Mivel bizonyos események miatt sok kecskeméti kosárklabdabarát bojkottálni kezdte a hirössport.hu oldal fórumát, ahol eddig a topic címében szereplő témát tárgyaltuk, úgy gondoltam, hogy nyitok egy hasonló című topicot, hogy ne syakadjon meg az eszmecsere a kecskeméti kosárlabdabarátok között.
Lúzer, kérdezz konkrétan.
Annyi lenne, hogy akivel jóban vagyok és kedvet érez arra, hogy nyáron összekoccanjon a törzsszurkolótábor, akkor szóljon. Szerintem jó lenne.
Tehát sütnék kaját, beszélgetnénk a tábortűz mellett, zene... A hely, az kerekegyh. felé a hobbinkon lenne, de ezt majd még megdumáljuk pontosan hol. Egyelőre össze kéne hozni egy pár embert.
Egyes poszton nem nagy a választék, valószínűleg meg kell kockáztatnunk valami ismeretlen (lehetőleg EU-s) játékost.
Ákos Dénes cserét kicsit meredeknek érzem, Dénes inkább hármas mint kettes, és nincs rá szükségünk ha jön Kámán vagy marad Celej. Abban igazad van, hogy Ákos játszott hármas poszton sokat idén, de szerintem nem az az Ő igazi helye.
Scott ha jól tudom amcsi (lehet hogy tévedek), nem jöhetne, ha marad CB és Chad, és úgy tudom mázlija volt vele idén a Nyíregyházának, annyi pénzért biztosan nem szerződik le újra. Egy biztos nagyon drága játékos.
A sok centerből Csaplár Nagy szerintem jó választás lenne, de kell a négy magas ember. Csabi, Lapov (vagy valaki más), Chad, Ervin nem lenne egy rossz centersor.
Csak az a gond, hogy ha ideszerződik, akkor le kell mondanunk a "rúgd seggbe Csabi" rigmusról. :-)
Egy két ötlet jövőre:
-Borisz ugye befejezi-->Pavlik(nem vszinű hogy eljön Paksról..)
-->vmi uj felfedezett csávó legyen cseh,szlovák,lett,litván ...
-Bradford ugye elmegye ha megfelelő ajánlat jön Németországból:--->
Spivey jó lett volna de ugye aláírt újabb egy évre az Albába,Lee ebben az évben már nem a régi volt, a többi légios amerikait vagy nem lehet vagy elmegy vagy nemjó,szóval itt is lehet keresgélni új arcokat
-Ákos nem hiszem hogy elmegy ha meg igen magára vessen
---> helyére lehetne esetleg Dénes Gábort
-Celej barátunk reméljük visszajön és megtanul labdát vezetni
-Fodor Gerit sokan leírták de ha teljesen felépül újra kezdő lehet és nagyon nagy hasznunkra válhat
-Kámán sztem felesleges lenne ha maradnak a mostaniak(mertha jön egy jó irányító akkor 2-es 3-as posztra: Bradford,Ákos,Celej,Fodor,Kámán
-esetleg Green de akkor egy amcsinak menni kell(de jo lenne ha meglenne az a magyar állampolgárság)
-McClendonnak mindene fáj már nagyon elképzelhető hogy elmegy
--->helyette nagyon jó megoldás lehetne Horváth Zoli(kár hogy még 10 csapat akarja) kérdés hogy mennyit áldoznánk rá?!
-->esetleg 4-es poszta még Stroud jöhetne Szolnokról egész jó meccsei voltak idén
-Lapovról nem tudjuk mit akar,maradhatna még csak már túl öreg és lassú kezdőnek+nem tud védekezni,cserének viszont kicsit drága(és nem EU-s)
--> centerbe is meg kéne próbálni magyar gyereket igazolni:-Csaplár Nagy Ervin: minden meccsen megdobja a maga 20 pontját,erős,fiatal,válogatott stb..
Grebenár: kis cérba gyerek de cserének jo lenne
Czigler: ugyanmár..:)
Szendrei:egy vadállat de nagy harcos
Bencze Zoli: ha régi NBA edzőtáboros formáját hozná jó fogás lehetne,bár így is az:)
-lehetne centerbe egy amcsit mondjuk Scott Níregyházáról ha figyeltetek 25-ös átlaga simán volt idén..
-persze fel lehet sorolni bárki bármelyik posztra,én nagyjából rájuk gondoltam,ha vkit kihagytam még megírom:)
üdv
Hajrá Univer!
