Keresés

Részletes keresés

Huggy Bear Creative Commons License 2004.09.24 0 0 1168

A győri szakmai igazgató szerint pikáns kilencven perc vár a csapatára Diósgyőrben

 

Reszeli Soós István készül a forró fogadtatásra is

 

S. T. J. NS, 2004-09-24

 

Hat meccséből négyet nyert meg a Győri ETO FC, a Magyar Kupában is továbblépett, így aztán Reszeli Soós István együttese bizakodva várhatja a szombati miskolci fellépést. A találkozó ezzel együtt nagy csatát ígér, hiszen a sereghajtó Diósgyőrnek is illő lenne megkezdenie a pontgyűjtést.

 

- Valóban pikáns kilencven perc vár ránk - mondta Reszeli Soós István szakmai igazgató. - Engem elsősorban a szombati előadás szakmai kérdései foglalkoztatnak, de tisztában vagyok a mellékzöngékkel is. De kezdjük a futballal, hiszen meccset játszani megyünk Diósgyőrbe.
- Legyen, ahogy óhajtja…
- Nos, ha csupán a pontszámokat tekintenénk, akár kellemes kiruccanásnak is minősíthetnénk előzetesen a vendégjátékunkat. Ebbe a csapdába azonban nem sétálunk bele. Hétről hétre jobban összeáll ez a sok tehetséges fiatalt felvonultató együttes, ráadásul a szerdai kupafordulóban a gólokkal sem fukarkodtak a játékosai.
- Vagyis?
- Szeretnénk nyerni, de megeshet, hogy egy ponttal is elégedetten térhetünk haza.

- Miskolcon sokan utolsó esélyként harangozzák be a meccset.
- Kuti Istvánnak, a futballcég tulajdonosának nyilatkozatain érződik, hogy a médiában jártas szakemberről van szó, hiszen ő a csapata jövőjét meghatározó kilencven percről beszél - ezzel is tüzelve a diósgyőri játékosokat, a szakvezetőket és persze a szurkolókat. Más kérdés, hogy én személy szerint nem vagyok híve az efféle kommunikációs stratégiának, mert esetenként elfelejtődhet, elfelejtődik, hogy a pályán azért mégsem életre-halálra megvívott ütközetek zajlanak.
- Igen ám, de mégiscsak emberi sorsok dőlhetnek el azon, kifelé pattan-e a labda a kapufáról vagy éppen a hálóba…
- Ez igaz.

Diósgyőrbe válságmenedzsernek szerződtem

- S azt is hallani, a diósgyőri vezetőedző, Kiprich József állása azon múlhat, miként végez a hét végén a Diósgyőr. Ez azért is furcsa helyzet, hiszen előző munkahelyéről, Győrből azt követően kellett eljönnie, hogy ön lett a szakmai igazgató.
- Személyes ellentét nincs közöttünk, a szakmai szemléletünk azonban kétségkívül eltérő. Ezzel együtt megeshet, hogy Kiprich Józsefben maradt tüske a válást követően, bár azt gondolom, korrekt körülmények között vett búcsút tőle az ETO. Szombaton nem mi ketten csatázunk majd egymással, hanem az általunk felkészített együttesek meccselnek.
- Lehet, hogy a kollégája megértő, de a miskolci szurkolók a hírek szerint "forró fogadtatást" készítenek elő önnek, a hajdani diósgyőri menedzserigazgatónak…
- Diósgyőrbe válságmenedzsernek szerződtem. Az akkor működő DVTK Kft.-t igyekeztünk konszolidálni a partnereimmel, de egy ponton túl szükség lett volna tulajdonostársak bevonására. Az önkormányzat azonban nem támogatta az elképzeléseinket. Anyagilag egyre nehezebbé lett a helyzet, és végül financiálisan ellehetetlenült a társaság. De nekem 2003 januárjától érdemi szerepem nem volt.
- A csődöt sokan mégis az ön nevéhez kötik…
- Az üzletben a bukás lehetősége is benne foglaltatik, s én szó szerint nagy árat fizettem a kft. kivérzéséért. Megítélésem szerint annak a kft.-nek a konszolidálása szerencsésebb döntés lett volna, de ez már egy másik történet. Ami engem illet: sokat tanultam a történetekből, sajnálom, hogy elmaradtak a remélt eredmények, és akár hiszik, akár nem, máig szurkolok a diósgyőri futball megerősödéséért.
- Tart a miskolci utazástól?
- Nincs bennem félelem. Arra felkészültem, hogy lesznek, akik szidnak, talán transzparensek is készülnek majd, de biztos vagyok benne, hogy a diósgyőri drukkerek többsége a futballra, és nem a balhéra voksol. Már csak azért sem, mert a miskolci csapatnak mostanság nem a szponzorokat elriasztó botrányra, hanem markáns támogatásra van szüksége.
- No, meg bajnoki pontokra…
- E tekintetben nem ígérhetem, hogy nagyvonalúak leszünk.

Huggy Bear Creative Commons License 2004.09.24 0 0 1167

Háttér. Elhalasztotta a döntést a másodfokú licencbizottság

 

Újabb haladék a Diósgyőrnek

 

NS, 2004-09-24

 

Azoknak lett igazuk, akik azt tippelték, hogy csütörtökön sem ér véget a Diósgyőr csapatát működtető Siófok FC Kft. körüli kavalkád. Mint arról többször beszámoltunk, a társaság klublicencét Sélley Zoltán licencmenedzser - egy korábbi licencbizottsági döntés alapján - szeptember 10-én visszavonta, mert a kft. az aznap kora délután lejárt póthatáridőig nem egészítette ki teljes körűen a licenc birtoklásához szükséges dokumentumokat. Egyúttal azt is jelezte, hogy a Siófok FC Kft.-t az élvonalból kizárta. E döntés miatt elmaradt a Diósgyőr-Zalaegerszeg meccs az Arany Ászok Ligában; erről a Magyar Labdarúgóliga (MLL) versenybizottsága döntött. A futballcég tulajdonosa, Kuti István azonban nem nyugodott bele a licenc megvonásába, és fellebbezett. A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöksége négy nappal a licencmenedzser által bejelentett döntés után össze is ült, és többek között azt állapította meg, hogy a Siófok FC Kft. még sincs kizárva az élvonalból - tény, hogy ilyen határozatot csak a versenybizottság hozhatott volna. Ezt követően Sélley Zoltán elutazott az európai szövetség (UEFA) nyoni központjába, ahonnan azzal a felhatalmazással tért haza, hogy megvizsgálható a Siófok FC Kft. fellebbezése. E feladat a Berzi Sándor MLSZ-főtitkár vezette másodfokú licencadó bizottságra maradt.

Ezután is játszhatnak az élvonalban

A bizottság a csütörtök délelőtti ülésről rövid közleményt adott ki: "A Magyar Labdarúgó-szövetség másodfokon eljáró licencbizottsága csütörtöki ülésén elnapolta a Diósgyőr élvonalbeli csapatát működtető Siófok FC Kft. licencügyével kapcsolatos döntéshozatalt. A bizottság a teljes körű tájékozódás érdekében további dokumentumok bekérését tartja szükségesnek, ezért kéthetes iratpótlási határidőt adott a miskolci székhelyű gazdasági társaságnak. A bizottság tagjai - titoktartási kötelezettségük miatt - nem nyilatkozhatnak az ügy részleteiről; a dokumentumok tanulmányozása után meghozandó döntés ellen pedig fellebbezési lehetőség nincs. A Magyar Labdarúgóliga licencbizottsága által hozott elsőfokú, nem jogerős határozat jelenleg nem érinti a Diósgyőr élvonalbeli szereplését: a csapat továbbra is tagja az élvonalbeli bajnokságnak."

 

Élénk egyeztetések a színfalak mögött

A bizalmas adatkezelés miatt nem tudni, pontosan milyen anyagokat kell benyújtania a Siófok FC Kft. tulajdonosának. Információink szerint azonban a színfalak mögött jelentős erők mozdultak meg, hogy a licencmenedzser által közzétett - egyébként az UEFA szakemberei által is szakszerűnek minősített - határozat felülbíráltathassék. Úgy tudni, a legfelsőbb politikai körökből is érdeklődtek az ügy iránt, s izzottak a telefonvonalak, hogy hat esztendőn belül ne kelljen immár ötödször temetni a profifutballt Diósgyőrött… Az újabb csőd ugyanis nemcsak Kuti István tulajdonosnak jelentene veszteséget, hanem kínos helyzetbe hozhatta volna a súlyos gazdasági nehézségekkel küzdő régió központja, Miskolc vezetését is (jellemző a borsodi megyeszékhelyen a licencvisszavonást követő napokban uralkodó hangulatra, hogy a diósgyőri stadion egyik reklámtáblájára valaki a "Halál a város vezetésére" feliratot festette fel). A Káli Sándor szocialista párti polgármester, országgyűlési képviselő által vezetett önkormányzat ugyanis korábban szándéknyilatkozatot adott ki arról, hogy a liga óhajának megfelelően szerepet vállal a futballtársaságban, később ellenben csak szponzori ajánlatot tett, a szeptember 10-i iratpótlási határidőre pedig - Sélley Zoltán nyilatkozata szerint - csupán három, egymástól eltérő igazolást küldött át az MLL-hez, amelyek sem formájukban, sem hitelesítésükben nem voltak megfelelőek…

Nehéz lesz a jövőben rendet tartani

Hiába volt azonban nyilvánvaló a póthatáridő elmulasztása, a korábban ígért ligaszigort egyéb (magasabb?) szempontok végül felülírták. Így tehát a Siófok FC Kft. kapott egy újabb, utolsó utáni esélyt, s a Berzi-féle másodfokú licencadó bizottságra maradt a feladat, hogy kimondja a végső (?) ítéletet a diósgyőri futball sorsáról. Az ügy részleteit ismerő, nevük mellőzését kérő szakemberek szerint a határozat nem lehetne kérdéses, ha a döntéshozók szigorúan ragaszkodnának a szabályokhoz. A 140 millió forintos negatív tőke, a folyamatos gazdálkodáshoz szükséges pénzeszközök hiánya, valamint beszállítóinak, így a szövetségnek fennálló tartozások eleve kizárnák a klublicenc megadását. A Siófok FC Kft. ügyéhez kapcsolódó ideges aktatologatás azonban azt sejteti, hogy mostanra végképp öszszeomlott a magyar futball gazdálkodási biztonságának megteremtése érdekében, az UEFA törekvéseivel összhangban elindított rendteremtési akció. Ugyan milyen alapon lehetne a Diósgyőr-ügyet követően bármely futballvállalattól számon kérni, hogy az miért nem felel meg a különféle előírásoknak?…
Igaz, e fenyegető végeredményt már akkor gyanítani lehetett, amikor az elsőfokú licenchozó döntése (amikor is csupán öt sportvállalkozás kapta meg a klublicencet), valamint az MLL tíz futballcég nevezésére rábólintó állásfoglalása ellenére, a szövetségi döntések nyomán, végül 16 csapatosra hizlalva rajtolhatott az Arany Ászok Liga 2004-2005-ös évadja… 

Huggy Bear Creative Commons License 2004.09.23 0 0 1166
Támogatási szerződés

A miskolci közgyűlés a diósgyőri labdarúgó csapatot működtető Siófok FC Kft. működési támogatásáról szóló sürgősségi előterjesztésről tárgyal.

