Kedves mégjobb! Csak éppen agyonhallgatással: a lapok teljes mértékben hallgattak a magyarok által /is/ lakott falvak kiirtásáról, cselekedetekkel: baloldali pártdelegáció találkozott azokban a hónapokban szerb szélsőségesekkel /pl. Fekete Elvirával, aki nevét meghazudtolva a csetnik vajda pártjának parlamenti képviselője volt/, az egyenlőségtétel állandó hangoztatásával agresszor és áldozata/i/ között - egyébként te most is ezt teszed - stb. Tudnék még jónéhány példával szolgálni, legyen elég ennyi.
Nem tudok másképpen fogalmazni - szerintem hülyeség azt állítani, hogy a hazai baloldal bármilyen formában támogatta szerencsétlen honfitársaink ellenében elkövetett atrocitásokat.
Ha jól emlékszem, a magyar fegyverszállítás az első puskalövés előtt történt. Egyáltalán nem vagyok büszke arra, hogy ebbe a balkáni borzalomba így besegítettünk. Én nem vagyok sem szerb sem horvát, hagy bosnyák-párti. Mindegyik hadviselő fél elkövette a maga kisebb nagyobb mészárlásait. Az egészet az ártatlan lakosság, köztük magyarok is voltak kénytelen elszenvedni.
mégjobb: Tegnap Szaniszló Ferenc /kiváló Chrudinák tanítvány, méltó, hogy ő folytassa, amit Ali elkezdett/ interjúját adta a Panoráma, a mindenki által elismerten demokrata Stipe Mesic-csel. Arra a kérdésre, mit szól ahhoz, hogy Magyarországon és Szerbiában annak idején sokan felháborodtak a "Kalalacsnyikov-ügyön", azt válaszolta: A horvát nép örkké hálás lesz a magyaroknak, hogy az akkori helyzetükben segítette szabadságharcukat. Akkor az itthoni ellenzék a szerbekkel együttműködve folytatott kampányt a magyar kormány ellen, egy titkos akció nyilvánosságrahozásával. A nemzetközi politikában a titkos ügyek elő szoktak fordulni... Az már kevésbé, hogy miközben a szerbek Korógy és Szentlászló horvát és magyar lakóinak legyilkolását/elüldözését tervezik a hazai baloldal ennek akart falazni a szerbektől kapott Kalacsnyikov-kazetta bemutatásával. Hogy ebben az esetben etikus volt-e a kezdeti tagadásban támogatni a kormányt - megitélés dolga. Szvsz bizonyos esetekben a hazugság kisebb bűn, mint a hazaárulás.
A Panoráma rendszeres nézője voltam én is, kiváló objektív műsornak tartottam. A csalódás akkor ért, mikor Sugár András hatalmas felháborodássl leplezte le az aljas szerb ármányt miszerint hamisításokkal, csúsztatásokkal azt merészelték állítani, hogy Magyarország fegyvereket szállított a horvátoknak. Néhány nap múlva meg hivatalosan is elismert ténnyé vált a kalasnyikovok eladása. Azóta minden tényfeltáró műsornál számolok a manipuláció, az átejtés lehetőségével.
A Panorama a rendszervaltozas az egyik legfontosabb tevemusora volt. A Napzarta is jo volt, csak azt joval kevesebben neztek, meg hat ok inkabb az "elit-ertelmisegre" koncentraltak (kedvencem onnan Rozsa Peter volt.) Vitan felul all, hogy Chrudinak a legfelkeszultebb kulpolitikai ujsagiro Magyarorszagon, de benne van az elso otben is Kozep-Europaban, ami a kozel-keleti ugyeket illeti.
Ettol fuggetlenul nem szerettem regen. Most sem rajongok erte, am elismerem a munkassagat. Unalmas ballib kamu, hogy antiszemita, vagy szelsoseges lenne. Ketsegkivul kicsit jobban szimpatizal az arabokkal, de nem betegesen elfogult. Ez a filoszemita (de valojaban Izraelrol es a zsido kulturarol semmit nem tudo) szoclib sajto folenye mellett nem hinnem, hogy zavaro lenne. Magam is jartam Izraelben (Chr. szinte minden riporthelyszinen, kiveve Hebront) es szerintem alapvetoen objektivnak minositheto, amit csinalt. Ez a helyzet. Az mondjuk nem tetszett, hogy az iraki riportjaiban Szaddam Husszeint vedte, de ebbol is csak az lathato, hogy tolunk, a jobbkozep gondolkodasu emberektol radikalisabb. (Igy van ez a politikaban is: mi, a polgari oldalon szimpatizalunk az USA-val, igazi baratkent tekintunk az orias szovetsegesre, - mig ez a MIEP-rol vagy a szocikrol nem mondhato el.)
