Keresés

Részletes keresés

_spyglass_ Creative Commons License 2011.12.20 0 0 11105

"költségvetési törvény értelmében az állam (központi alrendszere) 14 340,9 milliárd forintos bevételből gazdálkodhat, míg a kiadásokat 14 917,1 milliárd forintra tervezték. Vagyis a hiány pénzforgalmi szemléletben 576 milliárd forintra csökken"

 

Na itt van. 576 milliárd pénzforgalmi forint. Ilyenek, mint 4-es metró költségvetésének végül háromszorosra növelése, BKV, MÁV életben tartására tízmilliárdok, pár km autópálya kétszer annyiért, mint minden környező országban (és fél év múlva beomlik az aszfalt), de akár ide vehetem a TAO pénzeket is, több tíz milliárd, meg még hajnalig lehetne sorolni. Mind olyan tétel amik 576 milliárddal szemben már igenis jelentősnek mondhatók.

Elmehetnek a retkesbe.

Tudom, hogy ez csak a központi költségvetés de konkrétan 3,9% kiadáscsökkentés egálra hozná ezt az egyenleget. Nem 10%, meg nem 30%, amit bizonyos területeken gond nélkül ellopnak. 3,9. Most simán fel tudnám kötni mindegyiket.

Ellenpólus Creative Commons License 2011.12.20 0 0 11104

"Sem korábban, sem a jövőben nem a kormány vette el ezeket a forrásokat, hanem a magán-nyugdíjpénztári tagok döntöttek arról"

 

Tehat akkor ha jol ertem mint marado, en most ugy dontok, hogy vegyek el?

Arrogancia 10/10

_spyglass_ Creative Commons License 2011.12.20 0 0 11103

Azért ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a becsicskulás meg a totális széllel szemben pisálás csak a két véglet, és valójában két olyan opció amit nem is teljesen mi irányítunk...

Van azonban egy olyan lehetőségünk is, hogy önmérsékletet tanusítsunk, végre egyszer összezárjunk, felismerjük, hogy ténylegesen szarban a haza, legalább megfelezzük a mutyit és a fekete gazdaságot, megszüntessük a spanok helyzetbe hozását, az állami vagyon módszeres lenyúlását, a minden szinten való pazarlást, a hazudozást és a nép folyamatos hülyítését.

És nem a manyup pénzem lenyúlásáért meg az adóemelésekért, hanem azért a büdös kurva anyját az összes tetves szarházinak, mert nincs bennük annyi, hogy ebbe belevágjanak. Nincs igényük egy olyan erkölcsi győzelemre, ami kevés politikusnak adatik meg. Lehet, hogy rövid távon nagyon durva következmények lennének de ha valamivel a történelem könyvekbe lehet kerülni, akkor ilyesmivel.

 

De nem, ezeknek annyi fér az agyába, hogy legyen lézerblokkoló a szolgálati S8-ban, a haverok húzzanak fel 3 milliárdért egy kibaszott focipályát a szíve csücske focisulinak, a többiek meg olyan komolytalanok, hogy egy Mesterházy nevű senkiházit főnöknek tesznek meg, vagy annyit tudnak szajkózni, hogy "tárgyaljuk újra az államadósságot"....

Szánalmas banda, mindegyik.

Törölt nick Creative Commons License 2011.12.20 0 0 11102

Mondjuk eljátszhatnánk a gondolattal, hogy egy argentín mintájú "dőtsükbebasszusakkormagunkat" dolog esetén milyen arcot vágna az EU az IMF és Goldman Sachs. 

Előzmény: Törölt nick (11101)
Törölt nick Creative Commons License 2011.12.20 0 0 11101

Nem kell, hogy teljesen bedöntsenek, a hatalmas devizakitettség miatt elég, ha kicsit meglegyintenek a csőd szelével (ld a 320 körüli eurót; vajon véletlen volt, indokolta bármi, hogy akkor hirtelen így felkúszott, vagy egyszerűen csak egy tudatos külső támadás volt a forint ellen, és lám-lám, hirtelen behódolt a kormány az IMF-nek? Költői a kérdés persze, a lényeg, hogy olyan eszközeik vannak, ami akkora szelet csap, amivel szemben már tényleg nem lehet hugyozni).

Előzmény: Törölt nick (11100)
Törölt nick Creative Commons License 2011.12.20 0 0 11100

Ezt Bogár mondta, nem én. Azért is írtam oda a nevét. :)

Én továbbra is azt mondom, hogy nem aza valószínűbb forgatókönyv. 

Előzmény: Törölt nick (11099)
Törölt nick Creative Commons License 2011.12.20 0 0 11099

"A magyar kormány, akárcsak a többiek, kutyaszorítóba került. Ha szembemegy a megállapodással, az már rövid távon is olyan pénzhatalmi megtorlásokkal járna, amelyek hetek alatt anarchiába sodornák az országot."

