Az bizony. Olvastam most valahol én is, hogy nem találták meg a kemencéket, valószínű, hogy csere útján szerezték be az edényeket és a rituális kerámiákat. Az ezer fok feletti hőmérséklet eléréséhez hosszú kísérletezés vezethetett, ahogy az ásványtani ismeretekhez is. A kísérletezésnek nincs nyoma, elképzelhető, hogy ráhibáztak véletlenül.
A rómaiak azt állították, hogy Vénusztól származnak – mindannyiuk anyaistennőjétől. A Vénusz stílusú figurák bőségesek a Cucuteni lelőhelyeken. A városok körkörös elrendezésű kialakítása, a városok meglévő rétegekre való felépítése és felgyújtása Trójával is hasonlóságot mutat.
A szobrok pedig melyekkel mutatnak hasonlóságot? A nőket ábrázoló szobrokra gondolok!
"A Nebelivka templom rituális termének kellős közepén egy feltételes gödröt/mélyedést fedeztek fel vörös festék maradványaival. A szerkezet működése során először rituális formában alakították ki – amint azt a vörös okker jelzi –, majd a padló szintjéig feltöltötték. Ez vitára ad okot a Nebelivka-templomkomplexum fő vagy központi szimbólumáról, amelyet úgy rendeztek be, hogy hangsúlyozzák a templom kompozíciós középpontjának mélységét. „A Nebelivka-templom belsejének szakrális jelentőségének rekonstrukciója és fő szimbóluma” című művében a szerző amellett érvel, hogy a valószínű központi templomszimbólum a „vallásfa” („életfa”, „világfa” stb.) volt, amely meglehetősen gyakori volt az archaikus kultuszokban. Itt érdemes idézni M. Eliade kutatását is, aki szükségesnek tartotta figyelembe venni, hogy a „világnézeti oszlopok” településközponti elhelyezése az „életfa” vagy a „világ égi tengelye” gondolatát hordozta magában. Maguk a gödrök és a bennük lévő lerakódások, különösen a szentélyek, az épületek újjáélesztésére vonatkozó hiedelmek eredete egy védőistennel való kapcsolat kialakítása révén. A „szent fa” visszhangja a templomoltár terében és maga a templom részben későbbi megnyilvánulásait a világ kultúráiban a fák képével ellátott oltárok újjáépítésében találta meg.
A Nebelivka-templom belsejének alapjelensége az volt, hogy az egész szerkezet egyértelműen a napéjegyenlőségi napkelte térbeli pontjához volt igazítva."
Jóval a sumérok és babilóniaiak előtt a cucuteniek voltak az elsők, akik gigantikus településeket építettek töltésekkel körülvéve, utcákkal és központi terekkel - igazi "protovárosokkal" és "proto-erődökkel".
A régészek feltételezése szerint 60–80 évenként egész városokat égettek fel áldozatként, hogy aztán újraépítsék azokat – ami rendkívül jól szervezett, központilag irányított társadalomra utal.
A Cucuteni–Tripolje-kultúra tagjai valamikor időszámításunk előtt 5500- 2700 között éltek és alkottak. Övék lehettek a neolitikum Európájának legnagyobb városai, ezekben fénykorában 20-46 ezer ember lakhatott. Ezért különös, hogy hatvan-nyolcvan évente porig égették a városokat.
A Cucuteni civilizáció tagjai házaikat tipikusan koncentrikus körökben rendezték el, amelyeket néha különböző terek öveztek. Ezekhez illesztettek olyan, óriási méretű, téglalap alakú épületeket, amelyeket a régészek „megastruktúráknak" neveznek.
Néha földfalakkal és vizesárokkal erősítették meg településeiket, hogy védekezzenek az ellenség ellen. Erődítmények voltak. Több évszázaddal megelőzték Mezopotámia vagy Egyiptom legkorábbi településeit. Kik voltak az ellenségeik?
A megalitikus épület nagyon különbözött az akkori házaktól, amelyek általában két emelet magasak voltak és mindig találtunk bennük kandallót és sütőt.
