Keresés

Részletes keresés

denisz32 Creative Commons License 2012.01.15 0 0 297

A Kossuth díj nem láte végülis nem akadáj, csak említjük mindig. Komlós Jucinak sem volt Kossuth díjja, még is Nemzet Színésze lett :)

Előzmény: ShaeLynn (293)
ShaeLynn Creative Commons License 2012.01.15 0 0 296

Én is keresgéltem egy kicsit és Buss Gyulával kapcsolatban azt találtam, hogy a 60-as évek elején büntetőeljárás folyt ellene, amiért élete végéig kitüntetés nélkül maradt, művészi kvalitásai ellenére.

Bárdy Györgynél pedig azt írja a wiki, hogy a „szocialista erkölcs” megsértése miatt eltávolították a Nemzeti Színházból, ezért 3 évig (1959-1962) erdészként dolgozott. Mondjuk azért ő kapott pár díjat, pl. Érdemes művész lett 1983-ban, Kiváló Művész 2000-ben. Valamint 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét a csillaggal.

Ellenben Buss Gyula tényleg semmit sem kapott.

Akármit is követtek el, azért ennyi év után az már elévül, sőt még előbb is.

Előzmény: Youwine (295)
Youwine Creative Commons License 2012.01.15 0 0 295

A 60-as évek elején volt egy nagy port felvert "ügy" - Bárdy és a már elhunyt Buss Gyula szerelmi kalandba keveredtek gimnazista lányokkal, állítólag.

 

Pontosabbat nem tudok, de voltak emiatt tiltólistán (még talán börtönben is?).

Előzmény: ShaeLynn (293)
Márkus L Creative Commons License 2012.01.15 0 0 294

Az én várakozási listámon Bitskey Tibor 2. helyen áll Bárdy György mögött.

Előzmény: ShaeLynn (293)
ShaeLynn Creative Commons License 2012.01.15 0 0 293

De őt vmiért nem nagyon szeretik a mindenkori döntéshozók. Hiszen még Kossuth díja sincs. Fel nem fogom, hogy mi lehet ennek az oka.

 

Én örülnék Harkányi Endrének is.

Viszont kevésbé értékelném pl. Bitskey Tibor megválasztását, pedig szvsz ő is esélyes.

Előzmény: NICK (292)
NICK Creative Commons License 2012.01.15 0 0 292

ha rajtam múlna Bárdy György lenne a Nemzet Színésze.

denisz32 Creative Commons License 2012.01.14 0 0 291

Ugye nem mondod komolyan, hogy az általam leírtakból ez volt az amit sikerült leszűrni. Szerinted itt  a villamoson volt a hangsúly nem? :/

Előzmény: Magdi60 (288)
Tonio 2.0 Creative Commons License 2012.01.14 0 0 290

Ja, a jelöltjeimet már leírtátok:)

 

Egyrészt Bárdy György, de abban egyetértek, hogy ő nem valószínű, hogy megkapja, ha már eddig nem gondoltak rá... De ami súlyosabb: Bárdy-nak tudtommal Kossuth-díja sincs. Figyelembe véve, hogy korábban Sas Jóska szintű szórakoztatóknak kívántak ilyen díjat adományozni, és pl. egy ekkora színésznek nincs... ez szerintem egyenesen felháborító, és eléggé sokat elmond a mindenkori döntéshozókról.

 

Sztankay is megérdemelné már valóban. Szerintem ő lesz a befutó, de én még megemlíteném Bács Ferencet is, ő is remek színész.

 

Ahogy Huszti Péter is az, de neki talán még pár évet várnia kell, vannak még előtte a sorban az idősebb pályatársak közül. Bár nem biztos, hogy a kor lesz az elsődleges szempont, pl. Haumann is megkapta tavaly, pedig ő sem sokkal idősebb, mint Huszti.

 

Ha elfogadjuk, hogy nem kell feltétlenül 70-80 év közöttinek lenni a címhez: Kern Andráshoz mit szóltok? Meredek gondolat?

 

 

Tonio 2.0 Creative Commons License 2012.01.14 0 0 289

Azért, mert letettek annyit az asztalra, hogy megérdemeljék. Persze mások is megérdemelnék (és lehet, hogy sosem kapják meg, mert mielőtt sorra kerülnének, meghalnak), de nem kaphatják meg egyszerre 30-an, mert azzal kiüresítenék a díjat. Épp az az értékmérője (többek között), hogy kevesen birtokolhatják, és igen illusztris a társaság.

 

Nem visz el ez túl sok pénzt, és az illetők megdolgoztak, sokat adtak érte. Ők azok, akiktől nem irigylem. Ha egyébként is jómódúak (egyébként sokan közülük nem azok), akkor sem. (Az persze felvethető, hogyha akad két olyan jelölt, aki szakmai kvalitásai, pályafutása alapján ugyanúgy megkaphatná a címet, lehetőleg amellett döntsenek, aki jobban rászorul. De ez persze a tagokon múlik - és szerintem jól is van úgy, hogy ők döntenek.)

