Jaj, emlékszem rá! Valahol olvastam is róla, hogy ő az a cica, aki visszahozza a papírgalacsint, és méghozzá egy hölgy tanította meg rá.:-) Jól emlékszem? :-)
Lujzának nálunk bérelt helye van az előszobában. Amúgy kinti, kerti kutya, de viharsebességgel behozzuk, amint meghalljuk az első petárdázást szilveszterkor. Aki már egyszer is nézett valaha egy petárdázástól/tűzijátékozástól megrettent kutya vagy cica szemébe, az soha nem venne a kezébe ilyet... :-(
Van egy 3 hónapos kandúr kiscicám. A kérdésem az lenne, hogy tényleg nem jó, ha whiskast, Kitekatot adok neki? Gondolok itt a junior tápra illetve konzervre. Azt olvastam, hogy inkább a prémium minőségú táp a legmegfelelőbb számára. Mint pl?
Én csak azért mertem leírni, mert megtapasztaltam, mennyire jó hatással volt az új kis jövevény. Pedig hallani sem akartam róla, de az élet így rendezte. Tudom, hogy véletlenek nincsenek......
Nálunk is az egész állatsereg bent van, a négy cicából csak kettő jár ki, de már ők is be lettek kasztlizva, holnapig sehova nem mehetnek! :)
Nagyon Boldog Új Évet Kívánok minden kedves fórumozónak! :)
Most aztán nem belekönnyeztem a sorokba, hanem a könnyeimet nyeltem!
Annyira, de annyira tudom milyen gondolatok járnak most a fejedben, és hogy milyen hatalmas fájdalmad van. Azt is tudom, hogy mennyire üresnek érzel most mindent magad körül.
Én ugyan azt az elvet vallom, amit te is: egy élőlény élete felett nem rendelkezhetek, nem dönthetek. És sajnos az élet engem is rákényszerített az ellenkezőjére. Nekem is döntenem kellett, majd azon gondolkodtam, hogy jól döntöttem e, és nem volt e túl korán. Majd az állatorvosunk megnyugtatott, hogy minden tőlünk telhetőt megtettünk, és most már nem szenved.....
A történet szinte a tied, kis különbséggel, én a kutyám vesztettem el, te meg a cicád. Hallani sem akartam másikról! De véletlenek nincsenek, és a sors kis idő elteltével elém sodort egy ugyan olyan fajtájú 7 hetes kölyökkutyát. Nem akartam befogadni, csak gazdit keresni neki, de mondanom sem kell, hogy itt ragadt. Egy cseppet sem bánom! Sőt! Hamar beleszerettem, segített átvészelni azt a borzalmas időszakot, és ha el nem is tudja feledtetni az előző kutyám, de már nem fáj egy cseppet sem, inkább hálás vagyok a sorsnak, hogy 16 éven keresztül együtt lehettünk. Most itt pihen a kertünkben...
Én is hiszem, hogy a halál csak egy új kezdet, és egyszer mindnyájan együtt leszünk a szeretteinkkel -legyen az állat vagy ember- egy szebb és jobb világban!
Tiszta szívemből kívánom nektek, hogy minél hamarabb megnyugodjon a lelketek és enyhüljön a fájdalmatok! Nem akarlak befolyásolni, sem rábeszélni, de talán egy szerencsétlen, magára hagyott cica sokat segítene nektek is.....
Nagyon sajnálom ami történt, hihetetlenül aranyos doktornénije volt neki! Őszintén remélem és bízom abban, hogy az idő enyhülést tud majd hozni a fájdalmatokra, mert elfelejteni úgy sem fogjátok soha a ti cicátokat kis Filemont, az én cirmos kisbarátomat.
Szabad Föld újság
(Szűcs Gábor)
A legszörnyűbbek a reggelek...
Csöng az óra – nem mozdul senki. Senki nem hozza a papucsom, senki nem rángatja a takaróm, s nem ugrik fel senki az ágyamra sem: hékás, nem hallod, gyerünk már! És senki nem türelmetlenkedik, míg nadrágot húzok, és senki nem rohangál szájában a pórázzal, hogy induljunk, mert lekéssük Mollit, Lénát meg a többieket, a barátokat és a megugatni szánt kutyaellenségeket.
