Nagyon sebezhetőek, hiszen az egész világ körülöttük bűntudatot akar ébreszteni bennük. Kicsi zűr van ma körülöttem, csak fél szemmel vagyok itt, bocsi.
Az egyik lányt elég jól ismerem. Ő annyit árult el magáról, hogy egy nagy férficsalódás után találta magát ebben a kapcsolatban, és itt találta meg a sokáig keresett összhangot és boldogságot. A hölgy egy igazi zseni egyébként. A munkatársai előtt viszont titokban tartja a dolgot, ők úgy tudják, csak lakótárs a szép hosszúhajú barátnője.
Nem tudom, mi a különbség! Helyesen, békében élnek, nem akarnak gyereket, mindketten sikeresek és remekül együttműködnek. Töröm a fejem és majd jövök.
Én két férfit ismerek. Az egyiket totál tönkretett, hogy állandóan titkolni próbálta ferde hajlamait, sok nője volt. De ami a fejében van, az maga a pokol. A másiknak viszont van akkora híre, hogy nyíltan meri vállalni a fiúját, de nőkkel is szívesen szórakozik. Neki sokkal egészségesebb a felfogása, sokkal humánusabb.
Nekem a nio fiatalkorom fintis szemelye volt.Nokent szerettem es nem tudtam rola hogy masfele erzelmei vannak.Mig csak egyszer mikor mar tobbszor randultunk ki harmasban aztan ugy mutatta be mint a szerelmet.hanyat estem mert a megnyilatkozasaik addig nem adtak semmi okot ilyen kovetkeztetesekre.A kovetkezmenye egy gyenged harmas lett aznap.Masnaptol szakitottam.Harminc evesen nem birtam el a gondolatot hgy az akkori nom mindenfele nitott.Annyira nem tudsz odafigyelni...
Hork-hork...
Semmi ellenvetes mondom szep amit irtok mas is kedvet talalja benne.
A meglepetesem csak abban van hogy howdy az elejen sokaig eltette kedves ferjet..ennyi.
De az elet ilyen Epur si muove,penta rei es mas bolcsesegek.
Visszont:Hogy altok a bisexualis ferfihez,nohoz ?Tud vagy mer e valaki errol velemenyt mondani .Egy nagy tabu itt a felfeudalis oerszagban.
Nekem volt az ismeretkoromben ket bisexualis,egy no es egy ferfi.Ha erdekel bennetket irok roluk es helyzetukrol az ugynevezett normalisak kozott...
Ha már van gyermek, akkor szvsz ő az első és nem a férfi vagy a nő. A kapcsolat maga sem helyezhető előrébb mint a gyermek. (Ez az elmélet ugye azt vonná maga után hadd sírjon a gyerek mi most egymással foglalkozunk). Vigyázat! Nem azt mondom, hogy a párkapcsolatot ezért lehet hanyagolni. Csak nem helyezhető előrébb mint a gyermek. De azt sem mondom hogy csak a gyermek a fontos. Az egészet együttesen kell nézni. A párkapcsolat részét kell hogy képezze a gyermek(ek). És itt jön be szerintem a család fogalma. Ez az egész lesz maga a család. A család egészéért egységéért fennmaradásáért küzdenek együtt a felnőttek, a szülők. A párkapcsolat ugyanaz, csak a feladatok kibővülnek. Ha tehát én vállalok egy párkapcsolatban gyermeket, akkor azzzal azt vállalom, hogy maradéktalanul részt veszek a felnevelésében. Nem azt vállalom, hogy amíg jó nekem benne addíg maradok (elnyűtt feleség ugye). Ez kibújás a vállalt dolgaim alól. Felfoghatjuk úgy is, hogy szerződök a párommal arra, hogy pihenünk öregkorunkban egyet, ha felneveljük épségben egészségben a gyermekeinket. De kötelezettségvállalás nélkül nem megy a dolog.
Életem legfontosabb kapcsolata a gyerekeimmel való kapcsolatom. Szülőnek lenni a legnagyobb felelősség, amit valaha éreztem.
Tanakodtam már korábban is, hogy leírjam-e ezt ide, most megtettem, lehet köpködni.
Én is elég elfoglalt vagyok itt a karácsonyi készülődésben, úgyhogy lehet, hogy nem mindig lesz kedvem újra és újra megmagyarázni a bizonyítványomat.
Hmm, szerintem a párkeresési módszerek is nőkről és férfiakról szólnak. Mi pedig komolyan csináljuk ugye? :))
Nem duzzogós vagyok, csak munkával tele. Fáradt és kialvatlan.
