Szerencsésnek tartom, hogy a topic átalakult Erdély topic-ká. Így több kedvem van hozzászólni.
Érdemes egy kicsit visszaásni a múltba és nem a különböző poltikai kurzusok által kreált klisséket egymás fejéhez vagdalni.
Néhány szórványos megállapítás:
1. Erdélyt nem lehet Kosozvóval egy kalap alá venni, mert népesség összetétele - Koszvóhoz képest - csak szerényebben változott.
2.Bár történtek erőszakossákog Erdélyben is a népcsoportok közt, de ezek száma messze elmarad a délszláv sztenderdektől.
3. Az egész erdélyi konfliktus idején a konfrontálódó erőkkel párhuzamosan jelen vannak a békés együttélésten munkálkodó politikai csoprtok is.
Végül néhány szó a mostani román Transylvánizmus gyükereiről:
Erdély elvételekor az erdélyi románság fejlett politikai vezető réteggel rendelkezett (gyakorlatát főleg a magyar országgyűlésben szerezte). Saját verziója volt Erdély sorsának rendezésére, ami úgy tűnik nem sikerült. Az erdélyi román politikusok úgy itélték meg, hogy a régió legazdagabb területe Erdély. Akár Mo.-nak akár Romániának az kölcsönöz súlyt a régióban, ha Erdély hozzá tartozik. Nálunk sokkal előbb felismerték, hogy a következő évtizedekben a pángermán és a pánszláv nyomás, mind Mo.-nak, mind Romániának komoly veszélyt jelent. Abban gondolkodtak, hogy Erdély és Ó-Románia egyesítése esetén a fejlettebb erdélyi terület hamarosan politikailag is túlsúlyra jut, a mind gazdaságilag, mind politikai rendszerét tekintve igen elmaradott Ó-Romániával szemben. Az új rendszerű Románia ezután felajálja az államszövetséget Magyarországnak. Az így kialakult trialisztikus állam Lengyelorászggal szövetségben egy biztosabb támasz lehetne mind az orosz, mind a német fenyegetéssel szemben.
Ehhez a koncepcióhoz Maniu egy erdélyi román hadsereget is létrehozott, ami azonban nem jutott el Erdélybe. Így a királyi Románia meglehetősen szerény létszámú hadserge nem csak Erdélyt szálta meg könnyedén, hanem az erdélyi román politikai szervezeteket is kiiktatta (többek közt az Erdélyi Román Kormányzó Tanácsot).
Ugyanankkor a trialisztikus állam gondolata nem veszett el. A Tanácsköztársaság bukása után a románok megkísérelték létrehozni ezt az alakulatot, de ez súlyosan ütközött a Cseh és Szerb érdekekkel (Románia továbbiakban nem támogatott semilyen harmadik ország átltal támasztott területi igényt, amely Mo. megkisebbítésével járt volna). Súlyos hátrányt jelentett, hogy a hadseregük olyan volt, amilyen. Erdély után Magyarországot is nekiállt csontig kirabolni. Így aztán a mi szimpátiánkat sem sikerült megszerezni (sőt), meg külpolitikailag is ellehetelenültek. Végül az antant embargo fenyegetésének hatására elálltak a tervtől és kivonultak Mo.-ról.
Kedvesei,latom a Tokes topic (mi sem termeszetesebb ) at alakult Erdelyi esemenyek topicra.
Kerlek nezzetek be a MOST HOGYAN,ERDELYIEK topicba is amit most nyitottam ezzel kapcsolatban.
Ott is ugyanaz a konfruntacio megy mind ket joakaratu hazafias tabor kozott:
1-a magas erkolcsi es tortenelmi justificalt hoigy ugy mondjam realitastol eleg messze levi,elvi hozzaalasra (ezt itt leginkabb kedves tarsunk novara keopvisleili,es en meghajtom a fejem ez az igazsag fanatikus allaspont elott.Eza hozzaallas abbol a nezetbol sot bizonyosagbol indful ki:
1-80 evel ezelott igazsagtalan nemzetkozi kenyszer elvette az akkor magyar tobbsegu Erdelyt.Idealis jogszegest idealis restauracioval lehet csak jova tenni.