A régészek találtak olyan várost, amit 13-szor égettek porig, majd építettek fel újra. Még azt se tudjuk, hogyan gyújtottak fel egy egész várost, hiszen a művelet rendkívül erőforrás-igényes lehetett.
A régészek temetőket szinte egyáltalán nem találtak.
Kínai szimbólumok – Tripilli-szilánkon De a legérdekesebb dolog a trypilli kerámia rejtélyében rejlik. Edényeiket rituálék végzésére szánták, és a halhatatlan élet utáni vágyat szimbolizálták. Ezért ennek a művészeti ágnak az alkotásait az egyiptomi piramisokkal és a sumér zikkurátokkal azonosítják. A régészek által talált edények szinte mindegyikét szimbolikus jelek díszítik. A tudósok az írás megjelenésének bizonyítékaként tekintenek rájuk. Egyébként azok a szimbolikus jelek, amelyeket az ukrán pysanky-n látni szoktunk, ezekből az időkből származnak. Mindezek a jelek, díszek és szobrocskák bizonyítékai annak, hogy Trypillian lakói nem riadtak vissza a varázslattól. Az elhagyott lakóházakban, amelyeket általában felégettek, a régészek összetört emberfigurákat találnak. A történészek azt sugallják, hogy kezdetben kivétel nélkül mindenki gyakorolta a mágiát, de idővel a mágia csak néhány kiválasztott birtoka lett, így egy kiváltságos osztályt alkotott. Egy másik rejtély, amelyet a trypilliek hagytak ránk, a híres kínai szimbólumok, a "Yin" és a "Yang", amelyek a trypilli kerámiaszilánkon jelen vannak.
„Sajnos nem gránitból készültek. A reptetéshez nem lett volna elég a világ összes madara.”
Amennyiben „műkőből” készültek, vagyis öntötték azokat a nagyon precízen mérettartó vázákat, akkor egy plusz szakmának, az öntőminta készítőnek is szüksége volt esztergára, nagypontosságú mérőeszközre a bronzkorban.
A madarak szárnyairól mintázva készült el az első repülő szerkezet, amit ma is használunk. Azonban a kemény szárnyfedővel rendelkező bogarak repülését még nem sikerült szimulálni. A sugárhajtómű, az ionhajtómű megvan, de a fénysebességet még nem lehet túlszárnyalni. Ehhez még Prométheusz tudása is kevés lenne. ;-)
Alfred Rosenberg német mitográfus úgy vélte, hogy a sarkköri árja Atlantiszból hattyú- és sárkányfejes hajókon kivándorlók érkeztek Európába és Ázsiába. Itt főleg az Altajban, a virágzó Góbiban és a Csukcs-hegységben telepedtek le (1930). Már az ókori görögök azt mondták a hattyúk a hüperboreasziak szent madara, ott élnek a Rhipai hegységben, az Eridanosz folyó partjain. Ez azonban meglepően passzol az észak szibériai kis törzsek hattyú totemjeihez, hattyú őseihez. Lohengrin is erről a tájról érkezhetett a hattyúk vontatta csónakjában.
A liba/lúd sok szempontból azonban rejtélyesebb szereplő az ősi népeknél, mint a hattyú. Louis Charpentier "Jakab és Compostelle misztériuma" c. könyvében (1971) izgalmasabbnál izgalmasabb dolgokat mond róla. A könyv 6. fejezete: A nőstényfarkas, «Lug» és a liba. A szerző érdekes elméletet fejteget a Lug nevű ősi településekről, amelyek Franciaországban spirális mintázatot rajzolnak ki és úgy tűnik, hogy ez a spirál – amely egyfajta „lúdtalpjátékot” formáz - tovább folytatódik az Ibériai-félszigeten, de ellenkező irányban, létrehozva egy kettős spirált, amelyet gyakran látunk neolitikus sziklarajzokon.
Charpentier is érzi a keveredést a hattyú mítoszával, mikor ilyeneket ír:
"A Lúd mítoszának megfejtése kétségtelenül a lehető legjelentősebb történelmi felfedezés lenne. Bár e mítosszal kapcsolatban számos történet létezik, az általuk nyújtott magyarázatok igen homályosak – még ha ezekből ki is bontakozik egy, az igazsággal meglehetősen összefüggő iránymutatás.