 

Te B, amikor én ezt írtam, nem azt mondtad, hogy ettől nem kell tartani?

Előzmény: Törölt nick (11098)
Törölt nick Creative Commons License 2011.12.20 0 0 11098

"...Az unió vezetői és az egyes tagországok uralmi elitjei részben meg sem értik mindezt, részben nagyon is értik, de cinikus kollaboránsként a globális birodalmi „szuperstruktúra” kifosztó szivattyúit segítik saját népükkel szemben. Így borítékolható, hogy mindebből nemcsak hogy megoldás nem lesz, hanem minden eddiginél súlyosabb következményekkel járó, kvázi polgárháborús helyzet alakulhat ki Európa országainak többségében.

A magyar kormány, akárcsak a többiek, kutyaszorítóba került. Ha szembemegy a megállapodással, az már rövid távon is olyan pénzhatalmi megtorlásokkal járna, amelyek hetek alatt anarchiába sodornák az országot. Ha viszont elfogadja, akkor olyan brutális, újabb megszorításokat lesz kénytelen bevezetni, amelyek lényegében ugyanezzel a következménnyel járnának. A megoldás az lenne, ha nevén neveznénk a csapdát, és a két, egyaránt semmibe vezető válasz hamis síkjából próbálnánk kitörni. Ehhez azonban, sajnos, mind az érvényes tudás, mind az erkölcsi tartás, mind az ezt kikényszeríteni képes lokális, regionális és globális együttműködés hiányzik. 

A túlélés egyetlen esélyét így rövid távon csak az a lavírozó, ügyeskedő, ravaszkodó mentalitás jelentheti, amelytől erkölcsileg irtózhatunk ugyan, ám logikailag itt és most aligha adódik más. De mindeközben hatalmas energiákkal kellene dolgozni legalább a „visszavonuláson”. A most felépülni látszó „páneurópai” globális pénzhatalmi diktatúra ugyanis rohamos gyorsasággal anarchiához, majd káoszhoz vezet Európa-szerte. Csak azok az emberi közösségek maradnak életben, amelyek képesek lesznek mindezt megértve olyan „élőhelyeket” kialakítani, ahová e pusztító diktatúra fegyverei nem érnek el."

 

(Bogár László)

Kevin Creative Commons License 2011.12.20 0 0 11097

"Jelentem Megyó, el is költötte bő másfél év alatt."

 

Jelentem Megyó, el is költötte bő másfél év hónap alatt.

Előzmény: Ljungberg (11092)
Törölt nick Creative Commons License 2011.12.20 0 0 11096

Magasról tesznek a manyupra a derék brüsszeliek. Az nem érdekli őket, mert nem a nemzetközi pénzügyi körök mozgásterét szűkítik. 

 

Ők a jegybankról és a pénzügyi stabilitásról szóló törvény miatt hisztiznek. Azért akarják megbuktatni Vityát. Tesznek ők arra, hogy veled, illetve a magyarokkal mi van. Lényeg, hogy az ojróstabilitást célzó elitklub céljait ne keresztezzék az olyan kis államok, mint ez a magyar. 

 


Előzmény: Törölt nick (11084)
Törölt nick Creative Commons License 2011.12.20 0 0 11095

A rohadt Fidesz mégsem tudta felszámolni a demokráciát? Vagy akkor hogy is van? 

No semmi gond, majd jön a sokak által vágyott szakértő kormány az EU kegyelméből. 

Előzmény: Tamas(Ottawa) (11094)
Tamas(Ottawa) Creative Commons License 2011.12.20 0 0 11094

Most akkor mi a helyzet ezzel az alkotmánybírósági Fidesz kontrollal?

Ellenpólus Creative Commons License 2011.12.19 0 0 11093

Legjobb tudomasom szerint rosszul jelentesz :)

Előzmény: Ljungberg (11092)
Ljungberg Creative Commons License 2011.12.19 0 0 11092

Jelentem Megyó, el is költötte bő másfél év alatt.

 

Lehet, hogy könnyű megmagyarázni a hülyeségeket, de ami biztos, hogy az emberek kibaszott hamar felejtenek.

Előzmény: Ellenpólus (11091)
Ellenpólus Creative Commons License 2011.12.19 0 0 11091

Gyonyoru ez az 8 evezes.

Felelos mindig van. Minden egyes baromsagukert.

Kurvakonnyu igy megmagyarazni a hulyesegeket.

 

Zabralasrol pedig, nemtudom melyik kormany zabralta el az emberek 10 evi megtakaritasat uszkve fel ev alatt :)

Majd azt is rakenik valamikor a 2002-2010-es idoszakra :)

 

Viszont emitt kerdeznem azt meg, hogy melyik kormany kapta meg ugy valtaskor a kasszat, hogy abban volt zseton?

