A sportra fordított pénz csökkentése egyáltalán nem jelenti a tömegsport támogatásának, vagy a sport értelmes támogatásának hatását. Az összeget nem tudom, megbecsülhetetlen, mennyi pénzt loptak ki a rendszerből. Jellemző, hogy Hajdúszoboszlón valóban a gyerekek számára építendő öltöző epítésére képtelenek voltak tao-pénzt szerezni. Debrecenben meg épült "a fiataloknak" egy stadion.
Valaki írta, hogy az akadémiákat támogatná. Jelenlegi formájukban én azokat sem. Kiöregedett játékosok minden szakmai és pedagógiai tudás nélkül "oktatják" a fiatalokat jó pénzért. Rosszabb esetben 2 borozás között. A hülye támogatásnak is köszönhetően jönnek ki azok az akaratgyenge emberek, akik nem is akarnak semmit a focitól, hisz' majdnem 1 millánál indul a fizu. Komoly megvonás kellene, hogy érdemes legyen dolgozni mind az akadémián, mind a pályán.
A Fidesz legalább a főbb eljárásjogi szabályokat betartotta, pl feles többséggel nem alkotmányozott.
Más kérdés, hogy a törvények szellemét mennyire tartotta be (semennyire), mennyire voltak önmegtartóztatók, szégyellősek, kompromisszumkészek, konszenzusorientáltak (semennyire).
Ezért mondtam, hogy kormányt lehet váltani, de a NER jogállami eszközökkel leválthatatlan (illetve 2/3 kell hozzá, az meg nem lesz).
Persze nem jogállami eszközökkel meg lehetne csinálni, de az már az Alkotmánybíróságon elbukna, nem is beszélve a nemzetközi fórumokról. Világbotrány lenne egy alkotmányos puccsból - ezért szerintem kicsit izmoznak majd, lehet, hogy néhányak munkáját megpróbálják megnehezíteni/ellehetetleníteni, az is lehet, hogy páran bedobják a törölközőt, vagy maguktól átállnak, de feles alkotmányozás nem lesz.
Vagy ha mégis, akkor a már eddig is roncsolódott jogállam semmivé foszlik.
És akkor ez egy ördögi kör, mert ha majd egyszer újra a Fidesz a jön, ők (és a társadalom másik fele) meg a mostani alkotmányozást (és törvényeket) tartják majd illegitimnek, és akkor majd ők fognak feles többséggel alkotmányozni?
Hol van ennek a vége?
Erre is gondolni kellene, persze nehéz gúzsba kötve táncolni, én többek között ezért sem vállalnám az ellenzéki miniszterelnök-jelöltséget, persze engem nem is kértek fel. :)
Ám ha mégis, szted akkor is marad a helyén Polt, marad a médiatanács, marad a választási rendszer, marad ez az alkotmánybíróság, maradnak az alapítványokba átvitt egyetemek, stb stb?
sőt, meg sem fognak próbálni semmit?
tévedsz -- a kimenetel persze megjósolhatatlan, de aki azt hiszi, hogy ugyanolyan módon folytatódik a nagypolitizálás, mint az elmúlt három évtizedben, az is nagyot fog tévedni (akkor is, ha gyurcsánynak hívják az illetőt.)
A radikális szót is újra kellene definiálni: nem csak úgy lehet valaki radikális, hogy buzizik meg cigányozik, sőt az önmagában nem radikalizmus, hanem max hangemberkedés (annak sem túl progresszív).
MZP pl szerintem csomó dologban kifejezetten radikális, retorikájában mindenképpen (a gyakorlatot meg majd meglátjuk - vagy nem).
Hozzá képest Karácsony kifejezetten mérsékelt volt (pl alkotmányozás terén, de úgy általában a stílusát tekintve), sőt az 1. forduló végéig Dobrev is visszafogta magát, csak most kezdett el visszalőni, mert valszeg érzi, hogy hátrányban van.
A DK-ban volt egy munkamegosztás, elvégezték a piszkos munkát mások, Klára eddig nem nagyon piszkította be a kezeit.
A profi sportot nem szabad elválasztani a tömegsporttól. A sikeres élsport vonzza a tömegsportot, a tömegsport meg bázist ad az élsportnak. A tömegsport pedig eü szempontból nagyon fontos, ebben én mindig egyet értettem OV-val aki ezt többször hangsúlyozta.
Azzal persze nincs vitám, hogy az állami pénzeket sokkal hasznosabban is el lehetne költeni. Nyilván futballakadémiára nem sajnálom, az akadémia légiósokkal teletömött felnőtt csapatát viszont bűnnek tartom. Kemény Dénes mondta jó pár évvel ezelőtt, hogy azért esett vissza a magyar vizilabda, mert klubok nem tudtak mit kezdeni a rengeteg pénzzel és orrba-szájba hozták ide az idegenlégiósokat...
