Ez az aranylövésre befizetés nálam továbbra is a képtelenség netovábbja, annyira durva, hogy igazából meg se tudom fogalmazni. Ez pont olyan, mintha belemártanám a nagykést, a különbség csak annyi, hogy nem én tartanám a kezemben a "fegyvert", de a végeredmény ugyanaz. Képtelenség, hogy ez megtörténjen. Szó nem lehet róla!
Annak mindjárt utánanézek, hogy hol és miért írtam le azt, hogy nem jelentem fel, mert "nem szokás", most komolyan nem ugrik be. Ez így tényleg hülyeség.
Azt talán mondanom se kell, hogy a hétvége minden percében ott volt a fejemben ez a feljelentősdi. Ami a jó, hogy Anyuval is beszéltem róla többször, és legnagyobb meglepetésemre egy szóval se állt ellent. Igaz, hogy nyíltan nem is helyeselte (max. bólogatott, ha jól emlékszem), de ez nála egy nagy szó, hogy nem ugrott kukkra már a "fenyegetőzésemre" is, hogy megyek a rendőrségre. Persze ő sincs jobb állapotban idegileg, mint én.
Egyre inkább tisztában vagyok azzal is, hogy sok, nagyon sok múlik azon, hogy mit teszek vagy mit nem. Újabb felelősség, amitől ordítani tudnék, és félek, hogy nem leszek elég bátor végigcsinálni, ha tényleg eljön a pillanat. Esküszöm azt szeretném, hogy valaki fogja a kezemet, mint mikor gyerekkoromban fogorvoshoz mentem, tejfoghúzásra. Ja, és még valami, ami most eszembe jutott: ha névvel/címmel feljelentem (rendőrségen szerintem csak úgy lehet), és beviszik, korántsincs garancia arra, hogy bent is tartják évekig. Ugyanis eddig a saját ügyeiből kifolyólag már kétszer volt előzetesben, egyszer fél évig, most legutóbb egy hónapig, és mind a kétszer azt hittük, hogy nem engedik ki, hogy aztán Damoklész kardjaként lógjon a feje fölött a börtönbüntetés. Ha feljelentem, beviszik előzetes letartóztatásba. Namost ha feljelentettem, akkor tárgyalás is lesz, ahol nekem meg kell jelennem, mint a vád tanúja, Anyunak úgyszintén. A tárgyalás persze jó sokára, valszeg évek múlva lesz (a bíróságok túlzsúfoltak, és ő nem a viszkis rabló), és _semmi_ garancia nincs arra, hogy nem engedik el esetleg már másnap, vagy a következő héten, vagy a következő hónapban, amíg nincs ítélet. És akkor mi lesz?
Hát tudjátok, én ebbe a lehetőségbe eddig bele sem gondoltam.
Amit a kereszt cipelésről írsz, sajnos nem igaz. Ha sikerül is börtönbe juttatnom (vagy ha saját magától jut el oda), a problémák nem oldódnak meg, csak elodázódnak. Igaz, azt már megfogadtam, hogy ha tényleg börtöbe (nem előzetesbe!) kerül, első dolgom az lesz, hogy valahogy elköltözünk onnan, és úgy oldjuk meg, hogy abba a lakásba, ahová költözünk, az öcsémet nem jelentjük be. (Utánakérdeztem: ebben az esetben már akkor is elvitethetem a rendőrséggel, ha odajön és nem hajlandó elmenni a lakásból.) De a témához visszatérve: ha meghal, ha börtönbe jut, a kereszt attól még marad, a problémák nem oldódnak meg, maximum mások jönnek helyettük, amik mind hozzá kapcsolódnak.
A hétvégén egyébként volt jópár balhézásunk, illetve többnyire ő balhézott, én meg hallgattam, mert nincs energiám válaszolgatni neki. Pénteken még mondtam neki vmi olyasmit, hogy menjen már el innen (a lakásból), mire közölte, hogy én "egy kis szar" vagyok ahhoz, hogy őt innen kirakjam, ő marad, és én nem úgysem tudok mit csinálni. Szombaton vettem egy új telefont, mire azt akarta, hogy adjam el neki a régit. Nemet mondtam, arra való hivatkozással, hogy ami pénzt ő adna érte (ha egyáltalán odaadná), az nem tisztességes pénz, úgyhogy inkább viszem a használt-telefon boltba, mire persze teljesen kikelt magából. De kitartottam, pedig még vasárnap is egész nap ezen ment a balhé (legalábbis részéről). Anyámat azzal kínozza, hogy napi ötször kezd neki panaszkodni (persze jó hangosan, hogy feltétlenül meghalljam), hogy én milyen egy rohadt szemét vagyok ővele (nem akarom eladni neki a telefont, nem írom meg a kérvényt, börtönbe akarom juttatni) pedig ő annyira szeret minket, hogy csak értünk él, ha mi nem lennénk neki, már régesrég megölte volna magát, mert neki már csak mi számítunk. És mivel ő értünk él, neki nagyon rosszul esik, ahogy bánunk vele, és hogy "nem látjuk itthon szívesen".
