1928-ban alakult az IFA, 1994-től tagja az UEFA-nak. Az izraeli labdarúgásról hivatott szólni a topic, valamint arról a nemzeti csapatról amely a 2006-os VB selejtező sorozatot vereség nélkül zárta, mégsem jutott ki a tornára. Talán a 2008-as EB, hamarossan kezdődnek a selejtezők!
Kitartást a "kemény internetesek" elleni csatában :)
!..és Ernőke ne vedd anyira komolyan ezt az egész topicos világot, végül is ez csak játék olyanoknak akiknek a véleményére amúgy a kutya se kíváncsi :))
Így van, valóban nagyon meglepő lenne. A lengyel csábítás lényege az, hogy, ha az ő válogatottukat választaná akkor az izraeli katonai szolgálat alól esetleg mentesülhetne.
Kezdem azt érezni túl nagy a felhajtás Ben körül, hisz még tulajdonképpen még el sem kezdődött a karrierje és már felnőtt válogatottak "kötélt húznak" érte.
Neki most a még az U21 való, de már rebesgetik, hogy a következő felnőtt EB selejtezőre két meghívót is kaphat.
Amennyire en tudom, meg nem volt olyan, hogy Izraelben szuletett zsido elsportolo mas orszag szineiben lett volna valogatott . Az inkabb elofordul,hogy az itteni legiosokat, es az Izrael irant elkotelezett kulfoldi sportolokat honsitjak . Colautti allitolag nem zsido , es ha jol tudom, akkor pl. a kajakos Kolganov sem az. Anno a "kerestes nyaklancot" viselo Rossonak is megadtak az allampolgarsagot, es igertek neki mindent, hogy vallalja a valogatottsagot...
Ismerve az itt szuletett zsidok mentalitasat , nagyon meglepne , ha Ben Sahar "lengyel" lenne.
Olvastam a hírt én is, csak abban reménykedem, hogy Ben fog dönteni a kérdésben saját belátása szerint.
Persze az, hogy a szíve vagy az esze szerint dönt majd meg fogjuk látni.
Csak azt sajnálnám, ha a menedzserek a háttérben eldöntenék a feje felett. A lengyeleknek most sok igéretes tehetségük van csatár poszton (Jelen, Matusiak, Rasiak, Smolarek...), amelett ő Izrael szülötte (Holon) és nagy reménysége.
Egyetértek, csak ovatossan. Ő maradt egyedül a keretben a Reserve csapatból a kupameccsek után ez örömteli, de én sem gondolom most már stabil kerettag lett.
Bíztató eddig ahogy alakul a karrierje, reméljük elkészül a "Sahar-törvény" is amely garantálná, hogy Londonban tölthetné katonai szolgálatát.
A londoni kékeknél amúgy sem tudni mit hoz a jövő, Mourinho szerette volna leigazolni többekközt Tal Ben Haim-ot is, legalább rá adhatott volna pénzt Abramovic.
Azon a meccsen én is kinn voltam Hollo tényleg elrepült azóta.
Ezzel azert ovatosan, 18eves gyereknel meg nem tudni,mit hoz a jovo.
Szerintem nemsokara a Chelsea majd kolcsonadja egy masik PL csapatnak , hogy ne csak a tartalekbajnoksagban edzodjon, es majd ket-harom ev mulva lehet stabil kerettag, esetleg kezdo.
Pont abban a korban van ben Sahar, amikor "eldol" , hogy lesz-e belole valaki. Ilyenkor josolni meg eleg necces .
Anno a Fradiban a Newcastle ellen mutatkozott be az akkori nagy remenyseg a 16eves Hollo Richard . Most valahol halal faszan sokadosztalyban vegetal ...
Avi mar-mar feltunoen szolid, visszahuzodo volt oltozkodesben es viselkedesben is. Eyal sem jatszotta az eszet, de az az Audi nagyon zorall volt. Erez el volt foglalva , mert szinte mindenki vele,illetve a lanyaval ( az unnepelttel ) foglalkozott . Az edzoi stab jo hangulatban volt, valoszinuleg lehuztak par pohar bort. Rossot eloszor alig ismertem fel,mert nem kozepen volt elvalasztva a haja,hanem eleg furan hatrafesulve . Teljesen szolidan oltozott,mulatni azt nagyon birt, es sanszos,hogy inni sem csak asvanyvizet ivott,mert annal a barnal volt egesz este,ahol az alkoholtartalmu italok ( kulon volt kavesarok, meg olyan,ahol csak alkoholmentes piak voltak) voltak .
