Portugál, andalúz, katalán, baszk, kasztíliai, extremadurai, genovai, velencei, francia, angol és hollandus férfiak (és nők?) akik a tetteikkel megváltoztatták a világtörténelem menetét és naggyá tették Európát.
Ez eleinte lehetett így, később a cél az egyén számára a meggazdagodás, az állam számára pedig pénz szerzése a kiadásokra, főleg a folyamatos háborúzásra.
Igen érdekes az eltérés, a portugál, spanyol és angol gyarmatosítás közt. A portugálok és spanyolok kevesen voltak, ezért támaszkodtak a helyiekre és rengeteg félvér utódjuk lett, akiket szintén felhasznált az állam. Az angolok sokan voltak, folyamatosan irtották az indiánokat és minimális volt a nemi kapcsolat, érdekes hogy délen a fekete rabszolgák esetében nem voltak ilyen gondjaik, ott sok félvér lett.
Egyébként Hamdani írásában a fölfedezések egyik fő motiváló tényezőjeként a keresztes lelkesedést, illetve a János pap és a nagykán utáni kutakodást tartja. Eszerint a reconquistán edződött hispánok a muszlimok elleni harcukban a legendás keleti keresztényekkel akartak szövetségre lépni, hogy két tűz közé szoríthassák a hitetleneket. A kereskedés csak mint a költséges expedíciók finanszírozására szolgáló "melléktevékenység" gyanánt jött a képbe.
Számos példával igyekszik alátámasztani a keresztes mentalitás döntő jelentőségét a korai fölfedezésekben. Például Almeida tervét Mekka bevételére, hogy Jeruzsálemre cserélhessék azt el később, vagy Kolumbusz azon elképzelését, hogy az újonnan fölfedezett területek kincseiből fölszerelt hatalmas sereggel vegyék vissza Jeruzsálemet stb.
Mindenesetre a portugálok Ceuta bevételével a szaharai karavánutak egyik végálomására tették rá a kezüket, s kicsiben ezután megvalósították a nyugat-afrikai források tengeri úton való elérésével, valamint a muszlim közvetítők kikapcsolásával, a későbbi indiai-óceáni gyakorlatukat.
Az általam is idézet Abbasz Hamdanitől van itt angolul Musza trónra kerülésének története. A mameluk kormányzó, aki Musza kényelméről gondoskodott, mesélte ezt később el al-Umarinak, akitől ránk maradt a sztori.
Szulejmán és II. Szelim alatt az oszmán állam még elég gazdag volt ahhoz, hogy expedíciókat indítson akár az óceánon túlra is. Az persze eléggé kérdéses, hogy Marokkó mennyire lehetett volna ehhez megfelelő kiinduló bázis.
A portugálok legnagyobb tette valószínűleg az eretnek hollandusok elleni sikeres ellenállásuk volt. Mondjuk ebben szerencséjükre szolgált, hogy gyarmati hadseregüket aránytalanul nagy mértékben bennszülöttekkel töltötték föl, akik a trópusokon jobban ellen tudtak állni a betegségeknek, mint az európai holland katonák. Sőt, nemrég olvastam, hogy Brazíliában keverék, illetve fekete katonák is lehettek egységparancsnokok. Mindennek a netovábbjaként még nemesi címet is kivívhattak maguknak.
Az indiai-óceáni harcaik során már a kezdetektől fogva alkalmaztak helyieket, (jórészt hindukat) a hajóikon, csak a parancsnokok és tüzérek maradtak többnyire európaiak.
Azért portugálok minden elismerést megérdemelnek. Kis ország létükre gyarmatosítottak Brazíliában, Afrikában és megvédték támaszpontjaikat az araboktól, törököktől és más népektől. Még arra is volt energiájuk, hogy segítsenek az etióp keresztényeknek a muzulmán hódítok ellen.
Ez elég nagy ostobaság, az oszmán állam a hódításra épült, a zsákmány és az új területek adói adták az erejét. A stratégiai cél inkább Andalúzia visszafoglalása lehetett az iszlámnak, így harapófogóba került volna Európa a törököktől.
Érdekességképpen még megemlítem a munkából, hogy állítólag egy Ibn Madzsid nevű kálikuti muszlim kormányos vezette Vasco da Gama hajóit Malindiből Indiába. A muszlimok hajózási tudományáról is ír összefoglaló jelleggel egyébként.
Sőt, az oszmánok tizenhatodik századi nyugat-magrebi előnyomulásának is egyik fő okaként az Amerikába való eljutást említi, ami számomra egy kicsit fantasztikusnak tűnik. A marokkói Sza'adi dinasztia gátolta volna meg az oszmánokat ebben a hispánok támogatásával.
1343-1344-ben volt Erzsébet itáliai útja, 22 000 márka ezüstöt és 17 000 márka aranyat vitt magával, Nagy Lajos még 4000 márka aranyat küldött utána. Nemcsak vesztegetett, hanem útközben templomoknak, kolostoroknak is adott ajándékot.