Előzmény: Ljungberg (11081)
Törölt nick Creative Commons License 2011.12.19 0 0 11090

a Monetáris Tanácsban a Jegybank elnöknek is csak egy szavazata van, és már tele van a tanács Fideszes delegáltakkal, tehát a jegybanki alapkamat emelést én nem ellenszegülésnek tekinteném, hanem logikus lépésnek, az infláció, a FT árfolyam védelme érdekében tett lépésnek

Előzmény: _spyglass_ (11086)
Törölt nick Creative Commons License 2011.12.19 0 0 11089

és akkor még a Mészöly család 150 milláját meg se említettem

Előzmény: _spyglass_ (11088)
_spyglass_ Creative Commons License 2011.12.19 0 0 11088

"állami pénzekből így lesz szépen magán vagyon"

 

Az egész sztori kvintesszenciája, elsősorban az infrastruktúra részére vonatkozóan.

 

Nem tudom abból a 3 milliárdból mennyi az infrastruktúra (amit mi ingatlan hiányában igénybe sem tudunk venni) de legyen csak a 2/3-ada mondjuk, az is annyi pénz amiért szerintem McCabe már simán visszaadná a stadiont. Meg kellett volna gyorsan venni tőle egy négyzetméternyi sarkot a Gyáli út felől, akkor már lenne ingatlanunk és annak a fejlesztése címén pályázhattunk volna milliárdokra, abből meg megvettük volna a maradékot. Ja, hogy nekünk a megítélt szűk 400 misit sem sikerült feltölteni, mert nem bennünk látják a nagyok a fantáziát, úgy más...

Előzmény: Törölt nick (11087)
Törölt nick Creative Commons License 2011.12.19 0 0 11087

jajj, bakker ne legyél már naiv....

kapott a Tao-ból, kit érdekel a kamu pályázat

állami pénzekből így lesz szépen magán vagyon és minden szépen le van papírozva

ez az amitől hányok

Előzmény: Tamas(Ottawa) (11085)
_spyglass_ Creative Commons License 2011.12.19 0 0 11086

Ezt azért elég rövidlátó dolog volna szándékos ellenszegülésnek tekinteni. Kétségtelen, hogy egy jegybanki kamat emelésnek számos következménye van, de ugyanígy sajnos számos olyan dolog is, ami egyszerűen erre kényszeríti az MNB-t.

Persze lehet alacsonyan tartani a kamatot azért, hogy olcsó legyen a hazai hitel, csak ezzel könnyen gallyra lehet tenni a forintot, az importőröket, most perpill a devizahiteleseket is. Klassz inflációt is lehet vele gerjeszteni. Szerintem ez annál sokkal összetettebb, minthogy kamatemeléseket egyszerűen a kormánnyal szembeni ellenszegülésnek tekintsünk. Másrészt nem gondolom, hogy ez önmagában indok arra, hogy sürgősséggel törvényt kelljen alkotni az MNB megregulázására.

Szerintem ez a törvénymódosítás is beleillik abba a sorba, mint sok másik: jelen helyzetben feleslegesen vonja el az energiákat olyan döntésekről, amik a közép és hosszú távú stabilitást alapoznák meg.

 

A gyakorlatilag folyamatosan szembemegy pedig az elmúlt 10 év alapkamat alakulását figyelembe véve szerintem egyszerűen nem tud igaz lenni. Amikor valami über gáz van és muszáj emelni akkor emelik, utána folyamatosan tolják lefelé:

Tamas(Ottawa) Creative Commons License 2011.12.19 0 0 11085

1. MOL - erre, ha lennél szíves valamilyen írásbelit produkálni, mert ez így csak szóbeszéd

2. nem kapott a TAO-ból, hanem annak helyébe a felcsúti akadémiához került... nagyon valószínű, hogy publikus a hozzájárulók listája, abból lehet szemezgetni

3. hát mostmár csak a fia, de azt sem lehet tudni meddig... :-)

 

Előzmény: Törölt nick (11079)
Törölt nick Creative Commons License 2011.12.19 0 0 11084

nem a választási eredménynel van baja, hanem a hülye törvényeikkel, amiket azóta sorban hoznak

 

te minek neveznéd a magánnyugdíjasok pénzének újabb lenyulását

nálam, lopás

mivel vonnák párhuzamot az emúlt 50-60 évől?

államosítás, jó kis komcsi módszer szerint

belépsz a téeszbe vagy jaj lesz neked.

önkéntesen.

 

hát a kurva anyjukat!