Oltozkodes. Jellemzoen nem viszik tulzasba . Nadragban a farmer az egyeduralkodo , felsoruhazatbol abbol a fajta ingbol volt a legtobb,ami nem feszul a testre, de majdnem ... aranylancot,latvanyos fukszot senki nem viselt, pedig megtehettek volna , es Porschet sem vettek,mint Sebok Vili anno. Altalaban harom-hateves kozepkategorias japan autokkal jarkaltak, ez teljesen atlagos itt . Avi Toyotaja japan autohoz kepest eleg jol nezett ki , de azert inkabb az az Audi :)
Ami a melot illeti : vegig kint meloztunk, es kibaszott hideg volt + a szel is fujt. Mondjuk a shift manager orankent hozta a forro teat + kaptunk ket tanyer kajat is. Az eloetel szutyok volt,hideg is, de a foetel kurva jo volt. Steak entrecote darabok nyarson faszenen sutve + valami pacolt,es kisutott csirkemellfile.
Én is drukkolok Filkor generációjának amely azonos Ben Sahar-éval, akár találkozhatnak is, ám erre azért kicsi az esély mivel Ben-t nem valószínű, hogy engedik ebben a korosztályban játszani.
Ő Izraeli U21-es csapatának tagja, amely az idei EB döntő résztvevője.
Kurva nagy szerencsem volt tegnap este . Az egyik helyen, ahol pntekenket meloztam ( rendezvenybiztositas) , most kikuldtek szerdan is melozni . 200+ fos csaladi unnepseg , hazigazda : EREZ MESIKA ( Maccabi Tel Aviv ) .
Akinek volt egy kis koze a Maccabihoz az elmult tiz evben, az ott volt. Eyal Berkovitz , Nimni , Rosso, Mesika , Ofer Haim , es sokan masok ...
Nimni teljesen szolidan, minden sztarallurtol mentesen mozgott , egy Toyota Camryval jott . Berkovitz persze veletlenul sem ul be egy toyotaba , o szerenyen egy zsiruj Audival ( q7 quattro ) jott. Rosso hozta a formajat , egsz este a diszkoban tobzodott mindenfele alkoholtartalmu italokat pusztitva :)
A Maccabi-ről mint klub megnevezés nekem sokszor a Makkabeus Judás ( Juda Maccabi) története jut eszembe, főként így a Hanuka környékén. Az a történelmi győzelem gyujtotta lángra a Makabeusi sportkultúrát amely azóta is él.
Szerintem forrásától nem lehet elszakítani a folyamot, még akkor sem, ha a mai idők már nem igazán kezelik helyén az eredet értékét.
Tudod, ez olyan , hogy nemelyik csapat regen a szegenyek csapata volt,most a gazdagoke ...
szerintem egyáltalán nem olyan
szerintem a Tottenham nem azért zsidó csapat, mert Edmontonban(?) sok ortodox zsidó él.
a nagyságrendekkel több arab psg szurkoló...ezt a nagyságrendet nehéz megítélni, de elképzelhető, mert Franciaországban és főleg Párizsban nagyságrendekkel több arab van, mint neonáci:)) emellett az is kérdés, hogy egyszerű szurkolóról, szimpatizánsról vagy ultráról beszélsz. Ha igy nézem akkor még nehezebb megítélni azt a nagyságrendet.
Tudod, ez olyan , hogy nemelyik csapat regen a szegenyek csapata volt,most a gazdagoke ...
Tudod, a Tottenham a "zsido" csapat . Az a Tottenham , ahol iszonyat mennyisegu torok,arab el.Ez azert terjedt el,mert Edmontonban relativ sok ortodox zsido el . Ezeket ugyan meccsen meg nem latta senki, de attol meg zsido csapat a Tottenham . A Paris Saint Germain szurkoloi kozt ugye vannak neonacik. Emellett nagysagrendekkel tobb feka, es arab van . Most akkor ok milyen csapat ?
Picit leragadtál a vallásosságnál, pedig az értékrend fontosabb. Én azért irtam először azt hogy a maccabi szurkolók vallásosak, mert nem vagyok 100%-ig tisztában azzal, hogy ott mit is takar ez a szó.
na mindegy, amit leirtál ahhoz nem tudok hozzászólni, annyira nem ismerem az izraeli focit, sőt semennyire sem. Viszont azt továbbra is tartom, hogy egy klub alapításának a körülményei és az hogy kik az alapítók, igenis meghatározóak a jelenben is. Főleg ha egy városban több klub is van.
A masszivan vallasosoknal olyan dolgok vannak, amiket europai nem tud elkepzelni.
Pl. penzhez nem nyulhat sabbatkor, autot nem vezethet ... a kibaszott liftben kulon kapcsolo van( csak ott,ahol ilyenek laknak ), sabbathkor automata uzemmodban van, ha beszallsz, akkor automatkusan felmegy a legfelso emeletre, majd lefele menet minden emeleten megall,hogy ki tudj szallni a gombnyomogatas nelkul. Szerinted egy ilyen eletet elo ember szombat delben beul a kocsiba , es elmegy ber Shevara, ott megveszi a jegyet, es megnezi a meccset ? Lofaszt !