Nekem a legjobban Mali királyának, Musza királyának története tetszik. Mali a kor egyik legnagyobb aranylelőhelye volt. Musza mint hithű muzulmán 1334-ben Mekkába zarándokolt. Rengeteg aranyat vitt magával, 80-100 tevét vitt magával, minden teve 150 kiló aranyat szállított. Három hónapos egyiptomi tartozkodása alatt annyi aranyat osztott szét, hogy 10-20 %-al esett az arany értéke. Ötvenezer aranydénárt adott az egyiptomi szultánnak, többezer aranyrudat az őt fogadó szentélyeknek és hivatalnokoknak. Egy ilyen eset volt még a történelemben, amikor Nagy Lajos magyar király anyja Nápolyba ment fia megsegítésére, szintén rengeteg aranyat osztott szét vesztegetésre Itáliában.
Nemrég olvastam, illetve ferdítettem egy szöveget a földrajzi fölfedezések iszlám hátteréről, amiben számomra eléggé újszerű adatok is voltak. Egy amerikai szerző a huszas években írt egy több kötetes munkát, amiben a (nyugat)-afrikaiak amerikai lehetséges eljutásáról írt.
Eszerint a mandingók arab kapitányok vezetésével eljuthattak volna Amerikába.
Egy másik szerző pedig olyan korai arab írott forrásokat ismertet, a "Sötétség Tengerének" (Atlanti-óceán) legendás fölfedezéseiről, szigeteiről, melyek mindenképpen furcsák. Közte egy említés Mali szultánjának közléséről, ami elődjének óceáni fölfedező expedíciójáról szólna.
Az egyik legenda szerint az arab hajósok (marokkói, andalúz) által az óceánon talált egyik szigetcsoportot magas, karcsú, vörösbőrű(!), csodálatosan szép asszonyokkal bíró földet művelő nép lakja.
Szia, tényleg telepített erdőt Colbert, bár az én tudomásom szerint, a tölgy 70 80 éves koráig nö magasságban, utána már csak vastagodik. Azaz mág fahajók korában lehetett már termelni belőle. Egyébként pedig, a kisebb kereskedelmi hajók a vitorláskorszakban még jó ideig fából készültek a páncélos hadihajók korában.
Hadiflották versus erdőségek témakörben olvastam egy érdekeset a neten.
XIV. Lajos francia király pénzügyminisztere, Colbert nagy tölgyerdőségeket telepített Franciaországban, hogy a francia hadflottának a rendelkezésére álljon kellő faanyag.
Mire azonban kb. 200 évvel később ezek a tölgyesek "vágásérett" korba kerültek, addigra a hajóépítés már gyökeresen megváltozott és a francia flotta nagy részét fémből épített gózhajók tették ki.
Így a Colbert-féle tölgyesek elkerülték a kivágást.
Ha jól értettem az anyagot, akkor még ma is állnak.
A spanyolok által "behozott" himlővírus Peruban évekkel megelőzte a spanyolok fizikai megjelenését.
Hatalmas pusztítást is végzett, nemcsak az uralkodó család, de a köznép soraiban is.
Vannak történészek, akik szerint ez aláásta az inka hadsereg és lakosság morálját, így a spanyoloknak már egy morálisan megroppant vagy megroppanófélben lévő inka birodalommal kellett szembenézniük.
Jared Diamond Háborúk, járványok, technikák c. kiváló könyve tartalmaz egy érdekes epizódot, amely a nevezetes Cajamarcai csata körülményeit taglalja. Ma általában erre úgy szoktat sokan hivatkozni, mint a spanyol haditechnika és hadviselés abszolút fölényére a perui indiánokéval szemben, de a helyzet a valóságban korántsem volt ennyire egyértelmű.
Francisco Pizarro maroknyi seregét ugyanis a spanyol források szerint egy 80 ezer fős inka hadsreg vette körül. Namost ha ezt a 80 ezret el is osztjuk a krónikák szokásos nagyzolása miatti 5-ös, 10-es osztóval, akkor is kb. 10-20 ezer indiánt kapunk, ami elképesztő létszámfölény még így is.
Amellett azt is leírta utólag az egyik spanyol résztvevő, hogy a spanyol katonákban az irdatlan méretű indián tömeget látva jeges rettegés lett úrrá, állítólag annyira, hogy többen önkéntelenül is bevizeltek közülük.
Namost nagyon úgy nézett ki az elején, hogyha harcra kerül a sor, akkor az indiók megeszik a spanyolokat reggelire.
