Korábban már több topikon is szóba került az oszmán hadsereg felépítése, csatái stb.
Fogjuk most össze az ezzel kapcsolatos kérdéseket, véleményeket egy topikba.
1) Jurisich honnan tudott volna spanyolul? Bár meglehet, hogy szabadidejében Antonio Nebrija: La lengua castellana (A kasztíliai nyelv) c. könyvét olvasgatta, ki tudja.
Jurisics elég sokáig volt Szalvóniában és a horváth területeken katonaként. Ott már Mohács környékén sem volr túl ritak a spanyolul beszélő zsoldos...
2) Honnan volt a kőszegieknek annyi zsoldosruhájuk?
Szintén szépirodalmi forrás (Hunyady: Égig érő vár), nem kell komolyan venni:
állítólag Kőszeg 1532. évi ostromakor a hős Jurisich Miklós kapitány végső elkeseredésében azt a "hadicselt" eszelte ki, hogy a derék kőszegi polgárokat spanyol zsoldosnak öltöztette be és különböző kasztíliai vezényszavakat tanított meg nekik.
Az oszmánok, amikor meghallották a rettegett spanyol zsoldosok beszédét, azt hitték, hogy megérkeztek V. Károly csapatai.
Lelki szemeimmel már látom is a derék kőszegi pürkereket, ahogy pattogó hangon kasztíliai vezényszavakat üvöltöznek egymásnak:
Adelante! A detrás! Ala! Ataca! A la izqiuerda! A la derecha! Fuego! stb.
Elég hihetetlennek tűnik egyébként két okból is:
1) Jurisich honnan tudott volna spanyolul? Bár meglehet, hogy szabadidejében Antonio Nebrija: La lengua castellana (A kasztíliai nyelv) c. könyvét olvasgatta, ki tudja.
2) Honnan volt a kőszegieknek annyi zsoldosruhájuk?
Csak egyes szépirodalmi forrásokra támaszkodva állítom, hogy az itt szolgáló oszmán katonák megtanultak magyarul, magyar szokásokat vettek át, bort ittak, disznóhúst ettek stb.
Vajon Allah mit szólt mindehhez?
Viszont az oszmán tisztek és tisztviselők arra panaszkodtak, hogy azok a rebellis magyarok nem hajlandók megtanulni törökül:-)
(nem baj, mi 15 millióan tudjuk, hogy a magyar világnyelv)
Korábban már megállapítást nyert, hogy az oszmán hadsereg Magyarországon állomásozó alakulatai túlnyomórészt délszláv származású katonákból álltak.
Mi volt vajon a hivatalos, ill. a köznapi beszéd nyelve ezeknél az alakulatoknál?
Azt tudom, hogy a hivatalos vezénylési nyelv az oszmanli volt, de nagyon könnyen el tudom képzelni, hogy az egy helyőrségben szolgáló beslik vagy gönüllük egymás között valamelyik délszláv nyelvjárásban vartyogtak.
Apropó, hogy tudta kiejteni egy délszláv az olyan tipikusan török szavakat, mint pl. gönüllü, müszellem, szürüdzsi, bülbül, tüfenkcsi stb.?
Köztudott ugyanis, hogy a szláv nyelvek hangkészletéből hiányoznak az ajakkerekítéses magánhangzók (ö, ü).
Ez a gönüllü annyira tipikusan török hangzású szó.
Térjünk itt vissza a hadtörténethez :) Tudja valaki, hogy mekkora katonai erőt ( csak a regurálisra gondoltam) kötött le az örmények és görögök kitelepítése, meneteltetése, táborokba zárása a WWI alatt?
Illetve milyen hatással volt az oszmán katonákra az atrocitások?
1912-ben Trapezunt térségének 1,5 millió lakosából 68.3 ezer volt az örmény, az az a lakosság 4,5 százaléka. Más térségeket elnézve alábecsült (számított) adatokat tartalmaz az örmények számáról.
"Vasárnap nem lövünk" - nem emlékszel? :) Pedig Gárdonyi megírta, hogy Dobó milyen csellel nyírta ki a török nehéztüzérség egy részét. Ezért voltak gyengék, nem?:)
Az 1552-es magyarországi oszmán hadjáratra visszatérve, valaki korábban említette, hogy a pasák a gyönge tüzérségre panaszkodtak és ezzel magyarázták az egri kudarcot.
