Esélyük sem volt menekülni hétfőn későn este az idős testvéreknek Ózdon, amikor két fiatal cigánybűnöző rájuk törte házikójuk ajtaját. Sanyi bácsit (†71) vascsövekkel addig ütötték, amíg csak mozgott. Az öregnek valamennyi csontja eltört, koponyája szétnyílt, szörnyethalt még a brutális támadás alatt. Öccsét, Józsefet (68) szintén összeverték, koponyája szintén betört. Ő túlélte a támadást, ám tegnap még mindig életveszélyes állapotban kezelték a kórházban.
A nyugdíjas testvérpár Ózd Tábla nevű kertvárosi részében, a Szőlőkalja út végében, a hegyoldalban lakik egy házikóban. Sikításukat sem hallhatta senki, nemhogy a nyöszörgésüket. A vérbe fagyott testükre kedden bukkant rá egy ismerősük. A házikó szobácskája és konyhája, a falak, de még a plafon is csurom vér volt. Miskolcról egy óra alatt Ózdra értek a megyei gyilkossági nyomozók, akik 20 óra alatt azonosították az idős testvérek támadóit. A bizonyítékok alapján egy 19 éves és egy 23 éves helybeli cigánybűnözőt kezdtek keresni, őket végül Budapesten a BRFK nyomozói kapták el. A bűncselekmény felfedezése után 26 órával már mindkét gyanúsított rács mögött volt.
Rendőrségi forrásból megerősítették, a két gyanúsított néhány kérdés után részletes beismerő vallomást tett. Egyikük az áldozataikkal egy utcában lakik, vélhetően ő adta a tippet, hogy a védtelen öregeket támadják meg, ám mivel látásból ismerték őt, el kellett hallgattatni Sanyi bácsit és Józsi bácsit.
Tábla közbiztonsága a városban a legrosszabb.Megszaporodtak a betörések,lopások, erőszakos cselekedetek.A múlt héten egy idős férfi házába akartak betörni a Szemere úton, aki felébredt a recsegő ropogó bejárati ajtóra és egy kis lapátot kapott fel a kályha mellől,hogy megvédje magát. De a más kultúrkörből érkező hívatlan látogatók vascsövekkel verték eszméletlenre!!! Ma reggelre két idős testvért, két férfit támadtak meg otthonukban, egyikőjük szörnyethalt, az öccsnek még volt annyi ereje,hogy a szomszédba meneküljön és segítséget kérjen!
Ilyen közbiztonság mellett,hogyan lehet javítani a városunk megitélésén?
Tudom, bizonyos körökben nem szokás betartani a törvényes rendet, mert az emberek úgy szocializálódnak, hogy erre nem látnak példát, de ez a fórum, ez a vas magántulajdon és az alul található Tudnivalók alatti pontokat minden hozzászólásnál elfogadja mindenki, tehát itt nem érvényes az otthon megszokott „bármit csinálhatok, mert nekem származásilag, politikailag szabad” elv. Így aztán a szabálysértő hozzászólások és hozzászólók nem kapnak lehetőséget a nyilvánossághoz-közvetítődésre.
Miben tehetségtelenek az ózdi jobbikosok?Atomfizikában,netán ének.zenében vagy szélhámosságban nem értem?Miben kéne tetségesnek lenni egy mezei párt tagnak...
Sajnálom Arany Lacit mert jó szándékú rendes embernek ismerem,de észre kellene venni,hogy az ózdi jobbikban tehetetlen, sőt tehetségtelen emberek veszik körül.
A 85 éves asszony a fogaival oldozta ki a kezét összekötő fáslit, és hívta a rendőrséget. Elfogták a rablókat, a karácsonyi ajándékok megkerültek. Tovább »
Az Ózdi Volán áldásos tevékenységét szeretném megemlíteni. A hosszú hétvégén "természetesen" végig ünnepi járatot kellett alkalmazni. A csütörtöki táblási temetői járatokat kis busszal, erősen ritkítva oldották meg, már nem első évben. Gondolom a taxisoknak kell kedvezni ezzel is. (Ha négyen mennek taxival, nem sokkal drágább, mint a buszjegy ára.)
Másik, nem csak ünnepi problémám, hogy a Volán a menetrendben szereplő járatokat saját kénye-kedve szerint indítja. Pl. a mai 14:35-kor induló Bp-i buszjáratnál is a forgalmista dönti el, hogy a menetrend szerinti kettő helyett egy buszt indítson. Minek kell menetrendet készíteni, ha egy alkalmazott bármikor megváltoztathatja azt. Négynapos ünnep után a sok tanuló és Bp-en dolgozó ózdi túlzsúfolt buszon utazhat, és ma is fél óra késéssel érkezhetett meg.
Olyan vidéken gurulunk keresztül, hogy Bruce Willis kapásból Észak-Koreában játszódó akciófilmet forgatna benne. Kanáris, csüngő hasú szürreál-vadmangalicás riport Ózdról.
Ha ez tényleg így van, akkor nagyon sz@r lehet ott dolgozni. Az való igaz, hogy Magyarországon a politika erősen lekakálja a szakmát minden tekintetben és a politikus mondja meg, hogy "mennyi só kell bele".
A helyi Fidesz kampánygépezetévé vált a közpénzből fenntartott városi média Ózdon az ellenzék szerint. A tévé és hetilap bő teret ad a Fidesz képviselőinek, az ellenzékiek ugyanakkor elvétve jutnak megszólaláshoz. A kialakult helyzet miatt tüntetést is szerveztek. A tévé ügyvezetője szerint kiegyensúlyozottak a műsorok.
Táblában kriminális a helyzet,a Tábla úton több betörés is volt, főleg éjjel 2 és 3 között indulnak " beszerző útra" a rászorulók. A magányos öreg hölgyek nagy veszélyben vannak! Aki teheti - kritikus szemmel - vizsgálja felül a meglévő biztonsági berendezését. Ezeknek egy kutya nem akadály, több kutya kellene minden portára.
A közbiztonság cseppet sem javult, legalábbis a mi utcánkban nem látszik.
Sorozatosak a betőrések s a megfélemlítések.
A rendőrség tehetetlen, nem az ő hibájuk, hanem amilyen utasítást kaptak... Szomszédnál helyszínelte, a tetű betőrő otthagyta a pajszert, amit a szerv el sem akart vinni "nincs értelme" címszó alatt.... Ezt nevezem a 21. században....
Hova jön megint annyi család, meg minek ? Ezek csak rombolni tudnak..... Köszönjük Emese....