Keresés

Részletes keresés

oscarsevilla Creative Commons License 2009.11.03 0 0 2091

Senki? Akkor egy kis segítség. Emberünk posztja csatár, legszebb éveit egy zöld-fehér csapatban töltötte el, amelyik jelenleg a második ligában szerepel.

oscarsevilla Creative Commons License 2009.11.01 0 0 2090

Emberünk a sorozatos sérülései miatt nem futott be akkora karriert, amekkorát fiatal korában jósoltak neki. Profi pályafátusát hazájának legsikeresebb klubjában kezdte, 5 szezont húzott le itt, és bár számítottak rá végig, a nagy konkurencia miatt nem tudott állandó kezdő lenni. Emiatt 5 év után továbbállt, és egy középcsapatba szerződött. Új klubjánál igazi ikonnak számított, 5 év alatt 152 meccsen 57 gólt szerzett, egyik évben még vezette is a góllövőlistát, de végül egy brazil játékos megelőzte. Felkapott névként szerződött ezután első klubjának ősi riválisához, ahol azonban nem tudta megváltani a világot, másfél év alatt alig játszott, fél évre kölcsön is adták egy szomszédos országba. Ezután visszaszerződött egykori sikerei színhelyére, ahol további 3 esztendőt töltött el, de a folyamatos sérülései miatt már nem tudta megközelíteni egykori énjét, és visszavonult. Egyszeres bajnok, kétszeres kupagyőztes, szerepelt 1 világbajnokságon és 2 kontinenstornán is a válogatottjában.

 

Érdekesség, hogy a testvére is labdarúgó volt, 2 klubban is játszottak együtt. Szülővárosa egyik, jelenleg az első osztályban szereplő csapatának stadionja az ő nevét viseli, illetve emberünk egy fair play díj büszke tulajdonosa is.

oscarsevilla Creative Commons License 2009.11.01 0 0 2089
Ciro Ferrara
Előzmény: gugugaga (2087)
gugugaga Creative Commons License 2009.11.01 0 0 2088
hazája stábjának tagjaként világbajnok, ráadásul egykori edzője volt akkor a világbajnokságot nyert csapat szövetségi kapitánya.
gugugaga Creative Commons License 2009.11.01 0 0 2087
Emberünk már nem aktív.
Pályafutása során 2 csapatnál fordult meg, és 500 felnőtt tétmeccsét gyakorlatilag ketté lehet választani, 250-et az egyik, 250-et a másik csapatnál töltött. Számtalan bajnoki cím, BL, Uefa kupa, klub vb (amikor megnyerte még nem így hívták), honi kupa, szuperkupa győzelem. A válogatottban 2 eb-n és egy vb-n vett részt, van egy ezüst és egy bronz érme. Jelenleg ő az edző az egyik volt csapatánál.
apofis04 Creative Commons License 2009.10.31 0 0 2086
Az. Te jössz.
Előzmény: gugugaga (2085)
gugugaga Creative Commons License 2009.10.31 0 0 2085
Valderrama
Előzmény: apofis04 (2084)
apofis04 Creative Commons License 2009.10.31 0 0 2084
Emberünket egyes szakértők országa valaha élt legjobb játékosának tartják. Pályafutását hazájában kezdte, majd Európába igazolt. Az "öreg kontinensen" mindössze 3 szezont töltött (két különböző csapatnál), majd visszatért hazájába. Pár év után újra elhagyta szülőföldjét és az Egyesült Államokba szerződött. A MLS minden idők legtöbb gólpaszt adó játékosa (116).

Három VB-n vezette hazáját.
gugugaga Creative Commons License 2009.10.31 0 0 2083
te gyüssz :)
Előzmény: apofis04 (2082)
apofis04 Creative Commons License 2009.10.31 0 0 2082
Inkább El Hadji Diouf.
Előzmény: apofis04 (2081)
apofis04 Creative Commons License 2009.10.31 0 0 2081
Papa Bouba Diop
Előzmény: gugugaga (2080)
gugugaga Creative Commons License 2009.10.30 0 0 2080
Emberünk, jelenleg is aktív.
Pályafutása egyelőre 2 nyugat-európai top ligához köthető. Sikerei 1 ligakupa győzelmen kívűl, eddig az ezüstökről szólnak, ami francia bajnoki és afrika kupa során sikerült neki. Az egyik top ligában ugyanaza a jelenlegi csapatánál a mestere, aki annak idején 1 nagy csapatból is elvitte magához. Hazája válogatottjával részt vett 1 világbajnokságon, ahol kontinensük eddigi legnagyobb sikerét érték el (beállítva), ő meg igazán ott lett híres.
apofis04 Creative Commons License 2009.10.30 0 0 2079
Bizony, hogy Ő.
Előzmény: gugugaga (2078)
gugugaga Creative Commons License 2009.10.30 0 0 2078
Jiri Nemec?

bár lövésem sincs volt-e valaha cseh csk.
Előzmény: apofis04 (2077)
apofis04 Creative Commons License 2009.10.30 0 0 2077
Egy nagy segítség.

