Keresés

Részletes keresés

Homair Creative Commons License 2005.06.01 0 0 119

Amikor Borisz beteg volt Ákos és CB egészen jól megoldották az irányítói teendőket. Sőt azt lehet mondani hogy Ők voltak ketten Borisz cseréi, mert Vida a Pécsi betli után keveset lépett páylára.

Azért a Te csapatod négyes ötös poszton kevés lenne, kell oda mégy egy Chad.

Előzmény: lebowski (115)
gomesito Creative Commons License 2005.06.01 0 0 118

egyetértek azokkal a véleményekkel, amelyek Drahos, Kámán, Horváth Z. vissza/idehozatalát üdvözölnék! mindhármat szimpatikus, jó játékosnak tartom, Kámán egészséges harcot vívhatna Celejjel a kezdőbe kerülésért, Zoli abszolút jó megoldás lehetne centerben, no meg muszáj is erre a posztra még valaki, Drahi pedig megfelelő lenne egynek 1-esben, bár azért ez még soványka.

szvsz a lehetséges minőségi magyarok listája ezzel ki is fújt. (már aki mozgásban van)

 

mindezt term. úgy gondolnám, hogy mind a 4 légiósunk marad!

 

nem tudom, én CB-vel nem irányíttatnék, legalábbis nem kezdeném így a bajnokságot, hogy ő az első számú. sokkal jobban játszott, amikor úgymond "csak" 1 feladatra kellett koncentrálnia!

 

szóval nagy kérdés még minden, főleg az irányítóposzt, ebben lehetünk bajban!

simon is lehetne, ám csak egy rutinosabb kellene, de hát ki??

 

vagy tényleg maradnak az esetlegesen olcsóbb külföldiek, az ismeretlenebbek, hátha bejön. mondjuk úgy, mint Tomasz!

 

az anyagiak azért majd nagyrészt eldöntik a mi kis sorsunkat!

 

látjátok, hiába vagyok okosabb, mint Ti, nagyon újat, szebbet és jobbat nem tudtam mondani! :))

lebowski Creative Commons License 2005.06.01 0 0 117
lapovra én is kiváncsi lennék, legutóbb azt hallottam, h maradna...
Előzmény: aratu (116)
aratu Creative Commons License 2005.06.01 0 0 116
viszont senki nem beszél Lapovról.

gondolom Ő sem játszott olcsón, meccsek mentek el a dühkitörésein, és lássuk be sokkal fiatalabb sem lesz már. én nagyon, de tényleg nagyon jó játékosnak tartom, de elgondolkodnék...

tudtok róla vmit?
Előzmény: lapip (113)
lebowski Creative Commons License 2005.06.01 0 0 115

no, csak megpezsdült vmi... a többiek véleményére is kiváncsi lennék, addig is legfrissebb reakcióim: homair csapata bajnokesélyes lenne, sajna aratu által precízen :)) megfogalmazott büdzsé terhelés okán szigorúan feltételes módban. különben meg állandó problémát jelentene, h ki kerüljön be a kezdőbe, ki játsszon többet stb. bár gyanítom robi mester szívesen magára venné az ezekkkel együttjáró edzői terheket ;))

 

én horváth zét vhogy továbbra sem merem elhinni, álomszép lenne... ha képes lenne (és miért ne lenne?) legalább úgy játszani, mint ebben a szezonban, akkor tőle mondjuk nem sajnálnám a nagyobb pénzt se. kiváló védő és támadásban is hasznos, jövőre meg nem kéne külföldre igazolnia, mert az univer indulna az euroligába, majd onnan dobbanthat :) persze akkor már tiszta délszláv csapatunk lenne, a három horváth meg a bojan :))

 

a kámánra nem mondok újat, nekem meg se fordult a fejembe, h celej mellé hozzák, bár azok után, h idén cb-ákos-fodor g. triónk volt 2-es poszton, már ezen se lepődnék meg annyira... és akkor most itt is kihangsúlyozom, h példák garmadája bizonyítja: az egészséges csapatszerkezet sokkal hatékonyabb, mint a nagy nevek koncepció nélküli gyűjtögetése. de ez már nem a mi asztalunk...

