Így közel a 40-hez kicsit hülyén hangzik számomra ez a megszólítás. De azért köszi:-)
Ha már annyira emlegetitek azt a maximális büntetést a pályabetiltás kapcsán, akkor mér' nem jut eszetekbe a pénzbüntetéssel kapcsolatban is. Szvsz minden normális ember belátja, hogy egy ekkora balhét (és azt amekkora sara ebben a klubnak volt, biztosítás hiánya, kapukinyitás) nem lehet megúszni 3 meccsel meg 4 millával. Ha már a törvény csak 3 meccset engedélyez akkor tessék tessék megemelni az egyébként is nevetséges pénzbüntetést.
2.Egy fél idényben játszottunk idegenben minden meccsen, azért mert az egyik partjelzőt eltalálta valami. Gondolj vissza hány üllői úti meccsen dobták meg, köpték le, eddig a partjelzőt, és milyen szankcióval súlytottak benneteket?
3. Már a számok sem stimmelnek, de vegyük sorban mi volt még: az ellenfél edzőjének bántalmazása, az ellenfél játékosainak bántalmazása, újságírók bántalmazása, a pálya megrongálása, a kiszolgáló épületek megrongálása. Voltak események a pályán kívül is, valamint történt olyan cselekmény is ami a szabályzat szerint tilos pályákon (rasszista kifejezések használata), de ennek megítélése eltérő lehet.
1. ki mondta, hogy tehet? Viszont aki helyesli, az maga is sáros.
Viszont a Siófok pálya ügyében meg nem alkalmazták a törvényt. Azaz nincs erkölcsi alapjuk arra hivatkozni a másik esetben....
2.
(3) Sportszervezetre, illetve annak szervezeti egységére sportfegyelmi büntetésként
a) írásbeli figyelmeztetés,
b) a szakszövetség által adható juttatások csökkentése, megvonása,
c) a rendezői létszám felemelésére kötelezés,
d) szakszövetségi ellenőr fogadására és eljárási költségeinek viselésére kötelezés,
e) sportrendezvény nézők nélkül, zárt sportlétesítményben való megtartása vagy szektor lezárásának elrendelése,
f) pályaválasztási jog határozott időre való megvonása
Az FTC az e) bekezdésig jutott a verekedésért. Az Újpest 1 db kavics bedobásáért kapott f)-et, azaz eggyel súlyosabbat...
Ráadásul
4) A büntetés időtartama
c) a (3) bekezdés f) pontja esetében a három hónapot,
nem haladhatja meg.
Mi meg kaptunk fél (azaz 1/2) évet.
A visszhang nélküliségről annyit, hogy két meccses pályabetiltást kaptunk, és hetekig erről szólt a sajtó. Se a saját csapat, se az ellenfél egyetlen játékosa sem sérült meg.
3. hát még a kispestieket...meccsen kívűl csináltak valamit, aztán mégis bünti...
Mielőtt a vagdalkozás teljesen elharapódzna, gondolkodjatok el az alábbi pontokon:
1. Miért tehet a Ferencváros arról, hogy mérsékelték a büntetését?
Csak a Sporttörvény maximális büntetését alkalmazták. Aki hibát követett el az a Fegyelmi Bizottság. Mert nem ismerik a törvényt. őket ezért mivel büntetik. Arról meg ki tehet, hogy nem kellőképpen szigorú a törvény???
Talán mi?
2. Az újpesti kődobálás után NEM kellett zártkapus meccset játszania az Újpestnek, hanem pár száz méterrel arrébb egy kulturált pályán (BVSC) rendezhette a meccseit, amíg a romhalmazukat felújították. Mi ebben a büntetés???
Mellesleg az ott rendezett Újpest-Kispest meccsen a játéktéren volt balhé. Szinte visszhang nélkül...
3. Siófokon 12-15 győri verekedett a játéktéren.
Kb. ugyanennyi fradista az Üllői úton.
Nem több százan!!!
A győrieket bármilyen fegyelmi alá vonták???
Minket büntettek már meg vidéki randalírozás miatt!