Fanatikus totozo vagyok, latom, kik jarnak be. Olyanok vannak, akik kipat hordanak, de ortodox zsidot ot ev alatt nem lattam a totozoban.
Figyelj , 2001 decembereben ertem ki. Akkor volt a csucson a Hapoel Tel Aviv , akkor basztak mega Chelseat , a Lokomotiv Moszkvat , a Parmat , es Cipruson "hazai palyan" a Milant is. Ha annyira akarok integralodni akkor kezenfevo lett volna akkor oket valsztani, mar csak azert is,mert akkor meg magyar is volt a Hapoelben . Azert a Maccabi lett , mert a Hapoel az akkori sikerei ellenere ocsmanyul jatszott , egy nyolc emberrel vedekezo csapat volt, miota itt elek, nem volt valoban jo csataruk. Egy sem, nemhogy egyszerre ketto . Akkoriban a Maccabiban jatszott a palyafutasa csucsan levo Giovanni Rosso , A sokszoros valogatott Walid Badeer , es meg lattam Reuven Atart is jatszani . Ugy allt fel akkor a csapat , hogy
Giovanni Rosso ( horvat valogatott) , Walid Badeer ( 80 valogatottsag ) Raimondas Zutautas ( sokszoros litvan valogatott ) , baloldalt meg aki epp befert .
Akkoriban ment el Idan Tal Spanyolorszagba , most Bolton . Zandberg a Beitar alapembere.
Elol a szinten valogatott Yaniv Katan + Yakubu , aki hazi golkiraly lett Posrtsmouthban minden evben, es sanszos,hogy a Boroban is az lesz .
A cserepadon volt az a Nenad Pralja , akinel jobb rugotechnikaju jatekos most sincs sok Europaban , az akkor jonak szamito Rafi Cohen , es meg sokan masok.
Az a csapat 1-3 rol egyenlitett tiz emberrel Grazban az akkor fenykorat elo Sturm ellen a BL-be jutasert , az a CSAPAT baszta meg az Olympiakost, es a tartalekos Man. Unitedet harom gollal . Szep, latvanyos TAMADO FUTBALLT jatszottak, ezert szerettem meg oket , nem pedig azert,mert a nevukbe belemagyaraznanak egy nem letezo vallasossagot .
Ja , igen. Tizenotos mezben itt nyomta Yosi Benayoun ( WestHam ) is tobbek kozt . Az a Barda nem fert be, aki het vegen negy golt rugott a Hapoelben .
megnéztem párat. Mivel a youtube-on keresztül nem lehet az emberek lelkébe látni, ezért ne jelenteném ki hogy az ott szurkolók között ki a vallásos és mennyire, és ki nem vallásos. Jó, oké, ha izraelben a vallásosság egyetlen ismérve a ruha, akkor azt el lehet mondani, hogy olyan ruhában nem szurkol senki sem. De nem hiszem hogy a vallásosságot (és az ahhoz közelálló értékrendet, ami ebből a szempontból fontosabb) a ruha teszi.
Keress ra a YouTube on a Haifas videokra, van beloluk boven. Az orszagos atlagnal sokkal kisebb a vallasosok aranya a szurkolok kozott.
Allitolag 10%felett van azoknak a vallasosoknak az aranya, akiken latszik ( ruha/kipa ) , hogy vallasosak . A lelaton ezekbol meg mutatoban is alig latni. Persze lehet, hogy alcazzak magukat , de ...
En ket csapatot lattam, ahol valamilyen szinten jelen volt a vallas. Az egyik termeszetesen a Beitar Jerusalem, a masik a Hapoel Kiriat Shmona, ahol a sorsdonto meccs elott akciozo rabbikulseju embereket mutattak anno. Abol indulj ki, hogy tudomasom szerint csak a Beitar az, aki nem jatszik meccset a sabbat alatt.Ugye sabbatkor , amikor nincs kozlekedes te vallasoskent hogy jutsz el az idegenbeli meccsekre ? AZt meg se kerdem, hogy veszed meg az aktualis fanzine-t ...
szerintem egyáltalán nem mindegy. az attól hogy te ateista vagy és maccabinak szurkolsz, attól még klub hagyományai és szurkolói közötti összefüggés elég nyilvánvaló, de legalábbis sejthető. A te maccabi szurkolásod szerintem tudat alatti forrásokból táplálkozik, ezzel is integrálódni próbálsz az izraeli társadalomba. De erre úgyis azt fogod mondani, hogy hülyeség:))
Más: Van Cipruson egy APOEL Nicosia nevü klub. Van ennek köze az izraili Hapoel klubokhoz, vqgy véletlen?