Kötetlen beszélgetés céljából alakítom az amerikai polgárháború történetéről, haditechnikájáról, és egyéb vonatkozásairól ezt a topikot. Szeretnék ezen topik útján azonos érdeklődésű emberekre lelnem. Remélem nem vagyok egyedül és van olyan ember ebben az országban akit nem untat a fenti téma.
Akár egy kis polgárháborús hadijáték is szervezése sem lenne rossz! Az honvéd hagyományőrzőkhöz hasonló bemutatókkal. :) Nos van akit érdekel az amerikai polgárháború?
Még 8 darab Gatlinget ágyúnaszádokra szereltek fel az északiak. Gyakorlatilag összesen ennyi volt a Gatling szerepe az amerikai polgárháborúban. Szinte semmi.
Istenigazából az északiak sem használták, nemhogy a déliek. 1864-65-ben használták az északiak néhány darabot Petersburg ostrománál, de ezek is "magánkezdeményezésből" kerültek a csapatokhoz, a hadsereg ekkor még nem rendszeresítette a Gatlinget, csak a polgárháború után.
Mondjuk Balaklavanal a konnyulovassag eppenhogy sikert ert el (nagy aldozatok aran, de elfogta az orosz agyukat) csak ugye nem ez volt az eredeti terv igy aztan nem kaptak erositest es igy vegul tenyleg ertelmetlenne valt a tamadas. Egy nagyobb terv reszekent voszont akar donto gyozelem is lehetett volna.
Összességében véve azonban az 1860-as évek már a lovasság alkonyának kezdete volt, nem?
Konkrétan a polgárháborút nem tudom ebből a szempontból, de pl. az 1866-os porosz- osztrák és az 1870-es porosz - francia háborúkban, valamint tudtommal az 1877-es orosz - török háborúban is a nyílt rohamra kivezényelt lovassági egységek általában igen súlyos ló- és emberveszteségeket szenvedtek el.
Ennek oka az volt, hogy a század első feléhez képest nagyon sokat fejlődtek a tűzfegyverek, főként a gyalogsági puskák, mind tűzgyorsaság, mind a lőtávolság és a lőpontosság tekintetében.
Ellenben, ha már Észak-Amerikáról van szó, az is igaz hogy a gyorsan mozgó lovassági alakulatok a mozgékony síksági indiánok és apacsok elleni háborúkban nélkülözhetetlen szerepet játszottak az USA hadszervezetében, egészen az 1890-es évekig.
Észak és Dél hagyományos erőegyensúlya már az 1850-es években eltolódott Észak javára, amikor az északi államokból származó, tehát a rabszolgaságot ellenző telepesek elkezdték elözönleni a Középnyugat nyugati részét, valamint Kaliforniát és Oregont.
1850-ben Kalifornia megkapta a tagállami státuszt, a rabszolgaság tilos volt, tehát Északhoz tartozott.
1854-ben létrehozták a hatalmas Kansas és Nebraska territóriumokat, az előzőt hamarosan elkezdték elözönleni a rabszolgaságot ellenző északi telepesek.
Minnesotát szintén.
Végül Minnesota 1858-ban, Oregon 1859-ben, Kansas 1861-ben kapta meg a tagállami státuszt, mindhárom állam az Uniót támogatta a polgárháborúban.
Az 1850-es évek végére az erőviszonyok minden tekintetben az Észak javára tolódtak el.
Pedig alapvetően ez a kérdés tette feloldhatatlanná az Észak és Dél között feszülő konfliktust, illetve főként a rabszolgaságnak a territóriumokon történő engedélyezése / megtiltása, ami egyben annak a kérdése is volt, hogy a jövőben Észak vagy Dél fogja irányítani az Uniót. A korábban megkötött politikai kompromisszumok mind a délieknek kedveztek, mindig ők kényszerítették rá akaratukat az északiakra. Ha azonban a territóriumokon, és a hamarosan ezeken területeken megalakuló államokban tiltva lesz a rabszolgaság, akkor a Dél többé nem lesz abban a helyzetben, hogy könnyűszerrel rákényszeríthesse akaratát a szabad államokra.
Valószínűleg az akkori főbb utak - és hidak - egy szekérszélességnyiek voltak, azaz 3 - 4 ember fért el egymás mellett kényelmesen. Vagy már akkor kétszekérnyiek lettek volna az utak? Az már 5 - 6 embert feltételez. Sosem gondolkoztam el ezen, vagy néztem utánna.
