Váó, sündörög. Bátor felvetés:) én pécsi vagyok, de a találkozó jó ötlet. nem tudom mikor mennék pestre legközelebb, de ha megyek mindenképp össze kéne hozni. addig is mit szólnátok valami skypos, msnes megmozduláshoz, ahol akár többen is lehetnénk? selyemcukorka is írta pl az msn-t ha jól emlékszem.
Áh. így már értem. nem tudtam hova tenni, h abban a kísérletben ahol a nyugati orvosok vizsgálták keleti szerzetesek agyát, h a meditáció miatt tényleeg boldogabbak-e, hogy jött ki, h a bal oldali pozitív érzelmekért felelős agyi terület aktívabb, ha egyszer a jobb felelős az érzelmekért. na így világos. tényleg rá kell gyúrni a balra.
Én találkozok bárkivel, de egyszerre inkább csak egy ismeretlen emberrel. Ráadásul egy kis alkohol többet segít az ismerkedő kedvemen, mint a friss levegő. Mi lenne, ha találkoznál másokkal kirándulás közben, aztán kipihennéd magad velem egy egészségtelen kocsmában, és elmesélnéd, hogy a többiek milyenek? :) (Én itt vagyok Budapesten, vagyis ha itt van a találkozó, akkor az nekem pont jó)
Sziasztok! Már írtam a szf csettopikba is erről, de ide is írok: mi lenne ha személyesen is megismerkednénk egymással? Veletek kettőtökkel, Porter és Teknős különösen jó lenne találkozni. Talán élőben jobban meg tudnánk vitatni ezeket, segíthetnénk egymásnak, amiben tudunk. Összevethetnénk a tapasztalatainkat, abból biztos sokat tanulunk. Én úgy vagyok vele, hogy ilyen témában az írogatást sokszor túl körülményesnek érzem, meg néha valahogy pont a lényeg sikkad el a sorok közt. Vagyis könnyen félreértelmezzük egymást. A részleteken még nem nagyon gondolkoztam, mert nem tudom egyáltalán van-e kedvetek hozzá, de ha benne vagytok, akkor majd megtaláljuk a módját, hogy hogyan lehtne összehozni.
Érdekes ez a modern érzelemkifejezősdi. A Winnetouban még az volt a menő, aki a kínhalált is egyetlen arcizomrándulás nélkül viselte :)
"Van benne agresszivitás az kétségtelen, csak kifelé kéne tudni irányítani. "
Egy befelé fordított Winnetou vagyok, aki fapofával önmagát skalpolja :D
Amúgy nem olyan egyszerű a dolog, hogy a jobb féltekében vannak az érzelmek, az agy annál bonyolultabb. Eleve nagy szerepet játszik a "limbikus rendszer", amelyik egyik féltekében sincs (az agyféltekék alatt a "nagyagy" két részét értik, de ez nem a teljes agy), a limbikus rendszeren belül az "amigdala" nevű részt szokták a fóbiákét hibáztatni.
A féltekékre visszatérve, azoknak is fontosak az érzelmek szabályozásában, és a két homloklebenynek eltérő szerep jut: a jobboldali szabályozza a "távolodó" érzelmeket (például a szorongást), a baloldali meg a "közeledő" érzelmeket (a pozitív érzelmeket, de a düh is közeledőnek számít). Egy elmélet szerint ezért a dühbejövés a szorongás egyik ellenszere :)
Tanulmányoztam most kicsit az agyféltekéket. Azt írták képzeljétek, hogy a neurotikusoknak gyakran a bal oldala érzékenyebb, mert a jobb agyféltekéjük aktívabb. Mivel ez az agyfélteke felel az érzelmekért és hiányzik a racionális kiegyensúlyozó bal oldal, ezért vannak a mentális problémák.
Érdekes ez, mert a bal agyfélteke alapvetően a férfiasabb jelleg. Ezt kell erősíteni: racionalitás, biztonságérzet, aktivitás(!), tudatosság, rend, beszéd (!), mintaészlelés
Meditáció pl kiegyenlíti a két agyféltekét. Próbáltam keresni technikákat a két agyfélteke kiegyensúlyozására, de meditáción, váltott lyukú orrlégzésen kívül nem sok mindent találtam, ezért kénytelen voltam én kidolgozni módszereket
Ja még valami.