Lehet, hogy valójában nem is a lúd az, amiről szó van, legalábbis nem abban az értelemben, ahogyan mi ismerjük, hanem inkább egy úszómadár, amely lehet akár hattyú is. Ugyanakkor a hattyú legtöbbször a szimbolikus lúd hím megfelelőjeként jelenik meg: például amikor Jupitert hattyúként ábrázolják, amint Lédát – a ludat – termékenyíti meg, és így világra hozza a Dioszkuroszokat és Helenét, vagyis az erőt, az intelligenciát és a szépséget. Ugyancsak ehhez a szimbolikához kapcsolódik a kelták legendás királya, Cygnos, valamint Lir gyermekei, akiket hattyúvá változtattak, és akik az idő pusztításával dacolva fennmaradtak, miközben dalaik rendkívüli szépségűek voltak."
A könyvben van egy érdekes fejezet Tartésszoszról, amiből kétszer is idéztem itt már:
"Nos, az e történelem előtti vagy őskori időkre és a hosszú időn át fenntartott hagyományokra utaló meglepő ténysorozat kétségtelenül összekapcsolja a Libát a tengerjáró népekkel – és ugyanígy a dolmenek népével.
Az egyiptomi civilizáció Etiópiából, az etiópiai hegyekből indult ki. Az etiópok „barnák”, sötétek, de semmiképpen sem a feketék. Semmi negroid nincs bennük. Ők a peulokkal rokon faj. A dolmenek földjéről származnak, és leszármazottaik vagy tanítványaik számára a liba szent állat.
A dolmenek csak olyan régiókban találhatók, amelyek viszonylag közel vannak vagy voltak a tengerhez vagy hajózható folyókhoz.
[...]
Honnan tudtak a létezéséről? Előzetes felderítésre lett volna szükség, hiszen a bennszülöttek nem használtak fémeket, sem a tartésszosziakét, sem a sajátjukét… hacsak nem volt egy korábbi hagyomány, egy olyan hagyomány, ami közös volt ezeknek a tengerjáró népeknek. Egy hagyomány, amely nagyon is lehetett valamilyen kapcsolatban a libával, és az úszóhártyás lábukkal. Ezt az információt Gérard de Sède-től veszem át, – „a «vadkacsák népe» volt az a becenév, amelyet a régiek a tartésszosziaknak (és a föníciaiaknak is) adtak. A föníciaiak emblémájukként egy úszólábat fogadtak el, amely az evezést szimbolizálta. Tartésszosz közelében volt egy folyó, amelyet a latin "kacsa" névvel neveztek el: Anas (Sztrabón III)”. De a sötét etiópiaiak és a vörös föníciaiak után itt vannak a fehér pelaszgok. A pelaszgok, a tenger emberei a görög irodalomban isteni lények. Platón mindig ekként hivatkozik rájuk. Ő azonban nem tekinti őket mitikusnak. Ők isteniek és így bölcsek. Nyugatról származnak…
[...]
Sőt, az etruszkok hivatalosan is rokonaiknak ismerték el az ókori Lídia lakóit… A liba pedig számukra szent állat volt.
[...]
Ezek fejlett hajós népek voltak, akik messze meghaladták kortársaik elmaradottabb civilizációit, és mindannyian a ludat egyfajta felsőbbrendű szimbólumnak tekintették."
"A helyesen élő filozófus olyan ember, aki - miután egész élete halálgyakorlat - már életében megkapja a tagságot az istenek klubjába."
"Platón a Phaidroszban a lelket szárnyas fogathoz hasonlítja, és ez nem véletlen.
A szárnyas fogat képe visszatérő eleme a görög gondolkodástörténetnek, Parmenidészt tűzparipái röpítik az istenek színe elé, az utat Héliosz lányai mutatják neki.
Az istennőtől kapja meg majd a beavatást a magasabb, emberfölötti tudásba. Ez az emelkedés egyrészt váratlan fordulat, másrészt törvényszerű: a filozofálásra született, helyesen élő, gondolkodó ember jutalma. Parmenidész hangja - ha költő tehetsége csekély is, ahogy interpretátorai állítják - a megérintettség hangja, a hiteles élet tanújele.
