Keresés

Részletes keresés

vanda62 Creative Commons License 2021.03.07 -2 0 54195

Elgongondolkodtam takarítás közben és rájöttem, hogy még egy formáció rendszeresen ad elő régi sanzonokat, mégpedig magyar sanzonokat. A Budapest Bárral Ferenczi György és Kiss Tibor is rendszeresen énekel régi sanzonokat. Sajnos én szerintem a zenei alap nem igazán passzol a sítlushoz, de tisztelni kell, hogy legalább nem hagyják kihalni a műfajt. A zsűri Seress Rezső-Horváth Jenő klasszikusában. Átutazók vagyunk ezen a földön 

Előzmény: vanda62 (54193)
vanda62 Creative Commons License 2021.03.07 -2 1 54194

A másik műfaj, amit nagyon szeretek, a dzsessz. Tegnap meghallgattam Szőke Nikit, és megállapítottam, hogy úgy tönkre vágta azt a szép nótát, amit a férjével írtak, hogy nagyon. Annyira igyekezett, hogy szép legyen, hogy egy határozott, egyenes éneklés helyett produkált egy teljesen érthetetlen, túldíszített, zűrzavaros valamit. Na, ezzel az énekléssel nem nyerte volna meg a montreux-i jazz fesztivált. 

 

A harmadik meg az opera. Most  a korábban operaénekesként is dolgozó Galda Leventéről nem is beszélnék. Nem tudom, mit csinált az elődöntőben, lehet, hogy fordítva tartotta a kottát, de nem úgy hangzott, mint akinek az éneklés tanult szakmája. :-(

 

Na kérem, ez a három volt az én favoritom, ezekkel is jól megjártam. 

Előzmény: vanda62 (54193)
vanda62 Creative Commons License 2021.03.07 -2 1 54193

A szimpatikus, ámde teljesen átlagos, a színpadra nem igazán való Süle Zsoltot.

 

Fájó szívvel, de el kell ismernem, hogy igazad van. Süle egy nagyon jó szándékú, tisztességes, szimpatikus zenészember, de hiányzik belőle az tűz, és az a rendkívüli tehetség, ami pl. Garouban benne van. Maga a sanzon, amit Süle írt, semmivel se rosszabb, mint azok a dalok, amit a kanadai énekes énekelni szokott. Szép, hagyományos, francia sítlusú sanzon, gazdag zene, költői szöveg. De éppen azért, mert ez általában gazdag, változatos a zene, és költői a szöveg, igen jó előadóképesség kell hozzá. Na az szegény Sülében nem nagyon van. Régen, amikor a chanzon még világdivat volt, voltak nagyon jó magyar chanzonénekesek, általában a színészek közül kerültek ki. Talán Cserhalmi az utolsó férfi képviselőjük, de hát már felette is eljárt az idő. Női chanzon énekesek terén jobban állunk, mert Malek Andrea és Micheller Mirtill is énekel chanzont. Megint az a baj, hogy van ugyan egy nagyon jó dal, de nincs hozzá jó előadó:-( 

 

 

Előzmény: Dávidking (54190)
Ilhilla Creative Commons License 2021.03.07 -3 2 54192

Ez a mai este konkrétan az ízléstelenség győzelme volt az igazi zene felett.

 

Azt hiszem, én ezzel a gondolattal zárom az idei évadot! Köszönöm, hogy helyettem is megfogalmaztad a lényeget!

 

...és a győztes: Bari Lacika lesz!

Előzmény: Dávidking (54190)
Ilhilla Creative Commons License 2021.03.07 -4 3 54191

az meg, hogy KSA simán kizúgott, pozitív meglepetés. Ilhilla, ne karmold magad....

 

Annak ellenére, hogy ez egyértelmű személyeskedés, válaszolok:

 

nem karmolom össze magam, mert -mint azt még a kiesése előtt írtam- nem volt jó KSA dalának akusztikus verziója és a kiesése sem lepett meg. Amikor Feró feldicsérte, mégis 9 pontot adott, egyértelmű volt számomra, hogy Gigi "alá" pontozzák, mert nem akarták, hogy az ifianya kiessen. Arra számítottak, hogy a nézők majd KSA továbbjutására szavaznak, de nem jött be.