 

nincs lové semmire, de az Orbán foci sulira van 3 milliárd

vagy a képviselő levtársaknak IPAD-jére is van

 

hát k. elegem van belőlük.

 

 

 

Előzmény: Törölt nick (11082)
Törölt nick Creative Commons License 2011.12.19 0 0 11083

nekem valaki azt mondta 2-3 hónapja, hogy figyeljem meg, hogy jövőre, legkésőbb tavasszal előrehozott választások lesznek

még a végén igaza lesz neki

Előzmény: Törölt nick (11082)
Törölt nick Creative Commons License 2011.12.19 0 0 11082

Ez van, amikor az EU tiszteletben tartja egy választás eredményét: 

 

"...A gazdasági lap úgy tudja, az EU a jegybanktörvény-tervezet, az egykulcsos adót kétharmados törvénybe bebetonozó javaslat visszavonása mellett csak a szigorú ellenőrzéssel járó IMF-hitelhez járult hozzá. Az egyeztetések megszakítása Olli Rehn, uniós pénzügyi biztos döntése volt, miután a kormányfő jelezte, ezeket a feltételeket nem tudja elfogadni. . A kormányban és a Fideszben úgy vélik, az Európai Bizottság szándékosan kért „lehetetlent” a kormányfőtől, akinek így akarják kierőszakolni a távozását.

A hvg.hu-nak a tárgyalásokra rálátó, neve elhallgatását kérő befolyásos kormánypárti politikus azt mondta: az IMF misszióvezetője, Christoph Rosenberg engedett volna, de az uniós biztos emberei eleve úgy jöttek Magyarországra, hogy tudták, most nem lesz megegyezés. Az EU – részben az amerikai diplomácia támogatását is élvezve – olyan helyzetet próbál teremteni, hogy szakértői kormány vegye át az irányítást, állítólag az utóbbi hetekben folyamatosak a tapogatózások, fideszes politikusokat is megkerestek, de a kormánypárt és a kabinet felzárkózott Orbán mögé.

A hvg.hu által megkeresett kormányzati és fideszes források az utóbbi napok fejleményei ellenére optimisták. Szerintük az IMF-EB-küldöttség távozása nem jelenti a tárgyalások végét, és jövő év elején meg fognak egyezni. Orbán Viktor abban bízik, hogy az EU-s stabilitási paktumról folyó tárgyalásokon partnerekre talál a kilenc hezitáló tagállam között, amivel javíthatja Magyarország alkupozícióját..."

 

Ljungberg Creative Commons License 2011.12.19 0 0 11081

Akkor kormányozzál te 8 évi zabrálás után, látom nagyon átlátod a helyzetet.

 

2002-2010 között is így féltetted az országot? Remélem igen.

Előzmény: Törölt nick (11080)
Törölt nick Creative Commons License 2011.12.19 0 0 11079

aha

kb. mint a MOL szponzori pénzek

magától megy a Vidikéhez, veletlenül se a lila nyakkendős utasítására

 

ja.

és a lila nyakkendős kapott 3 milliárdot a TAO lovéből

gusztustalan

 

éljen KiMIRSzen a nagy vezér

Előzmény: Tamas(Ottawa) (11077)
Törölt nick Creative Commons License 2011.12.19 0 0 11078

Nekem az, hogy gyakorlatilag folymatosan szembemegy a kormány gazdaságpolitikájával, mert a rossz időben kiadott kamatemelési döntései a beruházási források kamatszintjének emelkedése miatt fékezi a növekedés-, és a foglalkoztatás bővülésének lehetőségét. 

 

A függetlenség egy dolog, de nem lehet szembemenni az aktuális kormányzati gazdaságpolitikával. 

Előzmény: Törölt nick (11071)
Tamas(Ottawa) Creative Commons License 2011.12.19 0 0 11077

Én úgy gondolom, így a TAO hozzájáruló (most mindegy, hogy sport, vagy valami más) maga döntheti el hová menjen az a pénz, pontosan levezetve mire, és miért. A Te általad vázoltnál (közös kassza) már a kormány osztogat kénye kedve szerint, nem feltétlenül úgy és oda, ahogy azt a hozzájáruló szeretné, és nem is követhetné a sorsát.

 

Szerintem egyenlőre ez egy jó lépés. Majd amikor az elszámolás is napvilágra kerül, akkor lehet végképp eldönteni megéri-e ezt a változatot fenntartani.

Előzmény: Törölt nick (11073)
Ljungberg Creative Commons License 2011.12.18 0 0 11076

Ez meg egy ócska szar, pont mint az itteni munkásságod.

Előzmény: Törölt nick (11074)
Ljungberg Creative Commons License 2011.12.18 0 0 11075

Ez nem csak a focira vonatkozik egyébként.

Előzmény: Törölt nick (11073)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!