 

Ez az egész "pénzbe kerül, ezért szűnjön meg" típusú érvelés annyira demagóg egyébként, hogy az hihetetlen.

Előzmény: Magdi60 (285)
Magdi60 Creative Commons License 2012.01.13 0 0 288

És a többiek?

Villamoson, metrón meg azért utaznak, mert parkolódíj van a belvárosban.

Előzmény: denisz32 (287)
denisz32 Creative Commons License 2012.01.13 0 0 287

Épp minap olvastam egy bejegyzést, hogy egy illető egy pesti villamoson találkozott Sztankay Istvánnal. A feleségével volt, békésen beszélgettek, majd leszálltak a villamosról. Ennyi a történet. És mit szűrsz ebből le? Azt, hogy egyik hatalmas színészünket fel sem ismerik, azt se tudják ki ő, arról már ne is beszéljünk, hogy esetleg autogrammot kérnek tőle, vagy leszólítják és intéznek hozzá pár jó szót. Hát ezért fontos az, hogy ezeket a nagy művészeinket így megbecsüljük. Egyik szintén neves színésznőnk, mondta, aki egyébként 75 éves, hogy havi 90 ezer a nyugdíja és ezért kényszerül annyi szerepet vállalni ennyi idősen is. Hát szerintem meg annyira már ne legyünk skótok, hogy a legnagyobb 12 színészünkre ne legyen ennyi pénzünk.

Előzmény: Magdi60 (285)
ShaeLynn Creative Commons License 2012.01.13 0 0 286

Muszáj férfit választani? Összevetve a 2 nemet mindenképp Schubert Éva érdemelné meg. Szerintem.

Előzmény: Magdi60 (285)
Magdi60 Creative Commons License 2012.01.12 0 0 285

Ha Bárdy György eddig nem kapta meg, de még csak fel sem merült a neve, szerintem most sem kapja meg. Huszti? Nem, nem hinném.

De valahogy ez az egész olyan felesleges dolog. Kiemelni 10 színészt, akik a meglévő jövedelmükön felül havi nettó 500 ezret kapnak. MIÉRT?

Ha takarékosság van, ha nincs pénz, ezt a megkülönböztetést is el kéne törölni.

Husztinak nincs megélhetési gondja egyáltalán, ez a havi félmillió teljesen felesleges lenne.

denisz32 Creative Commons License 2012.01.12 0 0 284

Nálam egyébként a "várakozási" (rossz is ilyet leírni, de hát az élet az élet :() sorrendben a következő nevek szerepelnek:

Férfiak: Huszti Péter, Sztankay István, Bárdy György, Harkányi Endre

Nők: Schubert Éva, Pécsi Ildikó, Béres Ilona, Almási Éva, Moór Marianna, Csernus Mariann, Venczel Vera, Piros Ildikó, Kútvölgyi Erzsébet, Halász Judit

 

Egyébként egy valamit sajnálok a múltban, hogy volt nekünk egy Tábori Nóránk, aki nem kerülhetett be a társaságba. Pedig 2002-ben nagyon közel volt hozzá, akkor azonban olyan indokkal választottak mást, hogy Tábori nem volt a nemzeti színház tagja. Ez sok tagra igaz, még is beválasztották őket. Akkoriban Komlós Juci kapta meg a posztot, aki bár nem akarom bántani, szerintem közel se volt akkor színésznő mint Tábori Nóra.

denisz32 Creative Commons License 2012.01.12 0 0 283

Először is Garas Dezső nyugodjék békében, hatalmas színészünk volt, nagyon kedveltem a játékát, főképp az Abigélben.

 

A helyére én három nevet javasolnék: elsősorban Sztankay Istvánt és Huszti Pétert. Szerintem egyiket sem kell magyarázni, mindegyik akkora színész, hogy méltó lenne hozzájuk a cím. Bárdy Györggyel is egyetértenék, nagyon jó színészünk, aki a kora miatt is megkaphatná a címet. Kíváncsian várom a döntést.

Márkus L Creative Commons License 2012.01.08 0 0 282

Garas Dezső halálával az utolsó férfiszínész távozott, aki a Nemzet Színésze cím alapító tagjai között benn volt. Sinkovits Imre, Bessenyei Ferenc, Agárdy Gábor, Darvas Iván, Raksányi Gellért, Kállai Ferenc már az égi szinpadon játszanak. Rajtuk kívül Zenthe Ferenc szerződött oda, akit Bessenyei Ferenc utódjaként választottak meg. Garas Dezső utódjának megválasztásával tehát a Nemzet Színészeinek férfirésze az alapítás óta teljesen kicserélődik.

 

Az 5 női tag közül viszont négyen, Berek Kati, Máthé Erzsi, Psota Irén és Törőcsik Mari még életben vannak, egyedül Lukács Margit távozott. A szintén elhunyt Komlós Jucit az ő utódjaként választották meg.