 

drahos: jó ötlet, a kupameccs után bennem is megfogalmazódott, és ami a lényeg, (pl. pojbicshoz hasonlóan) kevesebb pénz hasonló produktumért, mint pl. pavlik. de ha pl. horváth z megszerzésének az lenne a záloga, h cb-nek kell irányítani, azt is bevállalnám. talán ákos (po-ban párszor ő hozta fel a labdát!) és talán-talán (óriási kérdő-kétkedő jel...) még a kis vida is be tudna segíteni. fodor gerit sztem nem kell nagyon tartóztatni, amennyi pénzt kérne, annyit sztem felesleges neki adni egy ilyen év után. bár lapip szerint maradhatna, mert ugye hát hova menne? ;))

 

az én fiktív névsorom:

1: drahos/pojbics/vida

2: cb/ákos

3: celej/mérész

4: horváth z/horváth cs.

5: lapov/k.tóth/csorvási

 

ez talán pénzügyileg is járható lenne, meglenne a 3 (keveset (se?) játszó de saját) fiatal, lenne magyar játékos is. chad viszont nincs benne. nem azért mert nem szeretem, v nem örülnék neki, de gondolom ő nem akarna (lényegesen) kevesebb pénzért pattogtatni, mint idén, és akkor rá sajnos (tényleg sajnos!) már nem fusssa :(( esetleg az igazolási határidő előtt lehetne igazolni még egy amcsit a po-ra... a drahos-pojbics párosból persze elég csak az egyik. esetleg ha lapov pénzéből is lecsippentenénk vmennyit, és chad is hajlandó lenne a járandóságának egy részéről lemondani, akkor majdnem maradhatna a legutóbbi felállás. de ez már gyerekmese...

 

 

 

Előzmény: aratu (107)
lapip Creative Commons License 2005.06.01 0 0 114
Chad zsából maradna, mert Horváth már félzsáktól boldog lenne!!!!
Előzmény: aratu (112)
lapip Creative Commons License 2005.06.01 0 0 113
Mindkettő szeretne maradni, de az ugye nyílvánvaló, hogy CB idén nevetséges pénzért
játszott, tehát többet akar!
Chad-ről meg ne beszéljünk, mert szétbasz az ideg!! hogy lehet így elbaszni egy játékost??
Előzmény: redmiller (111)
aratu Creative Commons License 2005.06.01 0 0 112
mivel a magyar játékosok drágábbak, úgy érzem a McClendon-zsák szinte elmegy a Horváth Z. zsákra. az idei Bradford-zsákból kijönne a Celej-féle +1 zsák, a jövő szezontól számítandó +2 zsákba beleférne Kámán is.

tehát ez esetben:

Lapov
Horváth Z.
Horváth Cs.
Kámán
Celej
Horváth Á.

viszont maradt 2 zsákunk, sőt ha Mérészékét is beszámoljuk akkor 3

ebből lehet venni egy jó ?-t meg még vmit.

ha a -?- horvát nemzetiségű, mint Lapov, akkor felállhatunk egy full horváth csapattal is!
Előzmény: Homair (110)
redmiller Creative Commons License 2005.06.01 0 0 111
Chad -ért nagy kár lenne.... Talán még formába lendül. CB-t szerintem biztos nem tudjuk megtartani....
Előzmény: Homair (110)
Homair Creative Commons License 2005.06.01 0 0 110

Holvány lila fingom sincs mennyi a költségvetés. Mi lenne ha mondjuk CB és Chad zsákjai felszabadulnának?

Előzmény: aratu (109)
aratu Creative Commons License 2005.06.01 0 0 109
mond meg hány zsákból gazdálkodhatunk (+/-), összedobunk egy csapatkát:)
Előzmény: Homair (108)
Homair Creative Commons License 2005.06.01 0 0 108
Sajnos igazad van, akkor nem marad más mit a kockáztatás. Veszünk valami noname játékosokat kintről és bízunk a legjobbakban.
Előzmény: aratu (107)
aratu Creative Commons License 2005.06.01 0 0 107
ez nagyon szép és jó lenne, de attól tartok mérsékelten reális.

idénhez képest:

Horváth Z.: +2 zsák pééz,
Kámán: +2 zsák pééz,
?: +1 v. 2 zsák pééz
Bradford: +2 zsák pééz
Celej: +1 zsák pééz

Fodor: - 1 zsák pééz
Boros: - 1 zsák pééz

számoljunk úgy, hogy Drahos zsákja kb. akkora mint a Dohány-Mérész féle zsák.

az összesen ha jól számolom + 6-7 zsák pééz.

nem merek behelyettesíteni, Te biztos jöbban tudod kb. mennyit ér egy zsák.
Előzmény: Homair (105)
Homair Creative Commons License 2005.06.01 0 0 106
A sorrendnek semmi jelentősége
Homair Creative Commons License 2005.06.01 0 0 105

Drahost nem hiszem, hogy visszahoznánk, bár nekem többször is megfordult a fejemben és őszintén jó választásnak tartanám, csak nem mertem beírni. Szerintem még elég olcsón meg is úsznánk, de akkor is kell még mellé valaki.