Szóval: azt vettem észre, hogy így nézegettem ezeket az agyféltekékhez tartozó funkciókat, hogy az elmúlt időszakban tök megerősödtek bennem a baloldali funkciók: Rend, biztonságérzet, gyakorlatiasság, időérzék, beszéd, aktivitás. Szóval tényleg van ebben valami.
Azt gyanítom, hogy az alvásrendszer is ezen a kiegyensúlyozó elven alapszik. A jobb agyfélteke a tudatos, míg a bal a tudattalan részeket képviseli. És ha azt mondják a meditáció kiegyensúlyozó, szerintem ez is, csak ki van fordítva:
Meditációban nappal hozunk létre egy alvásszerű állapotot, éjszaka az alvás ideje alatt iktatunk be egy éber állapotot.
Talán ebből lehetne kiindulni, ha a kiegyensúlyozó hatást kutatjuk. Nappal-tudatos-férfia-aktív-kint; Éjszaka-tudattalan-nőies-passzív-bennt Valahogy így lehetne analóg módon redszerbe foglalni.
Na de akkor -kicsit csapongok- leírom miket ötlöttem ki agyfélteke kiegyensúlyozó célzattal.
Tehát mégegyszer: Bal agyfélteke: Beszéd, írás, olvasás, ritmus, aktivitás, tudatosság, stb
Jobb agyfélteke: Érzelmek, hit, filozófia, fantázia, dallam stb
Most csak azokat írtam ki, amik ezekhez kellenek. Amiket leírok, azok olyasmik, amiket én eddig rendszeresen csináltam, de most be is tudom azonosítani, hogy miért jó:
Pl a művészlekek sokszor nehezen fejezik ki magukat, míg a racionális emberek tudnak ugyan beszélni, de nincs benne semmi érzelem. Érzelmekkel telített beszéd is az egyensúlyra utal-érzelem jobb, beszéd-bal Szóval érdemes ezzel többet foglalkozni szerintem. Ja meg most jut eszembe, hogy az ilyen ellentétes mozgások is kiegyenlítően hatnak.
De ha valaki jobb orientált, érdsemes időbeosztást csinálnia, vagy kicsit tudományosabb tartalmú könyveket olvasnia, gyakolati dolgokkal is foglalkoznia. Nekem pl ez hiányzott. De nem hinném, hogy teknősnek egyértelműen jobb dominanciája lenne, hiszen logikusan gondolkodik, racionális is. Van benne agresszivitás az kétségtelen, csak kifelé kéne tudni irányítani. Konstruktívan felhasználni. Ellenben nehezen fejezi ki az érzelmeit, és talán nem az a kimondottan inzuitív típus. Bocs, hogy elemezlek, csak azt akarom mondani, hogy neurotikusság ide vagy oda, annak ellenére, hogy biztos csomó előnye lenne a baloldal erősítésének, ezek nem kizárólagos dolgok. Hogy én jobbos neurotikus vagyok tehát a baloldalt kéne erősíteni. Ezért írtam az összehangolásról, a kettő kiegyenlítése a legjobb szerintem.
Amúgy lány neurotikusoknál szerintem fokozottabban kell figyelni a bal oldal tudatos erősítésére.
Szóval nem tudom nektek eszetekbe jutott-e, de nekem elég sokszor régen, hogy a nem szorongásos emberek, akik nem félnek hogy hogy nem automatikusan boldogok? Úgy éreztem, ha én el tudnám érni ezt a fajta normális állapotot én lennék a világ legboldogabb embere, kinyílna előttem a világ és soha semmire nem panszkodnék többet, csak ne félnék folyton.
Amikor éreztem, hogy elkezdődik nálam ez a javuló tendencia, emlékszem, hogy teljes naív tisztasággal kérdeztem mondtam magamnak, hogy nagyon kíváncsi lennék arra, hogy vajon ezeknek a kifelé élő embereknek honnan ered a boldogságtalanságuk. És valahogy sejtettem, hogy idővel meg is fogom tapasztalni. Sőt, szerettem volna megtapasztalni, hogy megismerjem a másik oldalt.