Ekkor mutatkozott csak meg igazán az egyébként írástudatlan spanyol zsoldosvezér, Francisco Pizarro zsenialitása, hogy szinte csodával határos módon, a saját testőrsége gyűrűjében elfogta Atahualpát, majd elképesztő méretű győzelmet aratott a sokszoros túlerőben lévő indiók fölött. Kevésbé ismert viszont, hogy Pizarro és spanyoljai a csata kezdetén a középkori spanyolok csatakiáltását üvöltözték, leginkább saját maguk bátorítására, de az ellenség megfélemlítésére is: „SANTIAGO!!!”.
Gondolom, Carolus 58 kartárs, neked nem kell ecsetelgetnem, hogy mire utal az a Santiago kiáltás.
Bár a kecsua (runa-simi) nyelvben a „szantiágó” hangkombinációnak nincs semmi értelmes jelentése, de az indiók is felfigyeltek a spanyol katonák lelkesültségére, fölspannolt állapotára.
Az egekig zengett a „SANTIAGO!!!” kiáltás, csillogtak-villogtak a sisakok, a vértek, a toledói pengék és a lándzsák, nyerítettek, fújtattak a paripák, tüzet okádtak a muskéták – és Európa röpke félóra alatt legyőzte az Újvilág legnagyszerűbb, legerősebb őshonos civilizációját…
Joao da Nova, Francisco de Almeida, Afonso de Albuquerque, Diogo Lopes de Segueira, Diogo Dias, Pedro Mascarenhas, Fernao Pires de Andrade, Jorge Álvares, Jorge Meneses, Rafael Perestrello, Fernao Abreu stb.
A kialakuló portugál birodalom kormányzói, hajóskapitányai és tisztjei voltak a XVI. sz. első és második évtizedében, akik szép lassan föltárogatták az Indiai-óceán, az indonéz szigetvilág és a Dél-Kínai-tenger vízvilágát.
Igaz, hogy sokkal kevésbé ismertek a világ történelemkedvelő közvéleménye előtt, mint az Amerikákon országnyi területeket meghódító spanyol konkisztádorok.
Nekem a portugál-spanyol gyarmatépítés között nincs olyan markáns különbség, hogy erre határozott igent, vagy nemet mondjak. Élesebb számomra ez a választóvonal a XVI-XVII. századi hispán és a XVIII-XIX századi angol-szász gyarmatosítás között - számomra az utóbbi embertelenebb.
Ami tény:
1. portugál gyarmatosítás "kalmár" jellege révén kevésbé viselte magán a "misszionárius" funkciót, ami a XVI. század folyamán a spanyol gyarmatépítés egyik alap kulcsszava lett.
2. a ferences és jezsuit missziók spanyol oldalról sokban hozzájárultak ahhoz, hogy nem pusztultak olyan mértékben ki az indiánok.
3. A XVIII. században ezeket a missziókat pont a spanyolok és a portugálok együttes erővel számolják fel a további terjeszkedési vágyak okán. (lásd pl. a misszió c. filmet Robert de Niroval)
4. a korai brazil történelemben külön fejezet szól a portugál telepesek indiánírtó hadjáratairól. Brutálisabb és módszeresebb volt, mint sok spanyol hasonló esemény. Ha jól emlékszem, bandoilerosoknak hívták ezeket a "szabadcsapatokat".
5. a fekete rabszolga kereskedelem legfőbb közvetítői sokáig a portugálok voltak és a legnagyobb felvevő piacai Brazília és a spanyol-Amerika (elsősorban Havanna, Santo Domingo) Kínálat-kereslet klasszikus helyzete - ez sem keresztényi és ki a bűnős?
6. A spanyol konkiszátodorok kezdetben, a jelentősebb jogi szabályozások előtti korszakokban kilószámra írtották az indiánokat - korántsem holocaust méretben, ahogy szereti érzékeltetni az angol-szász történelem írás, vagy még kevésbé olyan szélsőséges módon, ahogy tették az észak-amerikai indiánokkal, de azért valóban komoly létszámban. (A "holocaust méretű" pusztulás egyértelműen az immunintás hiányából következő járványoknak tudható be.)
Innentől kezdve számomra nem releváns az kérdés, hogy melyik emberségesebb, melyik kegyetlenebb. Mindkettő janus-arcú ebből az aspektusból nézve.
No persze az sem kizárt, hogy csak egy portugál hajóroncs sodródott az Ausztrál partokhoz vagy esetleg egy portugál karavella ott szenvedett hajótörést és a túlélők - ha voltak - már nem tudtak visszatérni, hogy hírt adjanak fölfedezésükről.
Általában azt tartják, hogy a portugál gyarmatosítás valamivel szelídebb volt, mint a spanyol, de az az igazság, hogy a portugáloknak sem kellett egy kis erőszakért a szomszédba menni.
Pl. Diogo Lopes de Sequeira, Francisco d'Almeida vagy Afonso d'Albuquerque kormányzósága idején az Indiai-óceánon, a Vörös-tengeren és a Perzsa-öbölben a portugálok gyakran hajóágyúkkal léptek föl arab riválisaik vagy az okvetlenkedő helyi indus fejedelmek ellen.