 

Ettől függetlenül számomra egyértelmű, hogy az idei mezőny egyik legjobb dala Andrásé és sokkal tehetségesebb, mint ez a Jonatán és Süle bácsi, vagy akár Gigi "asszonyság"! Meg lehet nézni, hogy az elmúlt egy évben hány új és hány jó dala született, amíg a többiek ültek a fenekükön és sírtak, hogy "nincs koncertlehetőség".

 

...de ha ekkora pozitívum számodra KSA kiesése, akkor nem veszem el tőled ezt az érzést, örömködj csak! :D

Előzmény: BVNG25 (54172)
Dávidking Creative Commons License 2021.03.07 -1 1 54190

Az ilyen versenyműsorokban gyakran történnek igazságtalan momentumok, de ennyire kiakasztó dolog rég történt, mint az, hogy a mezőnyből egyértelműen kiemelkedő Kállay-Saunders András kiesett. Vérlázítónak tartom ezt minden szempontból. Nekem ez a verziója is tetszett a dalának. Pazarul össze volt rakva, és jó minőségben volt felépítve, és előadva. A zsűri el se hittem, hogy mit művelt. Majdnem max pontokkal továbbjuttatta az irritálóan áriázó fadarab Radics Gigit. A szimpatikus, ámde teljesen átlagos, a színpadra nem igazán való Süle Zsoltot. És egy tökunalmas swing csapatot élükön egy teljesen jelentéktelen, bizonytalan nővel. Ezután az ámokfutás után, mikor már csak a közönségben lehetett bízni, hogy talán korrigálnak, továbbszavazták Andelic Jonatánt ezzel a gospelnek csúfolt hitgyülis szörnyűséggel. Ez a mai este konkrétan az ízléstelenség győzelme volt az igazi zene felett. Erik, és Noémo is nagyon ügyesek voltak. Mindkettőnél látszanak a hiányosságok, de abszolút tanulható hátulütőik vannak. Viszont egy olyan autetikus zeneiséget képviselnek, amiről elmondható, hogy mindkettőjükben jó lehetőségek vannak. A Down For Whatever is tetszett. Ebbe a visszafogottab verzióba is rengeteg energiát raktak. Az este egyetlen pozitívuma az volt, hogy Szilárdék legalább pofára estek. Ki is volt még?... Ja igen, a Tortuga. Ők szót sem érdemelnek.

Gabknowsworst Creative Commons License 2021.03.07 0 2 54189

A mai adásról teljesen lemaradtam. Látom, a zsűri hozta az elvárt színvonalat. A döntőre igazán jó dal nem is nagyon maradt. Kész röhej.

 

Amúgy kábé bő egy hete végighallgattam mind a 40 akusztikus dalt (na jó, nem mindet végig), nem csak az elődöntősöket, és nem gondoltam volna, hogy valaha ilyet fogok írni, de Balogh Eszterért nagy kár. Amúgy se volt rossz az a dal, de nagyon jól állt neki az akusztik, egy nagyon szép, sallangmentes szám lett.

 

Olyan elképesztő kontraszelekciót, mint amit ez a zsűri ebben az évben A Dalban művelt, csak az X Faktor egyik évadában láttam, amikor ByeAlex kapta a lányokat...

Gabknowsworst Creative Commons License 2021.03.07 0 0 54188

Renit első körben magyarórákra kéne beíratni, bár a műsorvezetése színvonalán valószínűleg az se segítene... 

Előzmény: BitterSweetSymphony (54178)
Gabknowsworst Creative Commons License 2021.03.07 0 1 54187

Jé, már megint egy rugóra jár az agyunk. :)

Előzmény: BitterSweetSymphony (54177)
Gabknowsworst Creative Commons License 2021.03.07 0 0 54186

Hit gyülire tippelnék, ha ilyen stabil szavazótábora van.

Előzmény: BVNG25 (54173)
BVNG25 Creative Commons License 2021.03.06 0 0 54185
Előzmény: BVNG25 (54184)
BVNG25 Creative Commons License 2021.03.06 0 0 54184

Megnézve azt látom, hogy van egy ún. Szikra-Project, ami sok mindennel foglalkozik, nyilván hasznosan a zenészek számára.

 

és mit tesz Isten, egyrészt fel van sorolva a vezetői között bizonyos Mező Misi, másrészt a három tagú Management egyike egy Andelic Jonathán. , .