Chrudinak stabja is joreszt remek ujsagirokbol allt: Benda, Szaniszlo, Jarai mind profik. Ezt Sugarrol nem mondanam, o ugyanolyan visszataszito, mint Kalmar Gyorgy a szoclibeknel. Egyszoval Chrudinak jo.
Nem Chrudinák nem volt arab párti. Izraelpárti sem. "Csak" újságíró. Megmutatott,mindent, úgy ahogy tapasztalt. Erdetileg az elöző rendszerbe is kirugott riprternek számított. Kirakták a közelkeletre, de csak odafelé fizette ki jegyet a TV. A riportfilmjeinek majd a felét eladogatta (többekközt a BBC-nek), ebből tudott utazni a riportok helyszínei között.
Tévedés. Chrudinák akkor is arabpárti volt és most is az. A kommunista magyar zsidó újságírók pedig akkor arabpártiak, most Izrael-pártiak. Akkor ki az egyenes?
Ez mondjuk tényszerüen nem igaz. Chrudinák volt az első aki vállalta, hogy riportban elmondja, a hatnapos háboruban az arabok zakóra állnak. Volt olyan pillanat is mikor Arafatban megfordult a gondolat, hogy lelöveti. Elég komolynak látszott az ügy, mert Ali arcszine igencsak hasonult az akkor viselt porcelán nadrágjához. A szomáliai-etióp háboruról sem éppen vonalas riportokat csinált.
teged csak a tenyek nem zavarnak...
chrudinak part vonalon nagyon jo volt az atkosban.
az akkori hivatalos cocialista iranyt kovette (palesztin elftarsak jo elftarsak, csunya gonosz zsido kapitalistak rossz elftarsak).
eppeg ezert javszer eftarsal smacizott zsidokkal meg nem smacizott.
ha targyilagos lett volna, akkor nem hagyott volna ilyen "nyomokat" bennem.
mellesleg engem nem zavarnak az arabok, nem is utalom oket. sot azon jobboldali dogmaval sem ertek egyet, hogy minden arab penzvalto es bunozo. :))
Chrudinák zseniális, kiegyensúlyozott és tárgyilagos riporter, ezért örjöng mindenki, aki ezeket az adottságokat ki nem állhatja. Vagy rasszista alapon, mint Ariel, Faithful meg még néhány ember, aki csak egy dimenzióban képes gondolkodni. Könyörgöm, ha valaki arabokkal is barátkozik, az még nem terrorista! Ha jól tudom, Jézus sem diszkriminálta a gojokat, kedves hites tesóim!
Chudrinák felkészültségét, hozzáértését nem vitatom. Ugyanakkor egyik legnagyobb köpönyeg forgatónak tartom. Én emlékszem Arafat elvtárssal (ő szólította így) készített riportjaira. Amikor az akkori másik oldal prominens képviselőit szólaltatta meg, mindig az volt az érzésem, nem azt kérdezte arabul, vagy más nyelven, mint amit magyarul nekünk nézőnknek megfogalmazott.
Sok pletyka keringett akkoriban arról, hogy szenzációs harci felvételei milyen utómunkálatokkal készültek.
Az MSZP a romániai események miatt haragszana rá? Nem hiszem. Inkább a gusztustalanságba torkollt kampányműsorai válthattak ki ellenérzést.
Kevés olyan külpolitikai riporterünk van, akinek felkészültsége felér Chrudinákéval. Persze Chrudinák szerepe a Temesvári Forradalomban örökre tüske maradt az MSZ(M)P és kenyéradó gazdáik számára. Ezért számoltak le vele.
hogy csinalja chrudinak ezt a fene nagy targyilagossagot, amkior a "javszer"-el olyan jokat smacizott riportok elott.
Erdekes modon ezt az izraeli vezetokkel nem lattam.
Collinsot nem bántuk meg. Engedetlen volt, pusztuljon a férgese!
Mármost ami Chrudinákot illeti: én úgy hiszem, hogy Libanon és az iraki-iráni front - itt készítette legsikeresebb filmjeit - ezerszer veszélyesebb terep volt, mint az általad említett Szíria, ahol nem is volt frontális háború.
A bátorság nem szégyen!
Az sem, ha felkészültséggel és nyelvtudással párosul...
Hm, ha én lövettem volna agyon Michael Collinst, akkor én nagyon csendben maradnék:))))
Hol voltak azok objektív tudósítások? Láttad te azokat? Ott pofátlankodott állandóan a területeken és kiskatonákkal kötekedett, de nem igen ugrált Szíriában, ahol nem sokat teketóriáztak volna vele. Halottál te egy sort is tőle a szíriai zsidókról és ˝törvényes, állampolgári jogaikról?˝ Vagy láttad egyszer is izraeli iskolások holttestei között, akiket hős palesztínok mészároltak le? Na menj má´ és lődözd le a Sinn Feint is mer´ békét kötött:)))
Ezt akkoriban a Magyar Hírlap Chrudinákról szóló cikke szellőztette meg. Az írást per követte, amely pert - emlékezetem szerint - Chr. megnyert. Tehát nem volt jelmez, nem volt utószinkron.