Egy picit sem tartom luxusnak a Kámán Celej párost, az idei évben a minőségi cserék miatt buktunk meccsket. Ezt a hibát mégegyszer nem követhetjük el.

CB-re inkább számítanék kettes poszton, Ákossal együtt, és ha feltétlenűl kell csak akkor irányítanának.

Tehát valahogy így nézne ki a csapat:

4-5:

Lapov

Chad

Csabi

Horváth Z.

3:

Celej

Kámán

2:

CB

Ákos

1:

? (passz)

Drahos

 

Előzmény: aratu (101)
aratu Creative Commons License 2005.06.01 0 0 104
nem tudom, rám még soha nem mondta senki, hogy túlzottan elvakult nacionalista lennék,
de legalább mutatóban maradhatna egy-két magyar a kezdőcsapatban.
Neked tetszett mikor a Szolnok öt légióssal állt fel?
Előzmény: jocicsek (102)
jocicsek Creative Commons License 2005.06.01 0 0 103
gondolom feltűnt, hogy kimaradt a "helyett" a csapatok szó után........:)
jocicsek Creative Commons License 2005.06.01 0 0 102
Nem bánnám, ha a magyar csapatok inkább külföldről szemezgetnénk. Biztos lehet találni egy két olyan irányítót, akinek ha kiesik a kezéből a labda, az minimum hármas:) olyan alexic félékre gondolok.... 
aratu Creative Commons License 2005.06.01 0 0 101
szerintem Horváth Z. ha elmegy Pécsről, akkor csak külföldre megy. úgy tudom már tavaly is volt ajánlata Töröko-ból, Belgiumból, és ezek idén realizálódhatnak. mindenképpen szükség van még egy 4-5-ös játékosra, még egyszer nem szabad nekimenni egy szezonnak 3 magas emberrel. Kámán és Celej szerintem luxus együtt, vagy-vagy, és hirtelen nem is tudom mit választanék. talán Kámán annyival jobb amennyivel Celej szimpatikusabb, nem beszélve arról, hogy Celejt már láttuk, azt viszont nehezen lehet megmondani, hogy Kámán mire képes a jól megszokott közegén kívül. irányító? az biztos, hogy kellene egy jó és rutinos irányító, csak nem nagyon tudok ilyet kishazánkban. ahhoz, hogy Simon idejöjjön gondolom rendesen meg kellene emelni a költségvetést. én talán Bradford-al irányítatnék, idehoznám mögé Drahost, Horváth Á. lenne a kettes, és mögé is hoznék egy fiatal magyart (Molnár, Ferencz).
Előzmény: Homair (100)
Homair Creative Commons License 2005.06.01 0 0 100

Horváth Z távozását már tényként olvastam a PVSK honapján, állítólag rajtunk kívül az Albával és a Debrecennel (?) folytat még tárgyalásokat. Pécs költségvetése a jó teljesítmény ellenére jövőre csökken és Horváth Z. ára is igen felugrott így biztosan nem tudják megtartani. Lapov, Chad, Csabi, Horváth Z. Kell ettől jobb centersor? :-)

Kámánról már sok hír felröppent, én azt hallottam Ő keresett meg minket, nem mi Őt. Hármas poszton egy Kámán Celej párost el tudnék képzelni. De mi igazán irányító poszton leszünk bajban, én sem érzem a legjobb választásnak Pavlikot, egy tapasztaltabb irányítónak jobban örülnék.

Előzmény: lebowski (99)
lebowski Creative Commons License 2005.06.01 0 0 99

értem én, h sokak szerint nem publikus és nem is ildomos (és talán még nem is időszerű...) igazolási pletykákról beszélni, de én azért is kiváncsiskodnék: mert ezekből jó kis szakmázások is születhetnének és szvsz jót tenne a fórumnak is. komolyan kiváncsi lennék a véleményetekre az alábbiakkal kapcsolatban: felröppent ugyebár kámán, pavlik és horváth z. neve.