Szerintem Jakab már politikai hulla, csak technikai kérdés, hogy mikor földelik el. Pláne, ha MZP nyert, aki mellé már szinte csak ő nem állt be, és ugye az ő esetében azzal, hogy nem támogat senkit, azzal Dobrevet támogatja, hiszen mindenki szerint a szintén jobboldali MZP-t kellene.
Egyébként Jakab stílusát leszámítva a Jobbikot már nyugodtan nevezhetjük ebből a brigádból mérsékeltnek... Nekik szerintem már nincs visszaút a radikalizmus felé, amire ráadásul messze nincs is akkora igény, mint 2010-ben.
Még azt sem zárom ki, hogy egy fordított Lovasi-stratégiát játszom majd meg.
Hagyományosan ugye az szokott lenni az ún taktikai szavazóknál, hogy kis pártra szavaznak listán (pl a Kutyapártra), egyéniben meg az ún "esélyes" "ellenzéki" jelöltre.
Én lehet, hogy fordítva fogom csinálni, és egy MZP vezette listára voksolok, minden fenntartásom ellenére.
Egyéniben viszont nálunk DK-s indul, rá a büdös életben nem szavaznék, így egyéniben a Kutya Pártra voksolok (ha lesz indulójuk itt), nyilván nem nyerhet az illető, de a töredékszavazatok felmennek a listára. A másik opció, hogy mindkét szavazatom a Kutyáknak megy (a Medián 7%-ra mérte őket).
Amit tegnap mondtak, az 3 napra érvényes. Semmi többet nem érdemes belegondolni, tegnap egy dologgal foglalkoztak, mozgósítani az utolsó erőtartalékokak.
Hitelesség vesztés nélkül ciklus felénél is csak akkor tudná megcsinálni, ha MZP nagyon szarul kormányoz.
Ne felejtsük el, hogy mekkora hatalma volt fletónak, miután legyőzte OV-t, bármit meg tudott csinálni Őszödön erről is sokmindent elárult és mégis mögötte maradt mindenki. Ha 12 év után MZP megverné OV-t, akkor neki is nagyon jelentősen nőne a mozgástere. S, ha MZP maga mögött tudja tartani a mérsékelteket (LMP, P, Jobbik, Momentum), akkor Fletó nem lesz erősebb náluk muszáj lesz kiegyeznie, sőt, valószínűleg a többséghez az összes ellenzéki pár kell majd.
Egyszer már megpuccsolta az aktuális kormányfőt, másodszor sokkal nehezebb lenne.
És ezt Fletó pontosan tudja. Ha megpuccsolná MZP-t, amire nyilvánvalóan képes, akkor egyértelmű, hogy csak konzerválni akarja a fidesz kormányzati és a saját ellenzéki pozícióját.
Nyilván nem a választások előtt puccsolná meg, hanem utána, kb a ciklus felénél (vagy ha valami nagy konfliktushelyzet van, mint anno Medgyessy-vel).
Beszarok. Lendvai Ildikó is olvassa a topikot... :-)
Lendvai: ...bizonyos Fidesz-szavazókat otthon tudna tartani (MZP), mivel nem lehet vele úgy hiszterizálni a közeget.
OZ: "A 2.2- (millió fidesz szavazót) szerintem nem lehet megingatni. de a 600 000-et otthon lehet tartani/lehet belőle szipkázni. MZP-vel. ... ha a fideszesek egy fél évig mindenhol Dobrevet (látják) akkor mindenki elmegy szavazni. "
Én voltam az egyik, aki MZP győzelmére tippelt, ez mindenképp mellette szól: "Több mint 94 ezer olyan szavazó vett részt a második fordulóban, aki az elsőben még nem."
Az új szavazók szerintem nagyon nagy részben MZP miatt szálltak be, ugyanakkor nagyon könnyen kezeli mindenki azt a mondás, hogy Dobrev 200-250 000 ezernél több szavazatot nem tud beszedni. Lehet, hogy ezt is alábecsüljük. Az első körben 473 060 szavazata volt Dobrevnek, Karácsonynak és Jakabnak. Ezek közül valamennyit biztos tud csemegézni, elemzők, meg úgy általában a hozzászólók véleménye szerint nem sokat. De biztos, hogy ez így van?
620 ezer volt az első forduló a második ban eddig 345 000, ha folytatódik a napi 80-90 ezer, akkor kb ugyanennyi lesz a második kör is, azaz Dobrevnek "mindössze" 100 000 extra szavazat kell. Nem vagyok már benne olyan biztos, hogy ezt nem tudja megcsinálni...
Ha nyer MZP. Muszáj beállniuk mögé, különben az összes hitelüket elvesztik örökre, már ami még maradt nekik. A kemény meccsek a színfalak mögött lesznek, de ha az összefogás nem jut el egységben a választásokig a győztes mögött, akkor nem csak a következő, de a következő két választás is zsebben van a fidesznek. És ezt Fletó pontosan tudja. Ha megpuccsolná MZP-t, amire nyilvánvalóan képes, akkor egyértelmű, hogy csak konzerválni akarja a fidesz kormányzati és a saját ellenzéki pozícióját.