Homér, szívemből szóltál. Amiket felsoroltál (Ákost ért pofonok), kiegészíteném még Celej igazolásával az ő posztjára, akivel nem jártunk rosszul, de Ákos így még kevesebb lehetőséghez jutott. Tavaly nagyobb volt a bizalom felé, többet játszhatott, és több labdát is kapott, így több pontot is dobott. Valahogy, mintha a magyar játékosok (kivéve Borost) felé kevesebb bizalommal volna Robi. Ez viszont visszaveti őket. Ördögi kör: minél kevesebb a bizalom, annál gyengébb a produkció, és így nyilván még kevesebb a bizalom. A következő szezonban erre leszek igazán kíváncsi: kiket hozunk magyarokat, ha a mostaniak közül elmennek (erre van esély, úgy tudom). Akik jönnek, azok már mind Robi választottjai lesznek, akikben talán jobban bízik majd.
ákost én is nagyon sajnálnám, remélem azért van remény... amúgy sztem ha elmegy egy rivális nagycsapathoz, ott sem játszhatna többet, sőt... szal én a helyében maradnék, pláne, ha bojan elmegy :)
amúgy irányító poszton én is egy assziszt király védekező specialistát látnék szívesebben, egy borisz upgrade pl. (csak nem ismerek ilyenz kis hazánkban sajna...) v ha ilyet nem lehet, jöhet jasikevicius, esetleg nash is :o)
Nemzetközi kosárlabda-gála az Extrém Sportszigeten
Az extrém-, trend- és freesportok mellett az idei évi Sportszigetről sem hiányozhat a kosárlabda, amely az elmúlt évek hagyományainak megfelelően 2005-ben is kiemelt szerepet kap megszokott helyszínén, a Körcsarnokban, egy minden korábbinál nagyobb szabású all star gálaműsor keretében.
A kosárlabda események a Budapest Sportaréna teraszán kezdődnek, ahol mindkét napon a kosárlabdázás utcai változata, a street ball bajnokság várja a résztvevő csapatokat. A tavalyi évben több száz csapat részvételével zajló street jam-re előzetesen és a helyszínen kialakított regisztrációs sátorban is lehet nevezni. (LETÖLTHETŐ NEVEZÉSI LAP ITT ) A street ball-bajnokság döntői vezetik fel a gálát, amely a részt vevő csapatok alapján páratlan izgalmakat és küzdelmeket ígér. A Körcsarnokba jegyet váltók igazi kosárcsemegét láthatnak majd a Sportsziget mindkét napján.
Három meghívott all star válogatott méri össze tudását egy körmérkőzéses torna keretében a Soproni All Star Gálán. A három összecsapásból álló torna felvezetőjeként" egy alkalmi médiaválogatott is beszáll a küzdelembe egy játékos, inkább a showelemekre és trükkökre, poénokra hegyező meccs erejéig. Elfogadta a rendezvény szervezőinek meghívását a sokak által az NBA előszobájaként is aposztrofált WBA (World Basketball Association - Kosárlabda Világszövetség) amerikai egyetemi kosárlabdaliga all star válogatottja. A Szövetség fő küldetése, hogy játékosait tanítsa, fejlessze és delegálja az NBA, az NBDL, a CBA, valamint más nemzetközi ügynökségek részére. A 2004-es évadban 17 játékos került a WBA-ból az NBA nyári ligájába. Tevékenységüket minden nagy, professzionális ügynökség nyomon követi annak reményében, hogy innen kerülnek ki a jövő nagy játékosai.
A torna másik sztárvendége az Europa Select Team fantázianévre hallgató alkalmi kontinens-válogatott lesz. A Basket Clinic Agency által meghívott játékosok Európa többb pontjáról, a kosárnagyhatalomnak számító Szerbiából, Szlovéniából, Macedóniából, Boszniából és Belgiumból érkeznek. Nem titkolt céljuk a tornán, hogy a hazai elsőosztály edzői karának bizonyítsák, érdemes őket az élvonalbeli klubokhoz szerződtetniük, ezért nem lehet kétséges, hogy kosártudásuk teljes repertoárját felvonultatják majd. A BCA - www.basketclinic.hu - öt éve szervez nyári kosárlabdatornákat itthon és külföldön európai és tengerentúli profi kosárlabdázóknak. A legelsőnek Debrecen adott otthont, majd Franciaország, Szlovákia és Irán következett. E tornákon válogatott és nemzetközileg is ismert játékosok mutatták be tudásukat a közönségnek és a szakmának.