 

na ezekről annyit: horváth zének nagyon tudnék örülni, de sztem sajna igen kicsi az esélye, tekintve, h a pécs nagyon meg akarja tartani, zolifiú állítólag jól is érzi ott magát, építkezik a városban miegymás... és a pécs is feltörekvő gárda, szal nem lehet könnyű megszerezni. de hajrá, nagyon hasznosnak tartanám! kámán: jól dob távolról, be lehet dobni 4-es posztra is, bár nem egy kemény védő. sztem ő is erősítés lenne, de ha tomasz maradna, annak talán kicsit jobban örülnék... pavlik: jó kis pg, de sztem nekünk nem ő kéne, inkább egy borisz klón, már ha lehet még ilyet találni. ha cb is marad, akkor nem hoznám, veszélyes, h túl gyorsak, túl kapkodók és nem elég fegyelmezettek lennénk, alacsonyak, ahol kellemetlen védelmi problémák lehetnének (emlékezzünk arra, amikor cb-nek kellett (volna) megfognia a magasbb és erősebb moseley-t, stb...)

 

összességében két embert hoznék a csapatba, egy magasat (horváth zé tényleg tökéletes lenne), ill. egy megbízható irányítót. sztem pavlik töredékéért pl. pojbics is elérhető lenne, aki szépen fejlődött az idény alatt a mafcban, tavaszra egész megbízható és eredményes volt, kár, h ő is alacsony.

 

nos?

 

Előzmény: lebowski (95)
geosz Creative Commons License 2005.05.31 0 0 98
Jóhogy má!
Már írom a verseskötetem is.:-))
Előzmény: Lúzer 004 (97)
Lúzer 004 Creative Commons License 2005.05.31 0 0 97

"Tavasz ébredése"

 

 

George, te annyira romantikus vagy. :)))))

Előzmény: geosz (74)
Lúzer 004 Creative Commons License 2005.05.31 0 0 96
Gumiszobát már lestopoltam :)
Előzmény: redmiller (94)
lebowski Creative Commons License 2005.05.31 0 0 95
ezt még nem venném készpénznek, de úgy legyen amúgy! a hivatalos éves 120 millából amúgy 23-at ad asszem a város plusz ingyen termet (edzeni ok, meccsre istálló...), szal ha ezt felemelik mondjuk 30 millióra, viszont az univer-kte becsődöl (azért ezt nem hinném, bár megszorítás elképzelhető), akkor még mindig nem léptünk előre egy centit se, sőt... nemzetközi kupaszereplés ugye nem lesz, de ha egybe tudják tartani a csapat magját már az is nagy siker és biztató a jövő szezonra. egyetlen agodalmam, h ha a többség marad, akkor h alakulnak a fizuk és a cserepad. uis ha chad után jövőre már cb is nagy pénzt kap (állítólag megkaphatja), akkor csak úgy lesz tartható a büdzsé, ha a kiegészítő embereken nagyot spórolnak... ennél tovább egyelőre nem mennék, különben is nem válaszoltatok még a konkrét kérédseimre :-/
Előzmény: lapip (93)
redmiller Creative Commons License 2005.05.31 0 0 94

Inkább jelentkezenek azok, akik vállalnák... Aztán lehet dönteni, hogy kik legyenek....

Egy darabig szívesen vállalom (talán az indulás első két hónapja), de hosszú távra még nem tudom....

Előzmény: TheHun (86)
lapip Creative Commons License 2005.05.31 0 0 93
Város növeli a támogatást, így nőhet!
kell is, mert nem jók a hírek!!! :(((((
Előzmény: aratu (91)
aratu Creative Commons License 2005.05.31 0 0 92
tényleg a gratulációt elfelejtettem.

a jutalmat átveheted akár ma este foci után, akár a vízitúrán is
Előzmény: gomesito (90)
aratu Creative Commons License 2005.05.31 0 0 91
és anyagilag mi várható? a költségvetés nő, csökken, vagy marad??
Előzmény: lapip (85)
gomesito Creative Commons License 2005.05.31 0 0 90

szomorúan konstatálom, hogy valóban elbuktam az elbukhatatlant...

 

egy közös szippantásban természetesen benne vagyok és még az is lehet, hogy - nem szívesen - gratulálok gyulánknak!:)

Előzmény: aratu (76)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!