Eszerint 10 + 15 millió forint támogatást kapna (ha a képviselők megszavaznák) az önkormányzattól az egyesület. A 15 milliót a sportegyesületek támogatása címszó alatt, 10 milliót pedig a költségvetési korrekció jogcímén.

A támogatásra szigorú feltételek vonatkoznának, hiszen kikötik, hogy az összeg nem szolgálhatja a kft. adósságainak rendezését, hanem csak a labdarúgás működtetésére költhető, s csakis addig, amig NBI-ben játszik a csapat.

Jövőre havi 5 millió forintot vállalna fel az önkormányzat a csapat támogatására.

Bár vannak a fenntartásai az ellenzéknek az előterjesztéssel kapcsolatban, úgy tűnik, meg fogják szavazni.

Huggy Bear Creative Commons License 2004.09.23 0 0 1165
Pótolják a meccset

Nagy valószínűséggel október 20-án, szerdán kerül megrendezésre a szeptember 11-én elmaradt Diósgyőr - ZTE elsőosztályú labdarúgó-mérkőzés.

Bár még az MLL-versenybizottságának hiányzik az ,,áldása", nagy valószínűséggel október 20-án, szerdán kerül megrendezésre a szeptember 11-én elmaradt Diósgyőri BFC - ZTE elsőosztályú labdarúgó-mérkőzés.

Minderről Ebedli Ferenc, diósgyőri klubigazgató tájékoztatta lapunkat, akit a szerdai kupamérkőzés kapcsán is faggattunk:
- Nem akarjuk túlértékelni a tápiószecsői sikert, de egy jó gyakorlásnak mindenképpen megfelelt - mondta a szakember. - Elfogadható volt a hozzáállás, jobban akart a csapat, figyelmesebben, pontosabban játszottak a játékosok, mint azt megelőzően. Az előzmények alapján nem gondoltuk, hogy nyolc rúgott gól lesz a vége, örülünk, hogy egy kis sikerélménnyel lett gazdagabb a gárda.

A 3. forduló párosítását holnap délelőtt készíti el a Magyar Labdarúgó-szövetség Magyar Kupa bizottsága; a hivatalos játéknap október 27.

Abszolut bizalmatlan

A klubigazgató egyébiránt tárgyalt is Tápiószecsőn, mégpedig Vasas Zoltánnal és Geri Tamással, akik pénteken egy szerződéstervezetet is kapnak a klubigazgatótól.

- Tejnóra Zoltánnal elvileg megállapodtunk, ám a védő az előző hónapok tapasztalatai alapján be szeretné biztosítani magát a szerződésben, mert abszolut bizalmatlan a labdarúgásban utóbbi időben elharapózott ,,szokások" miatt - jelentette ki Ebedli Ferenc.

M. I.

Az MK 32-es mezőnye

NB I-esek: Békéscsaba, Bp. Honvéd, Debrecen, Diósgyőri BFC, FC Fehérvár, Ferencváros, Győri ETO, Kaposvár, Matáv Sopron, MTK, Pápa, PMFC, Újpest, Vasas.
Alacsonyabb osztályú klubok: Ajka, Baktalórántháza, Balatonlelle, BKV Előre, Bőcs, Bodajk, Dabas, Dunaújváros, Felcsút, Haladás, Integrál-DAC, Kazincbarcika, Makó, Pénzügyőr, Rakamaz, Szeged, Szentes, Szolnok.
 
Huggy Bear Creative Commons License 2004.09.23 0 0 1164
Folyik a DVTK Kft. felszámolása

A korábban NB I/B-s labdarúgócsapatot működtetett gazdasági társaság, a DVTK Kft. ellen megindult a felszámolási eljárás, amelynek során a hitelezők 96 millió forintot követelnek.

- A kft. működésének eredményét mindenki előtt titkolták, illetve titkolják, olyannyira, hogy még a cégbíróságon sem helyezték el a 2001, 2002, 2003 és 2004-es évek mérlegbeszámolóit - mondta lapunknak Vodila József, felszámolóbiztos.

- A hitelezők elöl azonban hiába bujkált a kft. vezetése, mert bár a cégjegyzék szerinti címén, postai úton nem volt elérhető, bírósági úton viszont utólérték. Előbb 2003. június 4-én majd 2004. január 26-án indítottak ellenük felszámolási eljárást. Az első kezdeményezést még ügyvédi közreműködéssel, de a kezdeményező hitelező kifizetése nélkül Reszeli Soós István kivédte, a másodikat azonban már nem.

Kilencvenhat millió

Megtudtuk, a felszámolási eljárás kezdő időpontja 2004. április 24.-e volt, amit a Cégközlönyben 2004. május 13-án tettek közzé. A kirendelt felszámolónál, a miskolci Pro Alkusz Kft-nél a hitelezők 96 millió forint igényt szeretnének érvényesíteni. A hitelezői körben a volt munkavállaló, elsősorban a játékosok érintettek. Ők, igényeiket teljes körűen még nem pontosították.

- Miután a már egyedüli többségi tulajdonos Reszeli Soós István úgyis, mint a bíróság által adatszolgáltatásra kötelezett képviselő semmilyen iratot nem adott át a részemre, a volt vagyon sorsának áttekintése, a hitelezői igények felülvizsgálata, pontosítása, elfogadása hosszadalmas lesz - tette hozzá a történethez Vodila József.

- Dokumentált, hogy Reszeli Soós István az ügyvezetői megbizatását nem hosszabbította meg a felszámolási eljárás előtt, de már az első kezdeményezés ismeretében ez nem mentesíti adatszolgáltatási kötelezettsége alól.

A felszámoló nem kívánta kommentálni azt az infomációt, folyik-e hatósági eljárás Reszeli Soós István ellen.

M. I.

Nem lelhetők fel

Lapunkban ezév januárjában arról írtunk, hogy 2003 decemberében a Diósgyőri VTK Kft. tulajdonosi köre (Reszeli Soós István, BVSE, DVTK SE) taggyűlést tartott, amelyen új ügyvezetőt választottak Koncz Csaba személyében - a társaság két, korábban lemondott ügyvezető igazgatójának, Reszeli Soós Istvánnak és Nagy Bélának ugyanis lejárt a mandátuma. - Koncz Csaba nevével kapcsolatos cégbírósági iratok nem lelhetők fel - válaszolta röviden Vodila József.  

Huggy Bear Creative Commons License 2004.09.23 0 0 1163
Később döntenek a licencről

Az MLSZ másodfokon eljáró licenc bizottsága csütörtöki ülésén elnapolta a Diósgyőrt működtető Siófok FC Kft. licencügyével kapcsolatos döntéshozatalt.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) másodfokon eljáró licenc bizottsága mai ülésén elnapolta a Diósgyőri BFC élvonalbeli labdarúgó-csapatát működtető Siófok FC Kft. licencügyével kapcsolatos döntéshozatalt.

A bizottság a teljes körű tájékozódás érdekében további dokumentumok bekérését tartja szükségesnek, ezért két hetes iratpótlási határidőt adott a miskolci székhelyű gazdasági társaságnak - tudta meg lapunk az MLSZ sajtóosztályától, ahol nem tudtak bővebb felvilágosítást adni az ügyben.

- Írja csak meg nyugodtan: a bizottság tagjai, így én is - titoktartási kötelezettségük miatt - nem nyilatkozhatunk az ügy részleteiről - jelentette ki Csiki Károly, a másodfokon eljáró licenc-bizottság tagja.

Berzi Sándor, az MLSZ főtitkára, a bizottság elnöke viszont elmondta: a nyilatkozat stop nem szubjektív döntés, "hanem szabályzat írja elő".

Megtudtuk azt is, hogy a dokumentumok tanulmányozása után a meghozandó döntés ellen fellebbezési lehetőség nincs. Ugyanakkor a Magyar Labdarúgó Liga licencbizottsága által hozott elsőfokú, nem jogerős határozat nem érinti a Diósgyőr élvonalbeli szereplését: a csapat továbbra is tagja az élvonalbeli bajnokságnak.

MI

Huggy Bear Creative Commons License 2004.09.23 0 0 1162
Továbbjutott a Diósgyőr

Tápiószecsőn játszott szerda délután a Diósgyőr Magyar Kupa mérkőzést a legjobb 32 közé jutásért.

Jegyzőkönyv

Labdarúgó Magyar Kupa, a 32 közé jutásért

Tápiószecső - Diósgyőri BFC 0-8 (0-2)

Tápiószecső, 400 néző. V.: Juhos
Tápiószecső: Gulácsi - Kovács, Kiss, Müller, Julian, Balla, Németh, Katzenbach (Papp, 62.), Simon, Holló, Grezsák. Edző: Katzenbach Imre.
Diósgyőr: Szalma - Horváth, Hornyák, Máté, Virágh, Mogyorósi, Vitelki (Müller, 67.), Mogyoródi, Katona (Hompoth 80.), Sipeki (Polyák, 67.), Tisza. Edző: Kiprich József.

Gólszerző: Virágh (0-1) a 10., Vitelki (0-2) a 41., Vitelki (0-3) az 52., Sipeki (0-4) az 56., Tisza (0-5) a 67., Polyák (0-6) a 70., Tisza (0-7) a 72., Tisza (0-8) a 75. percben.
Jók: senki, ill. az egész csapat.

Mestermérleg

Katzenbach Imre: - Egy nagyon jól játszó Diósgyőrtől szenvedtünk vereséget, akiknek sok sikert kívánunk a bajnokságban és a kupában egyaránt. Kiprich József: - Ma mindenki nagyon odatette magát, remélem, felszabadulnak a gátlások.

Huggy Bear Creative Commons License 2004.09.22 0 0 1161

DIÓSGYÔR. Utolsó lehetőséget kapott a vezetőktől Kiprich József és segítője, Vincze István

 

Most már a csapat jövője a tét

 

DOROS LÁSZLÓ NS, 2004-09-21

 

Az őszi edzőkeringőből (egyelőre?) kimaradt a Diósgyőri BFC. Természetesen Miskolcon sem telt eseménytelenül a keddi nap, ugyanis Kuti István tulajdonos és Ebedli Ferenc klubigazgató hosszasan elbeszélgetett Kiprich József vezetőedzővel, illetve segítőjével, Vincze István pályaedzővel.

 

"Azzal álltunk fel az asztal mellől, hogy a hét végi bajnoki mérkőzésen pontot vagy pontokat kell szereznie a csapatnak - mondta Ebedli Ferenc. - A Győri ETO elleni összecsapáson azt várjuk a játékosoktól, hogy szakadjanak meg a pályán, csússzanak, másszanak. Csak ilyen hozzáállással lehet ugyanis pótolni a tudásbeli különbséget. Kuti Istvánnal együtt elmondtuk, hogy nem szeretnénk hiteltelenné válni sem Miskolcon, sem a futballszakmában. Felhívtuk a két szakember figyelmét, hogy tegyenek meg mindent a sikeres szereplés érdekében. Persze ők is tökéletesen tisztában vannak a helyzettel."