Elfelejti hogy penta rei minden folyik,valtozasba van.Az akkori eppen ugy mint mashol igazsagtalansagokat a mai valtozott vilagba igy siman nem lehet jovatenni:a betelepitesi ravasz roman taktika utan, a vegyes hazasagok utan ahol az ottaniak mar nem kovetik a tiszta magyar allaspontot,a kerdes pragmatikus meagoldasdanak lehetetlensege:
a-Ki az a forum ahova praktikusan fordulhat a magyírasag.A "nyugat" igy nem letezik,csak erdektombek es ezek nem erdekeltek jogi igazsagtalansagok jovateteleben ha az...nem a sajatjuk
b.van-e magyaroknak eleg ereje ezt eroszakkal veghez vinni ?.A NATO egy VEDELMI SZERVEZETT es nem dobhato be es nem hadja magat erre felhasznalni ha a NATO orszagot nem tamadtak neg.Nyugati szemmel itt ez nem tortenik meg.
c-Vajjon Magyarorszagnak ugyanaz -e az erdeke mint az erdelyi magyaroknak ?.Bar ez a kormany a legkozelebb all az ottani erdekek messszemeno tamogatasara (en aztan nem vagyiok Fideszees de ez igy van.Kulonben is partatlan vagyok)
Nem,nem teljesen ugyanaz az erdeke.
A prioritas:a bekes egymas mellett erzes,az orszagok egyuttmukodese,csend es rend a hataron
Az aktiv es bevetheto 7 orosz gyartmanyu repulogep eppen ugy mint romaniai tarsai mar attol leesnek ha begyujtjak a motort..
Amit tenni lehet es ezt tettek okosan annak idejen a romanok:gazdasagi egysegeket,kulturalis egyesuleteket,szocialis kulon gondoskodast a kisebbseg fentatartasara addig amig egy nagyon messze levo europai egyseg feloldja a hatarokat.Ennyi van benne ha szivemmel novarat is tamogatnam.
Vadim Tudor lapjat mindig kejesen olvasom:a Romania Maret mert ennyi botorsagot alaptalan gyuloletet es gyerekes szemelyi kultuszt nem lattam.Ez mar anyira extrem,paradox hogy nem hathat.Gondoltam en.De lam nem igy van.Ez a nep nem nott fel.Szegenysege,ketsegbeesese a sok gazdasdasagi hiba es a mentalitasbol adodo inefficienseg oda vezet hogy talaljon egy koltott veszelyt egy agenst ami ellen egysegbe fellehet lepni plane hogy kisebb,kiszolgaltatott.Roman hosieseg.
Europa hatara Lokoshazan lesz ez majdnem biztos.Es ez ellen csak ilyen keveset tehetunk mint amit most teszunk.Sajnos.
Ismeri még valaki a "gunyhatár" fogalmát, vagy ez csak navara sajátosan müködö agyának terméke?
Ugyanis a gyuny feltételez ez gyunyolódót (aggresszor) és egy kigunyoltat (áldozatot).
novara szohasználata nem hagy kétséget a felöl, hogy ki az áldozat. Kérdésem, ki lehet az agresszor?
Ugye az országgyarapitó szomszédok nem, hiszen nekik nem érdekük, a szomszedot provokálni, hogy miért hagyta a dolgokat megtörténni.
Tehát ez esetben csak maga az áldozat lehet a gunyolodó, ami nagyon derék önreflexios képességeket tételez fel az áldozatról.
Visznont ebben az estben azt nem értem, hogyan találkozhattunk ebben a topicban az önreflexió teljes hiányával.
Tud nekem valaki segiteni?
