Sajnos úgy néz ki, hogy meglesz az első halott is a családomban az egyre több beoltott után. Veszélyeztetett kor, krónikus betegség, még tesztet sem csináltatott magának, amikor már pedig tudta, hogy a környezetében van egy igazolt fertőzött, akivel ő is viszonylag gyakran találkozott, az sem érdekelte. Magától a kórházba sem akart bemenni, hiába győzködték, amikor hallották, hogyan köhög.
Mire bekerült, a tüdejének már csak a 10 százaléka volt ép.
Ha kétoldali tüdőgyulladással bemész, még nem 20 %-on működik a tüdőd és nem vagy elhízott cukorbeteg, akkor megkapod az inf-ós kezeléseket a protokoll szerint a kiegészítő tabl-kal, nem kerülsz lélegeztető gépre és 10 nap múlva hazamehetsz, otthon folytatva a gyógyulást.
Ahogy én nézegettem azért elég nagy hibaszázalékkal mérnek ezek, rengeteg dologtól függ, ahogy írtam, ha hidegebb kicsit a kezem (pl. előtte hűtőbe nyúltam), akkor halálos értékeket is képes mutatni, de akkor is rossz értékeket mutat, ha előtte ment a hősugárzó, szóval azért óvatosan ezzel is. Játéknak jó.
Én a digitális lázmérőket is utálom, van itthon 3, simán tudunk olyat produkálni, hogy 1 egész hőfoknyi különbséget mérnek. Aztán elegem lett és vettem egy sima, normál, nem digitális galliumosat.
Mondjuk megjegyzem nekem van pulzoxim is, és tegnap speciel 85-öt mutatott. :)) Szerencsére nem rohantam ezért a kórházba. Hideg volt a kezem, és már nem jól mért emiatt.
Nem kell mindenkinek, de ahogy lázmérő is van egy normális háztartásban ( pláne ahol gyerek van), úgy ez is legyen mellette, mert a covid még egy jó darabig itt lesz velünk.
(mondjuk ezert leorbanoztak egy helyen, mert javasolni mertem, hogy mindenki vegyen maganak egy parezer ft-oss pulzoximetert (pont a lazmerovel peldaloztam, hogy azt sem orban vette meg senkinek)