Reggel ötkor keltett a kuty, de mind a ketten (Anyu és én is) idegbajjal keltünk. Anyu azért, mert a drágalátos fia nem talált főzött kávét a konyhában, mire hangosan és ütemesen tapsolni (!) kezdett, míg Anyu a konyhába ki nem ért, nem tudván mire vélni a dolgot, Anyu ettől borult ki. Én attól, hogy elkezdett velem ordítani, hogy miért nem vagyok már lent a kutyával, hagyom, hogy a kutya bepisiljen a lakásba. (Ezt úgy ébredés után 2 perccel.) Ezek után amikor Anyuval kávézni akartunk, bejött a szobába és vigyorogva leült azzal a mondattal, hogy "bejövök én is, úgyis olyan szívesen láttok". Én erre elküldtem a bús p***ba és kimentem, mire kiment ő is, és döngve becsapta a szobája ajtaját. Hát, így indult a hétfő reggel.:(
bocs,az aranylövéses beszólásért, de van benne némi logika!
már megbocsáss Spin, de kicsit a sarkadra kéne állnod, szegény anyukád már totál kivan, Te vagy a fönök, vitesd el az öcsédet valami intézetbe, hagyd rá a lelki terrorját /pl megölöm magam stb/
oszt ha kibírja éljen ha nem nem!
ő már 80%ban menthetetlen!
moonshadow,
közveszélyessé nyilváníttatni (és elvitetni egy intézetbe) nem tudom. Valahol a topik elején már felvetődött ez az ötlet és én utána is jártam, amennyire tőlem telt, de nem jutottam semerre. Sajnos a szó eredeti értelmében véve (tehát orvosilag igazoltan) nem tekinthető elmebetegnek, függetlenül a viselkedésétől.
Bolsevik módon egyet kell értenem az előttem szólókkal, olyannyira tükrözik a véleményem, mintha mindegyiket sok pici Heartbreaker írta volna. Így legfeljebb kiegészíteni tudom a véleményeket.
Az aranylövésre való befizetés az én fejemben is komolyan megfordult. Azt írtad Murray felvetésére: "Te befizetnéd az öcsédet egy aranylövésre?!" Tudod, mit? Be!!! Ezek után? Nekem is van öcsém, de velem a tizedét nem játszotta volna el. Csak azért, mert az öcsém, alanyi joga van tönkrekúrni az életemet? Vagy a tiéd a te életedet? Ha önként választotta a lassú öngyilkosságot, hát forduljon fel. De téged, mamádat ne tehesse már tönkre! Van egy nagyon idióta mondás, miszerint "Az ember a barátait megválogathatja, de a rokonait nem.". Na, ennél masszívabb baromságot ritkán hallani! Oké, én egy hírhedten öntörvényű ember vagyok, de én simán megjátszottam, hogy leépítettem az apai nagyszüleimet meg a nagynénémet. Ha úgy tetszik, delete-eltem őket az életemből, mert nem érdemlik meg, hogy foglalkozzam velük. Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten! Nem néhány közös nyamvadék DNS alapján kell eldönteni, hogy ki az érték, ki nem. A halálom az a szánalmas, kispolgári gondolkodásmód, hogyha valamire, ami totálisan ésszerűtlen idiotizmus, az a fő, vagy egyetlen érv, hogy "mert úgy szokták". Ennyi erővel a tüzet sem fedezte volna fel az ember, mert amikor Unga-Bunga rájött, hogy a tűz nem csak éget, hanem sok mindenre jó, akkor a "bölcsek" letétették volna Unga-Bungával a tüzet, mert azt használni "nem szokás". És akkor faszául tépkedhetnénk a fogainkkal a nyers húst, meg fagyhatnánk halálra valami töksötét barlang mélyén. Hogy nem nyomod fel a zsaruknak, mert "nem szokás" rokonokat feljelentgetni? Spin, ne fárassz...
Zolinak tökéletesen igaza van. Ha kint marad, előbb-utóbb úgyis meghal, de addig te és a mamád garantáltan tönkrementek. Ha beviszik, talán belehal, talán esélye nyílik, hogy megússza. De te biztosan levegőhöz jutsz. Vedd már észre, itt rég nem az öcséd a téma, hanem te és a mamád! Azt írod, "Mi lesz ha a börtönben összeveri valami baromállat?". Már bocsáss meg, de ki a f@szt érdekel? Szerinted neki felmerül a heroingőzös agyában, hogy "Jaj, mi lesz ha valami díler, akinek lógok x ezer forinttal, kutyasétáltatás közben elkapja a nővérkémet vagy a mamácskámat és fa testápolóval /baseballütő/ félholtra veri?"? Vagy: "Jaj, mi lesz, ha valamelyik drogos cimbim megkéseli a mamit az uccsó ezreséért, mert kell neki a della a cuccra?"? Vagy: "Jaj, mi lesz, ha a zsandárok szétszedik valamelyik éjjel a lakást?"? Soroljam? Szarik bele! Vagy megvárod, amíg nem csak kötözködni fog, hanem belédvágja a nagykést? Vagy mamádat lerugdossa a lépcsőn? A lelkiismeretedre hivatkozol. Értsd meg, nem tartozol neki már semmivel! Ő talán csinál bármily lelkiismereti problémát azokból a szemét húzásaiból, amikkel sikeresen gallyra tesz titeket? Ne légy már ennyire naiv, Spin! Én pontosan tudom, hogy te egy végtelenül jólelkű valaki vagy, ez egyértelműen kiderült az évek során. Túl jó vagy, tudod? Az ilyen embereknek viszont rendszeresen a fejére sz@rnak, kihasználják őket. Meg kéne tanulnod képviselned az érdekeidet. Néha muszáj, létkérdés /ebben az esetben szó szerint/ kicsit önzőnek lenni. Basszus, nálatok tényleg a lét a tét.
