Nehéz a helyzet, itt az idő, hogy a közteherviselésből azok is kivegyék a részüket, akik eddig nem tették - és van náluk vagyon. Ahogy a vezír mondta, onnét kell elvenni, ahol van, szóval, az egyházak vagyonát is tessék einstandolni, ne csak 10 év alatt félretett pénzét a népnek. Vagy legalább adót fizessenek az egyházak.
Nem, a jobbágy nem a földért fizetett ezzel. A jobbágy (elvben) lemondott a földje felett gyakorolt jogok egy részéről, ill plussz szolgáltatásokat is vállalt a földesúrnak a védelemért cserébe. Ezért volt az, h törvény szerint a földesúr nem csökkenthette az úrbéres területek méretét a saját kezelésű földek javára, ill a jobbágynak megváltáskor csak az elmaradt járulékokért kellett fizetni, a földért nem.
A krisnások arányaikat tekintve nem buknak, hisze csopán a rendszerváltozás óta vannak jelen Mo-on, társadalmi beágyazottság, infrastruktúra, és állami támogatás tekintetében egy évezreddel vannak lemaradva, ahhoz képest nagyobb karitatív tevékenységet fejtenek ki (arányait tekintve!), mint, teszem azt a római egyház...
Ti a keerszténységet, Istent, Szentkoronát csupán bunkósbotként használjátok, kirekesztésre, ezek neviben gyűlölködtök, úgyhogy fröcsögésetekkel csak lejáratjátok eme dolgokat...
"Vagy azért legyen szombaton a kötelező pihenőnap, csak hogy ne legyen vasárnap?!"
Mondjuk, ha mán szóba hoztad, a Tízparancsolatban valóban ez áll:
Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat; De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, a ki a te kapuidon belől van; Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, a mi azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt...
xak szolok a jobbágyrendszer korában a jobbágy a földért és a telekért többek közt munkával is fizetett, az erdő stb nem az ő tulajdonában volt, ahogy a telek sem ahol a háza állt.
sőt a hódoltság után a tempolomok többsége kegytemplom - a kegyúri jogokat az alapitó vagy annak családja gyakorolta. A papokat is ők hívták - az ellátásukról is ők gondoskodtak - földdel. stb.
Annál én többet tudok, de most nem a magyarországi egyházakról volt szó, hanem a három nagy egyistenhívő vallásról. Jóreggelt. Vagy te csak írsz, nem olvasol?
milyen gazdasági válságról beszélsz? ne kamuz félre, Mo legnagyobb problémája az, hogy Flet0ék szétlopták az országot. Majd ingyé megvették a cégeket és kimenekitették. Off shore muftit raktak az MNB élére, adooptimalizálot PM-nek , stb.
s a szocialista mentalitásról ennyit:
Ajka 26 milliót kér Kolontártól 2010. november 08. hétfő, 20:52 Szerkesztőség <!-- /* */ // -->Betegellátásért 21 millió, valamint a kilakoltatottak elszállásolásáért további ötmillió forintot követel Ajka Kolontártól, melynek polgármestere szerint ez félelmetes
Köszönöm a megtisztelő "hülye lóbogár" kitüntető nevet, mindig is vágytam arra, hogy egy napot birtokolhassam ezt a címet.
Ettől még nem lesz jobban elfogadható az egyházak adómentessége, miközben a lakosság - talán az egyházak pénzét védő topictársakat is beleértve - kőkeményen fizeti a gazdasági vészhelyzet következményeit.