 

Ebedli Ferenc hozzátette, valamennyien eredménykényszer alatt dolgoznak, de ezt a terhet el kell viselniük. Ugyanakkor azt is leszögezte, hogy Diósgyőrött sajátságos körülmények között zajlik a munka, hiszen egyrészt csak csütörtökön születik majd végleges döntés a licencügyben, másrészt pedig az sem tipikus, hogy az átigazolási időszak lejárta után kell a csapatot kialakítani. Ám a klubigazgató a játékosokat sem mentette fel, ugyanis meglátása szerint többet (is) tehetnének a közös ügy érdekében. Egyáltalán nem mindegy például, mennyi néző látogat ki a hazai összecsapásokra, ugyanis a büdzsé fontos részét jelenti a jegybevétel. Ha kevesen váltanak belépőt, könnyen megbillenhet a költségvetés, veszélybe kerülhet a labdarúgó-kft. működése.
Ezzel együtt biztosnak tűnik, hogy a mai, Tápiószecső elleni kupameccsen, illetve a szombati, Győr elleni bajnokin Kiprich József és stábja irányíthatja a szakmai munkát. Arra a felvetésre, hogy ha újabb fiaskó érné a piros-fehér alakulatot, mi lesz a következő lépés, a klubigazgató mindössze annyit mondott: az új helyzetet jelentene, de ezzel egyelőre senki sem akar foglalkozni a Diósgyőri BFC háza táján.

Huggy Bear Creative Commons License 2004.09.21 0 0 1160
"Muszáj" ponto(ka)t szerezni

A Vasasnál és a Nyíregyházánál volt edzőváltás, a Diósgyőrnél nem került erre sor. Legalábbis pillanatnyilag, ugyanis Kiprich József kapott még (egy) esélyt arra, hogy együttesével megkezdje a pontgyűjtést.

Kedden a klubházban találkozott egymással Kuti István tulajdonos, Ebedli Ferenc klubigazgató, Kiprich József vezetőedző, valamint Vincze István pályaedző, hogy a ,,kialakult helyzetet" megvitassák.

- Elmondtuk a trénereknek, hogy lépéskényszerben vagyunk, hogy meg fogjuk tenni azokat a dolgokat, amiket meg kell tennünk - adott tájékoztatást Ebedli Ferenc. - A szurkolók ,,fejeket" követelnek, és én meg is értem őket, de kérem valamennyiüket, hogy ezt a szituációt ne csupán emocionálisan közelítsék meg... Mindannyian tudjuk, hogy Magyarországon ilyen helyzetben még nem csináltak csapatot, de akkor is muszáj pontot, pontokat szerezni... Meg kell mozdulnia valaminek, mert csak ebben az esetben tudunk ,,tovább élni".

A klubigazgatónak feltettük a kérdést: ,,Mi lesz, ha a csapat netán elbúcsúzik a Magyar Kupától Tápiószecsőn?"
- Az nem tenne jót senkinek... - válaszolta tömören Ebedli Ferenc.

Csak a győzelem...

Más. Tejnóra Zoltán kapcsán korábban azt írtuk, közel áll a megállapodáshoz a DBFC-vel: a védő ma délután már a többiekkel gyakorolt, ám szerződésének egy-két (nem anyagi természetű) pontját még módosítani szeretné - árulta el mindezt a klubigazgató, aki hozzátette azt is, hogy a szerdai kupameccsen találkozik Vasas Zoltánnal, akit szintén szeretne diósgyőri mezben tudni a ,,vezetés".
Kora este Kuti Istvánnál érdeklődtünk, hogy ő miként értékelte a megbeszélést.

- Egyértelműen és világosan fogalmaztam: csak a győzelem az elfogadható a Győr ellen... de legalább egy pontot szerezni kell - mondta a tulajdonos. - Vízválasztó lehet a hétvégi mérkőzés... Igazából mindegy, ki a tréner, az eredmény a fontos, amire nekünk most nagy szükségünk van.

Kuti Istvántól megtudtuk, a gazdasági társaság és az önkormányzat között létrejött szerződésben foglaltak ,,egy részét" hétfőn teljesítette a város, ugyanakkor a játékosok járandóságait is átutalták.

Ha nem csak egy nap

Kiprich József a délutáni tréning után eképpen fogalmazta meg érzéseit:

- Egyetértek a tulajdonossal és Ebedli Ferenccel is... Eljutottunk oda, már nem elég, hogy minden meccs után elmondhatjuk: jól teljesítettünk - mondjuk - a második félidőben, s a játék képe alapján megérdemeltünk volna legalább az egyik pontot. Gondolom, ha nem jönnek továbbra sem az eredmények, ismét le fogunk ülni, s majd levonjuk a megfelelő konzekvenciákat. Talán elhiszi, de ha egy nap helyett öt hetem lett volna a bajnokság előtt, akkor én lennék az első, aki felteszi a kezét, de ezt így nem tudom egyértelműen magamra venni. Másrészt pedig csökönyös ember vagyok, aki látja, hogy már majdnem minden rendben van, erővel bírjuk a kilencven percet ,,csak" a fejekben kellene rendet tenni a múltkori huzavona után... A játékosoktól nem kaptam visszajelzést, hogy bármiféle bajuk lenne velem, igaz, hétfőn néhányukkal nagyon keményen elbeszélgettem. Mert a mérkőzéseken futni kell, nem sétálni...

MI
 

Huggy Bear Creative Commons License 2004.09.21 0 0 1159
Fizettek Diósgyőrben

Kuti István, a diósgyőri labdarúgócsapatot működtető kft. tulajdonosa közleményt juttatott el portálunkhoz, amelyet az alábbiakban közlünk.

Tisztelt Diósgyőri Szurkolók!

Az elmúlt hetek sajnálatos eseményei után, mára mindenki számára világossá vált, hogy a diósgyőri labdarúgást nem lehet elpusztítani semmilyen nemtelen eszközzel.

A klub és a város vezetése megfeszített munkájának eredménye képen, újra az élvonalban játszik csapatunk. Győzelmet arattunk a diplomáciában, most már a csapaton a sor, hogy a pályán is bizonyítsa érdemességét. Diósgyőri játékosnak lenni óriási dicsőség. Remélem, hogy ezt átérzik az öltözőben is és a soron következő hazai mérkőzésünkön igazolják labdarúgóink, hogy érdemesek erre a megtiszteltetésre.

A Győr elleni találkozó létfontosságú a klub számára. Közös feladatunk clubnak és szurkolónak egyaránt, hogy megmutassuk Magyarországnak, hogy ebben a városban igen is szükség van az élvonalbeli focira. Kérek minden sportszerető miskolcit, hogy jöjjön el szombaton este 6 órakor az Andrássy úti stadionba, hogy lássa meg mindenki, aki a csapat ellen tesz vagy tett, hogy itt van a legtöbb szurkoló, a legsportszerűbb közönség és a legnagyobb igény a jó játékra. A háttér már rendben van. Az önkormányzat javarészt teljesítette ígéretét, a játékosok megkapták bérüket.

Mindenki a stadionba!

Hajrá Diósgyőr!

Tisztelettel: Kuti István
 

Huggy Bear Creative Commons License 2004.09.21 0 0 1158

Diósgyőr. Kiprich József utódjaként Détári Lajos, Csank János és Pintér Attila nevét emlegetik

 

Miskolc: keménykezű edző kell

 

D. L., V. T. R. NS, 2004-09-21

 

Edzőváltás lehet Diósgyőrött - a gyengén szereplő és nehéz helyzetben lévő, a kizárás árnyékában készülő együttesnél egyes hírek szerint már nem Kiprich Józseffel képzelik el a jövőt…

 

Ezt a hírt erősítette az, hogy egyik miskolci hetilapban Kuti István, a Diósgyőri BFC tulajdonosa elmondta: a csapat kizárása után Détári Lajos nyilatkozatát - miszerint az ötszörös világválogatott sajnálja a piros-fehéreket, annál is inkább, mert hamarosan ő ült volna le a kispadra - inkorrektnek tartja, mert valóban tárgyaltak egymással, ám megállapodásig nem jutottak el. Kuti István hozzátette: amennyiben mégis változás lesz az edző személyében, döntését az eredménytelen szereplés, valamint Kiprich József magatartásbeli problémái miatt hozhatja meg.
"Az indoklás első feléhez szükségtelen kommentár, hiszen utolsó helyen állunk - mondta lapunknak Kuti István. - Ami a másik részét illeti: amikor visszavonták a licencünket, a stadionban találkoztam a szurkolókkal, és telefonon szóltam Kiprich Józsefnek, hogy őt is várjuk az eseményre. Azt válaszolta, már elindult hazafelé… Én mindenképpen azt szerettem volna, ha Ebedli Ferenc klubigazgató és Farkas Gábor technikai vezető mellett ott lett volna a szakmai munka első számú felelőse is, hiszen együtt demonstrálhattuk volna, hogy egyetlen pillanatra sem ingott meg a bizalmunk a folytatásban. Arról nem is beszélve: ha egy főnök mond valamit, akkor az szentírás! Elfogadhatatlan az ilyen magatartás. Nem tagadom, még most is zavar Kiprich József akkori magatartása, bennem maradt egy apró tüske."
Ami érdekesség: ma fontos megbeszélésre kerül sor Ebedli Ferenc és Kiprich József között… Az edző a történtekkel kapcsolatban a következőket mondta el: "Normális mederben folynak az edzések, a hangulatot azonban rontja, hogy szereplésünk elmarad a várakozástól. Nekem személyesen semmit sem mondott Kuti István. Feltételezem, ha bármiféle közlendője van, akkor azt megosztja velem is…"
Kuti István egyébiránt nem tagadta, hogy a nyáron egészen másfajta elképzelése volt a DVTK-val kapcsolatosan: "Sajnos több hét kiesett a szervezésből, végül pedig kényszerhelyzetbe kerültem. Igazából nem is Kiprich Józsefet képzeltem el a kispadra, de emberileg nem tehettem meg vele, hogy mielőtt nekikezd a munkának, máris elköszönök tőle. Nekem a Détári Lajos, Kiprich József duó felelt volna meg a leginkább, sajnáltam, hogy az egykori világválogatott nemet mondott a felkérésre. Ezek után kapott esélyt Kiprich József. Megmondom őszintén: a legjobban a csapat eddigi szereplése miatt vagyok elkeseredve. Sok az egygólos vereség, ráadásul gondok vannak a játékosok hozzáállásával, küzdeni tudásával. Siófokon alig voltak drukkerek, Diósgyőrött a szurkolás adott a jó szerepléshez, éppen ezért becsületből is többet kellene nyújtaniuk a labdarúgóknak!"
Információnk szerint a DBFC vezetői már fel is vették a kapcsolatot Détári Lajossal, Csank Jánossal és Pintér Attilával, igaz, Kuti István nem akarta kommentálni értesülésünket.