Na és azt mondhatom, hogy kicsit elmentem az utóbbi időben én is ebbe az irányba és megtapasztalhattam, hogy velük mi a gond. Azért írom le, mert érdekes lehet nektek.
Szóval, ahogy az ember próbál lavírozni a kint-bent energiák között, bizony ha nincs résen, könnyen felbillen az egyensúly. Nálam nagyjából az elmúlt egy hónapban úgy érzem kifelé tolódott a dolog. Állandóan jöttem, mentem, alig voltam itthon, program, program hátán. Nektek is írtam, hogy nincs időm írni, Azt vettem észre, hogy idegesít, ha csak itthon vagyok. Le szoktam jegyezni időnként a gondolataimat. Ez tök elmaradt. Mert ehhez le kell lassítani a gondolatokat. Meditációhoz már nem is maradt türelmem. Meg minek? Már anélkül sem félek. Sokkal inkább adó-állapotban voltam, és nehezen tudtam befogadni.
Észrevettem valamit, amitől megijedtem. A napokban itt járt nálam egy barátom. Nem az a harsán típus, de mindig tudtunk beszélgetni. Most elkezdett idegesíteni. Nem tudtam rá úgy figyelni. Amikor beültünk valahova beszélgetni, alig vártam, hogy végre elmenjek. Nem féltem, nem szorongtam, semmi ilyesmi, inkább valami fásult, izetlenség volt ez. azokra a barátaimra vágytam, akik dinamikusabbak, otthagytam és elmentem sportolni szóval egyszerűen nem tudtam befogadni őt. Elment. Nem voltam magamra túl büszke. Érztem hogy érezte, hogy a terhemre van.
Már közben is bűntudatom volt emiatt, mert tudtam, hogy máskor sosem néztek ki így a találkozóink. Elgondolkoztam és rájöttem, hogy mivel elég gyakorlott vagyok már, nincs szükségem sem meditációra hogy felkészüljek az ilyen alkalmakra, hogy képes legyek nyugodt lenni. Anélkül sem félek már. Igen ám, de rá kellett jönnöm, hogy néha mintha valami érzéketlenség, fásultság lenne bennem.
Szóval arra jöttem rá, hogy ez a kifelé élő emberek csapdája. Erre kell vigyáznom. Szorongás egyik véglet, nyugalom az a közép, a fásultság pedig a másik véglet. Nem szorongsz ugyan, de nem is érdekel a dolog.
De ezt ne ilyen végletesen képzeljétek el. Nem lettem egy érzéketlen tuskó. Csak elindultam egy olyan irány felé, amit ha folytatnék ez lenne. Tehát valahogy billegek ide-oda aközép körül. Lényeg a lényeg, az elmúlt két napban rájöttem arra, hogy bizony az egyensúlyra szükség van. Elkezdtem újra meditálni, lelassulni. Újra írtam is. Olvastam. Magammal voltam. Itthon voltam. Hiányzott ez.
Szóval visszatérve erre az akarat dologra. Nem írok konkrétumokat, mert:
Itt a hangsúly nem a tárgyon van, amit akarunk, hanem magán a folyamaton: terv, akarat, megvalósítás. és ezek érzelmi kísérői.
Akarsz valamit, tökmindegy mit. Elhatározod, hogy megteszed, megnézed, megveszed, megcsinálod, megmondod, elkészíted, befejezed lényeg, hogy valami, amit nem kötelességből teszel, nem társadalmi vagy családi nyomásra, hanem egyszerűen azért mert meg akarod tenni és kész.