Parmenidész utazásának előképe Phaethón égi útja. Történetét Ovidius meséli el az Átváltozásokban. Őt az emberek a halandó Meropsz fiának tartják, de anyjától megtudja, hogy valódi apja Héliosz. Phaethón felkeresi hát Phoebust, aki bevallja az igazat, és bizonyságul a fiú egy kívánságát hajlandó teljesíteni. Phaethón azt kéri, hadd hajtsa egyszer ő a Nap szekerét. Phaethón e vágya gyermeki tudatlanságról tanúskodik. "Okos légy, kérj okosabbat" - kérleli a isten, de ő hajthatatlan. A Nap paripái persze megérzik, hogy gyenge a hajtó, hogy nincs, ki fékezze rohanásukat, nincs aki tartsa az irányt, a "közepet". Szaladgálnak le-föl, felperzselve eget-földet. Jupiter vet véget a rohanásnak: villámával agyonsújtja az elbizakodott Phaethónt, aki lehull az égből, és az Éridanoszba zuhan.
Phaethón útja a hübriszé. Zuhanása az elbizakodott ember sorsa, a buzgó beavatatlané. Ő az, aki felgyalogol az istenhez, mert emberi törvény küldi: ki akarja deríteni az igazságot. Amikor aztán megtudja e kis igazság birtokában a lehető legnagyobb ugrást akarja megtenni. Törvényszerű a bukása.
Parmenidész nem magától utazik az istennőhöz: elragadják. Az ő kocsiútja nem perzsel föl a széleket, nem a káosz erőit szólítja, hanem az isteni rendbe illeszkedik, az hívja. A kancák "minden városon" keresztülröpítik a filozófust, mielőtt az égbe vinnék. A föld bejárása szellemi út, a halandók vélekedései átlátásának képe, az ég meglátogatása pedig az isteni igazság megértéséé."
„Az már más kérdés, hogy az égi szekér szárnyai igazi madarak voltak-e,
vagy azért képzelték őket oda, mert csak a madarak képesek repülni...”
Amíg az ember csak a madarakat és a bogarakat látta repülni, addig azok voltak a repülés szimbólumai. Amikor már égi szekereket, repülő városokat, szárnyas hajókat láttak az emberek, felmerül a kérdés, hogy józanul, vagy bedrogozva néztek az égre? Ha valóban voltak anno repülő szerkezetek, annak nemcsak a mítoszokban lenne nyoma, hanem a régészek kiásták volna őket. (ahogyan a Szakkarai gránitvázákat) :-)
Egyszer kacsának, máskor hattyúnak látszik, és olyan is van, ahol kígyófejnek látom.
Egy tudós természetesen hattyút fog mondani, mert így könnyen beillesztődik és megmagyarázható, a madarak okát pedig az Apollo mítoszok is szolgáltatják. /Szerencsére még nincs tiltva, hogy a mítoszokban keressenek magyarázatot. Az egyiptológia is kénytelen a mítoszokkal számolni, pedig ezt sokan száműznék még a régészet területéről is. A "metafizikai" jelzőt is láthatóan elnyűtte mára a nyelvhasználat. Korunkban direktíva távolodni a lényegtől./
Az már más kérdés, hogy az égi szekér szárnyai igazi madarak voltak-e,
vagy azért képzelték őket oda, mert csak a madarak képesek repülni...
Elgondolkodtam egy kicsit az emberi elme „megosztottságán”, amiben az ösztön mellett ott lapul az értelem is, de a transzcendens „zárvány”, a túlvilág létének hite, úgy be van ágyazódva, hogy nem lehet kioperálni onnan maradandó károsodás nélkül.