BitterSweetSymphony Creative Commons License 2021.03.06 0 0 54183

Nem végeztem alapos kutatómunkát az ügyben, de emlegetik az oldalaikon. Szóval simán lehet, hogy közvetlenül nem náluk tag, de attól még megtolták.

Előzmény: BVNG25 (54180)
BitterSweetSymphony Creative Commons License 2021.03.06 0 0 54182

2012-ben a Király tesók az Untried-al döntősök voltak, sőt top4-esek.

 

https://www.youtube.com/watch?v=-xMSls1Q_Fk

 

Igaz a legjobb 4-ben a zsűri már elkaszálta őket.

 

Előzmény: schanc (54176)
-shu- Creative Commons License 2021.03.06 -2 3 54181

Én egészen eddig a műsorig sose hallottam a Kaukázus nevű együttesről, pedig azt hittem, ismerem a legfontosabb hazai előadókat. Állítólag rohadtul frankók, most már kíváncsi voltam rájuk. A két legnézettebb daluk a "Teszkó" meg az "Egy a jelszó a tartós béke", belehallgattam mindkettőbe, de egy-egy percig bírtam. Bocs akinek az ilyesmi tetszik, de szerintem teljességgel élvezhetetlen, dallamtalan, az énekesnek kifejezetten kellemetlen fahangja van, a szöveg pedig iszonyúan kínos még a hazai underground szintjén is. Remélem olyan daluk is van, hogy "Sose hallok olyan gyönyörű nótaszót" vagy a "Múltat végképp eltörölni", tök királyul összeilleszthetők lennének ezek is az olyan menőn kreált szövegekkel, hogy "mindig megújítom magam, bennem napenergia van".

 

Ez a mostani dalszöveg is, nehéz mit mondani a "jön a rossz álom, kikalapálom" szintű klapanciákra. De legalább a dal jó lenne. A verze még egész tűrhető, de a refrén vetekszik Bárány László Féltelkével, annyira megöli az egész dinamikát az, hogy "egyetlen szóóó". De nyilván, mivel a műsor zsűrije és szerkesztősége be van oltva jó ízlés ellen, nekik erre van igényük. Mi meg fizetünk.

BVNG25 Creative Commons License 2021.03.06 0 2 54180

Megnéztem, nincs köze a Jotának a HitGy-hez, hanem valamilyen református szervezetekhez.

 

Persze nem kizárt, hogy unalmukban a Hitgyülisek úgy gondolták, megtolják ezt a szimpatikus fiatalembert.

 

De valószínűbbnek érzek más verziót.

Előzmény: BitterSweetSymphony (54177)
shadoe Creative Commons License 2021.03.06 -1 2 54179

Az amerikai és úgy általában az angolszász zenék mindig is diszkriminálva voltak ebben az országban. Elég meghallgatni akármelyik rádiót, a Retrotól kezdve a CHR/Top 40-nel próbálkozó rádiókig (inkább csak próbálkoznak vele, de egyiknek s megy) csak elvétve mennek ténylegesen amerikai zenék, de az angol listákhoz képest is óriási a lemaradás. Ez bármennyire szörnyű és égő, a Modern Talking és a Hungária együttes országa voltunk és maradtunk, de elég megnézni, ma is mik mennek agyonjátszva - élükön a Halott Pénzzel, közben mellettünk süvít el már negyven éve a valóban trendi, minőségi nemzetközi zenei kínálat, aminek kb. 1-2%-át vesszük észre vagy adják egyáltalán idehaza. Erre célozhatott Nagy Feró is, teljesen joggal. KSA zenéje fényévekkel előbb van a jelenlegi "mainstream" magyar zenei ízléstől, ezért is eshetett ki. Ez a zenei felfogás akárhol megállná a helyét a világban, idehaza úgy néz ki, nem kell. Az "eredmény" méltó leképezése a hazai zenei állapotoknak.

Előzmény: schanc (54176)
BitterSweetSymphony Creative Commons License 2021.03.06 -1 1 54178

Érdemi véleményt amúgy most sem tudok mondani a műsorról, mert kábé öt percre kapcsoltam csak oda. Csak annyit fűznék hozzá, hogy talán még életemben nem láttam női műsorvezetőn ennyire ronda ruhát, mint ez a piros förmedvény. Remélem Reni elég pénzt kapott, hogy kompenzálják ezt a merényletet.