Na jó, tényleg csak ismétlem önmagam, meg a többi hozzászólót, de nem gondolod, hogy lehet benne valami, ha mindenki így gondolja? Persze, így kívűlről könnyű nagyonkurvaokosnak lenni, de pont ezért mi tudunk higgadtan, tényszerűen mérlegelni. Ha már magadért nem, legalább édesanyádért tedd meg. Tudod, ez olyan, mint a gyógyszer: amikor beveszed, keserű, de gyógyulást hoz.
Ja, és még valami: valahol azt írtad, hogy mindenkinek megvan a maga keresztje, a tiéd az öcséd. Lóf@szt! Kereszt az, amit vinni kell a halálodig, mert le nem teheted. Stivie Wondernek a vakság, Steven Hawkingnak a sclerosis multiplex, nekem a rövid, de kellően Ó lábak. Amin nem lehet változtatni. De te változtathatsz a helyzeten, leteheted a keresztet. Kurvára rajtad múlik, nem máson. Itt jópáran kínáltunk neked megoldásokat, ezüsttálcán. De helyetted nem léphetjük meg, ahogy te sem állhatsz le a cuccról az öcséd helyett. Én csak Morpheus vagyok, aki megmutatja neked az ajtót. De neked kell belépned rajta.
Ahogy Déri papa fejezte be az egyik utolsó interjúját:"Hú, de bölcsek voltunk!"
Heartbreaker: a Pszeudo Szívtipró, aki látatlanul is többre becsül, mint sok rokont
Szerintem ön és közveszélyesnek kéne nyilváníttatni, hiszen ezek szerint az is.
Ekkor bevinnék egy elmegyógyintézetbe és ott próbálnák leszoktatni.
De persze ebben nem vagyok biztos, mert nem tudom egyenlőre elképzelni, hogy valamelyik családtagom heroinista legyen.
Oké teljesen megértelek.
De, előbb utóbb Ő bukna ki, hogy Neki nem is olyan jó az élete...
Nem lenne jobb, csak meglepődne, s elkezdene félni attól, hogy egyedül van...
Hogy a tetteiért Ő maga a felelős. Addig amíg leba***ák azért amit csinál nem fogja abbahagyni, mert mindíg is leba**ták.
.
De, nem akarok okoskodni ez a helyzetet Te tudod a legjobban Te illetve Ti segíthettek rajta csak próbáld a helyébe kébzelni magad, miért csinálnád ezt, miben segíthetnének Neked, stb...
Üdv: árzabi
Spin,
teljesen igazad van abban, amit írsz, csak erre most már lassan Te is rámész, nemcsak az öcséd. Az is valószínű, hogyha az öcséd nem kapja össze magát (aminek ugye elég kevés az esélye), akkor itt csak valami nagyon drasztikus megoldás jöhet szóba. Hát igen, van előtted öt kupac sz*r, és Neked most ki kell választanod, hogy melyiket vacsizod be jóízűen. Elhiszem, hogy olyan megoldást akarsz, ami mindenkinek jó, de ilyen nincs. Szerintem csak olyan megoldás van, ahol valakit fel kell áldozni a családból:-( Ne Te legyél az áldozat!!! Van ott már valaki, aki sajnos már lemondott magáról:-(
Tudom, hogy a pici öcsédről van szó, akivel együtt nőttél fel, akit ismertél aranyos kisfiúnak, óvodásnak stb, és azt is sejtem, hogy Te nem feltétlenül a magából kifordult drogost látod benne, hanem az elmúlt 20 év minden eseményét és szeretetét.
Miután van egy hugom, akit imádok, és nem ismerem a drogproblémát, nem is tudom magam beleképzelni a Te helyzetedbe, nem tudom, hogy a sok "megoldás" közül melyik lenne az igazi.
Te az öcsédet véded, pedig lassan magadat kellene. A saját érdekeidet próbáld előtérbe helyezni, mert ha Te nem teszed, az öcsédtől ugyan várhatod. Persze, agyonverhetik a börtönben, de drogosnak lenni, szerintem, szabadlábon sem életbiztosítás. És amiket leírtál, Neked sem életbiztosítás, ha ő szabadlábon van...
Jó hosszú ideje csak az öcséd problémáit próbálod megoldani. Egy kicsit változtass a fontossági sorrenden:1 Spin, 2.Spin, 3.Spin!
Pont azért kell feljelentened, mert még aggódsz érte. Ha nem történik semmi, tuti kampec, csak előtte jó eséllyel Ti is rámentek, pedig kár lenne. És így talán van még egy halvány esélye. Ha pedig "belehal" a börtönbe, akkor "csak" annyi történt, ami amúgy is bekövetkezett volna, csak kicsit hamarabb. De legalább megpróbáltad az utolsó lehetőséget.
Ja, amúgy én valószínűleg péppé verném az öcsémet hasonló helyzetben, pedig nem vagyok egy bunyós típus.
zsunya,
én fel akarom jelenteni, csak nem bírom megtenni... morbid, de így van. Az egy dolog, hogy abszolút okom van megtenni, erről bőven írtam tegnap és ma. A másik viszont, hogy akármit csinálok, _akkor_is_a_testvérem_marad_. Feljelentem a testvéremet - milyen ember vagyok én?! És hova juttatom? És ha összeakad egy brutális vadbarommal a börtönben aki félholtra veri?!! Vagy mittudomén mi történik vele?!?!