1 Ha én ilyen cimeket akarnék osztogatni, mind Te nekem, akkor a kedves Galadriel érvei alpján Te lennél az, aki...
2. Ehhez elöször is nagyon sok gyermeket kellene visszadugdosnod a mamája hasába.
3. Persze, minden hegyi pásztor házában ott volt a zongora, és szabadidejében Goethét olvasott.
4. Erröl talán kérdezd meg azokat a szabolcsi falvakban lakókat, ahol 80-90 %-os a munkanélküliség.
5. Látdod, ha szemetel, akkor gátakat kell emelni, és nem a szomszédot agyoncsapni.
Viszont - ne haragudj - ugy érzem értelmi szinvonalad oly magasságokban röpköd, amihez én már nem érek fel, és ködeidben nem kivánnálak zavarni.
Ha valaki nem osztja a nezetedet, az meg nem hazaarulas. 1.
2. Lehet barki revizionista, nacionalista, joga van hozza - hisz jogallam van, vagy mi a turo- de azt ne tegye bunko modon, mert csak az altala kepviselt eszmet teszi konnyebben lejarathatova
Kedves Mercurius
Miért gondolod, hogy olyan jó politikusnak lenni?
De ha ugy érzed, hogy nincs igazam, akkor légy szives gyözz meg arról, hogy ezt az országot, miután már majdnem kicsuszott a Balkán öleléséböl, miért kellene erönek erejével visszalökdösni oda.
"A Magyar Köztársaság polgárai nem érdekeltek ...."
Az ilyen kinyilatkoztatásokkal miért nem mentél el politikusnak. Mondjuk lehetnél kiválló Demszky aki egyedül is jobban tudja a választó polgárnál, hogy az mit is akar.
A NATO - legfeljebb és, ha érdekei igy tartják, és a Magyar Köztársaság ártatlan áldozat, akkor garantálhatja államhatárainkat. Egy országgyarapitó, es szomszédainkat destabilizáló politikához nem lesz partner.
De mi magunk se leszünk ehhez partnerek, mert
A Magyar Köztársaság polgárai nem érdekeltek
1. Területgyarapitásban,
2. Etnikai viszonyok felbontásában,
3. Gyenge inrastrukturáju területek feljavitásában
4. Olcso és szakképzetlen munkaerövel való elársztásban,
5. Szomszedokkal való kapcsolatok rongálásában.
Egyszóval politikai, szociális és nemzetiségi feszültségek importálásában.
Az ország polgárai pontosan tudják, hogy a fent felsorolt érdekektöl, számos Magyarországon kivül élö csoport érdekei különbözöek lehetnek, de az irracionalitás luxusát, ami a zsarolás hol gyengédebb, hol erösebb baritonjával keveredik (Tökés) nem engedhetik meg maguknak.
Nem kételkedem abban, hogy elég sok erdélyi román érdekeltnek tekintené magát (akár "véreitöl" való megfosztottság árán) abban, hogy a terület egy gazdagabb régióhoz tartozzék.
Gondolj arra, amit Pannónia/Padaniáról irtam.
Kedves Galadriel!
Írod:"Hozzátenném azonban, hány ártatlan áldozatnak kellett addig meghalnia, megnyomorodnia, míg a művelt nyugat beavatkozott ott??"
Igen, pontosan erre vonatkozott az én kérdésem is, csak kevésbé közvetlen formában.
Hogyan lehetnek képesek egyesek arra, hogy mások életét csak statisztikai paraméterként, elfogadható kockázati tényezőként kezeljék egy politikai játszmában ?
Üdv.
K.
Az hogy valaki egy országban kisebbségben él, nem feltétlenül jelent áldozati státuszt. Persze, mindenki akármit megélhet úgy is.
Ezenkivül mindenki kisebbségi valamilyen szempontból:
1. Az öregek a moho fiatalok áldozatainak érezhetik magukat, akik eltértéktelenitk nyugdijaikat.
2. A romák az egyéb népességböl való kivetettséget érezheti (sajnos sokszor jogosan)
3. A férfiak retteghetnek a nöi többségtöl...
Az érzelgös "véreink" jellegü etnikai-törzsi terminológiát pedig jó lenne hanyagolni mert jönnek vértolulásos véralgebristák a patakvérekkel, és nem akarok tocsogni.