Ha belegondolok abba, hogy anno az ősidőktől fogva, (még az írásbeliség előtt is,) mennyi szimbólum volt használatos, amiket felismertek és alkalmazkodtak hozzájuk az emberek, akkor arra a felismerésre kell jutnom, hogy az a bizonyos „zárvány” nem véletlenül van ott az elménkben. Ha a kontinensektől függetlenül bárhol e sártekén, azonos időben, azonos szimbólumok voltak használatban, akkor ez csak az evolúciósan kialakult, vagy „alakított” felismerő képesség miatt lehetett. Tulajdonképpen ez volt, és ma is ez a közös nyelvezete, összekötő kapcsa az emberiségnek, az amúgy széttagolt vallások, nyelvek, és kultúrák közepette.
"A lusati kultúrában a Radolin-kincs és hasonló leletek mellett olyan rituális tárgyakat is találtak, amelyek még közelebb állnak a vízimadarak által vontatott napszekér mítoszához. Ezek bronz és agyag kocsik madarakkal, hasonlóak a madarakkal ellátott szemüveg fibulákhoz. Kalowicében, Trzebnica közelében (Lengyelország) egy bronz hintót találtak három kerékkel, négy vízimadarat és két bikafigurát. Hasonló agyagos hintót találtak három madárral a pomerániai Brzezniak egyik temetkezési halmában. ( Hensel W. Lengyel Újság, 239. o., 211. kép; 240. o., 212. ábra.)
A három küllőkkel keresztezett kerék egyértelműen a napszimbólumot a legegyszerűbb formájában reprodukálja, és hármasságuk szilárdan illeszkedik a reggel, dél és este stabil elképzelésébe .
A lapos tálca formájú szekerek feltételesen láthatók. Két kerék van hátul és egy elöl. Mindegyik szekéren egy emberalak áll, és három madár (kacsa?) van ábrázolva domborművel. D. Boshkovic nagyon érdekes rekonstrukciót adott az egyik szekérről, megállapítva, hogy az egyik, nemben, de ruházatban nem férfialak fölött egy félgömb alakú napszimbólum látható, 12 sugárral díszítve. Boskovic hattyúnak vagy kacsának nevezi a madarakat. ( Boskovic Djurdje. Néhány megfigyelés a dupljajai várról, 41–45. o., ill. XXIV.)
A férfialak ruházatát koncentrikus körök díszítik , a második (női?) ruházatát az ilyen szoláris körök mellett a mellkason és az ágyékon három kereszt alakú jel díszíti . Draga Garasanina ezeket a leleteket Apollón és a hattyúk mítoszához köti ( 108 Garasanin D. Prilog proucvanju dupljajskih kolica. – Starinar, Beograd, 1951, II. kötet, 270. o.)
Ebben teljes mértékben egyet lehet érteni a kutatóval, hozzátéve, hogy a Dunától a Balti-tengerig minden „háromkerekű” is azon dolgok kategóriájába tartozik, amelyek Apollón hattyúkon a hiperboreusokhoz menekülésének mítoszának ismeretéről tanúskodnak . ( 108 D. Boskovic érdekes adatokkal szolgál, hogy Dupljan környékén több mint 200 agyagkereket gyűjtöttek össze a helytörténészek . Lásd: Boskovic Dfurdje. Quelques megfigyelések…, 44. o.. Talán a Dunának ez a szakasza, ahonnan közvetlen út nyílt az Olümposzhoz és Deloszhoz, valamilyen módon részt vett az Apollón monasztikus folyamatában . )
„Ezen a napon elfogtak két bűnözőt (néha egy férfit és egy nőt), fügefüzéreket akasztottak a nyakukba, és fuvolaszóra hajtották őket a városban… Eleinte ez igazi emberáldozat volt , amit Apollónnak hoztak engeszteléséért és az emberek megtisztításáért. Ezt a két embert elégették, hamvait a tengerbe dobták ... Ez a szokás természetesen a legmélyebb ókorból származik, és az apollóni mitológia legősibb szakaszaira jellemző. Athénen kívül Kolophónban, Abderában és Massziliában ismerik." ( Losev A. F. Ókori mitológia, …, 425. o.)