 

Détári, Csank és Pintér a diósgyőri kispadról

A rizikós ügy

A Diósgyőr kispadjának várományosai a következőképp kommentálták a személyüket érintő hírt:

Détári Lajos: - "Teljesen érthető, hogy öt, szerzett pont nélkül megvívott meccs után elgondolkodik a klubvezetés, miként lehetne növelni az eredményességet…"
Csank János: - Nem kimondottan edzőkérdés az, hogy rosszul szerepel a csapat, mindenki tudja, milyen körülmények között készült a Diósgyőr, szóval… Én nem varrnék semmit Kiprich József nyakába. Ha megkeresnének, akkor is elgondolkodnék, hogy elvállalnék-e egyáltalán egy újabb rizikós csapatot.
Pintér Attila: - "Nagy megtiszteltetés, ha bárhol felmerül a nevem, mert - úgy gondolom - ez azt jelenti, jól dolgoztam. De a Diósgyőrnek van edzője, a városban remek szakmai munka folyik, úgyhogy nem készülök oda. Annyit azonban hozzátennék: a diósgyőri szurkolók megérdemelnék, hogy jó élvonalbeli csapatuk legyen."

Huggy Bear Creative Commons License 2004.09.20 0 0 1157
Még nem értek a dolgok végére

Előzőleg azt írtuk, kedden változások lehetnek a Diósgyőri BFC labdarúgócsapatánál, ami érintheti Kiprich József vezetőedzőt is.

Ezzel kapcsolatban érdeklődtünk hétfőn délután Ebedli Ferenc klubigazgatónál:
- A kialakult helyzetnek több összetevője van, lehet; taktika, a játékosok tudása, edzői kvalitás és még sorolhatnám - mondta a szakember. - Pillanatnyilag ott tartunk, hogy keressük, melyiken kellene a leginkább javítani, és amennyiben azt kiküszöböljük, akkor mennyivel lehetünk jobbak. Kispesten is sokat beszélgettünk Kuti István tulajdonossal arról, mit is csináljunk, s azt mindketten látjuk: Magyarországon bizonyos szint alatt nem lehet az NB I-ben játszani, pontosabban lehet, csak akkor nincs eredmény.

Elképzelhető, hogy fel kell majd - csúnya szóval - áldozni az edzőt, bár én folyamatosan védem Kiprich Józsefet, hiszen azért nem könnyű úgy csapatot csinálni, hogy itt van tizenvalahány futballista, akik közül talán négy-öt, ha megüti a legmagasabb osztály szintjét. Nincs bajunk vele, viszont a jelenséget orvosolni szeretnénk. Bár idáig nem kaptunk ki ,,nagyon" és nem vagyunk reménytelenül leszakadva, de a nulla pont az nulla pont.

Tárgyalnak, vizsgálódnak

A városban mindeközben elterjedt, hogy a DBFC új edzője Szabó András lesz (akit Détári Lajos segíthet), amire Ebedli Ferenc így reagált: ,,Kuti István megkérdezte, kik azok az edzők, akik rendelkeznek pro licencel és szabadok, s ebben a nem túl hosszú névsorban Szabó András is benne volt. Gyanítjuk, hogy mi lenne a jó megoldás, de azért vannak erkölcsi normák. Benne van a levegőben a váltás, ami - ismét hangsúlyozom - nem az edző ellen irányulna, de valamit tennünk kell."

A tulajdonos, Kuti István nem sokkal később eképpen reagált a változást firtató kérdésünkre:
- Még nem értünk a dolgok végére, talán kedden. Folyamatosan zajlanak a tárgyalások, vizsgálódások, az értékelések ezzel kapcsolatban, minden vezetőnek kíváncsi vagyok a véleményére. Kiprich József kedden találkozik Ebedli Ferenccel...
,,S ő, mint tulajdonos, nem kíván egyeztetni a trénerrel?" - fordultunk ismét Kuti Istvánhoz.
- Ha már erre is szükség lesz, akkor lehet szó arról, hogy nem vele folytatjuk - fogalmazott röviden.

Csütörtökön üléseznek

Csütörtökön 11 órától ülésezik a Magyar Labdarúgó Szövetség licencbizottsága, amely másodfokú testületként dönteni hivatott a Diósgyőr labdarúgócsapatát üzemeltető Siófok FC Kft. fellebbezése ügyében.

Az MLSZ elnöksége múlt pénteken azt állapította meg, hogy Sélley Zoltán, az európai szövetség magyarországi licenc-menedzsere nem dönthetett volna önállóan szeptember 10-én a diósgyőri együttest működtető Siófok FC Kft. engedélyének visszavonásáról, a szabályzat szerint ugyanis a licencadó a szövetség, amelynek ezt a jogát az elsőfokú (alap)eljárásban a Magyar Labdarúgó Liga gyakorolja. Az MLL licencadó bizottsága ezt követően pénteki ülésén úgy foglalt állást, hogy a Siófok FC Kft. licencének visszavonása tárgyában fenntartja Sélley Zoltán határozatát.

Egyúttal - a Siófok FC Kft. által korábban benyújtott fellebbezésre, a döntést követően keletkezett iratokra, valamint UEFA szakvéleményre tekintettel - a jogorvoslati eljárás lefolytatása érdekében haladéktalanul megküldi az ügyben keletkezett valamennyi dokumentumot a másodfokú licencadó - vagyis a fellebbviteli - bizottság számára.

MI

Huggy Bear Creative Commons License 2004.09.20 0 0 1156
Háromgólos vereség

A diósgyőri "nagyok" után vasárnap a juniorok léptek pályára Kispesten, mégpedig a Ligabajnokság hatodik fordulójában.

Budapest Honvéd - Diósgyőri BFC 4-1 (3-0)

Budapest, 100 néző. V.: Ember.
Diósgyőr: Szalma - Fodor, Hompoth, Kiss Z. - Villás (Orosz), Papp, Müller, Orlóczki, Lipusz (Lindák) - Polyák, Kassai (Miskolci). Edző: Orlóczki Tibor.

Gólszerző: Dobos (2), Bojtor (2), ill. Orlóczki.
Jók: Bojtor, Dobos, Kovács, ill. Szalma (a mezőny legjobbja), Orlóczki, Polyák.

Huggy Bear Creative Commons License 2004.09.19 0 0 1155
Kuti átlépte a lélektani határt

A "min kell változtatni?" kérdés foglalkoztatta a Honvéd - Diósgyőr meccs másnapján Kuti Istvánt, a Diósgyőrt működtető kft tulajdonos-ügyvezetőjét.

- Nem tudom, hogy a csapatból ki, hogy van ezzel, de én szégyellem magam - jelentette ki Kuti István, aki így folytatta: - Úgy érzem elérkezett az idő, hogy az elmúlt időszak sikertelenségét értékeljük a szakmai stábbal együtt. Erre hétfőn szeretnék sort keríteni, mert bár a meccs után Ebedli Ferenc klubigazgatóval már egy picit elemeztük a helyzetet, de úgy gondolom, hogy ebbe több embert is bele kell vonnunk. A Honvéd elleni meccsen nagyok sok játékosnak a produkciójával nem voltam megelégedve. Csodálkozom azon, hogy van, aki úgy gondolja: sétálva is lehet meccset nyerni. Ilyen játékosokra azonban nincs szükségünk, és lehet, hogy pár labdarúgóval szerződést fogunk bontani, annak ellenére, hogy eddig csak egy irányban képzeltem el a futballisták áramlását.

Ösztönzés

A tulajdonos-ügyvezetőtől megtudtuk, hogy a szombati produkció még több új játékos szerződtetésére ösztönözte, bár azt nem volt hajlandó elárulni, hogy kinek az "előadása" játszott ebben szerepet.

- Tudom, hogy nehéz heteken vagyunk túl, de a bajnokság őszi idényének az egyharmadát már magunk mögött hagytuk, és az öt meccsen egy-két pontot szereznünk kellett volna - vélekedett Kuti István. - Úgy érzem átléptem a lélektani határt, ami arra késztet, hogy változtatásokat hajtsunk végre. Mindezt a szurkolók miatt is meg kell tenni, hiszen ők a Honvéd ellen is bebizonyították, hogy nem ilyen csapatot érdemelnek.

Tejnóra csatlakozás

A klub első embere arra a kérdésre nem kívánt válaszolni, hogy milyen változtatásokra gondol, de azt megtudtuk tőle, hogy ez a hétfő estére kiderülhet, és mint mondta: erről a nyilvánosságot tájékoztatni fogja. A "van-e edzőkérdés a DBFC-nél?" mondatra sem kívánt reagálni Kuti István, aki megerősítette lapunk azon értesülését, hogy az előző szezonban Diósgyőrben játszott Tejnóra Zoltánnal megállapodott abban, hogy a védő ezen a héten csatlakozik a DBFC keretéhez.

BCs

Huggy Bear Creative Commons License 2004.09.19 0 0 1154
Pont nélküli visszatérés

Hosszú szünet után szombaton újra pályára lépett a Diósgyőri BFC a labdarúgó NB I hatodik fordulójában, azonban nem sikerült pontot szerezniük a fővárosban.

Az első komoly helyzetet a hazaiak alakították ki már a 2. percben, Vén közeli lövése azonban Kövesfalviban elakadt. A lehetőség megadta a Kispest játékának alaphangját és továbbra is támadásban maradtak.

A 7. percben viszont Vitelki jól eltalált lövését tapsolhatta meg a mintegy 50 fős piros-fehér drukkerhad, gólt azonban mégis a Honvéd talált: a 16. percben Vén szöglete után több diósgyőri védő is hibázott, mígnem Vámosihoz keveredett a labda aki közelről betalált.

A második hazai gól sem váratott magára sokáig hiszen a 19. percben Csobánki ugrott ki középen - mint végül kiderült eredményesen - hiszen Kövesfalvi mellett megszerezte a hazaiak második találatát is.

A 32. percben szépíthetett volna a Diósgyőr, Tisza jól készítette magának elő a helyzetet emelése azonban Erdélyi kapusban elakadt.

5 minutummal később Csobánki egy az egyben vihette a labdát kapura, Kövesfalvi viszont lábbal hárított.

Harcosabban

A fordulás után harcosabban kezdtek Vitelkiék és Papp beállítása is jó húzás volt, ugyanis cseréjét követően gyorsan kétszer is megdolgoztatta Erdélyi kapust.

A 70. percben Herczeg végleg eldönthette volna a találkozó sorsát, azonban ordító helyzetben hibázott és három perccel később ismét csak "köszönhetett" a Diósgyőr Herczegnek.

Az utolsó negyedóra kezdődött el, amikor Máté csúsztatott fejese jutott a Honvéd kapujába.

eléledtek a remények a diósgyőri pontszerzésre, nyomott is a vendég, azonban Makai játékvezető a 95. percben 2-1-es hazai vezetésnél fújta le a találkozót.