Ha kapásból nincs ilyen, tudatosan keresni kell. Szóval a folyamat: azzal, hogy elhatározol valamit, eloszlatod az ellenállást. Végre úgy teszel valamit, hogy nem mondja egy másik hang, hogy ehhez nincs kedvem, ezt minek csinálom, semmi értelme, ezt is azért teszem, hogy másnak megfeleljek és így tovább. Ehelyett megtapasztaljátok azt, hogy egy olyan tettbe adjátok az energiátokat, ahol nincs ellenállás. Ez a valódi tetterő, így érezhettek rá a személyes vitalitásotokra, arra a lendületre, ami minden hatékony tetthez szükséges. És itt most tényleg teljesen mindegy hogy kis, nagy, látványos vagy nem látványos dologról van szó. A folyamat maga és az érzelmi kísérői ugyanazok. Ha ezt rendszeresen gyakoroljátok, egyre több olyan eleme lesz az életeteknek, ami azért van ott mert ti akartátok. Így lehet egyre inkább a saját képetekre formálni az élteteket. Így érezhetitek egyre inkább azt hogy az irányításotok alatt állnak a történések, és így lesztek más emberekkel szemben is egyre magabiztosabbak, lazábbak.
Na igen, az öröm nagy ugrás a szorongáshoz képest valóban. túl nagy az érzelmi táv. de ha távolodsz a szorongástól, közeledsz a nyugalomhoz, és tartod az irányt, eljutsz az örömig.
na de hogy konkrét legyek. az örömlista alatt nem azt értem, hogy ma egy csoki holnap egy mozi. bár üdvös mindenképp, ha ilyesmit is tartalmaz. azt írtam, kihívást jelentő feladatok, amik sikeres "elvégzése" örömforrást jelenthet.
amit te írsz, azt én biztos nem írnám fel erre a listára. az inkább a "legyünk túl rajta"-listámon lenne.
de amit felvetettél azért jó, mert itt is bejön egyfajta szemléletváltás adta segítség. vannak ugye a sikerorientáltak meg a kudarckerülők. ezek semmiképp nem életre szóló bélyegek, hanem a gondolkodásunkkal befolyásolhatóak. szemléletmód.
első verzió: egy ilyen helyzetből nem lehet kihozni semmi jót. az egyetlen jó az lenne ha maga a helyzet nem lenne.
második: ha kihívást látsz benne, akár némi sikerérzettel is párosulhat a dolog. mondjuk nem remegett annyira a hangod, egész érthetően beszéltél, stb. a sikert mindig önmagunkhoz kell mérni. így lehet fokról fokra haladni. nem az a siker, ha lehengerlően előadod magad, és az illető csak annyit tud felelni, hogy személyes találkozót sem akar, mert így látatlanban is annyira elbűvölted a személyes varázsoddal, h képtelen ellenállni.
de ha már kicsit nyugodtabb vagy, mint múltkor, ha már nem halogattad annyit mint az előző munka-hívást, az már siker. feljegyzendő méghozzá!:) hogy legyen belőle még több, még jobb.
Érdekes ez az örömlista, és el tudom képzelni, hogy mondjuk egy buliban segíthet, ha az örömökre koncentrál az ember.
De az élet nem csupa öröm. Ha munkaügyben fel kell hívnom valakit, aki egyáltalán nem érdekel, akkor örömöt csak az okozna, ha nem hívnám fel. Ilyenkor jól jöhet, ha valaki az örömöktől függetlenül el tudja viselni a szorongásait.
így tényleg érthető, hogy a szorongásos tüneteket mutatók miért viszolyognak a sporttól. amúgy is stresszelnek, a sport meg rátesz erre a egy lapáttal. csakhogy pontosan így lehet hozzászoktatni az agyat. úgy is felfoghatjuk, mint valami mesterséges jótékony stresszforrás, amit ha kitartóan végzünk hozzászoktatja az idegrendszert és idővel pont emiatt nem stresszelünk. gondolom úgy van ez hogy minél szorongósabb valaki, annál több idő és önlegyőzés míg az agyunk hozzászokik.
én emlékszem például, hogy halál leizzadtam ilyen gyógytornaszerű izétől, de nem azért mert nehéz volt, hanem olyan alacsony volt a stresszküszöböm...