Hadd emlékeztesselek arra, hogy a nyári napistenségnek való emberáldozatok maradványait számos európai nép megőrizte . Gyakran két szalmababát – egy férfit és egy nőt – egy rituális tűzbe dobtak, amelyet május 1-jén Walpurgis éjszakáján vagy Kupalán gyújtottak . A rituális hamutartókban, mint emlékszünk is, gyakran találnak emberi csontokat, és a hamutartók a „napkocsihoz” hasonlítanak.
A bűnözők kivégzésének az istennek való áldozattá való átalakulása, úgy tűnik, azzal magyarázható, hogy Apollón a természet és a társadalmi élet különböző szféráiban rendet teremtett . Ismét A. F. Losev szavait fogom használni: „Minden stabil, minden kialakított és rendezett, minden strukturált és szervezett – mindezt a görögök úgy érzékelték, hogy vagy közvetlenül Apollótól származnak, vagy ő hozta létre, tőle függ . ( Losev A.F. Ókori mitológia…, 430. o.)"
SAN ISIDRO, EL SALVADOR az itt talált kerámiafigurák megváltoztatták azt, amit a tudósok eddig tudtak az El Salvadorban élt prekolumbiai társadalmakról. Az öt szobrocska körülbelül i.e. 400-ból származik, és emberi formákra hasonlít – négy nő és egy férfi. A helyszín legnagyobb piramis alakú építményének tetején találtak rájuk egy temetési felajánláshoz hasonló gazdag lelőhelyen. Emberi maradványok azonban nem voltak jelen. Ez arra utal, hogy ehelyett fontos nyilvános rituálékban használták őket. (Vagy egészen másra is utalhat.)
A figurák közül háromnak csuklós feje van, amitől úgy néznek ki, mint egy modern játékbaba. A kutatók úgy vélik, hogy egyfajta ősi bábról lehet szó, amelyet egy jelenetben vagy tablóban helyeztek el, és valamiféle üzenetet akartak közvetíteni, amely mára elveszett. A bábok egyik legérdekesebb jellemzője drámai arckifejezésük, amely attól függően változik, hogy milyen szögből nézzük őket. „Fentről nézve szinte vigyorognak, de ha vízszintes szögből nézzük, dühössé vagy megvetővé válnak, vagy alulról nézve megijednek” – mondta Jan Syzmański, a Varsói Egyetem régésze. „Ez egy tudatos tervezés.”
Ami meglepte a régészeket, az az, hogy ez a stílusú báb Guatemala déli részén is megtalálható, míg a San Isidoróban talált egyéb tárgyak, például a jade medálok megegyeznek azokkal, amelyeket Nicaragua, Costa Rica és Panama területeiről ismernek. Nagyrészt azt hitték, hogy El Salvadornak ez a része kulturálisan elszigetelődött Közép-Amerika többi részétől, de ezek az új bizonyítékok arra utalnak, hogy San Isidro lakói részt vettek a távolsági interakciós hálózatokban, és megosztották a rituális hagyományokat a régióban. Olvassa el az eredeti tudományos cikket erről a kutatásról az Ókorban.
„A hasonlatod nagyon nem tetszik, inkább úgy fogalmaztam volna Petőfi segedelmével, hogy a transzcendensben való hit a kis örömgyöngy, a bánat nagy óceánjában. „
Igazad van abban, hogy durván leegyszerűsítve, fogalmaztam meg a hasonlatomat. A költő árnyaltabban fogalmaz. Azonban el kell fogadnunk azt a tényt, hogy a létért való küzdelem mindent felülír e sártekén. Ebben a harcban viszont nem egyelőek az esélyek. Magyarán szólva, jókor kell jó helyre születni, hogy a favorit legyél, ne pedig esélytelen. :-(
SESTU, SARDINIA – A L'Unione Sarda jelentése szerint az építőmunkások, akik egy forgalmas dél-szardíniai út mentén gázvezetékeket szereltek fel, egy ősi pun nekropoliszra bukkantak. A KR.E. első évezred közepén a Földközi-tenger szigetének egyes részei Észak-Afrikából érkezett karthágói telepesek ellenőrzése alá kerültek. A helyszínre kihívott régészek legalább hat amforát találtak, amelyek emberi csontokat tartalmaztak, valószínűleg gyermekekét, amelyek az időszámításunk előtti harmadik vagy negyedik századból származtak. A szakértők „enchytrismos”-nak nevezik ezt a temetkezési formát, amelyben az emberi maradványokat egy nagy kerámia amforába helyezik, majd a sziklába vájt gödörbe helyezik. "Az enchytrismos temetkezésekben az amforát egyfajta koporsóként használták, amelyben gyermekek és felnőttek holttestei is elfértek" - mondta Enrico Trudo régész. "Még mindig az ásatási fázisban vagyunk, de megerősíthetem, hogy több helyen olyan összefüggések merültek fel, amelyek egyértelműen egy pun nekropolisznak tulajdoníthatók."