JLI

Jegyzőkönyv

Labdarúgó NB I, 6. forduló:

Honvéd - Diósgyőr 2-1 (2-0)

Budapest, 1500 néző Vezette: Makai (Székely, Strehó)
Honvéd: Erdélyi (6) - Bábik (6), Drobnjak (5), Vadócz (6), Vén (6) - Vámosi (6), Mészáros (5), Horky (6), Budovinszky (6) - Csobánki (7), Herczeg (5). Edző: Bognár György.
Diósgyőr: Kövesfalvi (5) - Horváth T. (4), Hornyák (4), Máté (6), Virágh (4) - Mogyorósi (4), Vitelki (5), Katona (4), Mogyoródi (5) - Tisza (5), Sipeki (6). Edző: Kiprich József.

Csere: Horváth T. helyett Papp (5) az 54., Csobánki helyett Dancs (-) a 60., Bábik helyett Lázár (-) a 67., Drobnjak helyett Kozarek (-) a 67., Mogyorósi helyett Polyák (-) a 71., Sipeki helyett Müller (-) a 83. percben.
Sárga lap: Papp a 84. percben.
Gólszerző: Vámosi (1-0) a 17., Csobánki (2-0) a 20., Máté (2-1) a 78. percben.

Mestermérleg

Bognár György: - Az első félidőben jól játszottunk nagyobb előnyt is szerezhettünk volna. Érthetetlen módon a második játékrészben többször is hibáztunk és meleg volt a vége. A lényeg azonban a három pont. Kiprich József: - Pontot, pontokat hagytunk Kispesten. Voltak helyzeteink, amiből csak egy gólra futotta, a többit kihagytuk és a játékvezető egy jogos tizenegyest is elvett tőlünk.

Percek, események

3. perc: Veszélyes helyzetet alakítottak ki a Honvéd támadói, de Vén kissé balról, 6 méterről Mogyorósiba lőtte a labdát.
4. perc: A kispestiek jobboldala volt aktív: Bábik beadását Mogyorósi az ötösről fejelte ki szögletre.
8. perc: Vitelki került lövőhelyzetbe Erdélyi kapujától 18 méterre, a labda azonban - ha csak centikkel is, de - célt tévesztett.
12. perc: A jobb szélen felfutó Mogyorósi 12 méterről lőtt, a labda élesen elsuhant a kapu előtt.
17. perc: Vén jobboldali szögletét követően a diósgyőri kapu előtt alakult ki óriási kavarodás, az egyik védő lyukat rúgott, a méterekről berobbanó Vámosi pedig 3 méterről lőtt Kövesfalvi kapujának jobb oldalába, 1-0.
20. perc: Drobnjak indította Csobánkit, a fiatal csatár egy lövőcsel után, 10 méterről laposan lőtt Kövesfalvi mellett a kapu bal oldalába, 2-0.
30. perc: Tisza egyedül vezette a kapu(s)ra a labdát, ám 8 méterről Erdélyibe lőtt.
40. perc: Vitelki 16 méterről bombázott kapura - azaz kapu mellé.
41. perc: Csobánki ugrott ki a védők közül, kapura is lőtt, a visszaérő Virághnak a bal kapufa tövénél kellett szögletre mentenie.
55. perc: Papp Gergely gólt szerezhetett volna, de a jobbról érkező beadást 8 méterről, középről kapu fölé fejelte.
66. perc: Sipeki tört be a büntetőterületre, majd látványos esést produkált - Budovinszky gond nélkül hozta ki a labdát.
71. perc: Herczeg iramodott meg középen, 5 méterről azonban nagy helyzetben a kivetődő Kövesfalvit találta telibe.
75. perc: Megint Herczeg rúghatott volna gólt, de a támadó 8 méterről leadott lövését Kövesfalvi lábbal védte.
78. perc: Szépített a Diósgyőr! Virágh jobbról végezhetett el szabadrúgást, a középre ívelt labdát a tétovázó védők között az előrehúzódó Máté 7 méterről fejelte a kapu bal oldalába, 2-1.
87. perc: Polyák és Budovinszky ütközött a Honvéd 16-osán belül, s bár kívülről úgy tűnt, hogy Makai játékvezető előbb a büntetőpont felé indul, végül mégis a hazaiak javára ítélt szabadrúgást.
89. perc: Máté akár duplázhatott is volna, ám a jobbról érkező beadást nem érte el.

Huggy Bear Creative Commons License 2004.09.18 0 0 1153
A Diósgyőr újra meccset játszhat

A Diósgyőri BFC csapata ma 18 órától pályára léphet a labdarúgó NB I 6. fordulójában a Budapest Honvéd vendégeként!

 

Mint ismert a Diósgyőri BFC múlt heti bajnokiját nem játszhatta le mivel a klubot működtető Siófok FC Kft. a Magyar Labdarúgó Liga licenszadó bizottsága szerint nem teljesítette a múlt hét pénteki határidőig a licensz meghosszabbításához szükséges feltételeket (a liga közleménye ezen a napon még a bajnokságból történő kizárásáról szólt, amit hivatalosan csak hétfőn változtattak meg játékjog felfüggesztésre).

Az egy hete húzódó ügyben - amely miatt kedden rendkívüli elnökségi ülést tartott a Magyar Labdarúgó Szövetség - újabb fejlemények történtek: a Magyar Labdarúgó Liga csütörtöki éjszakai ülésén - amelyen jelen volt a konzultáció miatt az UEFÁ-nál járt, a Diósgyőri BFC játékának a szünetelését kezdeményező Sélley Zoltán, licenszadó bizottság vezetője - kiderült, hogy az Európai Labdarúgó Szövetség "magyar belügynek" tekinti azt, hogy a Diósgyőr szerepelhet-e az NB I-ben. A tegnap délelőtt megtartott újabb MLSZ-elnökségin pedig nem kellett határozatot hozni ez ügyben, mert a liga elnöke jelezte, a Diósgyőrt "visszavették" és pályára léphet a Honvéd ellen, valamint a múlt héten elmaradt Zalaegerszeg elleni bajnokiját is pótolniuk kell.

BCs

HT Miskolc Creative Commons License 2004.09.16 0 0 1152
Fizetést ígértek

Miskolc, szeptember 16., 9.50 Akárcsak Kispesten, Diósgyőrben is úgy készülnek, lesz bajnoki szombaton.

Mint már jeleztük, a Honvéd vezetői úgy készülnek, hogy a ZTE-vel ellentétben, pályára kell lépniük szombaton a DVTK ellen. A pillanatnyilag felfüggesztett csapat játékosai is gőzerővel készülnek a bajnokság folytatására, és elszántságukat bizonyára fokozza, hogy Kuti István tulajdonos ígéretet tett arra, hogy az első havi fizetést - bármi is legyen a gárda sorsa - mindenképpen kifizeti a játékosoknak.
A csapattal kapcsolatos hír továbbá, hogy Kövesfalvi István szerdán természetgyógyásznál járt hátfájdalmai miatt, de csütörtökön már ismét együtt gyakorolt társaival.
(s.z.)

nb1.hu

Huggy Bear Creative Commons License 2004.09.15 0 0 1151
Senki, még kevesebbért sem

Eredménytelenül zárult szerdán a DVTK 1910 Kft.-t érintő árverés, mert a gyér számú érdeklődő közül senkinek nem kellet Ott Erzsébetnek, a cégben lévő 98 százalékos üzletrésze.

„Akkor nem értem! Önök most minek jöttek ide, ha nem vagyok túl indiszkrét?” - tette fel a kérdést a három érdeklődőnek Kováts István bírósági végrehajtó Ott Erzsébet üzleti érdekeltségeinek árverésén, miután az üzletasszony három céges tulajdonrészének egyikére sem érkezett ajánlat.

Se sokat, se kevet

A fővárosi Lóvasút Indóházban tartott árverésen összesen két személy - egy férfi és egy nő - jelentette, hogy részt akar venni. A diósgyőri futballcsapatot működtetett Ott Erzsébet cégének 98 százalékos üzletrészére szóló licitet másfélmillió forinttal indította a végrehajtó. A lefelé srófolás 375 ezren állt meg, és a „senki-többet-harmadszor?” utáni némaságot egy csodálkozó ajakbiggyesztéssel nyugtázta Kováts István.

Ezután hangzott el a fenti kérdés, ami legalább annyira furcsának és kínosnak tűnt, mint maga az egész aktus, ugyanis nehéz volt előzetesen is elképzelni, hogy tolongani fognak a vevők egy olyan gazdasági társaságért, melynek összesen mintegy 140 millió forint az adóssága.

Súlyos tartozások

A nyilvános cégbírósági adatok szerint a 3 millió forintos törzstőkével bejegyzett DVTK 1910. Kft. többségi tulajdonosának, Ott Erzsébetnek a 2,9 millió forintos üzletrészére három jogerős végrehajtási kérelmet jegyeztek be hiteltartozás miatt.

Az egyik magánszemély 7 061 895, egy másik 16 920 671, míg egy jogi személyiségű társaság 2 941 322 forintot követel a DVTK 1910 Kft. többségi tulajdonosától, aki a felsoroltaktól összesen 19 millió forint kölcsönt vett fel, melynek visszafizetésére a labdarúgócsapatot birtokló gazdasági társaságban lévő üzletrészét ajánlotta fel fedezetül.

Sz. P.
 

Huggy Bear Creative Commons License 2004.09.15 0 0 1150
Csütörtökön meghallgatják a licencmenedzsert

Az UEFÁ-tól előreláthatóan csütörtökön érkezik állásfoglalás "Diósgyőr-ügyben", pénteken pedig következhet az MLL-felülvizsgálat és az MLSZ-elnökségi ülés.

A Magyar Labdarúgó Liga elnökétől, Szieben Lászlótól szerdán többek között arról szerettünk volna információt kapni, hogy az MLL mikor kívánja felülvizsgálni a Diósgyőr licencügyében múlt pénteken, Sélley Zoltán licencmenedzser által hozott határozatot. Vele azonban mostanáig nem sikerült kapcsolatba lépnünk, ugyanakkor Deák László, a Liga kabinetvezetője megkeresésünkre kijelentette:
- Minden bizonnyal pénteken, miután a licencmenedzsert tájékoztatják az Európai Labdarúgó-szövetség illetékesei. Köztudott, hogy az MLSZ elnökségének is ugyanezen a napon lesz elnökségi ülése. - fogalmazott a tisztségviselő. - Szeretném megerősíteni az MLL azon álláspontját, miszerint tévhit, hogy a Liga csapatok kizárására törekszik... Viszont azt szeretné és elvárja, hogy minden korrektül működjön. Nagyon kevesen beszélnek arról a másik tizenöt csapatról, melyek erejüket megfeszítve dolgoztak azon, hogy a licencszabályzat kritériumainak megfeleljenek...

Másképp értékeljük?

Deák László úgy véli, lehet azon vitázni, hogy ki, kinek és mit mondott, megkeresni a - saját álláspontja szerint is létező - joghézagokat, de a lényeg az, hogy ,,valamilyen rendnek kell lenni".

- Felteszem önnek a kérdést? Mi történik ezzel a csapattal majd két hét múlva? S ha napokon belül egy másik helyen akad probléma? Ez a rendszer világszerte elég jól működik, s el lehet dönteni, hogy vagy ezen az úton haladunk, vagy nem haladunk sehová... A magyar ember hajlamos mindent másképpen értékelni, de a nemzetközi szövetségnél nem így mennek a dolgok - hangoztatta a különbséget a kabinetvezető.