Akkor lett Uefa kupa győztes, mikor csapata legnagyobb riválisa Bajnokok Ligáját nyert.
apofis04 Creative Commons License 2009.10.30 0 0 2076
36szor viselte nemzete válogatottjának kpitányi karszalagját.
apofis04 Creative Commons License 2009.10.29 0 0 2075
Asszem, hogy helyes a megfejtésem.


Válogatott és klubb szinten is jelentős sikereket ért el. A majd' 25 éves pályafutás alatt 7 klubban fordult meg. Szülőhazája fővárosának 3 csapatában is szerepelt, egyikhez közülük két alkalommal is visszatért. Karrierje fénypontját az a 9 év jelentheti amit egy nyugat európai bajnokságban töltött, egyetlen csapatnál ahol több mint 250 alkalommal lépett pályára. Ezzel a csapattal kétszeres kupa és egy Uefa kupa győztes. A válogatottban több mint 80 alkalommal lépett pályára de csak egyetlen egyszer sikerült gólt szereznie. Válogatott szinten egy ezüst érem lóg a nyakában. Jelenleg, talán segédedző hazája fővárosának egyik egyesületénel, ahol játékosként is megfordult.
Előzmény: apofis04 (2073)
Attilio Creative Commons License 2009.10.29 0 0 2074
Így van
Előzmény: apofis04 (2073)
apofis04 Creative Commons License 2009.10.29 0 0 2073
Muzsnai Zsolt
Attilio Creative Commons License 2009.10.29 0 0 2072
Az illető játékos egy olyan külföldi csapatnál volt másodedző, amelynek tulajdonosi körében is van magyar nemzetiségű ember.
Az illető játékos egy olyan vidéki magyar csapatban játszott, ami ma is a magyar élvonalban szerepel.
Előzmény: Attilio (2071)
Attilio Creative Commons License 2009.10.28 0 0 2071
Következő:
Magyar középpályás, aki egy másik ország színeiben "szerepelt" VB-n. Kevesebb mint tízszer volt válogatott. 3 országban futballozott. Abban az országban, ahol született, ezután Magyarországon, és egy nyugat-európai bajnokságban. Visszavonult. Volt szülővárosában egy magyar vonatkozásokkal is bíró csapatnál pályaedző(/másodedző)
Ljungberg Creative Commons License 2009.10.28 0 0 2070
Ezt már el tudom fogadni. :)
Előzmény: Attilio (2069)
Attilio Creative Commons License 2009.10.28 0 0 2069
Márcio Santos... .... .....
Előzmény: Ljungberg (2068)
Ljungberg Creative Commons License 2009.10.28 0 0 2068
Mégcsak nem is ő. Keresgélj tovább! :)
Előzmény: Attilio (2067)
Attilio Creative Commons License 2009.10.28 0 0 2067
Akkor Tiijani Babangida lesz. (De ő nem játszott a döntőn nem?)
Előzmény: Ljungberg (2066)
Ljungberg Creative Commons License 2009.10.28 0 0 2066
Nem európai.
Előzmény: Attilio (2065)
Attilio Creative Commons License 2009.10.28 0 0 2065
Wim Kieft?
Előzmény: Ljungberg (2063)
Attilio Creative Commons License 2009.10.28 0 0 2064
így van :)
Előzmény: Ljungberg (2061)
Ljungberg Creative Commons License 2009.10.28 0 0 2063
A feladványom egy VB-n szerepelt, ezen egy gólt jegyzett még a csoportmérkőzések során, de válogatottjával jóval messzebbre menetelt, bár a későbbi szakaszok egyikében sorsdöntő jelentőségű hibát vétett, szerencséjére komoly következmények nélkül. Ezután egy évig játszott egy olasz (akkor épp) középcsapatban, majd két évre az egyik holland élklubhoz szegődött, ahol bajnokságot nyert és BL-döntőt játszott. Távozása után pályafutása hanyatlani kezdett, már nem volt számottevő a nemzetközi futballban. Hazájában több klubban is szerephez jutott, megfordult Kínában és ha minden igaz Bolíviában is.
r.tonyo4 Creative Commons License 2009.10.28 0 0 2062
szerintem is
Előzmény: Ljungberg (2061)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!