Csöng az óra – kikapcsolom hát. Lemegyek a konyhába, ahol senki nem vár, és nem kell senkinek sem kenyeret kennem, hogy aztán falatonként nyújtsam neki, s csak a kisebbeket magamnak. És amikor elindulok, senkinek nem kell búcsúkekszet adnom; nemsokára jövök haza, addig légy jó, Simonka.
Mert Simonka, aki éppen hét éve, a Kutyaposta indulása óta vigyázza itt, a rovat tetején hétről hétre, hogy miről is folyik nálunk a szó, ma egy hete, hétéves korában meghalt. Operálhatatlan és az élettel összeegyeztethetetlen daganat volt a gyomrában.
Hogy mi lesz a kutyád halála után, azt hiszem, erre nem lehet felkészülni. Különösen nem, ha mindez váratlanul, két nap alatt történik, mint ahogy történt velünk. Hogy reggel elviszed a dokihoz, és délben üres pórázzal mész haza…
És akkor belátod, hogy a ház sem otthon többé, nélküle. Mert azt a kedvességet és azt a szeretetet, amit csak egy ilyen négylábú, szőrös gyerek képes nyújtani, senki mástól nem kaphatod meg.
Amikor három hónaposan hozzánk került, az első este – bár addig nagyon bátran viselkedett – pityeregni kezdett. Nálunk nem sír kutyagyerek, jelentettem ki, és az ágyamba vittem. Nem is sírt, soha többé. És azóta tart ez a reggeli szertartás, az általa kifejlesztett ébresztés, a morgással egybekötött takaró- és fülhúzogatás, a rám fekvés, a papucsozás – ami a legvacakabb, sötét és fagyos reggeleket is napsütésessé varázsolta. Igen, a legszörnyűbbek a reggelek. Meg az esték. És ami köztük van…
Mongóliában, amikor egy kutya meghal, magasan a hegyekben temetik, hogy ember ne taposson a sírjára. A gazdája a fülébe súgja, hogy várja, hogy azt kívánja, a kutya következő életében emberként térjen majd vissza hozzá. És akkor a kutya lelke kiszabadul a körülöttünk lévő világba. Kiszabadul, hogy végigszáguldhasson a mezőkön, hogy élvezze a földet, a szelet, a folyókat, az esőt, a napot, és a lelke szabadon szárnyal, amíg csak készen nem áll az újjászületésre. Mások meg a kutyamennyországban reménykednek.
Nem vagyok mongol, nem kell Simonember. Nekem ő jó volt, ahogy volt. És aki még életében elhozta nekem a kutyamennyországot. Itt, ezen a földön.
Köszönöm a soraid. Néha eltöprengek, hogy normális dolog-e ez részemről így gyászolni egy cicát. Aztán olvasom az együttérző mondatokat, és azt mondom: Igen. Nem tudom egy pillanatra sem feledni.
Többé nem írok Filemonról, csak neked küldök egy megemlékezést, mert éreztem az őszinte együttérzésedet.
Naplótöredék.
December 21. Szerda Legutóbbi soraim még bizakodóak voltak……Azóta minden megváltozott. Kis Filemon december 19-én este 18,15 perckor elment.
Elaltattuk. Elveim szerint én nem dönthetek mások élete fölött, de olyan leépülést láttam Filemonnál, hogy ezt a döntést meggyőződésemmel szemben is meg kellett hoznunk. Azon azért még mindig töprengek, hogy nem küldtük-e el előbb, vagy később ezt a kis drága lelket. Döntésünk igazolására, megnyugtatására Kusmiczki Judit doktornőtől, aki elaltatta a kis cicát, még aznap este kaptunk egy e-mailt. Idézem:
„ Kedves Miklós!
Még egyszer szeretném részvétemet kifejezni önöknek! Higgye el, mélyen átérzem fájdalmát!