Mi van, ha nem?

Deák Lászlónak vázoltuk: amennyiben az UEFÁ-nál ,,igent" mondanak, akkor elméletileg nem lehet probléma a folytatással, de mi lesz akkor, ha ,,nemet" válaszolnak a méltányossági kérésre? Adhat-e zöld utat ennek ellenére a Liga és az MLSZ?

- Ebbe nem mennék bele, várjuk meg a döntést - fogalmazott a kabinetvezető. - Nézze, a licenc nem olyan, mint a jogosítvány, hogy egy vizsgálat elég négy évig, itt ugyanis folyamatos az ellenőrzés, és az arra hivatott személyek azonnal jelzik a hiányosságokat. Például: miként tűnik el a negatív tőke mondjuk a jövő hétig? Majd megyünk ismét Svájcba? Egy biztos, olyan folyamatnak kell elkezdődnie, amelynek az lesz a vége, hogy sikerül megoldani a problémákat.

Külföldön van Szerda délután fél 4-kor Sélley Zoltánnak, az UEFA-licencmenedzserének számát tárcsáztuk, akivel csupán néhány másodperc erejéig tudtunk szót váltani: ,,Ne haragudjon, de éppen külföldön vagyok" - mondta elöljáróban. ,,Ezek szerint Svájcban sikerült átadnia a Siófok FC Kft. dokumentumait az európai szövetség illetékeseinek?" - kérdeztük. ,,Igen, de csütörtökön lesz még egy személyes meghallgatásom, ám este már valószínűleg otthon leszek..." - hangzott az újabb válasz.


MI 
Huggy Bear Creative Commons License 2004.09.15 0 0 1149

Hajdú B. István

 

"Amikor a két Diósgyőr összeveszett, amikor feltűntek a kontárok, akkor már borítékolható volt a szomorú vég, és ez így még fájóbb, mintha egyáltalán nem adták volna meg a klublicencet - summázott a népszerű tévériporter. - Ha most diósgyőri szurkoló lennék, bizony nagyon el lennék keseredve. A legjobban talán azért, mert fogalmam sem lenne, kire is haragudjak… Azokra lehet, akik a csapat vagyonát eltékozolták, akik mindenféle segítséget ígérve feltűntek, majd elbujdokoltak, vagy éppen az önkormányzatra, amely csak az utolsó pillanatban adta meg a garanciát. Erre a szegény licencmenedzserre viszont talán nem kellene dühösnek lennünk, ő csak annyit mondott, ha már leírtuk a szabályokat, esetleg tartsuk is be azokat."
Hajdú B. István szerint így előfordulhat, hogy a Diósgyőr játszik két meccset, majd kizárják egy hónapra, és így szépen periodikusan váltogatja jogállását: "Ahhoz már hozzászoktunk, hogy a zárás után nem tudjuk, hogyan végződött a bajnokság. De most már menet közben sem tudjuk..? Kívánom, hogy a Diósgyőr legyen a magyar Fiorentina, amelyet ugyan csődbe vittek, de a negyedik vonalból sikerült visszakapaszkodnia. Mondjuk az olaszoknál is működhetnek a dolgok, ha egy csapat két év alatt ugrik négy osztályt…"

Huggy Bear Creative Commons License 2004.09.15 0 0 1148

Heti sztori. Bár kizárták a Diósgyőrt, a szövetség határozata szerint még az NB I tagja lehet az együttes

 

Miskolci futball: pokolból pokolba

 

KUN ZOLTÁN NS, 2004-09-15

 

A magyar futball nyári pihenője, az olimpia eseménydömpingjét követően néhány hetes szünet után folytatjuk a már ismert összeállításunkat. Az e heti sztori: bár csupán néhány hónapja emelték fel az első osztály létszámát tizenhatra, máris kizárták a bajnokságból a szezont négy vereséggel kezdő Diósgyőrt, mert az tartósan nem tudott megfelelni a klublicenc követelményeinek. Az MLSZ tegnapi elnökségi ülése ugyanakkor semmisnek tekintette a kizárást, és a licencmenedzser felelősségre vonását sürgeti. Az ügyben szerdán az UEFA dönt, amely megint csak kizárhatja az együttest az élvonalból.

 

Nyilasi Tibor

 

"Fel vagyok háborodva! - adott rövid kórjelentést lelkiállapotáról az MLSZ utánpótlás-igazgatója, amikor a diósgyőri eseményeket hoztuk fel neki. - "Nem értem, hogy merik ezt csinálni a szurkolókkal. Végre valahol érdekel tömegeket is a foci, erre elriasztják az embereket… Csak annyit kérdeznék ettől a licencbiztostól, hogy egy hónapja más volt a helyzet Diósgyőrött? Nagyobb volt a rend, hogy elindulhatott a csapat a bajnokságban? Számomra szemfényvesztésnek tűnik ez az egész, egy év haladékot kellett volna adni minden csapatnak, és csak utána alkalmazni ezt a szigort."
Az edzőbizottság javaslata volt a 16 csapatos élvonal, a liga viszont húzódozott, mert nem látott ennyi piacképes klubot. Így netán az is felvetődhet valakiben, hogy a liga csak látszólag engedett, valójában az volt a célja, hogy a kiscsapatok kiszórásával világosan bizonyítsa, az ország csak 10-12 együttest bír el.
"Saját gyengeségét bizonyítaná ezzel a liga, nem hiszem, hogy ilyen eszközökhöz folyamodna - reagált erre a felvetésre Nyilasi Tibor. - Az a felelős a történtekért, aki áldását adta a Diósgyőr indulására egy hónappal ezelőtt, hiszen tudta mindenki, ez a szerencsétlen együttes úgysem felel majd meg a feltételeknek. De valami azt súgja, hogy nemcsak a Diósgyőr, hanem több más csapat is gondban van, csak éppen a legkönnyebb mindig a kicsit bántani… Ugyanezt más klubokkal senki nem merte volna eljátszani. Mindenesetre kíváncsian várom, mit hoz még ez a hét…"

 

Détári Lajos

Détári Lajos úgy készült, hogy hamarosan átveheti a Diósgyőr edzéseinek irányítását, erre fel egyszerűen meg akarják szüntetni az együttest.
"Múlt szerdán tárgyaltam Kuti Istvánnal, aki egy szót nem szólt arról, hogy mi történhet a csapattal - mondta az ötszörös világválogatott labdarúgó, aki egy hónapig már vezette egy másik Diósgyőr tréningjeit. - Ô sem tudta, hogy ilyen nagy a baj, meg én sem tudtam, nagyon meglepődtem a hír hallatán. Ez történik akkor, ha az önkormányzat nem teljesíti, amit vállalt…"
Helyben vagyunk… Détári Lajos ugye legendásan nincs jóban az önkormányzattal, azaz elsősorban Orosz Lajos alpolgármesterrel, így nem a ligát, az MLSZ-t, a licencbiztost okolja a helyzetért, hanem a képviselőt. Amondó, hogy ha nincs garanciavállalás, arról csakis az önkormányzat tehet, amely segíthette volna a klubot, ám inkább csak hátráltatja működését.
"A szabályokat sajnos be kell tartani, és amelyik csapat nem felel meg az előírásoknak, annak nincs helye a bajnokságban. Nagy kár, hogy néhány ember miatt ez a gárda éppen a Diósgyőr" - halljuk a szomorú ítéletet. Détári Lajos mindenesetre várja a fejleményeket, de arra még tippelni sem tud, hogy lesz-e a hét végén Honvéd-Diósgyőr meccs.
Ez azért reálisan mutatja a magyar viszonyokat.

Kemény Dénes

"Ez hír? Már meg sem lepnek az ilyen dolgok, sajnos hozzászokhattunk a hasonlókhoz - mondta az athéni aranyérmes férfi pólósok szövetségi kapitánya. - Figyelem a futballt, azt látom, hogy mondjuk ezen a Vasas-Újpest meccsen van két nagy tábor, a szurkolók örülnek, énekelnek, néha még élvezik is a focit, és mégis sorra lehetetlenülnek el a csapatok. Túl sok a botrány a magyar futballban, nemde?"
Ebben egyetértünk, ám a javán legalább mosolyogni is lehet. Mondjuk ez a diósgyőri ügy nem annyira jópofa, valahogy nem szívesen képzeljük magunkat a csapatuktól megfosztott drukkerek helyébe.
"Ne is mondja, szörnyű lehet - érzett együtt a miskolciakkal Kemény Dénes. - Hát itt van az ország egyik legnagyobb városa, és ez képtelen eltartani egy focicsapatot? Inkább Siófokról vesz egyet? Nem értem én ezt, de azt sem, hogy ha már engedték elindulni a bajnokságban, akkor miért kell kizárni négy meccs után. És ha már kizárják, miért kell visszavenni."
A sztori folytatható: ha már visszavették, miért fordulhat elő, hogy szerdán ismét kizárják..?
Merthogy immár nem a liga vagy az MLSZ, hanem az UEFA dönt a magyar bajnokság létszámemeléséről és -csökkentéséről.
"Szerda délután döntenek? Javaslom, a diósgyőriek a biztonság kedvéért még reggel játsszák le azt a ZTE elleni elmaradt meccset…" - hangzott végezetül a pólóskapitányi jó tanács.

Visszavágás

Icipici haladékot kapott a Diósgyőr, hiszen kedden - négy nap szünet után - ismét a magyar bajnokság részt-vevőjének vallhatta magát - hogy véglegesen, vagy csupán egy napig, arra a szerdai UEFA-döntés ad választ.
"Örülök az MLSZ határozatának, ez is megerősít abban, hogy korábban eljárási hiba történt, és elhamarkodottan zárták ki a csapatot - mondta Kuti István tulajdonos. - A kft. teljesítette a klublicenc feltételeit, az önkormányzat pedig megígérte a támogatást. Igaz, mindez az utolsó pillanatban történt, de mivel szeptember tizedike volt a határidő, szerintem nem lehet probléma, hogy csak este nyolcra adtuk be a likviditási és pénzügyi tervet."
Hogy probléma vagy sem, arról az UEFA ad írásos javaslatot, és az európai szövetség vagy elfogadja az úgymond határidő után benyújtott tervet, vagy nem. Minden a magyar interpretáláson múlik: igen ám, de néhány napja éppen a hazai licencmenedzser zárta ki a csapatot, vagyis csöppet sem valószínű, hogy olyan nagy jóindulattal viseltetne a Diósgyőr iránt.
"Remélem, nem tesz nekünk senki keresztbe, hiszen nem is lenne rá oka - folytatta Kuti István. - A liga és a szövetség is segített, hogy a kft. Miskolcra költözhessen, így nem valószínű, hogy utóbb éppen valaki ebből a körből torpedózná meg az elképzeléseket. Szerintem kicsit félreértették a dolgot: a rosszul dátumozott önkormányzati faxból arra következtetett a licencmenedzser, hogy a város csak szórakozik, mégsem áll a csapat mellé, de mára kiderült mindenki számára, hogy ez nem így van. Szóval, bizakodó vagyok."
Akkor bizakodjunk együtt, ám csak meg kell kérdeznünk: mi lesz akkor, ha az UEFA nem adja meg a Diósgyőrnek a licencet?
"Inkább adja meg, jó? Mert ha megkapjuk, akkor egész évre biztosított a működésünk, senki nem zárhatja ki többet a csapatot. Ha meg véletlenül nem adja meg? Elmegyek én egészen az atyaúristenig…"

Huggy Bear Creative Commons License 2004.09.15 0 0 1147
Lehet meccs szombaton

Az MLSZ elnöksége arra szólította fel a Ligát, hogy a Diósgyőr ügyében a licenc-, verseny- és fegyelmi szabályzatnak megfelelően folytassa le eljárását.

