Amúgy a számok tényleg kezdenek javulni, ez jó hír, az is majdnem biztos, hogy ennek sok köze nincsen még az oltásokhoz. Talán akkor most kéne még várni 1-2 hetet, hogy a kórházakban is kevesebben legyenek, és meg lehessen kockáztatni a kontaktszámnövelést.
Tudom. És nem is azt akartam mondani, hogy minden fasza, meg hogy semmit sem basztak/basznak el, csak hogy a 3. hullám az adatok szerint lassan tényleg lefutni látszik. Persze lehet erre is azt mondani, hogy olyan statisztikát hamisítanak maguknak például a pozitív tesztek csökkenő arányáról, amilyet csak akarnak, de ha így van, az ki fog derülni.
Engem sosem zavar, ha valaki eszik, akármit eszik, amíg nem akarja, hogy én is azt egyem meg. :) És láttam azért rólad jópár képet, egy teljesen normál alkat vagy.
Én szerencsés vagyok ebben, minden zöldséget imádok, imádom a nyers salátát is, csak úgy rágcsálni is, de persze szeretem a csokit is meg a fagyit is, meg a sütiket is.
Gabika pl. hozzám sem érne. :) Meg volt már olyan is, amikor megkaptam, hogy 170 cm alatt szóba sem áll nővel. :)) Nem mindenkinek jövök be, hála a nagy égnek.
Mindesetre a MOK szakmai ellenvéleménye mellett megy a nyitás.
NAgyon sok a halott, tehát sokkal óvatosabbnak kellene lenni: az iskolanyitás jelen helyzetben minden épeszű ember szerint kockázatos, a pedagógusok több, mint 80 % a ellenzi.
A sikerpropaganda hamis biztonságérzetet sugall, és ennek soka áldozatul esnek, ha kritika nélkül elhiszik.
Összesitve a következők sorolhatóak:
- tavasszal a lélegeztetőgép ügyében a kormány elvesztette minden hitelést, hogy az emberek megóvása és nem a mutyi az elsődleges
- összel rossz ütemben hoztak intézkedéseket, szeptembertöl ennek meg lett a tragikus következménye
- a járvány közepette kiszoritottak közel 5 ezer embert az egészségügyböl
- a kinai vakcina beszerzésének körülményei : aka lélegeztetőgép
- a harmadik hullám idéjére teljesen elszabadult a járvány, a kormány, amit lehetett elbaszott
- tulságosan sok a kérdőjel a kiai vakcina körül ( amit a világon a legdrágábban, offshore mutyi keretében sikerült beszerezni
. kis hazánk a világon a legrosszababk közt van a millió fő/ halálozás tekintetében
- mivel a gazdaságot sem tudták épeszüen menedzselni, ezért mára elég kényszerjellegnek tünnek az intézkedések a nyitásról: rosszkor, rossz ütemben, indokolatlanul
Mára egy közepes város teljes lakosságának megfelelő ember hunyt el Mo on a járvány következtében.
Ugyanakkor a mintalabornak tekintett Ausztria : fele sem, de más országokban, ahol jól menedzselták a járványt, töredéke a magyar áldozatoknak és betegszámnak.
Összefoglalva: ma még nagyon óvatosnak kell lenni, szó szerint életveszélyes elhinni a sikerpropagandát.
jo neked, nah, hat teged szeretnek is a ferfiak, madar vekony alkat, sajna, a tobbsegunk nem ilyen... te elfordulnal es szornyulkodnel ha latnal engem meg ha eszek normalisan es nem brokkolit, ez van.
Miért ne csinálnának? Csinálnak, fizetsz érte és megcsinálják, nk-t is néznek, pl. meddőség esetén is lehet cisnáltatni ilyen vizsgálatot, barátnőmnek is cisnáltak (persze nem covidra).
De lényeg a lényeg, a kínairól nincsen nyilvános, hiteles adat, bármilyen cikket, ha elolvasol mindnél szerepel, hogy NEM HOZTÁK NYILVÁNOSSÁGRA a harmadik fázisos eredményeket, így meg hát nem csoda a bizonytalanság és a kétely. Tegyék nyilvánossá, mutassák be, hogy megnéztek 1000 embert X korosztályban és milyen eredményekre jutottak. Addig csak a hit marad, amit meg tudjuk hol kell....
valoszinuleg semelyik laborban, hanem sima tesztet cisnalt otthon, a 2000ft-osat
csak hat tudjuk nem arra valo. azt a szerologiai tesztet, amivel ezt korrektul meg lehet allapitani, azt nem is csinaljak maganembernek keresre (vagy max horror dragan)
csak hat toled koddal szemben elvarnam, hogy legyen egy csepp eszed es ne terjessz faszsagokat... (ott a linkelt telex cikk, tan annak elhiszed, ha nekem nem)
Most nem tök mindegy? Nem kérdeztem meg, hogy melyik laborban. :))
Egy a lényeg, ha már a kínaiak nem hozzák nyilvánosságra az adatokat, akkor legalább nekünk kéne ezt figyelni. Mari néni nem fog elmenni egy laborba sem 11 e Ft-ért antitest vizsgálatot végeztetni. Ha meg el is végezteti hová forduljon, ha valami nem oké nála?
Ha már emberkísérletet folytatunk, akkor legalább normálisan.
Beszélnek össze meg vissza, az tiszta sor, de ettől még szét lehet választani a dolgokat. Most javul a helyzet. Miután jó pár hete meg nyilvánvalóan elég rossz volt. És annak a rossznak az eredményét részben az elmúlt 1-2 hétben látjuk a halálozásokon. Meg a fertőzöttségi adatokon közben azt, hogy mintha tényleg kezdene lefutni a harmadik hullám.
Aztán azon lehet vitázni, hogy mennyi embert lehetett volna megmenteni, meg hogy mi igaz abból, hogy az eü. bírja a terhelést.
Ismerős család, asszony orvos, Pfizert kapott, a pasi 45 éves, ő kínait. Második oltás után 1.5 héttel teljesen negatív az antitest tesztje, a nőnek rendben van. Nem kövér a pasi. Szóval nézni kéne ezt azért, mert gyanús dolgok vannak, és a kínaiaknak semmilyen harmadik fázisú eredménye nem nyilvános. Persze lehet a 1.5 hét nem volt elég, majd ismétlik később is, de érted, ő 45 éves, akkor mi lehet azzal az 500 ezer időssel, akik ezt kapták?
Sok elölt vírusos oltás van, ahol felnőtteknek három adag kell, a gyerekeknek meg elég 1, vagy kettő. A HPV_ből is a felnőtteknek 3 adag kell, nem csak időseknek.
Lehet simán jó oltás a kínai, csak látnánk az adataikat. De ezeket sehol nem publikálták.
-MA még semmi okunk arra, hogy ugy tekintsünk a járványra, mint ami szépen tünik el.
- mindenki legyen óvatos, ha lehet jobban, mint máskor mert a hamis biztonságérzet életkbe kerülhet
- mivel a mostani mutáns a gyerekekre is veszélyes, ezért mindenki gondolja meg jól, hogy a nem egészen 1 hét mulva történő nyitás esetén ( mely ellen sok szakmai szervezet és a pedagógusok nagy része tiltakozik ) - miként engedi iskolába a gyermekét.
- nem benyelni a kormánypropagandát, mert annak nagy része hamis.
Tehát azt állitod, hogy a kinai oltásnál nem merült fel másokhoz képest nagyobb számban olyan tapsztalat, hogy az első oltást követően kevés az antitest?