Érted? Az oké, hogy nem gúnyból kérdezed, és én sem gúnyból válaszolok, de légyszi próbálj már belegondolni egy ilyen dilemmába! Nekem mindkét oldal (érvek és ellenérvek) dolgozik az agyamban. Van testvéred? Ha igen, akkor képzeld végig az elmúlt időszakot úgy, hogy kicseréled a szereplőket. Mi dolgozna benned inkább, a tehetetlen düh és keserűség, vagy az, hogy akármi történik akkor is a testvéred? Te el tudnád dönteni? Tudnál mit kezdeni a lelkiismereteddel?
Mondom, tényleg nem indulatból írok, csak - már ne haragudj, de - olyan rohadtul egyszerű megkérdezni ezeket a dolgokat valaki mástól.
szerintem dumával, beszéddel semmire sem mész!
a drog BEÉPÜLT a szervezetébe, a sejtjeibe, a központi idegrendszert kezeli, szóval a szervezete KÍVÁNJA, és Ő BIZTOS hogy újra és újra belövi magát!
nem tehet róla, BETEG! az öcséd beteg, súlyos beteg!
csak drasztikus módszerek vezetnek eredményre sajnos be kell zárni egy cellába rácsok mögé, és vhogy metadonnal vagy nemtom el kell kezdeni!
vagy van egy magyar pali is a múlkotr olvastam róla, kemény csávó, nézz utána!
Akkor mit akarsz csinálni? Most komolyan minden gúny nélkül?
1. Nem akarod feljelenteni
2. Nem akarod túllövetni
3. Nem akarsz még egy módszert kipróbálni (ami szvsz meglepő lehetne neki, mert igy, ahogy most viszonyulsz hozzá pontosan kiszámithatóak a reakcióid, tökéletesen manipulálható vagy a számára)
nagyon kedves ötlet amit írsz (tényleg!), csakhogy... utálatos, hogy szinte mindenkinek ellent kell mondanom, aki itt megszólal, de.
Szóval amit írsz, az két okból nem kivitelezhető:
1. Amit mondanék, az abszolút ellentétes a meggyőződésemmel. Előbb vagy utóbb kibukik belőlem az igazságérzetem, és akkor joggal kérné rajtam számon, hogy mi a búbánaért helyeseltem x napja az ő drogozását.
2. Tegyük fel, valahogy erőt veszek magamon és megis megteszem, mit érek el vele? Neki attól nem lesz jobb, hogy én helyeslem, mert annyira nem hülye, hogy ne tudná, hogy _nem_ ez az igazság. Ergo sem neki, sem nekem nem lesz jobb ettől, mert nem igaz.
+1: Belefáradtam a próbálkozásokba, nem akarok "hátha" alapon új módszereket kipróbálni, százmillió-egyszázhúszezer volt belőlük már.
Kipróbáltad már, hogy igazat adsz Neki?
Csak 1-2 nap próbáljátok ki! Mond(játok) neki, hogy jól csinálja a dolgokat, hogy ez az élete, ezt választotta, milyen nagyszerű, hogy Ő úgy tud élni ahogy szeretne, annak ellenére, hogy mindenk ellene van. Mond neki, hogy ez egy nagyon fantasztikus dolog ezt nagyon kevesen tudnák megtenni. Ha bármit csinál helyeseljétek, hogy Ő dönt az életével csinálja azt amit akar, mert csak Rajta múlik, hogy mit tesz, senki máson. Amikor el akar menni "anyagért" engedjétek, modjátok, hogy milyen jó, hogy most megint úgy csinálja az életét ahogy igazán szeretné, hiába is mondaná bárki, hogy ezt ne tegye Ő ezt teszi és ehhez nagyon nagy erő kell és Neki nagyon sok van, hiszen azt teszi amit szeretne, nem azt amit mások mondanak. Biztassátok, hogy azt tehet az életével amit akar senki nem fog helyette dönteni... Semmisem KELL, hogy legyen minden csak LEHET... Lehetőség mindíg mindenre megvan. Meg ilyesmi... Próbáljátok ki!!
Sziasztok! Még nem írtam ide, de rendszeresen olvasom a topicot.
Talán tényleg meg kéne fontolni, és rendőrségi feljelentést kéne tenni, némi ügyvédi tanáccsal és két részletes tanúvallomással (édesanyádéval és a tieddel) támogatva.
Véleményem szerint öcséd jelenlegi helyzeténél, még egy börtön is jobb. Nincsenek illúzióim a magyar büntetésvégrehajtás helyzetéről: sajnos nem olyan szigorú, mit kéne, kijátszható stb, de talán el tudja vágni az anyagtól, míg amíg otthon van csak egyre lejebb csúszik, egyre mélyebbre kerül.
Mellesleg a ti helyzeteteken is javítana, talán.
Hát hogy ránk férne, az enyhe kifejezés. Egyébként az általad idézett kiszólásom eredetiben (tehát az agyamban) nem volt mentes a gúnyos felhangoktól, úgy tűnik, ez írásban nem jött át.:) Nekem - most már - eszem ágában sincsen rendes tesókának lenni.
