttam benne valamit, amit addig nem, bár nem tudnám megfogalmazni, hogy mitől is lett több, jobb, szebb, mint addig. Megláttam benne valamit, és ettől egyszercsak átkerült az "osztálytárs" és "haver" kategóriából a "férfi" kategóriába. Pedig csak 16 évesek voltunk.
Azóta persze sokat változott a kapcsolatunk (eltelt azóta 6 és fél év), egy szerelemnek szerintem mindenképpen vannak "stádiumai", és ma már egészen máshogy szeretem, mint 16 évesen.
De ő az első és egyetlen szerelmem.