Régen nagyon szerettem, fôleg a hangulata miatt. De manapság nem tudok olyan jó kis zugot, ahol van olvasóterem, és nem katalógusból böngészed a könyveket, hanem végigsétálhatsz a sorok között, és úgy kóstolgathatod a könyveket. Egészen más volt anno...
Leginkább attól függ, hogy sikerült-e eltalálni vele az izlésemet, hangulatomat, illetve, hogy van-e kötődésem valami klasszikus változathoz.
pl.: a Hair-t a film és az eredeti zene ismeretében elég nehezen tudnám elfogadni modernizált változatban.
Hagytál már ott szindarabot a szünetben, urambocsá felvonás közben?
Ezt hogy érti, kedveském? Hogy lehet a kettőt elválasztani egymástól?
Volt már, hogy nehezen viseltem, ha a rendezőnek koncepciója volt (ismert fiatal színész-rendezőről van szó, akit egyébként színészként szeretek).
Lehet jó rendező egy színészből? Rendezőből színész?
Én sosem akartam színész(nő) lenni, nincs szereplési vágyam sem, sőt lámpalázas vagyok.
Mindenképpen legyen a rendezőnek koncepciója, de azt nem szeretem, ha teljesen megnyirbálják-átszabják a darabot. Vagy akkor írja oda, hogy xy műve alapján írta z.
Én állitólag az vagyok. Nemrég emlitette is nekem egy kedves hölgyismerősöm.:-))))
De tudok nagyon racionális is lenni:-))) Düntő helyzetekben általában.
Némelyek (mások) persze lehetnek romantikusok a maguk módján, de időnként olyan lényegretörő kérdéseket tudnak feltenni, hogy majd' lefordulok a székről:-))))
ha nem mutatom ki raktározódik, olyan, mintha minden problémám mint egy majom a bal vállamon csücsülne. Sokasodnak, sokasodnak, átülnek a jobbra is, egyre virgoncabbak lesznek, fékezhetetlenekké válnak, majd mikor már velem kezdenek el dobálózni, ha van elég önuralmam, megkérem őket fáradjanak vissza oda, ahonnan jöttek. Ha nincs, napokig sírásra görbült szájjal próbálom elzavarni őket, de nem mennek, megkapaszkodnak a hajamban, a ruhámban, tépik a bőrömet, karmolnak, harapnak, rúgnak. Ez már nagyon meglátszik az ábrázatomon, ezért mostanában az első variációt favorizálom.
Elnézést, hogy így kiszaladt.
Én tökéletesen. A környezetem lehet, hogy nem ennyire. ;) De gyerekkorom óta nem voltam hajlandó feladni az elveimet, és szépen lassan elfogadtak ilyen csodabogárnak. Akinek van egy csöpp esze, az szereti, hogy ilyen különc vagyok. Szerencsére sokan szeretik. ;)
Néha megpróbálom titkolni, de rólam is azt mondják, hogy rá van írva az arcomra... sajnos. Néha azért sikerül, bár olyankor meg megkérdezik, hogy miért vagyok olyan morcos?
Odafigyelsz az ábrázatodra? Vagy nincs szükséged rá?