Légyszíves idézd be pontosan mit is mondott Száraz György, akit egyébként nagyon tisztelek. Gyanut keltő azonban az "alapvető történelmi munka" minősítésed, mivel Száraz György nem történész. Jászi viszont a maga idejében kissebbségi miniszter volt és hivatalból kellett a pontos adatokkal foglalkoznia, amihez az apparátusa is megvolt. Az is ismert volt, hogy a románok a temető létszámok segítségével manipulálták meg a saját adataik.
Kedves Galadriel!
Bocsáss meg, hogy beleszólok, de még egy kérdés hiányzik:
3. Vonható-e párhuzam a boszniai, a koszovói események, illetve az okfejtésből levezethető helyzet esetében várható nyugati reagálás között ?
Üdv.
K.
Ez a "szemenszedett hazugság" a nálam sokkal hozzáértöbb köztudottan vatras Száraz György alapvetö történelmi munkájából származik.
Arra is érdemes néhány szót vesztegetni, hogy Erdely az ujkorban csak egy rendkivül rövid ideig volt közvetlenul magyar közigazgatás alatt álló terület (1867-1916)
Szemenszedett hazugság. Több száz évet még a románok közül is csak a Vatrások irnának le.
A románok valószínüleg még 18-ban sem voltak többségben. Jászi Oszkár statisztikái szerint - maleyeket az aradi tárgyalásokon vitatott meg az erdélyi román politikusokkal, a románok kisebbségben voltak. A románok ezt vitatták. Jászi javasolta, hogy nemzetközi szakértő bizottság döntsön a kérdésben. A románok ez elől elzárkoztak.
A trianoni döntés előkészítéskor, a román szakértők népességi statisztikáit a bizottság elvetette, mint nem megbízhatókat, azzal a megjegzéssel, hogy a magyar statisztikai adatok a helytállók. (Más kérdés, hogy végül nem népességi adatok alapján húzták meg a határokat).
1. Altalános igazság nem létezik
2. Erdélyt több száz éve román többség lakja
3. Etnikailag tiszta határt huzni egy ebböl a szempontból párducfoltos területen képtelenség.
4. Régi "igazságtalanságok" reparációja újakat szülhet.
5. Szvsz a Romániára hátrányos megoldások idövel, vagy inkább azonnal rajtunk bosszulnák meg magukat.
Tehát csigavér - ahogy Ovi mondaná - és a kölcsönös elönyöket és együttmüködést tessék keresni, és ne azt, hogy hogyan lehet a másikba egy kicsit belerugni, mert az visszadhatja.
Mond kedves Galadriel, nem latod, hogy a mi kedves novara barátunk milyen kategoriákban beszél. Ö valami idöutazó a harmincas évekböl.
Az utobbi hetven év fejleményeit nem leszel neki képes távoktatni.
Szvsz nem lehet jó az a pásztor, amelyik a nyáját feleslegesen konflikusokba sodorja. A Nagy Romania pártra adott szavazatok nagy számában feltehetöleg az ö müködése is benne van.
Már mondem egyszer, próbáljátok elképzelni,hogy az Alföldön éltek, és valaki mozgalmat indít az önálló Pannónia megteremtésére, de gondolhattok Padaniara is.
Engem a mai 18 oras Duna hirekben bemutatott Tokes intervencio bantott ahol kapott mastol is segitseget.Kritizalta a RMDSZt mert nem ker konzekvensen autonomiat.Most Vadim 25 % korul van es elso helyen Temesvaron,Marosvasarhelyen es masd erdelyi varosokba,a reaszavazok tobbsege fiatal es intelektuell.Ebben a hangulatba ugy erzi fokozni kell a feszultseget...
Meg ma nyitok egy topicot Hogyan tovabb,erdelyiek,gyertek majd at es mondjatok nem csak Tokesrol velemenyt.
Mumu.