Az utóbbi időben hányszor vette figyelembe az öcséd, hogy egy rendes tesóka mit tesz? Miért kell Neked lojálisabbnak lenni, mint neki? És a Te életed? És édesanyád élete? Talán már rátok férne egy-két gyomorgörcs-mentes nap, és egy OTTHON. Nem?
Szia murray,
azért azt megnézném, hogy Te, vagy bárki más tényleg befizetné-e a testvérét egy aranylövésre...!!! Nem tudom, de meglehet, nem voltam elég világos: én _nem_ akarom megölni, sőt, én nagyon szeretném, ha életben maradna! Csak nem velünk egy lakásban.
A lekötözésről van egy sztorim. Egy angliai házaspár megcsinálta heroinfüggő lánygyermekével, hogy odaláncolta az ágyhoz, hogy ne tudjon heroinhoz jutni. A lány beperelte a szüleit emiatt, és meg is nyerte a pert, mert korlátozták a személyi szabadságában...
sajnálom hogy ezt kell írnom de vagy fizesd őt be egy aranylövésre, vagy vigyétek be valami rácsos intézménybe és kötözzétek le egy ágyra úgy fél évre!
ha kíbirta éljen tovább,ha nem, nem!
Meglepődtem, hogy milyen sok válasz érkezett tegnap este óta, köszi mindenkinek!
Heartbreaker,
ez a "lépni kell, de radikálisan", ez nekem is a fejemben jár állandóan. Ha visszaolvasnám a topikot, találnék olyan bejegyzést saját magamtól, miszerint a legjobb lenne őt feljelenteni, nade ilyet egy rendes tesóka nem tesz, mert. Mégis, az egyetlen, tényleg radikális lehetőség mégis ez, gyűlölném megtenni, de nagyon közel állok hozzá. A röhely az egészben az, hogy ha én jelentem fel (nyilván azzal a céllal, hogy vigyék el biztonságos helyre), egy szót sem kell hazudnom, de nem ám, csak az igazságot mondanám el. Néha elborzadok, hogy hová jutottunk el. És mégis, még mindig van valami, ami visszatart, hogy a rendőrségre induljak, bár őszintén mondom, hogy fogalmam sincs, mi az.
Az ötlet, hogy markos legények+fenyegetések segítségével rakjuk ki, elvileg működőképes, gyakorlatilag nem. Azt is leírtam már ide 1x, hogy amikor "erőnek erejével" akartuk kirakni a lakásból (vagyis összecsomagoltuk a cuccait mire hazajött, annak okán, hogy nekem támadt), akkor kiállt az ablakba (ötödik emelet) és üvöltött, hogy leugrik. Nagyon sok cérna elszakadt már, de azt képtelen vagyok bevállalni, hogy mi van, ha mégis megteszi. Mert bárhonnan is nézzük, kétesélyes a dolog. Azóta persze ezzel zsarol minket, akárhányszor szóba kerül a téma. Az egy dolog, hogy nem hagyjuk magunkat (amennyire ez lehetséges), de ha odajönne két markos legény, esetleg nekifutásból venné az ablakot, tudván, hogy úgyis utánanyúlnánk és visszarántanánk, ahogy ez már egyszer megtörtént. Ez az egyik ok. A másik, hogy adott esetben persze elvennénk a lakáskulcsát. Ennek előre borítékolható következménye lenne, hogy másnap egy kedves ismerősével feltöretné a lakást, és mindent elvinne, ami mozdítható, bosszúból. Light változat: visszaköltözne és közölné, hogy márpedig ő nem megy sehová. Két, közepesen bonyolult zár van az ajtónkon, amiből az egyiket ő már tönkretette, mert nem vitt magával kulcsot (elfelejtette!), és berúgta az ajtót, nem várta meg amíg a munkából hazaér valamelyikünk. És akkor még csak nem is akartuk kirakni, csak nem volt kedve a lépcsőházban álldogállni. Harmadik változat (de éppúgy lehetséges): nap nap után az ajtó előtt találnánk sírva és könyörögve, hogy engedjük vissza (érzelmi zsarolás). Úgyhogy erről ennyit... Rávenni nem fogom, hogy bevonuljon, tapasztaltam, hogy ha én, vagy bárki más a kezdeményező fél, akkor kalap szamócát nem ér az egész, ezt már végigjátszottuk százszor. Látod, megint oda lyukadtam ki, hogy ebből nincs kiút, maximum költözni lehetne (Anyunak és nekem), persze ahhoz hiányzik pár milliócska.
Az együttérzés nagyon jólesik, és köszönöm.
Ja, a tegnap estéről akartam írni még, csak amolyan beszámolófélét. Mert persze irdatlan balhé volt abból, hogy nem voltam jó kislány, és nem írtam meg neki a halasztási kérvényét. Ami létezik, annak mind el lettem mondva, és persze nem voltam a testvére (alighanem úgy gondolta, hogy ezzel a kijelentéssel megijeszt, de nem jött be), és persze én juttatom őt a börtönbe (naná, ki más?!) ezzel. A nagyjelenet kellős közepén megérkezett Apu (látogatóba), neki már azt mondta, hogy mi őt ki akarjuk tagadni a családból (nem is sejti, mennyire igaza van!), börtönbe akarjuk juttatni és brühühüűűűűű, jöttek a krokodilkönnyek és az önsajnáltatás, meg az érzelmi zsarolás, hogy vegyük tudomásul, hogy ő akkor sem vonul be, előtte megöli magát. Ja mert hogy mivel nálam nem jutott eredményre, Anyut próbálta meggyőzni, hogy akkor írja meg ő, de ő sem volt hajlandó, és ekkor próbálta meggyőzni Aput, akit szerencsére sikerült ledumálni arról, hogy beleeegyezzen. Apu ötlete az volt, hogy próbáljuk feltételhez kötni a kérvény megírását: ha elmegy dolgozni, megírjuk a kérvényt. Mi persze a fejünket csóváltuk, mert előre tudjuk már a menetrendet, nem is részletezem.