Richards doki biztos jó, de szerintem ne szorongás, hanem örömlistát csinálj. haladj a könnyen elérhető örömöktől, a nagyobb-nem feladatot!- hanem kihívást jelentő örömök felé. a szorongás megszűnése közvetett cél legyen, mintegy mellékhatás. az örömök, a saját vágyaid követése, valódi akaratod megvalósítása, így identitásod erősödése által. (én már a szorongás lista szótól is szorongani kezdek:))
nagyon jó lenne ha az alapszemléletetek csak egy nagyon kicsit mozdulna el onnan, ahol most van. kis váltás, mégis döntő fontosságú. ne abból induljatok ki, hogy hogyan tudnátok legyőzni a betegséget, ne akarjatok küzdeni ellene. küzdeni kell, de nem valami ellen, hanem valamiért. az egészségért. a lelki erőért. önmagatokért.
ezért is én például nem tudok olyan praktikákat írni, hogy hogyan érd el, hogy ne pirulj el, ne remegjen a kezed, ne rettegj, ne szorongj, ne izzadj, ne hagyd, hogy más figyelme megzavarjon, ne jöjj zavarba ha rád néznek, ne remegjen a hangod..nenene.
ehelyett csak azt tudom tanácsolni, hogy ha visszatérsz ahhoz, aki vagy akkor egyenlőnek érzed magad az emberekkel, nem fogsz elpirulni, nem remeg majd a kezed ésatöbbi.
a nem mindegy úgy értettem, hogy neked az, hogy nekem mi. érted. az nem mindegy, hogy neked mi. a mély vagy nem mély víz. érted.
teknős megfogalmazása nagyon jó. ha visszaestél, az azt jelenti, hogy valahonnan estél vissza. tehát képes voltál "emelkedni".
az biztos, hogy ezek a folyamatok nem kaotikusan működnek. mindennek van oka, annak is hogy javultál és annak is h visszaestél. gondolj vissza, hogy mikor jó volt mit csináltál, és ehhez képest mi változhatott. próbáld minél pontosabban elemezni. ott a válasz, csak lehet hogy nem tudatosítottad.
az jutott eszembe, h írtad, h visszajöttek a szobatársaid, és az alvásciklust elhagytad. ha a saját tapasztalatomból indulok ki, akkor azt mondhatom, hogy az alvásciklusok megváltoztatása az addigi gyakorlataimnak iszonyatosan hatékony felhajtóerőt adott. még ha nem is tűnt nagy dolognak, elképzelhető, hogy emiatt történhetett visszaesés. mert mikor egyszerre csináltad a aktivitás-passzivitás gyakorlatot az alvással, az így extrabiztos javulást eredményez. bár az alvás nem tűnik akkora jelentőségűnek az akt-passz. tevékenységhez képest, mert nem igényel akkora erőfeszítést, mégis kulcsfontosságú. legalábbis én ezt tapasztaltam.
Írtad régebben, hogy elkezdted a dr Richards-féle audioterápiát.
Richards doki is foglalkozik ezzel (a vége fele), és nem ajánlja a mély vízbe ugrást, hanem azt, hogy az ember állítson fel egy saját "szorongás-hierarchiát" a különböző helyzetekről, és az alapján haladjon az egyre nehezebb helyzetek felé. Valószínűleg "alacsony víz" lenne, ha kicsit hangosabban beszélnél, vagy többet néznél az emberek szemébe, ilyesmi. Persze csak te tudhatod, hogy neked mi mekkora szorongást okoz. De ha egy helyzet elképzelése nagyon erős szorongással tölt el, akkor jobb szerinte jobb, ha elhalasztod.
A visszaesésekről pedig azt mondja, hogy mindig vannak, de nem kell elkeseredni, mert a siker jelei olyan értelemben, hogy csak az tud visszaesni, aki már sikereket könyvelt el. Ha valamilyen régi gondolkodási-viselkedési szokásokról át akarsz térni újakra, akkor a régi reflexek még aktiválódhatnak egy ideig. Szóval nem az van, hogy valami benned gondoskodik arról, hogy "nehogy túl sok jó dolog történjen", hanem csak az, hogy egy ideig a régi és új minták együtt élnek, de ha kitartasz, akkor a régiek el fognak halványulni.