Az is törvény, hogy a Siófok stadionját tilos betiltani, ha ott játszik az FTC? Mert az esetetekben tényleg a törvényt alkalmazták, de a Siófok-FTC meccs kapcsán meg a törvénytelenséget. Nem bűntettek.
Az elsőnél lehet törvényezni, de a másodiknál csak elfogultsággal lehet őket vádolni...
Elvekről beszélünk, a jog nem válogat de te ezt is biztos jobban tudod...
"Hazudsz! A BKV visszalépett, helyette - a versenykiírás értelmében - a legjobb kiesőként mi indultunk. Ha nem így történik, akkor egy évig másodosztályúak lettünk volna."
Nem taglalnám, miért lépett vissza a BKV, ezt mindenki tudja, de szerintem az utolsó mondatodat ne írd be a tényes topicba.
Igazad lehet....
Nálunk egy kretén a kerítésen átmászva befutott és inkább (rossz) poénból, mint a bántás szándékával fenéken billentette Keneseit.
Nálatok a kapukat kinyitották és többszáz barom berohanva ütötte rúgta a debrecenieket (is).
Aki szerint a két eset nem ugyanaz, az hüjjje...
Hazudsz! A BKV visszalépett, helyette - a versenykiírás értelmében - a legjobb kiesőként mi indultunk. Ha nem így történik, akkor egy évig másodosztályúak lettünk volna.
"A jövő hét első munkanapjára rendkívüli elnökségi ülést hívnak össze.Demján Sándor ligaelnök és az ügyvezető igazgató , Szieben László a spotvállalkoások képviselőivel közösen alakítja ki álláspontját az ügyben.
Elképzelhető, hogy ismét szigorúbb büntetést kap az FTC ? -kérdeztük dr Szieben Lászlót.
Igen - válaszolta rövien és tömören a liga igazgatója, aki egyelőre bővebben nem akart a kérdéssel foglalkozni"
Akkor elmondanám, hogy amikor Keneseit picsán rúgta az a munkanélküli zavarodott tróger, a mi büntetésünkhöz képest még egy ejnyebejnyét sem kaptatok.
Szerintem a legkevésbé nektek kellene lázadni, hanem inkább csendben lenni, és bólogatni.
Nem beszélve arról, hogy amint már mondtam, hogyha betartják a törvényt, akkor pl. ti már másodosztályúak vagytok.
Jó a törvény szerint csak három meccses pályabetiltás lehet. Akkor legyen 3 meccs. De a pénzbüntetés felső határa 50 milla! Akkor büntessenek benneteket annyira! Vagy az ellenfél játékosainak, edzőjének agyba-főbe verését meg lehet úszni négymillióval? Ami mellesleg kevesebb, mint amibe - az érvényes törvények szerint kötelező - biztosítás került volna!
Vagy te csak azokat a törvényeket ismered amik mögé bújva el lehet kerülni a jól megérdemelt büntetéseteket?
Törvények vannak. Érvényesek mindenkire. Ezt nehéz megemészteni nektek.
Megjegyzem, ha a törvényt betartják, most nem vagytok nb1-esek.
Sírjatok gyerekek, friss a kukorica.
Szerintem a Fradi menjen el a legfelsőbb bíróságig, mert még ez is túl súlyos büntetés.
Egyszerűen nem értem a ligát. Végre egyszer olyan döntést hozott, ami példaértékű magyarországon, erre tessék. Ezek után aztán várják el a szurkolóktól (és itt nem csak fradistákról beszélek), hogy visszafogják magukat. Minek? Amíg nem hal meg senki addig 3 meccs lesz a maximum.
Hát kegyetlenül megbüntették.... még jó hogy nincs harmadik lehetősége ennek a "fegyelminek" nevezett bizottságnak, mert a végén még a Debrecent zárná ki, hogy fel merészelte bőszíteni a Fradi szurkolókat. Megvárták, amig lecsillapodnak a kedélyek, aztán hagytak mindent a régiben. Röhej, ami ebben az országban megy.
Azt hiszem ez a válasz is tökéletes példa volt arra, amit örsvezető felvetett:
a probléma vállalása - és megoldása - helyett inkább a "máshol is ez van" meg a "bezzeg a másik" személet megy. Tenni akarás nulla.