Még valamiről akartam írni vele kapcsolatban (ha unjátok már, ugorjátok át), ez pedig a kötözködés és a provokálás. Én nem tudom, hogy más embereknél ez hogy van, de az öcsi, ha be van lőve és/vagy gyógyszerezve, akkor elkezd kötözködni. Nem az van, hogy bevonul a szobájába és elvan magának, ó nem, ő kettő, azaz kettőpercenként jön oda valamelyikünkhöz, és balhét provokál. Legutóbb abba kötött bele, hogy nem ugrottunk a nyakába, amikor kiengedték.(Normálisan fogadtuk, nem balhéztunk és nem hánytunk a szemére semmit, de annyira nyilvánvaló volt, hogy enyhén szólva nem örülünk, hogy csak a vak nem látta volna meg.) Nálam kezdte a műsort. Én persze hiába próbáltam meg elmonani, hogy miért nem örültünk, hogy hazajött (mert a lakásba lépése után 5 perccel már le akart menni "telefonálni" meg "kutyát sétáltatni"), ő először kötözködött, aztán egyre jobban belelovallta magát és ordított, majd jöttek a krokodilkönnyek. Meg az a szöveg, hogy bezzeg az ismerősei úgy örültek neki, hogy csak na, mi meg ugye a másik véglet, tehát mi milyen szemetek vagyunk hogy őt így utáljuk, stb.stb.stb. Millió ilyen húzása van, ha kötözködni akar, akkor csak elég annyi, hogy bejön a szobámba, leül az ágyamra (én már ettől rosszul vagyok), és elkezd arról mesélni, hogy ő milyen frankó gyerek, x napja/hete nem lőtte be magát. Közben persze tudja, hogy én látom az igazságot, sőt az ilyen esetek döntő többségében is éppen félkómás. És akármibe lefogadom, hogy arra vár, hogy mikor elégelem meg a süketelést, és mondok ellent neki, mert akkor részéről jogos az ordítás, mivel én ugye egy szemét vagyok, aki dögöljön meg. Ha élből elhajtom azzal, hogy hagyjon békén, mert tanulni/olvasni/bármi mást csinálni szeretnék, akkor a sértődött ordítás jön, mert milyen család az, ahol nem lehet leülni és beszélgetni a másikkal?! És ugye mivel velünk nem lehet beszélgetni, ő elkeseredett lesz és be fogja lőni magát, tehát az egészről mi tehetünk. És ezt így elő is adja mindahányszor. Na jó, nem ragozom.
Kicsit kibővítem az utolsó hozzászólásomat.
Kimásoltam az egész topicot, és itthon újra elolvastam elölről. Durva leszek, de hátha a sokkterápia segít: akivel együtt élsz, az már nem az öcséd, hanem már csak egy pióca, egy féreg, egy parazita, aki tönkretesz téged is, mamádat is. Tudom, te még a piros lámpán sem mennél át, de van olyan helyzet, amikor lépni kell, radikálisan. Még talán két éve azt írtad, hogy nem tehetitek ki a lakásból, mert akkor a haverjaihoz megy, ahol persze újra-és-újra belövi magát, aminek köszönhetően záros határidőn belül felfordul. Most, hogy "már minden mindegy, csak szabadulj tőle", kérdem én: És?! Szerintem nézz szembe a tényekkel /és persze mamád is/: ebből már nincs kiút. Kicsit magam is kiművelődtem a témában, mutogattam valóban értő ismerősöknek a topicot /leszokott herkásnak is/, de nem hallottam mást, csak azt, hogy az öcsédnek harangoztak. Nézd, az egyetemen volt egy olyan feladat rádiós gyak.-ból, hogy egy érdekes embert kellett behozni a stúdióba és egy érdekes témáról meg kellett interjúvolni. Két lány egy két éve tiszta srácot hozott be, aki azelőtt mindent nyomott amit talált, de a herka volt a főfogás. Egy órán keresztül nyúzta a két csaj, olyanokat mondott a srác, hogy rámjött a sírógörcs /24 éves, felnőtt férfiember létemre!/, így el kellett rohannom "pisilni". Rettenetesen megrázó volt, de a vége felemelő: két éve tiszta, tervei vannak, erősnek érzi magát az újrakezdéshez. Akkor, őt kérdeztem meg az öcsédről, összefoglalva neki a topicot. Annyit mondott: "Szabadulni tőle mihamarabb, mielőtt még a családja is tönkremegy!". Azt már csak zárójelben teszem hozzá, hogy ez egy fél éve volt, azóta a csaj, aki hozta menekül előle, mert két és fél év után visszaesett, és folyton le akarja venni érzelmileg is, anyagilag is. Hiába volt két és fél éve tiszta, hiába vették körbe sokan őszinte szeretettel, hiába talált munkát...