Ez mennyire tekinthető hitelesnek?
Nincs pontos adatom ugyan, de úgy rémlik, hogy a három pasa (Kara Ahmed másodvezír, Szokolu Mehmed ruméliai bejlerbej, Hadim Ali budai bejlerbej) egyesült serege mintegy ötven ágyúval, köztük számos zarbuzánnal (faltörő ágyúval) bírt.
Az oguz-török törzsek XI. századi inváziója előtt lényegében egész Anatólia görög-örmény és keresztény volt...
A nomadizáló oguz-törökök (szeldzsukok) az őslakossághoz képest masszív kissebbségben voltak (10 % alatt.)
Anatólia turkizációja és iszlamizációja egy rendkívül hosszú, közel ezer éves és nem mindig békés folyamat volt, amelyben az I. vh-s népirtások és a háború utáni török-görög lakosságcsere tették föl az i-re a pontot.
Jah, pár ezer is és a több ezer is 10 ezer alatti nagyságrend, mert e fölött már tízezres nagyságrendről, majd több tízezresről beszélünk, aztán százezres nagyságrend... legalábbis én így tanultam.
Akárcsak örmény ellenállás is volt, s nem csak a Musza daghon, a Van-tó vidékén tömegesen. Egyébként inkább örmény terrorizmusról tudok a törökök ellen.
A háború előtt tényleg:) A török-örmény háborúban viszont százezres nagyságrendben öltek meg és öldöztek el törököket az örmény katonák.
Abban egyetértünk, hogy ahány forrás, annyi adat, de pár ezret említettél a milliós közösségből,
Nem pár ezret, hanem több ezret írtam. Remélem érted a finom különbséget a két kifejezés között:)
Biztos volt az is, majd kifejted :) Akárcsak örmény ellenállás is volt, s nem csak a Musza daghon, a Van-tó vidékén tömegesen. Egyébként inkább örmény terrorizmusról tudok a törökök ellen.
Abban egyetértünk, hogy ahány forrás, annyi adat, de pár ezret említettél a milliós közösségből, azért hoztam az adatokat, hogy jelezzem, más nagyságrendről van szó.
Véleményem szerint népirtásnak nevezhetőek a következők: 1879: 40 ezer halott, 200 ezer menekült 1894: kurdok 40 településen megöltek 16 ezer örményt 1895-6: 100-300 ezer közötti áldozat, 100 ezer menekült ( Tessa Hofmann: Co-victims in Genocide The Chrsitians during the last decade of Ottoman Rule 8.p.)
Egyébként, ha máshonnan nem lett volna, akkor a Musza dagh 40 napjából tudhattam volna, hogy az örmény vezetők egy része és az ifjútörökök közt jó kapcsolatok voltak, egészen addig még utóbbiak meg nem szerezték a haltalmat. Számos példát lehet hozni más országból is, hogy a hatalomra törő csoport kihasználja a kisebbségeket saját céljai érdekében (lásd 89 Románia és az erdélyi magyarok).
Amit általánosságban Velncéről írtál igaz, hiszen a Lepanto-i győzelem után is kiléptek a koalicióból. De két kivétel volt az egyik az 1684-1699 közötti időszak és a magyar történelmi tudat számára ismeretlen 1463 és 1479 közötti időszak amely esetben Velence apait anyait beadott a küzdelembe és mi hagytuk cserben (Mátyás meghalt felesége nevében próbált hódítani teljesen értelmetlenül) a saját magunk számára nehezítve meg a XVI századot. A kérdésem csak annyi, egy Mátyás szövetséggel Velence és a Karaman állam és a többi szövetségesnek mi volt az esélye lassítani az oszmán terjeszkedést (azt hiszem még a Krími kánság is Velence szövetségese volt)?
Nevezd aminek szeretnéd. A genocídium jogi definíciójára gyakorlatilag bármi ráhúzható. Ha az egymilliós kisebbségből több ezer ember áldozatául esik a helyi villongásoknak, az még nem genocídium, szvsz. Az örmény gazdasági vezető réteg pl. rendkívül jó viszonyt ápolt az ifjútörökökkel egészen az első világháborúig, és egy darabig még közben is.
A mohamedánra nagyon morcos vagyok, a mozlimra pedig algériás:) Azért, amiért általában románt írunk oláh helyett ésatöbbi. Ne muszály, csak megkérlek rá, mert engem zavar:)