BitterSweetSymphony Creative Commons License 2021.03.06 0 1 54177

Szerintem a hitgyüli lehet mögötte és akkor teljesen logikus. Szerintem nem szavaznak túl sokan ebben a műsorban, szóval ha Sanyi bácsi megparancsolta a híveknek, hogy nyomják meg a gombokat, akkor Jota több szavazatot kaphatott, mint az egész idei bagázs együttvéve.

Előzmény: schanc (54167)
schanc Creative Commons License 2021.03.06 0 1 54176

Az az érdekes, hogy az ilyen "amerikai" típusú zenéket a Dal zsűrije igazán sose szerette. Tolvai Reni a három dalával egyetlen egy környit tudott menni összesen, Király Viktort is mindig csak úgy becsületből dicsérték, de valós esélye nem volt egyik évben sem, Linda az egyéni próbálkozása során egyből kizúgott. Még András jutott a legmesszebb. (Pedig Renin kívül még azt sem érzem, hogy "majmolnák" a stílust, ők tényleg ebben nőttek fel.)

 

Nagyon emlékszem Schell Judit (aki szerintem az egyik legjobb zsűritagja volt a műsornak) 2018-as mondatára Reninek, aki egy elég jó (ámbár élőben rémesen előadott) dalt hozott. Judit erre mondta, hogy "Nem látom benne Magyarország dalát."

Kb. ez a hozzáállás valamennyire mindig érezhető volt a zsűrin, de markánsabban talán az utóbbi 5 évben. Emiatt jutnak a fentiek ebben a versenyben talán kicsit nehezebben előre (hozzáteszem, amúgy nem is lennének nagyon rászorulva, hogy induljanak); és ennek a hozzállásnak a kedvezményezettje pl. Pápai Joci.

Vagy éppen mondhatnám a mostani mezőnyből Süle Zsoltot is (aki amúgy egy nagyon alázatos, szimpatikus zenész). Képzeljük el, meddig jutna, ha mondjuk az X zsűrije (vagy az ő korosztályuk) ülne itt a pult mögött.

Előzmény: Ilhilla (54169)
vanda62 Creative Commons License 2021.03.06 -2 0 54175

bizony, bár az elődöntőbeli produkcióját még nem hallgattam, de biztos vagyok benne, hogy szinte olyan jó volt, mint maga Garou. :-)

Előzmény: Ilhilla (54164)
-shu- Creative Commons License 2021.03.06 -1 3 54174

Mivel ilyen remek mezőnyt sikerült a döntőre összerakni, gyorsan meghallgatom a Bosszúállókat, ami legalább nyomokban zenét is tartalmaz. :)

BVNG25 Creative Commons License 2021.03.06 0 1 54173

)))

Előzmény: -shu- (54165)
BVNG25 Creative Commons License 2021.03.06 -1 3 54172

Visszafogom magam, és nem írok érdemben az 5 idiótáról,akik agyán az első fél óra után átvette a hatalmat az ömlengőkór és már csak egymással versenyeztek a gejl feldícsérésekben.

 

Az eredményekről: meglepetések. Sülére senki nem számított, az meg, hogy KSA simán kizúgott, pozitív meglepetés. Ilhilla, ne karmold magad....

 

De váratlan a Jonatán bejutása is. Melyik egyházhoz tartozik a kis gézengúz?

István285 Creative Commons License 2021.03.06 0 3 54171

Szerintem a legjobbak:Kaukázus, Katona Petra és a Swing

 

Én a Kaukázust várom győztesnek.

schanc Creative Commons License 2021.03.06 0 2 54170

Érdekesség: a két közönség által döntőbe szavazott produkción kívül mindenki a 3-4. válogatóból lesz a fináléban.

Ilhilla Creative Commons License 2021.03.06 -4 2 54169

A zsűrinek igaza volt abban, hogy "évekkel előttük jár", hozzáteszem: "fölöttük is"!

Előzmény: schanc (54167)
Ilhilla Creative Commons License 2021.03.06 -4 4 54168

Na, nem kell végig szenvednem a döntőt, KSA kiesett Jonatán ellenében! R ö h e j !

schanc Creative Commons License 2021.03.06 0 2 54167

Megint Jota???

Ez érdekes.

 

András out. A 2012-es első megjelenését leszámítva mindig eljutott a döntőbe.

Ilhilla Creative Commons License 2021.03.06 -3 0 54166

Ezt legalább eltaláltam!

Előzmény: Ilhilla (54072)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!