Kisdrága! Felbujtottam a CIA, KGB, FBI és egyéb kapcsolataimat, s annak is utána néznek, hogy hogyan lehet Givihez jutni, valamint annak is, hogy milyen más dobozkák építhetők az X11-re. Ne izgulj, hozzáértő ( Honda kereskedős) kezekbe bíztam a dobozaidat.
A Moto Line-nál meg ezek szerint rosszul emlékeztünk.
Hello
Most kaptam azt az infót, hogy a Maxxpower most kezdi el, vagy lehet mar el is kezdte a Givi dobozok forgalmazását. Engem és a haveromat XX-hez érdekelne, állítólag a két oldadoboz tartóval együtt 60K-ból megvan. Nonfango ára ennek a kétszerese.
Az M-Cax -ek 40-től indulnak, azt hiszem, a Karasnánál van ,de csak rendelésre, meg vidéken van még, viszont a Devils bulin a PECSA-ban szoktak lenni csizmák olcsóbban is. Érdemes kinézni!!! (nov.17.)
Az Imetnél régebbi tipusu kizárolag piros, kék, vagy rózsaszin StilMartinok vannak akciósak.
Ha tényleg láttál 38-ért O'nealt vedd meg sürgősen!
A személyi adatok felvételével tényleg elég sok félreértést el lehetne kerülni.
Givi- nem tudom, megkérdeztem a másik Nyulat is, ő sem tudja,sőt szerintünk senki, de mintha a sokat emlegetett Moto Line-nál látott volna valaha. Azért nézzd meg.
Motox!
Még valami! Motorosruházat- Orina -Molnár Kerékpár Budapest, 1163 Veres Péter u.91. Tel: 403-5706
Nagyon ajánlom figyelmedbe. Nagyon jó, olcsó (aránylag - egy kabát+nadrág+kesztyű kijön elvileg egy hetvenesből.) Csizmára milyen árfekvésben vágysz?
A márkakereskedésben elkérték a motor alvázszámát. Ok, trükk volt, mert nem kellett hozzá.. Erre elkezdet habogni ember, hogy hát nem is az övé a motor, és nem tudja, de majd megkérdezi és visszajön. Soha többet. Helyette másik boltba ment. És ennek az ürgének a személyleírását, sőt még az autójának típusát és rendszámá is tudták. Az is felettébb gyanús volt, hogy bár a kereskedésnek nagy parkolója van, nem ott állt meg, hanem 200 méterrel arrébb és onnan gyalog ment át, majd vissza a kocsihoz. Az már egy másik kérdés, hogy a rend éber őrei ennyi adat és info alapján sem tudták megtalálni... De ez egy másik történet.
Én sem nem hiszem, hogy a ki nem szolgálás megoldás lenne, ennél sokkal jobbat tudok: aki gyújtáskapcsolót vesz, az legyen szíves adja meg a személyi adatait. Ugyanis ha nincs rejtegetnivalóm, akkor megértem, hogy erre azért van szükség, mert ha az én motoromat lopják el, akkor én is elvárom, hogy ilyen nyiltan a tolvaj ne jusson új géphez 5200 vagy mennyi Ft-ért.
Nyuszi, szerintem itt most túl sok volt az egybeesés, és a Moto Line szemét volt. Azt is hozzátenném, hogy én több mint 200ezer forint értékben vettem ruhát náluk, és normálisak voltak.
Én is nagyon sajnálom a mocilopásos eset kárvallotját. Viszont ha kereskedői szemmel nézed, nem hinném, hogy bármelyik kereskedő által alkalmazott eladó azt merné mondani a boltban a vásárlónak, hogy nem szolgálunk ki. A rendőrség meg gondolom nem írásban utasította. Vagy tévedek?
Arról nem is beszélve, hogy mi lenne, ha véletlen egybeesés lett volna az egész, s most valaki pont azért fújna rájuk, hogy ott volt a kütyü a boltban az orra előtt kirakva, de nem szolgálták ki. Vagy a rendőrség a pontos személyleírást is megadta, s illett az emberünkre?
Nem kötekedni akarok, csak nem teljesen világos a számomra ez a rész. ( pedig már nem vagyok szőke;o) )
Á, semmi ilyen nincs. Marad a "nem megyek oda többet és nem ajánlom senkinek".