Nem lesz könnyű dolga a két kontinensválogatott ellen a Converse által szponzorált és kiállított magyar all star csapatnak. A hazai élvonal all star válogatottja többek között a Marc Körmend, a Falco KC, a Kaposvár és az Albacomp legjobbjaiból verbuválódik. A csapat tagjaként pályára lép Kálmán László, Pankár Tibor (Falco KC), Bencze Zoltán, Góbi Henrik, Bódi Ferenc (Albacomp), Kutasi Gergely, Ferencz Csaba, Érsek István (Marc Körmend), Dénes Gábor, Hendlein Roland, Kiss Kornél (Kaposvári KK). A mérkőzések szünetében a résztvevő csapatok játékosai 3 pontos dobó verseny, zsákolóverseny és különféle kosárlabda bemutatók keretében egyénileg is megcsillogtatják tudásukat.
A nemzetközi kosárlabda-gála programja:
Június 11. szombat
15:00 street ball-bajnokság döntői 16:00 3 pontos dobóverseny, zsákolóverseny 17:00 Médiaválogatott vs. WBA All Star Válogatott 18:00 3 pontos dobóverseny, zsákolóverseny, kosárbemutató 19:30 WBA All Star Válogatott vs. Europa Select Team
Június 12. vasárnap
15:00 street ball bajnokság döntői 16:00 3 pontos dobó verseny, zsákolóverseny 17:00 Converse All Star Válogatott vs. WBA All Star Válogatott 18:00 3 pontos dobóverseny; zsákolóverseny, kosárbemutató 19:30 Europa Select Team vs. Converse All Star Válogatott
"Július 16-án kit érdekelne egy szalonnasütéses, ki tudja meddig tartó összeröffenés? Részletekért vagy írjatok ide, vagy a 0630-246-95-64-es számon elértek. Jó lenne, ha minél többen el tudnátok jönni, eddig Mogyival beszéltem csak."
Én valami önzetlen osztógépet szeretnék irányítónak. Ne dobjon nekem egy meccsen 20-30 pontokat, bőven elég a fele, de legyen a neve mellett egy halom assziszt meg szerzett labda.
Ha Ákos nem marad, azt nagyon sajnálnám, mert nem csak mint játékost, hanem mint embert is nagyon birom. Bár nem csodálkoznék, ha a távozás mellett döntene, érte Őt pár kellemtlen meglepetés idén. Gondolok itt arra, hogy kispadra ültették, a meccsről-meccsre betliző Fodor Geri szerződtetése miatt, vagy írhatnám a Lapov affért, a sokkal kevesebb lehetőséget.... sorolhatnám még..... Nem hiszem, hogy más csapat így bánna egy válogatott játékosával, és nagyon elszomorít ha a klub nem tesz meg mindent, hogy itt maradjon.
Nekem eddig Ő jelentette a kecskeméti kosárlabdát, furcsa lenne más csapat mezében látni.
Simon Balázs nevét, már nem is tudom kitől hallottam. De rákérdeztem egy tőlem jobban informált embertől és Ő nem cáfolt semmit. Tényleg felmerűlt a neve, de csak úgy "ha hazajönne" akkor esetleg hozzánk. Na szóval nem vicc vót.
hartvich sztem is jó kiegészítő lehetne, gondolom a zsákja se nagy... puskást meg 1szerűen elfelejtettem, amikor drahost meg pojbicsot favorizáltam, előtte ő is eszembejutott, h cserébe jó lehetne nekünk. viszont egyre több helyről hallom, h ákos nem marad. ő mit mondott ezzel kapcsolatban, szeretne egyáltalán maradni? mit hallottatok?
itt a sok kis zsákos frodóról jutott még eszembe, h lee 1-2 éve még igen elől lett volna a kívánságlistámon, de azóta fokozatosan egyre lejjebb csúszik... simon bazsi ügyében meg asszem lapip koma kimondta a frankót, nemtom ki találhatta ki, de biztos jót röhög most (ja és b-crazy, a múltkor vele kapcs nem fogalmaztam egyértelműen: én is korábban hallottam már a pletyit, és már akkor úgy hittem, h vicc - valszeg jól... - tehát nem utána, amikor az öreg univeresektől sem távolálló kosarasoktól visszaidéztem a dolgot - bár ez lényegtelen :))