Konkrétum? Tudsz valamit a sejtésen kívül?
Uff Dakota!
Tudnék kapásból kettő,sőt három TV adót is amelyik nem az igazság bajnoka. Ha kiváncsi vagy , hogy mégis mi lehet a valós hír,akkor 6 (hat!) Híradót kell végignézni. Most már kicsit
nehezebb a helyzet,mert két "igazmondó" egyidőre tette át híradóját. Ez a digitális korszak-
ban már nem probléma,csak gyorsan kell a távkapcsolón zongorázni,meg némi intuíció szük-
ségeltetik a kellő pillanat elkapásához. Mellesleg az Alajost sokkal tökösebb fiúnak tartom (a Trvtkót kivéve) mint bármelyik önmagát sztárriporternek kikiáltó bukifricit. Mert míg ezek itthon
szórták a rizsát, (jó sokan!) addig ez a kettő ott volt a helyszínen! Nem a széplányoknál,hanem
ahol lőttek is. Ezek riporterek,nem a sok nagypofájü aki ezidő alatt a kényelmes karosszéké-
ben seggét hízlalva találta ki a baromságait.
Üdv.
A tárgyilagosság nem azonos fogalom a filoszemita véleménnyel. Talán szokatlan a számodra a közel -keleti eseményeknek, Chrudinák féle tálalása, ez azonban nem jelentheti még azt, hogy nem mond az ottani dolgokról legalább annyi igazságot, mint szemita kollégái.
Ha a véleményedet jobban megrágod, magad is rájöttél volna, hogy igazi antiszemitának nem nyilatkoznának a legmagasabb izraeli politikai vezetők.
Biztos vagyok abban, hogy arabpárti túlsúlyú tájékoztatás esetén, Chrudinák akkor is a másik oldalt világítaná meg.
Naiv
A multkor visszaengedték egy estére, de ollan marhaságokat hordott össze mint amiket a 70-években szokott.
Ezt pedig a Fidesz nem állja.
Most is lesz vagy két napja és kezdi előről.
Jó hogy a sirós Sugár még nem jött vissza.
Azért az izraeli bombázások és a hébe-hóba kilőtt hezbollah katyusák között van némi különbség a pusztítás nagyságrendjében, nem? Kiryat Smona azt hiszem nem hever romokban (mint egész dél-libanon) ezért nem is nagyon volt mit mutatni.
Gondolom a tárgyilagosságot a gusztustalan hízelgéssel téveszted össze. Chrudináknak az volt a dolga, hogy a tényekről számoljon be, és ezt is tette. Persze a többi kurzivált ügynöktől megszoktuk, hogy tények helyett saját korrumpált "véleményüket" adják elő tények helyett, de azért az nem az igazi.
Ezt a beszámolót asszem én is láttam, a Híradóban volt, nemde? Végülis nem volt annyira durva, azt leszámítva, hogy az izraeli légierő által Libanonban okozott károkat nagytotálban mutatták, míg az izraeli Kirját Smonában (amit a Hezbollah gyakran katyusáz) olyan szűk képpel dolgoztak, hogy a riportalany alig fért bele. Holott különösebben nem kellett volna hozzátenni a riporthoz, mert a megszólaltatott emberek többsége támogatta a libanoni kivonulást.
Chrudinák Panorámaműsorai általában igen nívosak voltak.
Örülok visszatérésének.
Persze azzal sem érdektelen foglalkozni, miért radírozták le 4 évig a képernyőről.
A magyarázat egyszerű:
A törvénytelen szocializmus (elnézést ha nem pontosan idézem a sorozat címét).
Ebben a sorozatban helyére került a a pártvezetők 1919-napjainkig húzódó érdekszövetsége,
nemegy mai ellenzéki vezetőt igen közelről érintve.
Időszerű lenne a sorozat úbóli rendszeres vetítése, hiszen a mai fiatalságot sem árt tájéloztatni a kommunisták viselt dolgairól, mielőtt még az úttörő szövetség elmagyarázná nekik, hogy az MSZP egy tősgyökeres szociáldemokrata párt és az SZDSZ pedig harcban áll a liberális értékekért.
Még ha így is lenne (szerintem nincs így, és nem is antiszemita, gondolod, hogy ha az lenne szóba állnának vele izraelben?) a sok szélsőséges zsidópárti tudósítás között elfér egy szélsőséges arabpárti is, nem? Arról meg, hogy az a világ legfontosabb válsággóca... hát akinek. Neked biztosan, mint a zsidóságot félisteni lényekként imádó hitesnek. :)
Miért a hormongyusziék is kirúgták a bánót? Honnan? Egyébként meg a chrudinák akkor is dolgozott (mint közelkeleti tudósító, más kérdés hogy adásba nemigen engedték)