Nem egészen mindegy... Ha mondjuk most elmennék táborozni egy csomó ismeretlen ember közé, nem érezném magam vmi jól, mivel nem vagyok elég erős és magabiztos hozzá. Sőt mostanában megint lecsúsztam, egy darabig nagyon jól voltam, talán túlságosan is. Az aktivitás-passzivitás dolog bevált és fura módon képes voltam emberekkel természetesen beszélgetni (!), azaz nem szorongtam, nem voltak negatív gondolataim és a szemükbe mertem nézni. Igazából nehezen vette be az agyam, hogy ez igaz és riadót fújt, nehogy túl sok jó dolog történjen és szépen visszaállította azt a rendszert, amit már ismer: a negatív gondolatokat, a passzivitást stb. Nagyon próbálkozom a kifelé figyeléssel, de egyszerűen nem megy. Pedig kezdtem azt hinni, h rendbe jövök...:S
nem mindegy?:) te bele akarsz ugrani a mély vízbe? vagy lassabban kezdenéd? kinek mi a mély víz? Te mit akarsz? hogy indulnál el? mi okoz jó érzéseket? a te-önmagadhoz kell visszatérned, az én-önmagam az más:)
nincs jó-rossz, hatékony vagy kevésbé hatékony út...csak saját út. minél inkább a sajátod annál hatékonyabb. minél inkább mersz magadra hallgatni, annál hatékonyabb. a leghatékonyabb. de csak számodra. az meg bőven elég:)
érezz rá saját magadra!kérdezni könnyebb, addig sem kell foglalkozni ezzel a feladattal, ami csak rád lett szabva, mert csak te oldhatod meg a legjobban..:)
hétvégén tudok majd írni, de ezt a részt épp hogy csak érintem. itt csak magán receptek vannak. magántempó, magán vérmérséklet, magán célok.
Hát ez így érdekes, mert régebben például kifejezetten szerettem beszélgetni emberekkel és sok csoportos tevékenységben részt vettem, szerettem kirándulni, túrázni, voltam táborokban (úgy hogy senkit nem ismertem), ezek most elég valószínűtleneknek tűnnek, bár szeretném azt az énemet visszaszerezni, aki akkor voltam.
Na jó, ez a megközelítés nem a legjobb, gondolom eleinte Te is olyasmivel kezdted, amit egyedül is lehet. Vagy beleugrottál a mély vízbe?
ez nagyon lényeges. pont erről van szó. nem is írom le a sajátomat:)
de tényleg. gondolkozz csak. pont ez a lényeg, hogy a saját életedből, a saját személyiségedből, a saját vágyaidból kell kiindulni. itt nem támaszkodhatsz senkire. ihletet esetleg meríthetsz, de ott is arról van szó, hogy más dolgai csak akkor inspirálhatnak ha benned is megvolt a csírája. de más nem szolgálhat mintául. a te döntéseid, a te vágyaid kell hogy kijelöljék az utat, amiből egy teljesen egyedi, folyamatosan alakuló térkép rajzolódik majd ki, de csak ha nem az az első kérdésed, hogy mik lehettek az én döntéseim, választásaim, hanem ha magadba nézel. hogy a te életedben milyen változtatások, milyen döntések jöhetnek szóba.
írj esetleg vmi listát arról, hogy mik voltak eddig azok a dolgok, amiket azért csináltál, mert igazán akartad. ha kevés is van, de örömödet lelted a megvalósításban, akkor ezen a nyomon elindulhatsz. ezzel felidézed magadban a folyamat adta erőt, és önmagadból meríthetsz ötletet a továbbiakra nézve
az eredményt a saját tapasztalataim alapján úgy tudnám meghatározni...illetve nem is eredmény ez, hanem egyfajta új irány sodrásának napról napra való erősödése, egy ellentétes irány lassú, de folyamatos megerősödése, lendületbe jövése...jahj ezek az ezersoros mondataim...asse tudom már honnan indítottam:) szóval:
valami olyasmi ez, hogy ahogy egyre kisebb ellenállás lesz a saját akaratoddal szemben, úgy lesz egyre könnyebb ebbe az irányba menni, és úgy leszünk egyre elenállóbbak más ránk erőltetett akaratával, véleményével szemben, ami nem egyezik a miénkkel.