DORSET, Anglia – Az Exeteri Egyetem közleménye szerint az új kutatások a dorseti Flagstones emlékművet i.e. 3200-ra datálták, így mára ez a legkorábbi ismert nagy kör alakú épület Nagy-Britanniában. Az 1980-as években, az autópálya-építés során fedezték fel először a helyszínen egy 330 láb átmérőjű árkot, amelyet egymást keresztező gödrökből és egyéb földmunkából készítettek. A bekerített gödrökben a régészek legalább négy temetkezést találtak, egy elhamvasztott felnőtt férfié és három gyermeké, akiket nem hamvasztottak el. A helyszínen talált tárgyak – köztük emberi maradványok, gímszarvas agancs és faszén – fejlett radiokarbon-elemzése azt mutatta, hogy a kör alakú, árkokkal körülvett kerítés körülbelül két évszázaddal idősebb, mint korábban gondolták. Ez régebbivé teszi, mint a Stonehenge korai építési fázisai, amelyek eredeti formájában hasonlóak voltak a Flagstones-hoz. Ezek az eredmények azt sugallják, hogy a Flagstones valójában minden későbbi emlékmű prototípusa lehet, vagy talán a Stonehenge-i kormeghatározást is felül kell vizsgálni. „A Flagstones kronológiája elengedhetetlen ahhoz, hogy megértsük a szertartási és temetési emlékművek sorrendjét Nagy-Britanniában” – mondta Susan Greaney, az Exeteri Egyetem munkatársa. „A Flagstones „testvér” emlékműve a Stonehenge, amelynek első fázisa majdnem teljesen azonos, de körülbelül i.e. 2900-ból származik . Lehetett volna, hogy Stonehenge a Flagstones másolata? Vagy ezek az eredmények azt sugallják, hogy a Stonehenge jelenlegi datálását felül kell vizsgálni? Olvassa el az eredeti tudományos cikket erről a kutatásról az Ókorban.
Ha a tudomány emberei ennyire feldarabolják egymás között a „feldolgozásra váró nyersanyagot”, vagyis a valóság mibenlétének megállapítását, akkor az áltudománynak ebben jóval nagyobb szerep jutott.
Mindenki kiszakít egy-egy kis valóságdarabkát magának, azt forgatja, illesztgeti, és sokan életük végéig elvergődnek békésen a kérdéseik hálójában. Szerintem az áltudomány inkább csak epizódszereplő. (Itt még írtam a szerepekről, de minden számítás szerint ismersz már.)
Az emberi elme annyira különbözik egyénenként egymástól, hogy az, ami közös bennük, csak az evolúció adta életösztön, és benne a transzcendensben való hit, mint egy „tumor”, egy zárvány. Az értelem (a ráció) pedig olyan hierarchikusan „leosztott” porció, amiről azt gondolja a többség, hogy mindenkinek egyformán jutott.;-)
A nagy ecsetvonások azonosak, a világot jelképező deszkákon értelmetlen rendezői utasítások.
A koncepció a darwini ösztönállat: a lét csupán harc.
A hasonlatod nagyon nem tetszik, inkább úgy fogalmaztam volna Petőfi segedelmével, hogy a transzcendensben való hit a kis örömgyöngy, a bánat nagy óceánjában. (Nem volt ez mindig így.)
Ne éljünk vissza a három író-olvasó társunk türelmével. Hozok rögtön újdonságokat, később meg a restancia.