Azért ha a semleges Wikipédiát, vagy a John Keegan könyvet átolvassa az ember, sokkalta összetettebb dolog volt ez, mint hogy legyen rabszolga, vagy ne legyen.
William E. Jones és Wade Hampton lovasdandárai vágtattak a dél felől fenyegetően közeledő 1. New Jersey-i, 1. pennsylvaniai és 1. marylandi lovasezredek feltartóztatására, melyeket a New York-i könnyű tüzérezred 6. ütege támogatott három ágyúval. A konföderációsok ellentámadását a 12. virginiai lovasezred vezette, lovasainak fergeteges rohama félresöpörte az útból a New Jersey-i jenkiket. A virginiaiak sorai közt vágtatott a az Elijah V. White alezredes vezette 35. virginiai lovaszászlóalj. A zászlóaljnak veszekedett híre volt, vitézségük és fegyelmezetlenségük egyaránt legendás, vérfagyasztó csatakiáltásuk miatt a „Komancsok” becenév ragadt rájuk.
A „Komancsoknak” csakhamar alkalmuk nyílt megmutatni bátorságukat. Amikor Joseph W. Martin kapitány New York-i tüzérütege oldalról lőni kezdte a virginiai lovasokat, White rohamot vezényelt, és szürke lovát a jenki ágyúk felé sarkantyúzta. Martin tüzérei vadul kartácsozták őket, amíg lehetett, de a „Komancsok” villámgyorsan lerohanták az üteget, és kézitusába bocsátkoztak az északi tüzérekkel, akik végül az ágyúszekerek alá bújva kerestek menedéket a villogó szablyák elől. Az ágyúk végül a déliek kezére jutottak, akik visszafoglalták a Fleetwood Hill-t, és ezzel biztosították, hogy a csatatér a konföderációs csapatok kezén maradhasson.
Mindazonáltal a csata egyszer s mindenkorra bebizonyította, hogy a jenki lovasság méltó ellenfelévé vált J.E.B. Stuart egekig magasztalt konföderációs lovasainak. Bár az uniós parancsnok, Alfred Plesonton végül rákényszerült a csatatér elhagyására, a vad, egész álló nap dúló ütközettel Stuartot bizony alaposan meglepték, és kis híján vereséget szenvedett az addig megvetően reménytelenül inkompetensnek minősített ellenféltől.
Mert az átlag csóró déli fehérek nagy része is arról álmodozott, hogy egyszer majd nekik is lesz egy csomó rabszolgájuk és így nem lesznek többé csórók. A rabszolgafelszabadítás derékba törte volna a felemelkedésnek ezt az útját, ezért nem sokat haboztak fegyvert fogni a vélt vagy valós fenyegetés ellen. A "miért harcoltak" kérdése persze megér egy misét, majd felrakom ide néhány érdekesebb cikk fordítását, ha lesz egy egy kis időm.
Plesonton terve szerint lovassága két helyen kelt át a Rappahannock folyón: John Buford lovashadosztálya a Beverly-gázlónál, míg David McMurtrie Gregg emberei a Kelly-gázlónál. A két jenki hadoszlopnak Brandy Station-nál kellett volna egyesülnie, pontosan ott, ahol Stuart déli lovassága koncentrálódott. Június 9-én reggel 5 órakor Buford lovasai átkeltek a Beverly-gázlónál. A meglepett déli őrszemek pisztolyaikkal a levegőbe lődözve iszkoltak a fő tábor felé, hogy a kora reggeli ködben felhívják a figyelmet a közeledő veszedelemre. A támadás híre zömében még ágyban találta a déli katonákat, akik közül sokan félig felöltözve, nyergeletlen lovakon vágtattak a már csak alig két mérföldnyire lévő ellenség elé, ahol aztán sebtében felállított védelmi vonaluk megállította a jenkik előrenyomulását.
Buford élcsapatát Benjamin "Grimes" Davis ezredes vezette, akinek embereit a 6. virginiai lovasezred katonái próbálták mindenáron feltartóztatni. Elkeseredett kézitusa bontakozott ki, amelyben a jenkik számbeli fölénye egyre inkább megmutatkozott, azonban mielőtt sikerült volna visszanyomniuk a délieket, váratlan dolog történt. A virginiai lovasok közül Robert Owen Allen hadnagy rátámadt az éppen az embereit rendező Davis ezredesre, és golyót röpített a koponyájába. Parancsnokuk halála pontot tett az északi katonák gyors előrenyomulására, innen kezdve roppant keservesen küzdötték magukat előre az egyre erősödő déli védelemmel szemben.
