A mai adásról teljesen lemaradtam. Látom, a zsűri hozta az elvárt színvonalat. A döntőre igazán jó dal nem is nagyon maradt. Kész röhej.
Amúgy kábé bő egy hete végighallgattam mind a 40 akusztikus dalt (na jó, nem mindet végig), nem csak az elődöntősöket, és nem gondoltam volna, hogy valaha ilyet fogok írni, de Balogh Eszterért nagy kár. Amúgy se volt rossz az a dal, de nagyon jól állt neki az akusztik, egy nagyon szép, sallangmentes szám lett.
Olyan elképesztő kontraszelekciót, mint amit ez a zsűri ebben az évben A Dalban művelt, csak az X Faktor egyik évadában láttam, amikor ByeAlex kapta a lányokat...
Én egészen eddig a műsorig sose hallottam a Kaukázus nevű együttesről, pedig azt hittem, ismerem a legfontosabb hazai előadókat. Állítólag rohadtul frankók, most már kíváncsi voltam rájuk. A két legnézettebb daluk a "Teszkó" meg az "Egy a jelszó a tartós béke", belehallgattam mindkettőbe, de egy-egy percig bírtam. Bocs akinek az ilyesmi tetszik, de szerintem teljességgel élvezhetetlen, dallamtalan, az énekesnek kifejezetten kellemetlen fahangja van, a szöveg pedig iszonyúan kínos még a hazai underground szintjén is. Remélem olyan daluk is van, hogy "Sose hallok olyan gyönyörű nótaszót" vagy a "Múltat végképp eltörölni", tök királyul összeilleszthetők lennének ezek is az olyan menőn kreált szövegekkel, hogy "mindig megújítom magam, bennem napenergia van".
Ez a mostani dalszöveg is, nehéz mit mondani a "jön a rossz álom, kikalapálom" szintű klapanciákra. De legalább a dal jó lenne. A verze még egész tűrhető, de a refrén vetekszik Bárány László Féltelkével, annyira megöli az egész dinamikát az, hogy "egyetlen szóóó". De nyilván, mivel a műsor zsűrije és szerkesztősége be van oltva jó ízlés ellen, nekik erre van igényük. Mi meg fizetünk.
Az amerikai és úgy általában az angolszász zenék mindig is diszkriminálva voltak ebben az országban. Elég meghallgatni akármelyik rádiót, a Retrotól kezdve a CHR/Top 40-nel próbálkozó rádiókig (inkább csak próbálkoznak vele, de egyiknek s megy) csak elvétve mennek ténylegesen amerikai zenék, de az angol listákhoz képest is óriási a lemaradás. Ez bármennyire szörnyű és égő, a Modern Talking és a Hungária együttes országa voltunk és maradtunk, de elég megnézni, ma is mik mennek agyonjátszva - élükön a Halott Pénzzel, közben mellettünk süvít el már negyven éve a valóban trendi, minőségi nemzetközi zenei kínálat, aminek kb. 1-2%-át vesszük észre vagy adják egyáltalán idehaza. Erre célozhatott Nagy Feró is, teljesen joggal. KSA zenéje fényévekkel előbb van a jelenlegi "mainstream" magyar zenei ízléstől, ezért is eshetett ki. Ez a zenei felfogás akárhol megállná a helyét a világban, idehaza úgy néz ki, nem kell. Az "eredmény" méltó leképezése a hazai zenei állapotoknak.
Érdemi véleményt amúgy most sem tudok mondani a műsorról, mert kábé öt percre kapcsoltam csak oda. Csak annyit fűznék hozzá, hogy talán még életemben nem láttam női műsorvezetőn ennyire ronda ruhát, mint ez a piros förmedvény. Remélem Reni elég pénzt kapott, hogy kompenzálják ezt a merényletet.
Szerintem a hitgyüli lehet mögötte és akkor teljesen logikus. Szerintem nem szavaznak túl sokan ebben a műsorban, szóval ha Sanyi bácsi megparancsolta a híveknek, hogy nyomják meg a gombokat, akkor Jota több szavazatot kaphatott, mint az egész idei bagázs együttvéve.
Az az érdekes, hogy az ilyen "amerikai" típusú zenéket a Dal zsűrije igazán sose szerette. Tolvai Reni a három dalával egyetlen egy környit tudott menni összesen, Király Viktort is mindig csak úgy becsületből dicsérték, de valós esélye nem volt egyik évben sem, Linda az egyéni próbálkozása során egyből kizúgott. Még András jutott a legmesszebb. (Pedig Renin kívül még azt sem érzem, hogy "majmolnák" a stílust, ők tényleg ebben nőttek fel.)
Nagyon emlékszem Schell Judit (aki szerintem az egyik legjobb zsűritagja volt a műsornak) 2018-as mondatára Reninek, aki egy elég jó (ámbár élőben rémesen előadott) dalt hozott. Judit erre mondta, hogy "Nem látom benne Magyarország dalát."
Kb. ez a hozzáállás valamennyire mindig érezhető volt a zsűrin, de markánsabban talán az utóbbi 5 évben. Emiatt jutnak a fentiek ebben a versenyben talán kicsit nehezebben előre (hozzáteszem, amúgy nem is lennének nagyon rászorulva, hogy induljanak); és ennek a hozzállásnak a kedvezményezettje pl. Pápai Joci.
Vagy éppen mondhatnám a mostani mezőnyből Süle Zsoltot is (aki amúgy egy nagyon alázatos, szimpatikus zenész). Képzeljük el, meddig jutna, ha mondjuk az X zsűrije (vagy az ő korosztályuk) ülne itt a pult mögött.
Visszafogom magam, és nem írok érdemben az 5 idiótáról,akik agyán az első fél óra után átvette a hatalmat az ömlengőkór és már csak egymással versenyeztek a gejl feldícsérésekben.
Az eredményekről: meglepetések. Sülére senki nem számított, az meg, hogy KSA simán kizúgott, pozitív meglepetés. Ilhilla, ne karmold magad....
De váratlan a Jonatán bejutása is. Melyik egyházhoz tartozik a kis gézengúz?
>Swing à la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos
Jó napot kívánok, mi vagyunk a Bossa Nova in the Nights of Terézváros Band, Reichenbergerné Erzsike nénivel és Rézművel Jenő bácsival lépünk fel. TÍZ PONT!
Ezeket a zsűri pontokat ma nagyon nem értettem. Nem tudom, mitől ért többet KSA-nál, Hajdú Eriknél a folyóba beleölöm magam, ha még egyszer meg kell hallgatni c. szám, vagy Süle Zsolt jóindulattal is csak erősen átlagos dala, ami ugyan ezúttal számomra hallgathatóbb volt, de nagyon messze van nálam a továbbjutástól, ill. az" elhiszem, hogy nagyon jó zenészekkel felerősített", de számomra továbbra is értelmezhetetlen subidubidú mély üzenetű zenei "élmény". Gigi és Tortuga rendben volt, a hazafiak nálam kb. Süle Zsolt kategória, egyszer egy szódával elmegy, a gospeles srác dalán meg szimplán kicseszett az akusztikus kötelezettség, ez ebben a formában hallgathatatlan.
Nem láttam a műsort, csak KSA előtt kapcsoltam át, de nem hiszem, hogy Süle bácsi és Gigi dala többet érne András dalánál és az akusztik változat is annyira jó volt, hogy megelőzték őt.