Visszatérve a lényegre: hajítsátok ki otthonról, mint a taknyot. Kegyetlen dolog ez, de igenis van olyan, hogy valakiről le kell mondani. Az egyik legközelebbi barátomnak volt egy osztálytársa, aki egy baromi intelligens, nagyon jó fej ember volt valaha, közeli barátok voltak. Aztán gimi után kezdett lassan, de biztosan leépülni. Drogos lett, ráadásul véresszájú neonáci. Pár évig próbálták valahogy visszahozni, de bármily fájó, letettek róla. Ha kérdezem a srácot, hogy mi "van az x.y.-nal", csak fájdalmasan legyint: "Nem tudom, de már nem is érdekel." Az ötödik érettségi találkozójukra már meg sem hívták. Levették róla a kezüket. Pedig nekik is nehéz volt.
Rövidre zárva: szabaduljatok meg tőle. Keress pár markos embert, és a cuccaival együtt hajítsátok ki az utcára egy fenyegetéssel, hogyha a lakás, vagy bármelyikőtök közelébe megy, rendőrt hívsz. Ha még maradt egy csöpp esze és látja, hogy komolyan gondoljátok, még mindig lehet egy utolsó kísérletet tenni: vagy bentlakásos elvonó, vagy az utca, aztán legyen belőle homeless. Talán ha látja, hogy itt már tényleg nincs kecmec és maradt még egy csöpp esze, végre rávehetitek, hogy bevonuljon. Ha belemegy jó, ha nem úgyis jó, takarodjon, amerre lát, csak el, minél messzebb. A topic úgy indult, hogy hogyan lehetne őt megmenteni. Mostmár az a kérdés, hogyan lehetne /kéne/ téged.
Sok szerencsét: Heartbreaker, a Pszeudo Szívtipró
Ps.: Egy kis személyes: Amióta olvasom ezt a topicot, mindig újra, és újra elképedek. Nagyon sokszor elképzeltelek téged is, mamádat is, meg az egész szituációt. Hihetetlenül sajnállak, és baromira együttérzek veled. Szinte magam előtt látom, ahogy épülsz le emiatt a féreg miatt, te, akinek a hozzászólásaiból, a stílusából egészen egyértelműen kiderül, hogy sokkal többre vagy hivatott. Ahogy olvastam az utolsó hozzászólásodat, hihetetlenül elöntötte az agyamat a szar és komolyan azon kezdtem el gondolkodni, hogy mekkora kurva nagy mákja van az öcsédnek. Ha nem csak az interneten keresztül tudnék a szituról, hanem IRL, most azonnal beülnék a kocsimba, felhajtanám a föld alól is, és a nagyfater tapétaskiccerével vágnám el a torkát fültől fülig, a saját két kezemmel. Írom úgy, hogy én egy alapvetően higgadt, nyugodt ember vagyok, aki írtózik az erőszaktól. De most nagyon bejelzett az igazságérzetem.
Lehet, hogy nagyon nagy hülyeség, de az is lehet, csak ez vagy ilyesmi segíthet.
Olvastál már írásokat Feldmár Andrástól (Ő egy Kanadában élő pszichológus)
Ő nagyon jól elmagyarázza, hogy valaki miért narkózik.
Ha érdekel írhatok rólla...
egyetértek!
ez már csak egy élőhalott állapot!
menthetetlen, over!
ismertem egy leszokott srácot, heroinista volt, egy teljesen agybeteg, lassú, rokkant fiatal ember lett belöle.
soha nem fog igazán leszokni, bár ne lenne igazam
Tudod, nagyon szörnyű olvasni/látni azt a folyamatot, amin végigmentél a topic indítása óta, de tökéletesen érthető. Qrvára nem csodálkozom rajta, inkább azon, hogy mennyi ideig bírtad cérnával. Tudom, kegyetlenség, de: szerintem nyomatékosan kérd meg, hogy végre lője túl magát, és legyen már off. Jobb lenne így mindenkinek. Én egy alapvetően baromi empatikus ember vagyok, de inkáb az öcséd forduljon fel, mint hogy te menj teljesen tönkre.
Szia Spin!
Végigolvastam az egészet, és nem akarlak szembeköpni,de okosat se tudok mondani:-( Teljesen meg tudom érteni, hogy most már édesanyáddal a saját életeteket kellene helyrehozni. Kívánok Nektek kitartást, nyugalmat, na meg erőt, és amire még szükségetek lehet:-))))
gardenia
Szia doodoo,
bocs, hogy csak most reagálok az ibogain-témára. Elöször is köszi az infókat, az alapján amit leírsz, bíztató, bár persze a jelenlegi helyzethez mérten a pokol kénköves tüze is bíztatónak tűnhet. Másrészt viszont nem élek a lehetőséggel, még annyira sem, hogy megemlítem neki. Először is nem értené, hogy miről beszélek, aztán ha felfogná, akkor vagy élből elutasítaná, vagy először azt mondaná, hogy jó, aztán nem több mint 2 percen belül visszajönne feltételeket szabni és kifogásokat keresni, és az egészből ugyanúgy nem lenne egy kalap szamóca se, mint eddig az összes többi lehetőségből. Volt egy pár belőlük.
Neki _van_ lehetősége leállni, ibogain és mindenféle kecmec nélkül is. Hát tegye meg, ha akarja.