amiatt azonban soha nem legyen bűntudatunk, hogy (nyilván normális keretek között), azt tesszük, amit akarunk. akkor tudunk másokra figyelni, másoknak adni, ha magunknak megadtuk azt, amire valóban szükségünk van, és hogy ez mi, rajtunk kívül más nem tudhatja. így ha ellég mélyre nézünk, valójában nincs konfliktus más és a magunk akarata között. valójában, akik körülötted rád akarják erőltetni az akaratunkat, végső soron jót akarnak, csak rosszul. azt akarják, hogy neked jó legyen, csak azt nem tudják, hogy azzal tesznek jót ha hagynak menni, hagynak tenni, hagynak gondolkodni, hagynak lenni, önmagunk...
a saját életemből sok példát tudnék hozni arra, hogy hogyan győztem le a bűntudatomat, az a képzetet, hogy mennyire önző vagyok, ha azt teszem amit én akarok, és végül azt kellett látnom, hogy ezzel más is jól járt. mert kiegyensúlyozottabb lettem, erősebb, így nekik is többet tudtam adni. majd írok ezekről esetleg, mert szerintem elég tipikusak és tanulságosak is.
amikor azt mondjuk valaki határozott, érdemes kicsit nyelvészeti szempontból megnézni ezt a szót: határ meghúzom a saját határaimat. ezt és nem többet, eddig és nem tivább. ahogy érzem, ahogy akarom, ahogy nekem jó. a saját határam meghúzása, mástól való elHATÁRolódás a saját vágyaim, igényeim szabta határok alapján.
ez a legtöbb, amit tehetünk magunkért és másokért is.
na, csak az van, hogy erre tényleg rá kell érezni újra.
nem egyszerű, tudom én. ha az ember nem önmaga "csapásirányában" él, hiába mondják, hogy tedd amit valójában akarsz, már egész egyszerűen el is felejtette milyen az, olyan régen csinálta. régen elfelejtette a belső késztetései követése adta örömet. olyannyira a háttérbe szorított azokat.
ez velem is így volt. egyszerűen a hosszú évek óta tartó önmagammal szembeni "ellenszél" életforma kívül belül olyan rendszereket alakított ki, amivel nehéz lett volna szembemenni egyik napról a másikra, mert túl nagy az ellenállás.
olyan emberek, olyan iskolák, olyan szokás és gondolatrendszerek vettek körül, amik nem engem tükröztek, illetve engem, az akkori állapotomban. azon énem döntéseinek, választásainak eredményét, amiket mind úgy hoztam meg, hogy nem voltak összhangban a valódi akaratommal.
ha ebben az állapotban azt mondja valaki, legyél önmagad, tedd, amit tenni akarsz, tudom, hogy jól hangzik, de semmit nem tudtam volna vele kezdeni, mert már nem emlékeztem rá, milyen az, miért jó az, hogy is volt...
de amikor lassan, fokozatosan, kis döntések, kis változtatások, kis én-akaratok során megéreztem milyen is az, amikor összahngba kerülök az akaratommal, újra ráébredtem, micsoda öröm és lelkesedés az, amikor elleneállás nélkül, a belső akaratom felhajtóerejét kihasználva teszek dolgokat.
így fokról fokra, sok türelemmel, de szilárd elhatározással lehet visszafordítani egy évek hosszú során kialakult séma-gondolat-viselkedésrendszert.
