Kérdezném azoktól, akiknek szintén kellett már biztonsági övet cserélni, hogy mennyibe kerül vajon az összes kicserélése? És mennire érdemes, utána vajon meddig jó az új? Nekem nem csak a hátsók lógnak (2002), de a vezetőüléshez tartozó is. Szinte egyáltalán nem feszül, nem húzódik vissza :(
Ha a táblázatodból összeadom a 2013-asokat (kivéve, ahol hiányos), akkor átlagban 5,5% eltérés jön ki.
Végignézve a számsort jól látszik, hogy egyes tankolásoknál (+), másoknál (-) eltérések vannak (nem ugyanúgy kattant a pisztoly), ezek azután kiegyenlítődnek.
Az utolsó két tankolásból emiatt még nem vonnék le következtetéseket az eltérést illetően.
Az meg ebből sem derül ki, hogy mennyi ebből a computer hibája és mennyit csalnak a kútnál.
Az emlitett autók mind saját autók voltak. Csak tudják már,h volt-e benne vagy nem. Én is tudom,h a sajátomban van-e.
Nektek mennyit csal a számolt fogyasztáshoz képest a Jazz fogyi számolója? Milyen elven müxik a fogyi számláló, tudja valaki? Pl. ha állóhelyben jár a motor, illetve csak inditgatják sokat, mert valamit próbálgatnak, akkor hogyan számol?
Érdekes, amit írsz a légzsákról: nekem a volt nejem csattant anno a Jazz-zel, az orrával (az autóéval) fellökött egy Pug Partnert (szó szerint, amaz másfelet fordult vertikálisan), és a Jazz-ben nem nyílt a légzsák. Lehet, hogy valami szamurájokra kalibrálják odakint...?