Egy Juhász Ferencnek tulajdonított levél szerint az MSZP alelnöke az ellenzéki pártrendezvényeken résztvevők dokumentálására szólította fel a párt területi szövetségeinek elnökeit.
A levelet, amely a Fideszhez névtelenül érkezett a mai postával, Szijjártó Péter mutatta be. A Fidesz kommunikációs vezetője szerint ez a levél nem arról szól, hogy az aktivisták a rendőrség munkáját segítsék a rendbontók megtalálásában, hanem arról, hogy listázzák mindazok nevét, akik alkotmányos jogaikkal élve demonstrálnak.
- Jogában áll-e a Magyar Szocialista Párt alelnökének, hogy arra utasítsa a helyi szervezetek vezetőit és az aktivistákat, hogy emberekről, csak azért, mert különféle demonstrációkon vesznek részt, információkat küldjenek a pártközpontba és dokumentálják őket? Vajon egy demokrácia keretei közé belefér-e az, hogy a nagyobbik kormánypárt emberei dokumentálják, fellistázzák a különféle demonstrációkon résztvevő embereket, akik a jogukkal élnek? – tette fel kérdéseit Szijjártó Péter, a Fidesz kommunikációs vezetője.
ok: utálom, mint a sz*rt a parasztját, viszont a cenzúrát legalább annyira megértem azt is, aki távozását akarja, nekem is sokszor felbassza az agyam a provokálásaival, emiatt mondjuk nem is mindig olvasom el, hogy mit ír amúgy a gyerek sztem sem Fradista, mintahogy azt Kevin remekül "kifejtette"
az én véleményem az, hogy maradjon. nem értek egyet vele gyakorlatilag semmiben, de tetszik, nem tetszik, mégis ugyanannak a csapatnak szurkol aminek mi.
"A Fradista meg az, hogy valaki Ferencvaros szurkolonak tartja magat az ket igen kulonbozo dolog" -
Ez tökéletesen ugyanazt jelenti. Persze amúgy a fenti egy rendkívül érdekes szociológiai problémát rejt, felmerült már mindehol, ahol úgynevezett kisebbségekkel kapcsolatosan valamilyen kérdést meg kellett oldani. A probléma úgy szól, hogy egy adott személy hovatartozását hogyan célszerűbb eldönteni, önbevallás alapján vagy a környezet véleménye alapján (és itt a környezet egy jól definiált szociológiai fogalom). Már úgy értve, hogy amennyiben ez a kettő eltér egymástól. Amennyire emlékszem, arra jutottak, hogy az előbbi módszer célravezetőbb.
Mivel azonban látom, hogy ez komoly problémát okoz a topiklakóknak, ezennel tisztelettel felkérem a Ferencváros-párti moderátorokat, hozzanak ők döntést. Én végrehajtom, bármi legyen az.
De rettento tavol all annak a szellemisegetol, amire mi ezt a topikot letrehoztuk. A Fradista meg az, hogy valaki Ferencvaros szurkolonak tartja magat az ket igen kulonbozo dolog. Es ez a topik az elozoeknek szol.
Folytatja kampánykörútját a miniszterelnök, jelentette be a kormányszóvivő.
A kormányszóvivő hozzátette: elkészült az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából rendezendő állami ünnepségsorozat programtervezete. A központi rendezvények megszervezése és lebonyolítása 644 millió forint."
Van pofája ezek után kiállni az emberek elé ?!!!
És akkor a Fidesz vonja vissza embereit...
Van pofája megjelenni az 56-os rendezvényeken, Apró Antal lányának ex-férje, az ex KISZ-titkárnak ?!
A sálak alapján vannak Dortmund, Barca, Inter, Besiktas, Olympiakos és Real szurkolók, illetve tengerészgyalogosok, zöldsapkások, arabok és katonák is a tüntetők között. Ezenkívül több amerikai baseball csapat szurkolója is eljött...
Nem beszélve a pékekről, esztergályosokról, boliti eladókról...stb.
"A Fitch a magyar szuverén devizaadósság minősítését tavaly decemberben rontotta le "BBB plusz"-ra az addigi "A mínusz" fokozatról a tetemes és növekvő államháztartási deficit miatt."