Ez így kicsit zanzásított, majd igyekszem körbejárni ezt az egész témát lassabban. addig is eszembe jutott valami.
ne abból induljunk ki, hogy betegek vagytok vagy sem, hanem abból, hogy emberek, akiknek beleszülettek ebbe az igencsak bonyodalmas világba, ahol a legtöbben nem azon voltak, hogy egészséges, erős identitású, lelkes, kreatív, önálló emberek legyetek. ezt valahol nagyon korán kezdtük elveszíteni, hagytuk magunkat elveszni és beléptünk a felnőttek "kell", "muszáj", "illik"-világába, ahonnan egy dolog hiányzott csak: a saját vágyaink, örömünk, késztetéseink hangjának követése. amint ezeket fokozatosan a háttérbe szorítottuk, úgy feleltünk meg egyre inkább másnak, egyre kevésbé magunknak. (ebben az a paradox, hogy végső soron másnak is akkor felelünk meg ha magunknak felelünk meg, csak ők ezt nem tudják, azt hiszik úgy a jó, ahogy ők hiszik hogy jó) közhelyek hada.
de ha ezt felismertük mindezt, azt is tudnunk kell, hogy ahogy leépítettük vágyaink, tetteink, akaratunk, szenvedélyeink erejét, így elvesztettük önmagunk esszenciáját, lényünk valódi erejét, a belső lelkesedésünk adta lendületet,hogy az életünk olyan legyen, amilyennek szeretnénk, úgy vissza is találhatunk mindehhez.
kezdetnek valahogy szép lassan, napról napra újra "rá kéne éreznünk" önmagunkra, vissza kéne találni a "saját szájízünkre". minden nap tenni legalább egyvalamit, amit azért teszünk, mert azt akarjuk tenni. valamit, amihez kedvünk van, mindegy hogy kicsi vagy nagy dolog. a lényeg, hogy érezzétek a vágyban önmagatok erejét, az akaratban amivel elhatározzátok a megvalósítást belső lendületet, a lelkesítő erőt, és végül...tegyétek meg.
tetterő, agresszió:)
így napról napra erősebb lesz belső lényetek, egyre inkább érezni fogjátok önmagatok erejét, lényegét, hiszen akaratotok erején keresztül összhangba kerültök azzal, akik valójában vagytok.
használjuk úgy, mint kifelé, az akcióba irányított erőteljes energia, tetterő.
(az önérvényesítéssel nekem az a gond, h ma ennek is van egy ilyen fura fenhangja, mintha más ellenében kéne érvényesítened magad, ilyen karrierista tónus...., de lehet csak nekem)
A félreértések elkerülése végett talán jobb egy másik szót használni, és az "önérvényesítés" szót mintha pont erre találták volna ki... De ha sehogy sem tetszik, mondj csak agressziót, majd igyekszünk gondolni az agresszív virágra, és valószínűleg így is érteni fogjuk :)
Abban amúgy egyetértek, hogy az életben az agresszió néha összemosódik az önérvényesítéssel, mert nem mindig világos, hogy mennyi önérvényesítéshez van jogunk.
amit agressziónak neveznek, az már az, akkor nevezzük így az elfojtott "önérvényesítő energiák" erőszakos úttörése. kétségbeesett kísérletek. ha már gyerekként hagynák természetesen áramolni ezen energiákat, megtanítva, hogy hogyan használjuk építően, akkor nem lenne gond.de mivel túlontúl be vagyunk szabályozva, ezért a természetes szabályozását ezen energiáknak elfelejtettük. vagy elnyomjuk, vagy irányítatlanul kitör belőlünk. két véglet.
(párhuzam a kifelé-befelé figyelem végletei között amúgy, a figyelem is irányított energia)
Ebből például látszik a te ellenállásod is. " "és előfordulhat, hogy később csak úgy tud kiállni magáért, hogy az "agressziót" engedélyezi magának"
szerintem mindenki csak úgy tud kiállni magáért, ha a természetes agressziót engedélyezi magának. nem választanám el élesen az agressziót az önérvényesítéstől. ha az agresszió alatt erőszakosságot értünk az más. az nem agresszió.
az agresszió kifelé irányított energia. (a szorongásoknál nem tud utat törni magának, ezért visszafordul) ha így nézzük, már a szóban is benne van, amit használtál: KIállni önmagunkért. ehhez bizony jó értelemben vett agresszió kell.
az agresszió ha megfelelő utat talál magának nagyon is építő. de kataszrófa ahogy kezelik egyébként. mindenhol bárhol könyvben, interneten nézitek, csak pejoratív módon állítják be és egy szó sincs az éltető, kreatív, szeretete megújító erejéről.