A Magyar Labdarúgó Szövetség ma délutáni rendkívüli elnökségi ülésén a Diósgyőri BFC ügyét megtárgyalva a korábbi hírekkel ellentétben "csak" olyan határozatot hozott, amelyben felszólítja a csapat játékjogát felfüggesztő Magyar Labdarúgó Ligát, hogy a DBFC-t működtető Siófok FC Kft. licenc kérelmét a licenc-, verseny- és fegyelmi szabályzatnak megfelelően folytassa le eljárását, és ezt követően hozzon döntést.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a Diósgyőri BFC akkor léphet pályára az NB I 6. fordulójában, szombaton este a Budapest Honvéd vendégeként, ha a Magyar Labdarúgó Liga az eljárás keretében megfelelőnek találja a Siófok FC Kft. által a licenc kérelemhez benyújtott dokumentumokat.

Huggy Bear Creative Commons License 2004.09.15 0 0 1146
Rossz lelkiállapotban

Kiprich József, a Diósgyőri BFC vezetőedzője eképpen kommentálta a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökségének rendkívüli ülésén született határozatát.

- A szakmai stáb a játékosokkal együtt csak annyit tud tenni, hogy bizakodik. Bízunk abban, hogy pénteken végleg tisztázódik az ügy, és szombaton pályára léphetünk a Honvéd ellen. Gondolhatja múlt péntek óta milyen lelkiállapotban vannak a srácok, pedig végre kezdtek "összeállni" a dolgok...

Az elmúlt hetekben, egy-két hónapban már annyi mindent élt át a diósgyőri labdarúgás, hogy én már semmin sem lepődök meg. Mindenesetre folytatjuk a felkészülést, edzünk igazi sportemberekhez méltóan, s reménykedünk, hogy nemsokára jobb, szebb napok köszönnek ránk.

MI

Huggy Bear Creative Commons License 2004.09.15 0 0 1145
Pokolból a mennyország szélére

Kuti István, a Diósgyőrt működtető Siófok FC Kft. tulajdonos-ügyvezetője kedd délután három órakor az egyik MLSZ-elnökségi tagtól értesült a testület döntéséről.

- Mit mondhatnék? - kérdezett vissza Kuti István. - Természetesen boldog vagyok. Őszintén megmondom engem ebben a pillanatban egyátalán nem érdekel, hogy ki, mikor és hol hibázott, a lényeg az, hogy visszakerültünk a helyünkre, mert az MLSZ-elnöksége is hozzánk hasonlóan látta az ügyet. Ettől a határozattól függetlenül én még várom a szerdai napot, azt hogy a Magyar Labdarúgó Liga a licenc kiadásával kapcsolatban milyen álláspontot képvisel majd. Nagyon remélem, hogy ez is azt fogja alátámasztani, hogy a Diósgyőri BFC csapatának az NB I-ben van a helye.

Visszatért

A diósgyőri labdarúgócsapatot működtető gazdasági társaság vezetője egy gondolat erejéig még visszatért a szombati naphoz, amikor a diósgyőri stadionban az elkeseredett szurkolókba próbált lelket önteni.

- Szerencsére úgy lett, ahogy mondtam, és remélem, hogy ezzel továbbra is hiteles emberként tartanak számon a drukkerek - jelentette ki Kuti István. - Akkor is úgy éreztem, hogy az érveim vannak olyan erősek, amivel sikeresen vívhatjuk meg harcunkat. A pénteki pokolból mára a mennyország szélére jutottunk, és bízom benne, hogy ez az erkölcsi siker nem csak nekünk ad erőt a folytatásra.

BCS

HT Miskolc Creative Commons License 2004.09.14 0 0 1144
Diósgyőr: nincs kizárva!

Budapest, szeptember 14., 15.20 Pénteken újabb tanácskozás következik.

Az MLSZ elnöksége mai ülésén határozat útján kötelezte a Magyar Labdarúgó Ligát arra, hogy "A labdarúgás szabályzatai", különösen a "Licencszabályzat", a "Fegyelmi szabályzat" és a "Versenyszabályzat" betartásával folytassa le a Diósgyőr élvonalbeli csapatát működtető gazdasági társasággal szemben a licenc vizsgálatát.
Az MLSZ elnöksége megállapítja, hogy a Diósgyőr csapata ez idő szerint nincs kizárva az NB I-es bajnokságból, továbbá felkéri a liga elnökét arra, hogy vizsgálja meg az üggyel kapcsolatos személyi konzekvenciák levonásának lehetőségét.
Pénteken, az UEFA állásfoglalásának ismeretében, a rendes elnökségi ülésen kerül ismét napirendre a klub ügye.

Huggy Bear Creative Commons License 2004.09.14 0 0 1143

MLSZ - tanácstalanok a szövetség elnökségének tagjai

 

Betartatnák a szabályokat

 

Munkatársainktól NS, 2004-09-14

 

Immár az MLSZ elnöksége is foglalkozik a Siófok FC Kft. licencügyével. A testület tagjait arról kérdeztük, miként látják a diósgyőri futball esélyeit.

 

Klement Tibor: "Szomorú, és talán nem túlzás azt állítani, hogy tragikus, ami a diósgyőri csapattal történt. Kötelességünk mindent megtenni annak érdekében, hogy a kialakult helyzet elemzése után, ha egyáltalán lesz még értelme, minden fronton segítő kezünket nyújtsuk a miskolci klubnak."
Lázár Lajos: "Érdemben nehéz addig bármit is mondani, amíg nem láttam a papírokat. Bízom benne, mégis úgy alakul, hogy kap egy utolsó esélyt a klub, ám ha a kizárás jogos, akkor nincs mit tenni, tudomásul kell venni a döntést."
Balázs András: "Nagyon gyorsnak ítélem a döntést. A licencbiztos Sélley Zoltán egyszemélyi döntése vagy eljárásjogi, vagy kommunikációs problémákat vet fel."
Makray Balázs: "Az anyagban ellentmondás van, mivel olyan, hogy UEFA-klublicencmenedzser nincs, hiszen a licencet az MLL adhatja ki. Az elnökségi üléstől az ügy tisztázódását várom."
Ferencz Gyula: "Már a bajnokság kezdetén problémás ügy volt a diósgyőri, ám a liga ragaszkodott ahhoz, hogy az élvonalban tizenhat csapat vegyen részt… Bízom benne, a miskolci eset nem ismétlődik meg más kluboknál."
Puhl Sándor: "Tekintettel arra, hogy az üggyel kapcsolatos iratanyagot még nem láttam, így át sem olvashattam, egyelőre nem formálnék véleményt."
Mezey György: "Szerdán Macedóniába utaztam UEFA-tanfolyamra, szombaton hazatérve azzal szembesültem az újságokból, hogy a Diósgyőr meccse elmaradt."
Fa Sándor: "Mivel külföldön tartózkodtam, nem ismerem az ügyet, ezért egyelőre nem is szeretnék véleményt nyilvánítani ebben a kérdésben. Az MLSZ ülését követően már okosabbak leszünk."
Szilvási József: "Tavasszal az MLL kérte a tizenhat csapatos bajnokságot, és akkor azt gondoltuk, ebben a szezonban derüljön ki, hány életképes klub van Magyarországon. Eljött az idő, hogy a szabályokat betűről betűre betartassuk, mert ez a magyar futball érdeke."

A további MLSZ elnökségi tagok - akik tegnap nem voltak elérhetőek -: Fekete Miklós, Kovács Attila, Annus Vince és Kamarás István. A szövetség elnöke, Bozóky Imre egyelőre nem kívánt nyilatkozni az ügyben.

 
Huggy Bear Creative Commons License 2004.09.13 0 0 1142
Svácjba utazott a licencmenedzser

Budapest, szeptember 13., 15.45 Az esély ugyan minimális, de még mindig "túlélhet" a Diósgyőr.

Sajtóközlemény

Dr. Szieben László, a Magyar Labdarúgó Liga elnöke, mint a magyarországi Licenc Menedzser adminisztrációs ellenőre azzal a kéréssel fordult a licencadóhoz, hogy Svájcban, az UEFA központjában, méltányossági alapon, a szeptember 13-án beérkezett dokumentáció alapján járjon el az UEFA illetékes testületénél a Siófok FC Kft licence ügyében. A Liga elnöke amíg arra a törvényes lehetőségek biztosítottak, mint a klubok tulajdonosainak képviselője mindent elkövet annak érdekében, hogy az Arany Ászok Liga küzdelemsorozatát annyi csapat fejezze be, mint amennyi annak nekivágott.


Mint ismeretes, a Magyar Labdarúgó Liga 2004. szeptember 10-én kapta kézhez dr. Sélley Zoltán UEFA Licenc Menedzser közleményét. Ebben az állt, hogy a klublicenc szabályzat 4.2.4.2 pontja alapján a Diósgyőr BFC labdarúgó csapatot működtető Siófok FC Kft licencét visszavonta, és a Klublicenc Szabályzat 4.2.4.3 pontja értelmében döntött a csapat kizárásáról.

Ennek alapján, előzetes intézkedésként, a Magyar Labdarúgó Liga Versenybizottsága 2004. szeptember 10-én törölte a Diósgyőr BFC – ZTE FC férfi felnőtt és Liga bajnoki mérkőzéseket, hiszen licenc nélküli csapat nem léphet pályára.

Ugyanakkor a Siófok FC Kft. szeptember 13-án a hiányzó dokumentumokat teljeskörűen átadta, és az MLL elnökéhez fordult azzal a kéréssel, hogy mint a klubok tulajdonosainak képviselője, illetve a magyarországi Licenc Menedzser adminisztrációs ellenőre kezdeményezze a licenc jog visszavonásának felülvizsgálatát.

A Liga elnöke a magyarországi Licenc Menedzserhez fordult azzal a kéréssel, hogy Genfben, az UEFA központjában, a késedelmesen benyújtott dokumentáció ellenére, méltányossági alapon járjon el. Ennek kapcsán Dr. Séllyei Zoltán a mai napon, szeptember 13-án Svájcba utazik, hogy az UEFA illetékes döntéshozóival tárgyaljon. Válasz várhatóan szerdán érkezik Genfből.