„A tenyérjóslás is egy (ugyanez! diszkrét baromság, nem lineáris) dinamikus elmélet, ugyanerre az eredményre vezet, a gyakorlott szem a tenyér repedéseiből beavatottá válik az invarienciát illetően, a gazdatest időfejlődésétől függetlenül.”
Ha a tudomány emberei ennyire feldarabolják egymás között a „feldolgozásra váró nyersanyagot”, vagyis a valóság mibenlétének megállapítását, akkor az áltudománynak ebben jóval nagyobb szerep jutott. Vagyis kettős szereposztásban játszik minden szereplője a valóságkutatásnak. A vallásokról már nem is szólva, hiszen azok se egy platformon tevékenykednek, de arról azt hiszik, hogy az övék.
„Istenük és függőségük kamrájában kutatnak, ami egy zárvány, egy evolúciós leágazás gyenge nézettséggel.”
Az emberi elme annyira különbözik egyénenként egymástól, hogy az, ami közös bennük, csak az evolúció adta életösztön, és benne a transzcendensben való hit, mint egy „tumor”, egy zárvány. Az értelem (a ráció) pedig olyan hierarchikusan „leosztott” porció, amiről azt gondolja a többség, hogy mindenkinek egyformán jutott.;-)
Miután tízig számoltam (de már késő) először is utalnék az Isten egy szám c. szellemi alkotásra egy jelenleg már két dimenzióval eltolódott topikban.
Akkor már inkább az egydimenziós rezgő húrok a homokóra helyett. A sci-fi műfajába tartozó húrelmélet lényegében azt diktálná, hogy az idő legyen szimmetrikus, de a mi buborékunkban sajna meghatározottak a filmkockák, és a takaró hossza. Álmodó idő. Folyamatos sport az elméletgyártás a takaró mibenlétéről, anyagáról, létezéséről.
A repedéshálózat éleinek és csomópontjainak tanulmányozásában elmerült szerzők egy rém-mém áldozatai. Istenük és függőségük kamrájában kutatnak, ami egy zárvány, egy evolúciós leágazás gyenge nézettséggel.
Ez csak egy geofizikai szekta. Strange things. (Valamiből élni kell.)
A tenyérjóslás is egy (ugyanez! diszkrét baromság, nem lineáris) dinamikus elmélet, ugyanerre az eredményre vezet, a gyakorlott szem a tenyér repedéseiből beavatottá válik az invarienciát illetően, a gazdatest időfejlődésétől függetlenül.
Lásd még: besamel mártás felszíni formáinak alakulása, cefre szárazanyag eltolódás, és beázás utáni specifikus repedéshálózat skaláris paraméterei.
„A tanulmány középpontjában egy olyan matematikai modell áll, amely akár egyetlen fénykép alapján is képes közelítőleg rekonstruálni a repedésmintázatok teljes időbeli fejlődését.
„Ez a megközelítés úttörő jelentőségű, hiszen bolygófelszíni mintázatok vizsgálatára korábban még soha nem alkalmaztak hasonló módszert.
A koncepció ráadásul magyar kutatókhoz köthető, és egy korábbi, Bálint Péterrel, a BME Matematikai Intézet igazgatójával közösen elkészített tanulmányra épül.”
Ez olyan számomra, mint amikor a 4D Minkowski téridő,(egy fotóként) egyszerre tartalmazza a múltat, a jelent és a jövőt. De arra lennék igazán kíváncsi, hogy egy ráncos vénasszony fotójából kiszámítható-e az, hogy meddig fog élni e sártekén? :-)
„Ha viszont úgy általánosságban gondolod ezt, hiszen miért csak egy csoport ért volna partot a Földünkön, úgy ezt más csoportok esetében nehéz lenne kizárni. Főleg ha egy csoportjuk az Atlanti-óceán keleti felében az óceánban, közel a hajdani Atlantiszhoz landolt volna... „
Olyannyira általánosan gondolom, hogy ebbe beletartozik minden olyan anomália, amit még nem sikerült a régészeknek megoldania. Göbekli Tepe, Jerikó, Sumer (Anunnakik) Egyiptom Szakkarai vázák, Kőből épült piramisok stb.