Nagyon-nagyon rég nem jártam erre... Kicsit (?) félek mindig ebbe a topikba nézni, mert amikor fórumozok, akkor a munkahelyemen vagyok és az egyik ok amiért jó itt lenni, hogy legalább itt nem kell foglalkozni a heroinnal, az öcsémmel és a kettő "kombinációjával". Heartbreaker kérdezte a helyzetet, hát most mit írjak? Kb. ugyanaz megy mint egy éve, másfél éve, két éve, csak most pepitában. Tehát gyakorlatilag semmi sem változott, látszólag legalábbis biztos nem. Heroin, gyógyszer, rendőrség, heroin, gyógyszer, rendőrség, és néha bírósági tárgyalás. Április végén (idén) éjjel fél kettőkor kijött érte a rendőrség és bevitték, mert nem ment el egy tárgyalásra (a papírt természetesen elsuvasztotta valahová, fogalmunk nem volt, hogy miről van szó). Egyrészt megkönnyebbültünk, másrészt felszabadultunk, harmadrészt nagyon bőszen és nagyon őszintén reménykedtünk, hogy ezúttal nem engedik szabadlábra addig, amíg az összes büntetését le nem töltötte. Nagyon nem jött be, mert uszkve egy hónap múltán már itthon is volt, azaz a múlt héten kiengedték. Azóta egy elfoglaltsága van, hogy hogyan drogozza+gyógyszerezze eszméletlenre magát minél hamarabb. Tehát indult minden előről, mókuskerék, vica verza.
Ja, hazudok: másik elfoglaltsága is van, ez pedig a börtön megúszása, illetve mivel ez nem lehetséges, minél későbbre halasztása. Ma reggel az asztalnál ülve (félpercenként bekómálva) írt egy levelet vmelyik bíróságnak, és megkért, hogy én itt gépeljem le és nyomtassam ki, hogy küldjük el postán. Persze halasztási kérelem van a levélben, tele olyan hazugságokkal, mint pl.: ő dolgozik egy kft-nél szezonális munkában, meghogy szegény édesanyukájával élnek kettecskén, és ha ő bevonul akkor anyukával mi lesz, stb. Én nem tudom mit mondok neki ha hazamegyek és rákérdez, de hogy én azt a levelet nem írom meg, nem nyomtatom ki és nem adom fel, az biztos. Nem akarok itt litániázni, de egyre kevésbé bírom elviselni ezt az egészet, főleg és leginkább a tehetetlenséget, ami ezzel jár. Orvosról továbbra sem akar hallani, leállási kísérletei nincsenek, elköltözni nem hajlandó, mi nem tudunk elköltözni tőle, és már gyűlölök otthon lenni. Nem érdekel hogy mit csinál, nem érdekel, hogy miért, és nem érdekel, hogy ő esett legfőképpen csapdába és szarrá ment az élete, engem semmi sem érdekel, csak az, hogy tűnjön el az életünkből! (Most nagyon finoman fogalmaztam.) Az nem élet, hogy akárhányszor hazamegyek, úgy találok rá (már ha eszméleténél van), hogy a szemét nem bírja kinyitni rendesen, tántorog, csuklik össze a térde, folyik a nyál a szájából és nem tud értelmesen beszélni. Az már egy adalék, hogy fél percenként felejt el mindent, és mindent, de mindent tönkretesz, amihez csak hozzáér. Az összes villanykapcsoló, ajtófélfa és ajtó kormos, ahogy hozzáér. Sem én, sem senki más nem nyomtunk pisztolyt a fejéhez, hogy kezdjen drogozni!!! Ezt ő maga csinálta saját magának (pardon: minek a múlt idő?), és ha belegondolok, hogy hányszor akartam volna megmenteni a saját sorsától, akkor röhögnöm kell. Rettegek reggel ha elindulok dolgozni, hogy mikor jut eszébe tüzet gyújtani és leégetni a lakást mire hazaérek, mert mire elfújná a gyufát addigra bekómált. Rettegek amikor hazamegyek, hogy halva találom vagy kirabolt mindenünkből ami még megmaradt. Ugyanez megy este amikor lefekszünk aludni, hogy vajon hagyja-e, hogy átaludjuk az éjszakát, vagy eszébe jut valami üvöltöznivaló. Sírógörcsöt tudnék kapni minden, viszonylag normális család és otthon láttán, ahol nem egy elmebeteggel vannak összezárva nap mint nap. Hányni tudnék attól a bűztől, ami a szobájából árad. (Amikor bevitték, vagy két héten át folymatosan szellőztettünk, és még mindig büdös volt). Ha meglátok egy rendőrautót, már görcsben van a gyomrom, pedig én még a piros lámpán se megyek át. Ha nincs otthon és hallok egy mentőt szirénázni, arra gondolok, hogy hol találtak rá eszméletlenül. Iszonyúan, elmondhatatlanul elegem van mindenből ami hozzá kapcsolódik. Mindenenet odaadnám az utolsó szögig, ha normálisan, nélküle élhetnék, illetve élhetnénk mindannyian. Tegnap észrevettük, hogy ha ő viszi le a kutyát sétálni, akkor a kutya bepisil a liftben. El se merem gondolni, hogy miért.
Nna, úgy látom, mégiscsak litániázás lett belőle, de most már nem törlöm ki. Aki esetleg viruális úton akarna szembeköpni engem a fentiekért, annak barátian üzenem, hogy életkörülményeket cserélek vele egy hétre, és utána újratárgyaljuk.