Hajlandó vagyok a semmirekellő kifejezést visszavonni. Mint említettem nem ismerem Tőkés Lászlót. A forradalmi események idején tetszett a kiállása, de azóta olyan emberi gyengeségeiről hallottam amik miatt még a TV-t is másik csatornára kapcsolom ha Ő beszél.Hasonló politikusokkal a mi parlamentünk is tele van és ezért távolodnak el sokan a politikától.Az kimondottan bosszant, amikor politizálásával kárt okoz úgy az erdélyi kisebbségnek, mint Magyarország megitélésének. Nem szeretem Magyarországon sem ha valaki Istent játszik ( van belölük itt is elég).
Nekem van szerencsém személyesen is ismerni, mivel szülővárosomban kezdte a pályáját és majnem elvette a nővéremet feleségül (még szerencse, hogy anyámék nem engedték hozzámenni...)
Miután püspök lett, a nővérem és lelkész férje egy Nagyváradhoz közeli faluba kerültek, ahol fokozatosan próbálta ellehetetleníteni őket, mivel a sógorom nem volt Tőkés-párti és ő is benne volt abban a csapatban, akik megfellebbezték a legutóbbi püspökválasztást (azóta a csoport 90%-a elment másik egyházkerültebe, mert tele lett a hócipőjük). A sógorom maradt, de folyamatosan, hetente tartanak nála ellenőrzést, állandóan próbálják megfúrni, stb. Kb. 6 éve nevezték ki egy osztály élére a püspökségen, amit eszméletlenül jól csinált, rengeteg külföldi kapcsolatot szerzett az eh.kerületnek, viszont 2 éve eltávolította kedvencünk.
No comment...
Kedves kaanga,ha olvasod tudod hogy mi a velemnyem errol,nem meszi a Tiedtol kivetel a semmirekelo kifejezes.
Mint topic gazda kotelezonek tartom magamra hogy megvedjem azt is aki a masik oldalrol vilagitja meg a dolgokat.
1989-ben nem volt kalandor.Egy nagyon nagyon helyzetbe alt ellent.En tudom milyen hatalmas ero volt a securitate (meg mindig az ) es foleg milyen volt a nimbusza.Ha valamilyen meg nem teljesen ismert erok kozre is jatszhatak abba hogy o olyan sokaig ellenalt ott bent abba a Maria szoborhoz kozeli zart hazban,abba benne van az io batorsaga es a fabnatikus hite egy nem realis de nepszereto valamibe.Ez ugyanabbol a jellemjellegzetesegebol fakadt mint a mai lehetetlen,apolitikus es karos tevekenysege.
Abelard.
Mindenben egyet értek Veled, sőt ha többet írtál volna abban is.Soha nem foglalkoztam Tőkéssel, mert amikor kb egy évtizede felmerült a neve már kalandornak gondoltam.Megitélésem szerint nagyon sokat árt minden területen ahol megszólal.Magyarország belügyeibe egy ilyen semmirekelő ne avatkozzon be.
Kedves Abelard,tokeletesen igazaz adok Neked hogy a szellemi vezetoknek nagy szavuk van nalunk.Kinek legyen?Kiben lehet bizni?Ezert kell nagy fekleloseggel banni ha egy ilyen pozicioban vagy.
Szerintem Tőkés nagyon sokat ront az erdélyi magyarság politikai helyzetén, és ez most
meg is fog látszani a magyarság szavazókedvén.
Tőkés nem a közös cél érdekében dolgozik, nem integrál, hanem elválaszt, mindezt csupán
kicsinyes egyéni érvényesülési vágyai miatt. Ha egyszer belátná, hogy ő a politikához egyszerűen szólva buta, akkor nagyon sokat segítene mindenkinek.
Erdélyben az egyházaknak, és az egyházi embereknek sokkal nagyobb súlyú a szava, mint kis országunkban, éppen ezért tud annyit ártani az ottani magyar politikának. Itthonról pedig csak a teljesen felelőtlen, zűrzavaros ideológiájú emberek biztatgatják.
Kulon bocsanatot kell kernem kedves Zeze a mindig kritizalt rossz gepelesemert.Ne haragudj.Maskor tobb idom lesz ki is javitani.Kulonbben , barati kezem.