Mindeközben David McMurtrie Gregg hadoszlopa vagy másfél órás késést szedett össze, amiatt hogy az egyik hadosztály megkésve érkezett a Kelly-gázlóhoz, aztán a déli lovasság kerülőútra kényszerítette őket Brandy Station felé. Mire Gregg megérkezett (egyenesen Stuart hátába, azonban ennek nem volt tudatában), egyetlen déli ágyú újból megállította, így Stuartnak éppen hogy csak, de volt elég ideje arra, hogy csapatokat vonjon ki a Buford elleni harcból és átcsoportosítsa őket a hátulról fenyegető jenki támadás irányába.
Pluszban elcsuszott a demografiai es gazdasagi sulypont... az elejen egyertelmuen a del volt a dominans, de aztan mar a rabszolgatarto es a szabad allamok patikamerlegen kimert kiegyensulyozasa is tarthatatlan volt. Ezert a deliek nem lattak mas lehetoseget, minthogy uj orszagot alapitsanak.
Amugy erdekes, hogy az atlag csoro deli feher mennyire lelkes volt, mivelhat a haboru megiscsak arrol szolt, hogy par gazdag arisztokrata korlatanul uralhassa az allam politikai es gazdasagi eletet (tobbek kozott a 3/5-os szabaly miatt, miszerint a valasztokorzetek kijelolesenel a rabszolgakat is be kell szamitani 3/5 sullyal, noha nem szavazhattak).
A Chancellorsville-i csata a déliek győzelmével végződött, de a kemény küzdelem a szürke hadsereget is erősen megtépázta, és a stratégiai helyzeten nem sokat változtatott Virginiában. Robert E. Lee tisztában volt a a veszéllyel, amellyel Vicksburg ostroma és Tennessee középső részének elvesztése fenyegetett, és tudta, hogy a virginiai vidéket már alaposan felélték az itt állomásozó és harcoló hadseregek. Elkerülhetetlen volt, hogy megpróbálja átvinni a háborút az északiak területére, ahol élelmiszert és felszerelést szerezhetett éhező katonái számára. Arra is megvolt a remény, hogy az előrenyomulás miatt az északiak csapatokat vonnak el a veszélyeztetett hadszínterekről, hogy ide csoportosítsák át őket, valamint legjobb esetben, ha egy győztes csatában sikerül szétzúzni a Potomac-hadsereget Washington előterében, talán még békére is rá lehet kényszeríteni a jenkiket. J.E.B. Stuart tábornok (aki azt a feladatot kapta, hogy Culpeperbe vonulva fedezze Lee tábornoknak a Shenadoah-völgyben menetelő hadseregét) lovashadosztályának élcsapatai május 15-re Brandy Station közelébe értek.
Suart háromszor is -1863. május 22-én, június 5-én és 8-án – felsorakoztatta lovasságát a Rappahannock folyó déli partján, hogy szemlét tartson felettük. Tízezer lovaskatona szemlézése már önmagában sem volt megvetendő látványosság, de az extravagáns Stuart ezt még megfejelte imitált csatabemutatóval és június 5-én egy pompázatos bállal. A folyó északi oldalán az uniós tisztek érdeklődését is felkeltette a távoli ágyúszó, és John Buford tábornok mindebből azt gyanította, hogy a déliek lovassága valahol a virginiai Culpeper környékén koncentrálódik. A június 8-i csinnadratta után a konföderációs Jones tábornok azon spekulált, hogy „a jenkik kétségtelenül észlelték megfigyelőállásaikból ezt a látványosságot, mellyel Stuart felfedte erejét és felkeltette a kíváncsiságukat. Tudni akarják majd, mi folyik itt, és ha nem tévedek, már holnap kora reggel itt lesznek, hogy kiderítsék.” Jones túlbecsülte az északiak hírszerzését – az északi lovasság parancsnoka, Alfred Plesonton tábornok továbbra is meg volt győződve arról, hogy Stuart Culpeperben van - viszont abban valóban nem tévedett, hogy másnap megpillantja az ellenséget. Az amerikai történelem legnagyobb lovascsatája volt készülőben, melynek során 18.456 lovaskatona csapott össze egymással.