Márkus L Creative Commons License 2012.01.08 0 0 281

Garas Dezső Kossuth-díjas színművészt, a Nemzet Színészét, a Nemzeti Színház társulatának tagját január 11-én 14 óra 30 perckor búcsúztatják a Farkasréti temető Makovecz-termében - tudatta a színész családja, a Nemzeti Színház és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium az MTI-vel kedden.

ShaeLynn Creative Commons License 2011.12.31 0 0 280

Most olvastam a hírt. Nagyon rosszul érintett. Miért pont ő? Még várhatott volna, nagyon szerettem.

Előzmény: Márkus L (278)
barrix Creative Commons License 2011.12.31 0 0 279

Nagyon szerettem, igaz, csak a Szigligetben láttam élőben,de abban kétszer is. Zseniális volt. 

Előzmény: Márkus L (278)
Márkus L Creative Commons License 2011.12.31 0 0 278

Ismét eggyel kevesebben vannak a Nemzet Színészei. Isten nyugosztalja Garas Dezsőt!

Tonio 2.0 Creative Commons License 2011.04.28 0 0 277

Semmi kifogásom Molnár Piroska ellen, de nem nagyon értem, hogy olyan színészóriások, mint Bárdy György, vagy éppen Schubert Éva miért nem kerültek megválasztásra?

barrix Creative Commons License 2011.04.28 0 0 276

Nagyon megérdemelte. Nálam Törőcsik Mari mellett a legjobb magyar színésznő. Sok mindenben láttam, állandó, kiegyensúlyozottan magas színvonal, gyönyörű mindig érthető beszéd, az énekhangjáról nem is mondok semmit. Gratulálok!

Előzmény: ShaeLynn (275)
ShaeLynn Creative Commons License 2011.04.27 0 0 275

Molnár Piroska lett a Nemzet Színésze!!

 

Nagyon örülök neki, teljesen megérdemelten lett az övé a cím.

ShaeLynn Creative Commons License 2011.04.16 0 0 274

Én tudtam, hogy sokat betegeskedik az utóbbi időben. Viszont nagyon türelmesen viseli, vhol olvastam egy nyilatkozatot tőle, amiben azt mondta, hogy nem érdekli mit gondolnak az emberek, ő továbbra is aktív a lehetőségein belül és igyekszik magát karban tartani szellemileg, erre nagyon odafigyel. Azt is mondta az optimista életszemléletét semmi nem tudja tönkretenni, még egy betegség sem. Nagyon szimpatikus volt.

Egyébként Komlós Jucinak sem volt Kossuth-díja.

Előzmény: Márkus L (273)
Márkus L Creative Commons License 2011.04.09 0 0 273

Ez tényleg durva! Én is rákerestem a nevére, és elég aggasztó dolgokat tudtam meg. Schubert Éva két éve járóképtelen, kerekesszékhez kötött. Az utóbbi időben több alkalommal volt kórházban, lehet, hogy jelenleg is ott van. Csipőjével műtötték, ami "borzasztó fájdalommal" járt. Szerencsére friss szellemi állapotban van, így elvi akadálya nincs megválasztásának.

 

Mi újság van Szabó Gyulával? A nappalait függőlegesen, vagy vízszintesen tölti? Az előbbi esetben munkaképes-e, vagy pihen?

Előzmény: ShaeLynn (272)
ShaeLynn Creative Commons License 2011.04.09 0 0 272

Rákerestem és felháborítónak tartom, hogy Schubert Évának még Kossuth díja sincs! Azért ez durva.

Előzmény: Márkus L (270)
tensai Creative Commons License 2011.04.08 0 0 271

Őszintén bevallom én 2002-ben nem egészen értettem egyet Komlós Juci beválasztásával. Lett volna más is szerintem akkor, aki megérdemelte volna, és azóta már színtúgy nincsen közöttünk. Én nagyon örülnék Lehoczky Zsuzsa beválasztásának, aki egy egyedi színésznő és napjainkban is aktív. Ráadásul egy olyan színház társulatának a tagja, amely színházból, ha jól tudom még nem választottak tagot. Így lenne igazságos is. Ha nem ő, akkor Csernuss Mariannt (bár szerintem őt nem választják be) vagy Vári Évát látnám szívesen. Igaz most elég sok színésznő van, aki megérdemli a díjat.

Márkus L Creative Commons License 2011.04.08 0 0 270

Éppen Komlós Juci volt rá a példa. Utódjának az én reményem is Schubert Éva.

 

Üdv. Márkus L.

Előzmény: Tonio 2.0 (264)
Yorick Creative Commons License 2011.04.07 0 0 269

Béres Ilona?

ShaeLynn Creative Commons License 2011.04.07 0 0 268

Igen mindkét jelölted megérdemelné. Én még 3-iknak odaírnám Molnár Piroskát.

Előzmény: Tonio 2.0 (264)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!