Más.
10 lakásos társasház zárt teremgarázsában 1 motornak hely télire (március végéig)kiadó Pasaréten. Falba betonozott kampóhoz le is lehet lakatolni. 5000/hó. Annyit kérek, hogy tiszta legyen és ne csöpögjön belőle semmi :) mail: miklos@hotmail.com
Szevasztok!
Van egy jó internetes oldal ahol megtalálható egy csomó típus szerkezeti rajza elég részletesen!
Szerintem marha jó(persze ha még működik...)
bike: amit leírtál nagyon szomorú!:( Ennyire k****g g**i legyen(enek) valaki(k)! Szerintem simán fel lehet jelenteni őket valami bűnrészesség stb. alapos gyanújával,mert ha értesítették őket,pláne ha a rendőrség is,akkor nem csak szívesség kategória!
A régi Szentendrein, a motor Line van asszem, de őszintén szólva nem ajánlanám senkinek. egyrészt mert drágább, mint a többi, másrészt pedig, mert nem motorosbarát hely. Tavaly ilyenkor ellopták a motoromat. A márkakereskedésen kívül ők árulnak hozzá gyújtáskapcsolót. És bár én, a márkakereskedő és a rendőrség is szólt nekik, hogy lehetőleg ne adjanak el az adott típushoz, mert egy - adott személyleírású - emberke két napja elvitt egy ilyen gépet, és a kereskedőnél már próbálkozott venni egyet, csak nem adtak el neki. És mikor másnap az ember bement hozzájuk, és az adott típushoz keresett gyújtáskapcsolót, adtak neki. 4200 ft volt. Szerintetek mennyit kerestek rajta? talán 5-800 forintot. Amikor megkérdeztem tőlük, hogy miért csináléták, azt mondták, hogy mit tettek volna? Nem szolgálják ki? És még különben sem biztos, hogy az a pasi lopta el, és pont az enyémhez kellett neki. Namost kérdem én. Ha pénteklen ellopják a motort, majd valaki hétfőn bemegy a boltba, hogy egy három hónapos géphez vegyen komplett zárszettet, hát nem gyanús egy kicsit? Ennyit az ő motoros segítségükről. Bocs, ha hosszú voltam.
Ismerem én is az Off-roados kínálatot nagyjából, inkább csak arra voltam kíváncsi, hogy nem érdemes-e egy bőrcucccot is venni. Bár még motorom sincs, már nagy arccal a ruhán gondolkodom. Sisak, kesztyű, szemüveg van, a többi kellene.
Azt hiszem a csizma lesz az első, meg egy meleg ruha.
Hi,
Miért nem nézel szét inkább az Aunernél? vagy a Karasnánál, vagy az Imetnél? Esetleg a Fox-nál is megnézheted a Margit krt-on. Náluk ugyan készleten nemigen van, de rendelni lehet.
Valamint Dorogon van az Off-Road, itt nem tudom, ruhák vannak-e! Esetleg a régi Szentendrein is megnézheted. Majd még gyűjtök neked infót. Milyen árban gondolod?
Nekem endurom lesz, arra inkább a thermo illik nem? Mert abban jobban lehet mozogni, mint a bőrben. (igaz terepen nem bőrbe mennék)
A Duna-Plazaban lévő boltban (nevet nem említek a reklám miatt) van akciós AKITO kétrészes bőrcucc egy 100-asér. Az megéri nem?
A kérdéseddel egyébként nagy vihart indítottál el. A csapat egyik fele a bőrre szavaz (ide tartozom én is), a másik a thermo-ruhára. Én személy szerint elviselhetőnek tartom a bőrt, egy thermo alsóval. A szűk keresztmetszet a kesztyű, nekem nincs téli, a nyáriban pedig fázik a kezem. Hozzáteszem, hogy 5 fok alatt nem nagyon ülök motorra...
400-as suzuki Banditba milyen olajat érdemes tenni? Ásványi, vagy szintetikus? És melyek az általatok preferált márkák? Én eddig Motul-t raktam a motorjaimba, és nem volt semmi gond velük, de sokan esküsznek a Castrol-ra is. Vélemények?