Az MLL ugyanakkor tájékoztatja a közvéleményt arról, hogy a médiában megjelent, az Arany Ászok Liga állását bemutató tabella nem felel meg a jelenlegi jogi helyzetnek, mivel egy klub kizárásáról ugyan a Licenc Menedzser dönthet, de ezen döntés alapján a Versenybizottságnak kell intézkednie. Ilyen intézkedés pedig nem született, mivel az UEFA válaszára szerda estig várni kell. A Versenybizottság csütörtök délután ülésezik.

Elkerülendő a hasonló nemkívánatos eseteket, az MLL Ligabiztosa és a Licenc biztos közösen, ezen a héten megkezdik az Előre FC Kft., illetve a Honvéd FC Kft. pénzügyi ellenőrzését és ezzel párhuzamosan folytatják az FC Fehérvár átvilágítását.


Előzmények

A nyár folyamán, Siófok FC Kft. licenckérelmét az alapeljárás során az I. fokú Licencadó Bizottság elutasította. A Siófok FC Kft. a döntés ellen fellebbezett az MLSZ Fellebbviteli Licencadó Bizottságánál.

Az MLSZ Fellebbviteli Licencadó Bizottsága 2004. június 1-én megadta a licencet a Siófok FC Kft-nek.

A licencadást követően a Siófok FC Kft. benyújtotta nevezését az MLL-nek az Arany Ászok Ligában való indulásra, melyet az elutasított. A sportszervezet a döntés ellen fellebbezett, melynek eredményeképp az MLSZ Elnöksége elfogadta a Siófok FC Kft. nevezését.

Ezután, az UEFA licencadó menedzsere értesült arról, hogy a Siófok FC Kft. által működtetett, Arany Ászok Ligában induló felnőtt csapat nem a licenckérelemben feltűntetett helyszínen kívánja megrendezni a hazai mérkőzéseit. A játékhelyszín-változtatás ugyanakkor az elfogadott licenc módosítását követeli meg.

A fenti módosításhoz kapcsolódó dokumentumok, valamint a korábban felmerült hiányosságok pótlására a licencadó 2004. augusztus 3-i időpontot adott meg. Mivel ezeket a sportszervezet nem teljesítette, így a licencadó póthatáridőt tűzött ki 2004. szeptember 10-re.

A megjelölt póthatáridőre, a Siófok FC Kft. a hiányzó dokumentumokat teljeskörűen nem pótolta.

 
Huggy Bear Creative Commons License 2004.09.13 0 0 1141
Káli Sándor szerint megvalósult a koncepció

A jelenlegi városvezetés nyújtotta környezetben hármadszor lehetetlenült el a diósgyőri labdarúgás, időrendben haladva: Reszeli-éra, Ott-korszak, és Kuti-féle klub.

Ezek ismeretében azt kérdeztük Káli Sándortól, Miskolc polgármesterétől, hogy tervezik-e valamilyen koncepció elkészítését arra vonatkozóan, hogy melyik osztályban, milyen önkormányzati szerepvállalással szórakoztassák a futballszerető miskolciakat - már ha egyátalán van ilyen szándék. A városvezető azt válaszolta, hogy azzal, hogy Kuti Istvánnal együtt aláírták azt az együttműködési megállapodást, amely a Siófok FC Kft. és az önkormányzat között jött létre, tulajdonképpen megvalósult a koncepció.

- Az én elképzeléseim szerint egy futballvállalkozásnak csak támogatója lehet az önkormányzat, ismerve az elmúlt évek diósgyőri futballjának történéseit, tulajdonrészt semmiképpen sem szerezhet egy ilyen gazdasági társaságban - jelentette ki Káli Sándor. - Ez mint ismert, megvalósult a Kuti Istvánnal aláírt szerződésben, és az sem titok, hogy ez a megállapodás azt is tartalmazza, hogy a diósgyőri focit működtető céget havonta 5 millió forinttal támogatja az önkormányzat több éven keresztül, és arra is figyeltünk az együttműködés megkötése előtt, hogy ez a támogatás oda jusson, ahová azt az önkormányzat szánja.

A megyeszékhely polgármestere arra a kérdésre, hogy a kialakult helyzetben kíván-e tenni valamit annak érdekében, hogy a városban belátható időn belül legyen minőségi labdarúgás, azt válaszolta, hogy az önkormányzat kapcsolatban van, mind a Magyar Labdarúgó Liga-, mind a Magyar Labdarúgó Szövetség vezetőivel, akikkel arra keresik a megoldást, hogy miként kaphatná vissza a Diósgyőri BFC csapata az NB I-es játékjogát.

Nem válaszol

Káli Sándort hiába kértük arra, hogy reagáljon a Magyar Labdarúgó Liga elnöke, Szieben László által a tegnap elmondottakra, amelyek a licence meg nem adásával kapcsolatban az önkormányzat felelősségét firtatták, a polgármester ezekre nem kívánt válaszolni, és csupán annyit mondott:

- Nem azért nem nyilatkozok erről, mert nem lenne mit mondanom. A személyes ügyemet most megelőzi a diósgyőri foci ügye, és addig hallgatok, amíg látok esélyt arra, hogy ismét NB I-es csapatnak valhassa magát a DBFC. Ha viszont ez mégsem így lesz, nekem is lesz mondanivalóm.

BCs

HT Miskolc Creative Commons License 2004.09.13 0 0 1140
Szieben: van még egy esély

Miskolc, szeptember 12., 21.15 A liga elnöke úgy véli: mindent megtett Diósgyőr-ügyben.

Dr. Szieben László, az MLL elnöke ma elmondta véleményét a kizárás ügyében.
- Többször is elmondtam a miskolci polgármesternek illetve alpolgármesternek, az önkormányzat gazdasági bizottsága vezetőjének, hogy milyen iratok szükségesek a megfeleléshez, mint ahogy azt is, hogy mindezt keddig küldjék el - mondta a liga elnöke. - Ehhez képest egészen péntekig nem történt semmi, és akkor is csak reggel tudtam szót váltani Orosz Lajos alpolgármesterrel. Ezt követően - még délelőtt - egy óra leforgása alatt három egymásnak ellentmondó "írás" érkezett nem hiteles formában, és a licenc-menedzser a partnereivel való konzultáció után hozta meg a döntését. Bármilyen furcsán hangzik, a Diósgyőr egyébként nincs kizárva a bajnokságból, igaz, a licencét elvették, és nem léphet pályára.
Szieben úgy látja, nincsenek jogi megoldások, ugyanis sem neki, sem a Liga elnökségének, sem az MLSZ-elnökségének, sem pedig az MLSZ-elnökének nincs kompetenciája a licenceljárásban. Ennek ellenére még lát egy megoldást.
- Már eddig is a tevékenységi körömet messze meghaladó módon próbáltam segíteni ezt az ügyet - folytatta Szieben -, de mint a liga elnökének, feladatom a csapatok érdekképviselete. Miskolc város vezetése azonban jobban félt politikai ellenzékének véleményétől, mintha kellő szakismeret hiányában hozta volna meg a döntését. Egyetlen esélyt látok még, és ebben teszek bizonyos lépéseket a jövő hét során.
Honlapunk azon kérdésére, hogy mi lehet ez az esély, dr. Szieben csak annyit válaszolt: az iratok holnapi áttanulmányozása nélkül nem szeretne elhamarkodott véleményt mondani.

 

nb1.hu

Huggy Bear Creative Commons License 2004.09.12 0 0 1139
"Jobban féltek az ellenzék véleményétől"

A Magyar Labdarúgó Szövetség Klublicenc Fellebbviteli Testület által idén június 1-jén megadott klublicencnek az volt a feltétele, hogy a Siófok FC Kft. licence azzal a feltétellel marad hatályban, ha a kft.-é a Miskolcra, Diósgyőrbe történô székhelyáthelyezés okán az egyes kritériumokat legkésôbb szeptember 10-éig az új székhelyre vonatkozólag korrigálja. A testület az augusztus 3-án keltezett levelében ennek megfelelôen jelezte, amennyiben a csapatot működtetô Siófok FC Kft. nem teljesíti teljes körűen a licenckorrekciót szeptember 10-éig, akkor a 2004/2005-ös pontvadászatra szóló klublicence azonnali hatállyal visszavonásra kerül.Ennek a végrehajtására a licencmenedzser jogosult, aki ezt pénteken meg is tette.

Ha eljárásjogi hibát

- Amikor szeptember 2-án, Miskolcon találkoztam a polgármesterrel, az alpolgármesterrel és a gazdasági bizottság vezetőjével, megbeszéltük, hogy milyen iratok szükségesek a megfeleléshez, s azt is, hogy mindezt keddig küldjék el. - mondta Szieben László, a Magyar Labdarúgó Liga elnöke. - Ehhez képest sem kedden, sem szerdán, sem pedig csütörtökön nem történt semmi, csupán pénteken reggel tudtam szót váltani Orosz Lajossal. Pénteken délelőtt egy órán belül három egymásnak ellentmondó ,,írás" érkezett nem hiteles formában, s a licencmenedszer a partnereivel való konzultáció után hozta meg a döntését. Hogy elvileg péntek az éjfélig tart? Nézze. Ha önnek azt mondja az APEH, hogy szeptember 10-ig adjon be egy iratot, s ön odamegy a záróra után hat órával, nyilván nem fogják elfogadni... A Diósgyőr különben nincs kizárva a bajnokságból, bár a licencét elvették és nem léphet pályára. A továbbiakról, a hogyan továbbról a jövő hét folyamán tudok majd többet elmondani.

Megtudtuk, az UEFA-nál két ellenőr vizsgálhatja Sélley Zoltán tevékenységét, amit akkor lehetne felvetni, ha a licencmenedzser eljárásjogi hibát vétett volna, hogy tartalmi szempontból - esetleg - nem cselekedett helyesen.

- Sélley Zoltán eddig valamennyi ellenőrzés során magasan megfelelt... - tette hozzá a ligaelnök. - A licencmenedzser közzétette a hiányokat, s ha ezek valósak, akkor nem nagyon van miről beszélni.

Mindent megtett

Szieben László úgy látja, nincsenek jogi megoldások, ugyanis sem neki, sem a Liga elnökségének, sem az MLSZ-elnökségének, sem pedig az MLSZ-elnökének semmilyen kompetenciája nincs a licenceljárásban.

- Nem érzem magam felelősnek, mert tevékenységemet messze túlnyúló módon próbáltam segíteni ezt az ügyet. Megtettem mindent azért, hogy Miskolcon élvonalbeli labdarúgás legyen, boldog voltam, amikor az első lépések sikerültek. Sportdiplomáciai nyelven szólva: a hálót hoztam, de azt ,,a halat", amit be kellett volna mutatni a licencadminisztrátornak, már nem kellett volna kifognom. Sajnos, a városvezetés jobban félt politikai ellenzékének véleményétől, mintha kellő szakismeret hiányában hozta volna meg a döntését. Kuti Istvánt, s ezáltal a csapatot, a városvezetés halogató taktikája tönkretette... Egyetlen esélyt látok még, s ebben lépéseket teszek a hét során. Egyeztettem a városvezetéssel, tulajdonossal...

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!