Ez egy SZDSZ-közeli publikáció glosszája, amiben egy bizonyítható hazugságról nem írnak, csak az újkori ballib módi szerint félreértelmezi a hazugság fogalmát.
Bokros nem hazudott, nem csalt választásokon, nem nevetett cinikusan a nemzet szemébe, nem nevezte a z országot kurvának, nem hazudott két évig, nem vitte olyan helyzetbe a szoclib koaliciójával az országot olyan helyzetbe, amit el se lehet képzelni, nem hazudott egész nap két évig, nem szólította fel Sólyom László köztársasági elnök mellett TGM, Lányi András, Kis János, Hajós András, Bencze György, Gazsó Ferenc etc, ráadásul nem volt pszichopata és sosem mondta, hogy ő "Magyarország megismételhetetlen darabja".
Az Orbán-kormány, kedvező világpiaci viszonyok közepette és a Bokros Lajos által létrehozott elviselhető külgazdasági és költségvetési egyensúlyhiánnyal a háttérben, hosszú stagnálás után, előtérbe helyezte a gazdasági növekedés fokozását, a kedvező tényezők megszűnése, illetve "olvadása" után pedig annak erőltetését az egyensúly rovására. Holott nálunk, ahol a KSH kimutatta, hogy a fogyasztás együtt nőtt a jövedelemmel, ez a politika nem ajánlatos.
A Nemzetközi Valutaalap igazgatóságának május 22-i véleménye szerint az Orbán-kormány utolsó heteiben elköltött milliárdok, illetve az új kormány száznapos programjának végrehajtása együttesen a GDP arányában 6 százalékot meghaladó költségvetési hiányt hozhat magával az eurózónához való csatlakozás megkövetelte 3 százalék helyett. Az Orbán-kormány erőltetett növekedési politikája megviselte a nemzetközi fizetési mérleget is, s az év végére - más körülmények azonossága között - a tervezettnél lényegesen nagyobb, 2,2-2,5 milliárd eurós deficit várható. Nem arról van szó, hogy a hiány katasztrofális volna, hanem arról, hogy az egyensúlyhiány fokozása felé mozdultunk.
De a Kossuth térre tervezett - és már hivatalosan bejelentett - nagygyűlés kapcsán Orbán Viktor nyilvánvalóvá tette, hogy nemcsak egy rendezvényről van szó, hanem egy folyamatról, amely pénteken kezdődik.
A 6409 nem valószínű, de lehetséges, mert bár a választások előtt összezártak a szocik, a népiek(Szili, Gazsó, Jánosi) nagyon nem elégedettek a Gyurcsány-uralommal.
Ottóka elég szépet bukott... igaz ehez kellett a volt MSZP-s Puszta is aki elindult vele szemben függetlenként, így a Fideszes jelölt lett a befutó! :)))))
A rendszerváltás óta először fordul elő, hogy nem balos a város és a megyei gyűlés.
Amúgy tanulságos volt a Célpont a HírTVn ma, Pszichoferi Salgótarjánban kórházat avatott(ahol aztán szépen buktak:)), ahol egy öregasszony magából kikelve kötelet(!) kért Orbánnak, majd Dóra Ottó(a komcsi jelölt) megcirógatta a nyanya fejét, együtt érzően.
"Az adatoknak pontosnak és tényszerűnek kell lenniük. A nyilvánvalóan hamis vagy meghamisított információk ugyanis az állampolgárok félrevezetését, az állam működésének átláthatatlanságát eredményezik, ezáltal a jogállamiság és a demokratikus alapelvek, valamint az alkotmányos jogok egyértelmű megsértésével járnak." - Péterfalvi Attila.