viszont ez az oldal nagyon király! no látod, erről beszéltem, mindenki tud a másiknak újat mutatni.
egy kicsit bele is merültem, bevizsgáltam néhány topikot is. képzeld ismerősre is akadtam. :)
no itt emlegette vki a Quantic-ot. ezzel a dologgal én is foglalkoztam már itt, nagyon-nagyon jó zene, én is csak ajánlom. kedvcsinálónak idézem is az említett vkit.
Ismét nagyot alkotott a Quantic néven dolgozó Will Holland. A még csak huszonéves lemezlovas és producer eddig már több mint 30 remixet készített és nyolc saját albumot is közreadott. Az Apricot Morning vagy a Mishaps Happening igazi nagy durranások voltak, nem is beszélve az An Announcement To Answer-ről. Most az élő együttesével, a Quantic Soul Orchestrával, és Spanky Wilsonnal közösen jelentette meg a legújabb lemezt, az Im Thankfult, melyben mély soul, igazi funk, és valódi jazz jelenik meg. Látszik, hogy az egész album jól kigondolt, megtervezett, de ez magától érthetődik, hiszen ezt a műfajt ilyen magas szinten máshogy nem is lehet művelni. Spanky Wilson sem ma kezdte a zenei pályafutását, hiszen olyan nagy nevekkel is dolgozott már együtt a kaliforniai énekesnő, mint Marvin Gaye, Jimmy Smith, Willie Bobo vagy Lalo Schifin. Érdekesség hogy a zeneszámokat mindössze egy hét alatt vették fel Las Vegasban, egy stúdióban. Azt hiszem, aki szereti az igényes zenét nem fog csalódni, de ajánlom mindenkinek, hiszen nem mindennap akad az ember kezébe egy ilyen csemege.
Racz megy, ha nem dolgozok, kaparok össze annyi pénzt, Csoki-Misi aszonta tegnap, hogy jönne (bár ingyen bérlettel nekem nem lenne kérdés), szal összerázunk egy szofis gruppo-t!
Vajta nem kell hozni semmit. Lesz ott annyi HP, égetett, érlelt, erjesztett...:)
Nekem meg már le kéne tolnom a pofám, 3 éve nem voltam, UK, meg Ireland miatt. De erre már a szabit is kivettem :)
Sound egybeesik Szalókkal, úgyhogy off...de egyszer ki fogom próbálni a "vizbenülveelektrot", az 100.
Sziget...
J-en gondolkodok még, a napijegy áráért megérné, ez pénz és munkafüggő lesz, ekkorra már 3 üdülésen is túlleszek....:)
R.E.M: a régebbit csiptem, a mostani nem nagyon fog meg, és vszinű ezt túráztatják...+ lenne néhány klasszikus...szóval h Sziget, akkor max Dzséjkéj.
Vajta....hmmm...0. nap nemhiszem, aztán még az első nap is melózok, leghamarabb az első nap este....mondjuk oda nem kellenek milliók, majd itatnak a gólyák immár 5. alkalommal (vagy 6.....??)
Ja támadás lesz, ott azért elég "downtempo"-ban nyomja a Tisza (h ne legyek totál off :) ), remélem megúszom. Meg amúgy is, annyiszor átmentem én már a Tiszán, hogy csak nem lesz baj....mondjuk legtöbbször hidon, de az nem számit :)
Soundon július 12 (szombat) szerepel a terveim között, José Padilla az egyik ok, remélem nem kell bemutatni, a másik meg egy két electronic előadó, mint pl. Booka Shade.
Szigeten aug. 14 (csütörtök) Jamiroquai, vagy 16 (szombat) R.E.M. Ha sok pénzem lesz, mind2.
annyira jól nem, de ígérem majd belemerülök egy kicsit jobban, főleg a minimal mixekbe. egyébként egyszer hallottam is őt Sopronban (Pub Fiction), de ne kérdezd milyen volt, nem nagyon voltam akkor képben sajnos... :)
a linkelést pedig azért kértem, h esetlegesen beleakadhassak izgalmas/érdekes zenékbe. szóval ne fogd vissza magad... :)))
Hát, aril mondta még anno, hogy nézzek fel ide, merthogy látta egy soproni electro-partyn készült képeimet, de eddig nem sikerült. Most melóhelyen annyira unatkozom, hogy elejétől végigolvastam kb a topicot.
Mit is mondjak, nekem ilyen lightos vonalon Café del Mar (remélem idén télleg eljön José Padilla Balaton Soundra, most úgy néz ki arra a napra megyek), meg volt egy olyan válogatás sorozat, hogy Acid Jazz Vol. Na azt még szerettem, pl Zuco103 (asszem voltak A38-on valamikor). Ja, meg Morcheeba. Moby volt belinkelve, tőle a Whispering Wind a legnagyobb, Café del Mar Vol. 7, 3 szám.
Electro vonalat egy soproni dj cimborám mutatta be, aril talán hallott róla, Streako a becses művészneve. Mit kaptam?: Ellen Allien, Anthony Rother, Gregor Tresher, Paul Kalkbrenner, Codec & Flexor, Koletzki, Tiga (pff, idén Volt, gondolom szar lesz).
Legnagyobb élmény 2004 Sziget: Faithless másfél órás live koncert 55ezer emberrel.
Bocsmá', de nem linkelgetek, aki tudja miről van szó, tudja, aki nem, az kérdezzen, rákeresek:)