Egyébként visszatérve a főcélra. Ha az életet magát nézem, igenis a gyerek a főcél. Minden életforma a Földön arra törekszik, hogy továbbörökítse magát a következő generációra.
Jaj, Mbrio, mi itt offok vagyunk, valóban, ezer elnézésedet kérem, Mumu, menjünk el máshová beszélgetni? A topic eredeti témájához nem tudok újat hozzáfűzni, viszont Mbriot egy kicsit sikerült kizökkentenem duzzogós hangulatából, lám, nem éltem hiába.
A gyermekek hozzászólásai bájosak, de nehezemre esik az általuk felhozott szálakon továbbvinni a vitát. Olyan lenne, mint a körte ízéről beszélgetni valakivel, ki még sosem kóstolta. Mumu drága, te, mint okleveles topicgazda, ebben profi vagy. Ne tűnj el, szólj ránk, zavarj ki, tégy rendet, csapj az asztalra. Különben elkalandozunk.
Mano, 16-tal ne komolytalankodjunk itt, 50 alatt el sem kezdődik a játék. 16-ot összeírni semmiség, de negyven felett már gyöngyözik a homlokod, és tényleg elgondolkozol egy kicsit.
Volt gimiben két nagyon-nagyon jó barátnőm. Féltékenyek voltak egymásra, s tudni akarták melyikük A LEGJOBB BARÁTNŐ. Én ezt nem tudtam, s nem is akartam dönteni. Nagyon különböztek egymástól, de végül ők is jóba lettek egymással. Nincs és nem is volt még családom, de ha lesz, akkor ott sem akarok mércét felállítani. Mindegyik legyen fontos, s mindenki számára legyek fontos. S rivarizálást sem akarok. Más egy gyerek, s más egy férj.
Szerintem ha valaki elkezd vitatkozni velem, az már meghallott, s köszönöm is howdynak:) Bár ha jól sejtem, ez nem nekem szólt.
Kedves petrakovacs,engedd meg csak petra.Igen a topic egy kicsit eltert a tematol.Altalabban nem vagyok baratja ennek mert a temahoz ragaszkodok nem jonnek akkor ide de Te megis azt tetted,koszonom.A masik oldalon pedig howdy es Mbrio olyan szepen ,frissen es szelemesen teszik hogy elvezet olvasnii oket.Manoka gondolom nem is hallotak meg Teged,nem baj biztos lesz valaki aki megteszi.
Kedves petra ,vissza a targyra:nagyon orultem hogy osztod a nezetemet.Hogy a paros kapcsolate a prioritas.A gyermek csak ennek a kapcsolatnak a gyumolcse.Vigyazni kell ra ,szeretni de kimondom,nem a focel.Mert elvesz a parod.A gyermek is felno es o is keresi majd a parjat ha megtalalja neki is az elsobb lesz mint a ki szeretettel nevelte.
Manoka gondolom te is igy hiszed.
Nem mindig csak magamról beszélek, hanem a körülöttem lévő tapasztalatokat is be szoktam vonni. Ámbár tényleg volt egy kicsit megzakkant darkom, akit próbáltam kihúzni a mélységből.
Mano, én nem tudok, én SEM tudok semmilyen ráolvasást, varázsigét, ami mindenhol, mindenkire érvényes lenne. A népi megfigyeléseim alapján mondom azt, hogy ÉN jobban kijövök (a számomra szubjektíven) egészséges személyiségű emberekkel, mint pl. a neurotikusokkal. Őket is lehet, tudom szeretni, igyekszem kijönni velük, de semmiképpen nem választanám őket egy életre páromul.
Jogod van kételkedni, és egészen más úton járni, az teljesen természetes és helyénvaló, ha más igazságokra jössz rá az utadon.
Hányat írtál? Van már vagy 50-60? Akkor ne emelgess ki semmit, csak húzd ki a „nem is olyan fontosakat". Szigorú leszek. A felét húzd át légyszives.
Mbrio drágám, te még várjál ezzel.
Jó,jó, abban igazad van, hogy nincs általános recept. Isten igazából az ilyen vélemények a véleményezőt mutatják be. 2 egészséges ember? Eh. Ezt is kétleném. Kevés olyat ismerek:) Vannak olyanok is, akik egy jó kapcsolattól válnak egészségessé. SZVSZ.
Azaz igazság, hogy amint leírtam az előzőket, kapásból megcsináltam a listát. Végül csak egyet emeltem ki. Az eredmény semmi fenomenális újat nem mutatott nekem, s kifejezetten depressziós lettem tőle, mert eddig senkiben sem találtam meg/értem el.:(