Talán az egyetlen dolog, ami ilyenkor kicsit megnyugtathatja az ember lelkét, hogy Önök mindent megtettek a kis Filemonért, hogy meghosszabbítsák, és lehetőleg megszépítsék az életét. Azt hiszem, az ember akkor tudhatja meg mit is jelent az igazi, mély barátság, amikor közel enged magához egy ilyen érző lelkű lényt. Tudom ilyenkor nem vigasz, de Filemon most már egy nagyon szép helyen van, ahol már semmi sem fáj. Hiszek benne, hogy egyszer majd újra találkozunk velünk, és akkor már semmi nem választ el minket.
Végtelenül hálás vagyok a Sorsnak, hogy Önöket, kedves családját és Filemont megismerhettem! Az Önökhöz hasonló emberek tartják bennem a lelket, hogy érdemes csinálnom a munkámat. Remélem, legközelebb már egy kicsit vidámabb helyzetben találkozunk”.
Barátsággal
Kusmiczki Judit
Másnap reggel elvittük a balatonmáriai telekre. Sosem szeretett autózni, mindig tele volt a kocsi miau!-val, most csend volt, de mi is hallgattunk, időnként nyeldesve a könnyeinket. Jó helyre került. Közúti- és turistaforgalomtól távol, a terület délkeleti sarkában, csendes helyen, egy tuja bokor lábánál pihen. De amíg ezt az utolsó kötelességünket teljesítettük, az nagyon szívszorító volt. 12,30-kor fektettük le végső nyughelyére. Azt mondják, mindenki addig él, amíg gondolnak rá. Filemon - ha fizikailag nem is – de sokáig velünk lesz. Nehéz nélküle. De tudom, és hiszem, kedvenc íróm Oscar Wilde A Boldog Herceg című meséjére hivatkozva azt mondom: biztos vagyok benne, hogy az Úr leküldte az egyik angyalát, hogy felvigye, és az ő paradicsomkertjében sétál 19.-e óta. Fent összeteszi a két kis fehér zoknis mellső lábát, és figyel bennünket, aztán majd mi is megyünk. Tarts ki Kis Filemon, egyszer remélem, együtt leszünk. Egymás mellé fekszünk, mint nem is olyan régen, és könyveket nézegetünk. Isten áldjon, és köszönök mindent, amit tőled kaptam hosszú éveken keresztül. Soha egy pillanatra el nem felejtelek. Ebben biztos lehetsz. Most december 21.-e 11 óra 30 perc van. Odakint hull a hó, az Úr fehér paplant terít kis Filemonunk nyughelyére.
Sikerült megint belekönnyeznem soraidba, felszakadtak a régi sebek. Ezért is írtam tegnap, hogy teljesen átérzem a lelketek fájdalmát.
Gondoltam, hogy a Karácsonyotok kicsit fájdalmasra sikeredett, de valamiért így kellett lennie. :( Elmúlni sosem fog, de idővel sokkal könnyebb lesz majd.
Szegénykém, amíg élt, Micike volt nálunk mindíg az állandó karácsonyi ajándék. :-) ...úgy látom, ez nálatok is így volt.
Idén is nagyon hiányzott, hogy nem pofozta le az üveg gömböket és mi nem rohantunk oda, elkapni a fát...:-) ...de amikor már egyre betegebb lett, akkor már nem játszott a díszekkel, egyszerűen csak ott aludt alatta. Ott volt a kis bérelt helyecskéje...:-(((
Köszönöm az együttérzést. Filemon elvesztése miatt elég szomorúra sikerült az év legszebb ünnepe, a karácsony. Szép lett a fánk, és próbáltunk jó hangulatot teremteni. Egyikünk sem beszélt róla, de a cica hiányzott a fa alól. Minden évben ilyenkor áttette a székhelyét a lelógó gömbök közzé. Nem akartuk kínozni egymást, meg aztán belül, a szívünk mélyén úgyis velünk volt. Szép dolog ez a karácsony, lelkileg mindig nagyon felemelő, de tud fájdalmas is lenni. Az idén megtapasztaltam.
